(Hirdetés)

1. Megtanultam türelmesnek lenni Én, aki a világ legtürelmetlenebb embere voltam, aki sosem volt hajlandó végigvárni egy sort, aki mindig előre furakodott, aki nem volt türelmes az embertársaival sem, türelmet tanultam. De  – ahogy mondani szokás – a szükség nagy úr. A hosszú órák a kórházi folyosókon, amiket kénytelen voltam várakozással tölteni, a várakozás, hogy végre elmúljék a rosszullét, hogy végre javuljanak a leleteim, hogy végre meggyógyuljak, mind-mind türelmessé tettek. Ma már biztos, hogy egy hosszú sor sehol nem bosszant fel, el sem tudom képzelni, hogy otthagyjam valahol a kosarat, mert nem bírok tíz-tizenöt percet várni a pénztárig. Egyébként is úgy érzem, hogy a sorok felgyorsulnak, újabb ajtók tárulnak ki, és az emberek is kedvesebbek lesznek, ha én magam türelemmel fordulok hozzájuk.

2. Magasabb lett a fájdalomküszöböm

Állandóan felszisszentél a kozmetikusnál a bikinivonal gyantázása közben? Könnybe lábadt a szemed, ha belerúgtál a szekrény sarkába? Rohantál a csaphoz, ha megégetted a kezed, amikor a krumplifőzeléket készítetted? Oda se neki! Egy szörnyű, tumoros fájdalomtúra után megnő az ember fájdalomküszöbe. A hétköznapi fájdalmak csip-csup apróságoknak tűnnek ezentúl... és mindörökre. Ergo, soha többé semmi sem fáj már úgy, mint régen.

3. Nem fog ki rajtam többé a szerelmi bánat

Szerelem? Sötét verem! De nem annyira, mint amikor azt sem tudtam, hogy túlélem-e a betegséget, és szembe kellett néznem a legrosszabbal, azzal, hogy meghalok. Ma már olyan játszi könnyedséggel küldöm el a francba az épp aktuális idiótát, aki szórakozni próbál velem, hogy öröm nézni. Nem ez a legfontosabb dolog a világon. Egyébként meg, ahogy a nagy bohóc mondta: „Van másik!”

4. Életemben először lehettem szupermodell

Édes istenem! Mennyire vágytam arra, hogy 50 kiló legyek! Hát, most megkaptam. Igaz, megszenvedtem érte. Nézhetnénk úgyis a dolgot, hogy jajj, de iszonyatos ennyit hányni, ám ha ezen szörnyülködtem volna, és sajnáltam volna magam, attól még nem változott volna meg a helyzet. Inkább a túlélésre koncentráltam. Később pedig, amikor véget ért a legrosszabb szakasz, akkor engedtem, hogy szépen visszatérjen az étvágyam a maga ritmusába. És közben élveztem a roppant karcsúságot. Ne aggódjon senki, a kilók egy szempillantás alatt visszajönnek a gyógyulás után. Sőt...

5. Olyan frizurám volt, amilyet csak akartam

Melyik nő teheti meg, hogy hétfőn vörös legyen, kedden szőke, szerdán barna, hét végén meg egyszerre hosszú és rövid hajú? Hát az, akinek annyi szép (és sokféle) parókája van, mint amennyit én gyűjtöttem a kemoterápiák alatt. Így nem volt annyira rettenetes a kopaszság. Néha még ma is viselem a kedvenceimet.

6. Soha többé nem kell toporognom idegen helyeken a mosdóknál

A radikális Wertheim-műtét egyik utóhatása, hogy elvágnak bizonyos idegeket, például