Özvegyek, ha összefognak – Egy asszonyi védőháló históriája

–

Az alapító asszonyok Arad után

Gróf Zichy Antónia (1816–1888) 1848 előtt is az egyik legnépszerűbb arisztokrata asszonynak számított. Testvérével, Károlyi Györgyné Zichy Karolinával előszeretettel jelentek meg honi kelmékben az estélyeken, támogatták a védegyleti mozgalmat, a magyar nyelv ügyét és a nemzeti szellem terjesztését. Amikor tudni lehetett, hogy a horvát seregek közelednek, Toni (ahogy ismerősei szólították) nem volt rest talicskapakolásra cserélni a zászlóanyaságokban és asszonyküldöttségi ajándékok átadásában kimerülő reprezentatív megjelenéseit. 1848. szeptember 23-án nővérével együtt vette ki részét Buda sáncolásából. Két nap múlva azonban gőzhajón hagyta el a várost a gyermekeivel.

Harminchárom évesen, három gyermek édesanyjaként lett özvegy. Férje végakaratának eleget téve utazott külföldre. Módos arisztokrataként saját vagyona is lehetővé tette a boldogulást. Nem vállalt aktív szerepet az emigrációban (bár többeket segélyezett, és szalonját lelkesen látogatták egykori politikusok), mégis egészen az 1860-as évek közepéig kitüntette figyelmével az osztrák politikai rendőrség. Járt Bajorországban, Franciaországban, Genfben, Brüsszelben, végül 1856-ban tért haza és telepedett le Dákán. Amikor Elemér fia feleségül kívánta venni Erzsébet királyné unokahúgát, Marie Louise von Wallersee bárónőt, Zichy Antónia levélben írta meg fiának, hogy: „A gyilkos családjába nem nősülünk”, és megfenyegette, hogy ha mégis összeházasodnak, ő az esküvő napján öngyilkos lesz. A frigy elmaradt… Az 1867. évi koronázáskor ablakai tüntetően sötétbe burkolóztak. A kiegyezésről így vélekedett:

„Magyarország szükséges a monarchia létére az igaz, de Magyarország élhet Ausztria nélkül, ez az én meggyőződésem.

Minálunk van az erő, Ausztria a rothadt test, és ha ahhoz támaszkodunk, mi is összedűlünk.” 

Utolsó nyilvános szerepléseként férjének 1870. évi újratemetését tartják számon. 

Csernovics Emília (1819–1909) kezdetben teljesen elzárkózva gyászolt. Két év jegyesség, két év boldog házasság, majd hatvan év özvegység jutott neki. Már az önkényuralom idején is tett a szabadságharc özvegyeinek, árváinak gondozásáért. A nagyváradi törvényszék előtt felelnie is kellett tetteiért. Egy baráti házaspár unszolására pár évet külföldön töltött, majd Makón élt. Amikor a makói plébános asszonyneve elhagyásával címzett neki levelet, ezt a választ kapta:

„Jegyezze meg magának a plébános úr, hogy én erre a meggyalázott névre olyan büszke vagyok, mint a király koronájára. Aki tehát ezt a nevet mellőzi, engem vérig sért…”

1855-ben végül a fővárosban telepedett le. Ott kilenc vértanú jeltelen sírját azonosította, számukra emlékkövet állíttatott. A pesti ferencesek templomában misealapítványt tett, hogy október 6-án mondjanak gyászmisét az aradi vértanúk tiszteletére. A februári pátens nyomán összehívott országgyűlés reményteljes légkörét kihasználva pedig 1861. március 15-én, huszonöt-harminc taggal életre hívta a Nemzet Gazdasszonyai egyesületet, amelynek élén 48 évig állt elnökként. Ő vezette az árvaügyi bizottságot, hiszen legfőbb vágya volt a szabadságharcban, járványokban, éhínségben árvaságra jutott lánygyermekek felkarolása, taníttatása. Halála után néhány évig kegyeleti okokból nem választottak elnököt, majd Kornis Anna alapító tag lányát, Zichy Saroltát tartották méltónak a pozíció betöltésére.

A megvetéstől a megbecsülésig

Kezdetben a társadalom és a hatóság egyaránt ferde szemmel nézte a törekvéseiket. Néhány vidéki gyűjtésüket betiltották, alapszabályukból ki kellett gyomlálniuk a honleány és hazafi szavakat, ahogy nevükben sem szerepelhetett a nemzeti szó. Ezért keresztelték át a tömörülést Magyar Gazdasszonyok Országos Egyletévé majd Egyesületévé.

Megítélésükben az áttörést az 1863–1864-ben tomboló alföldi aszály károsultjai javára történő gyűjtés hozta meg. Felhívásukra néhány hét alatt több mint huszonegyezer forint gyűlt össze. A sikeren felbuzdulva a Lloyd épületében felállított tizenkét sátorban ínségbazárt rendeztek. A tagok és a jótevők által felajánlott tárgyakat az egyesület asszonyai értékesítették az adományozók számára. Jókai Mór emléksorokkal ellátott bonbonokat készített, Deák Ferenc saját faragványú pipákat ajánlott fel. A bazár négy nap alatt harmincötezer forintot jövedelmezett. A hatóság saját bürokratikus útvesztőibe gabalyodott, de mire lefoglalták volna, a pénzt sikerült közvetlenül eljuttatni és felhasználni munkaképtelenek, özvegyek, árvák élelmezésére.

Maguk varrtak téli ruhát is a bajbajutottaknak. Szolnokon levest osztottak az éhezőknek.

Derekasan helytálltak az 1865-ös erdélyi, majd az 1871–1872-es délvidéki árvíz, az 1866-os pesti kolerajárvány és az 1867-es éhínség idején. A köznyomor enyhítésében játszott szerep meghozta az országos megbecsülést, és rövidesen maga az állam is belépett az egyesület adományozóinak sorába. Erzsébet királyné 1870-ben és 1893-ban is meglátogatta árvaházukat, az aradi özvegyek természetesen nem jelentek meg a fogadására.

Az álom valóra válik

Az országos helyzet némileg elodázta az eredeti cél, egy saját árvaház felállításának és működtetésének tervét. Az első években már meglévő zárdákban és árvaházakban lakó lányokat segélyeztek. 1866-ban a Három dob (1874-től Damjanich!) utcában megnyílhatott a huszonegy egyesületi árva lány új otthona és egyben elemi iskolája. A megszervezett kiállítások, hangversenyek, bálok, sorsjátékok, gyarapodó állandó segélyek és alapítványok jóvoltából 1876-ra egy száz főt befogadó intézménnyé fejlődhettek, amelyben 1875-től négyosztályos polgári leányiskola is helyet kapott. Sokszor utasították vissza adományért folyamodásukat, és amikor a kalocsai érsek azzal érvelt, hogy csak katolikus gyermekvédelmi akciót hajlandó támogatni, Damjanichné ekként felelt neki:

„Akkor hát igaza van Eminenciádnak, ha nem ád, mert mi ezt az árvaházat teljesen csak keresztyén szeretetre alapítottuk.”

Ezután kinőtték a Damjanich utcai épületet. Batthyány Ilona felajánlotta nekik cinkotai birtokát a rajta álló kúriával. 1906 augusztusától a festői hatholdas parkkal körülvett új székhelyen 160 növendéket tudtak elszállásolni. Az anyagi nehézségeken úgy lendültek túl, hogy pártfogónőjük felkereste Andrássy Gyula belügyminisztert, és felajánlotta, hogy az intézmény állami alapítványért cserébe gondoskodik a jegyzők leányainak taníttatásáról. Felismerve, hogy mennyire fontos a gyakorlati oktatás, kétéves ipartanfolyamot is indítottak. Negyven év alatt több mint ezer árva lányt indítottak el az életbe.

Női eszményképüket az anya–feleség–honleány hármasa határozta meg. Az idők változásait felismerve azonban egyre nagyobb súlyt fektettek arra, hogy kenyérkereső tevékenységre alkalmassá tegyék növendékeiket, akik tizenhat éves korukig maradhattak az intézményben. Az egyesületi évkönyvből tudni lehet, hogy gondoskodtak „kirepülő fiókáik” lakhatásáról, számontartották sorsuk alakulását, és azt, hogy ki hova helyezkedett el.

A huszadik század viharaiban

Az első világháború éveiben hadi jótékonysági tevékenységet végeztek. A Tanácsköztársaság idején majdnem tönkrementek, hiszen az adományok megszűntek, az alapítványok elértéktelenedtek. A helyzetet Zichy Sarolta és Tabódy Ida barátsága, valamint a Vallás- és Közoktatási Minisztérium belátása mentette meg. A trianoni békeszerződés nyomán Pozsonyból távozni kényszerülő Erzsébet Tudományegyetem mellett a Tabódy Ida vezette helyi tanítónőképzőnek is új otthonra volt szüksége. A minisztérium bérbe vette a cinkotai épületet a tanítónőképző javára, és grátiszként húsz egyesületi árva növendék ingyen tanulhatott az intézményben. A két világháború között csatlakoztak a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségéhez. 1946-ban beszüntették tevékenységüket, hivatalosan száz évvel a forradalom és szabadságharc után, 1949-ben oszlottak fel.

Emlékük

1863 és 1866 között saját lapot (Magyar Gazdasszonyok Hetilapja) adtak ki, amely nemcsak egyesületi közlöny volt, hanem igen értékes irodalmi melléklettel bírt. 1864-ben közreadtak egy életvezetési tanácsadókönyvet: Magyar Gazdasszony teendői a közéletben, házban és konyhában – Kézi és segédkönyv nők és hajadonok számára. A korszellemet jól tükrözi, hogy a közel ötszáz oldalas könyvben mindössze három és fél oldalt szántak a nők politikai szerepének taglalására. Fennállásuk ötvenedik évfordulóján, 1911-ben és 1932-ben közreadták az egyesület történetét. A frontokon és a hátországban tevékenykedő nők bemutatása népszerű témává vált az elmúlt esztendőkben. Kiemelt figyelem övezi az aradi özvegyek sorsának alakulását, hiszen alakjukat előadások, cikkek, kiállítások idézik fel. A cinkotai épületben a mai napig oktatási intézmény működik: a Szerb Antal Gimnázium, amelynek falán emléktábla őrzi Zichy Antónia emlékét.

Árvai Tünde

Képek forrása: Wikipédia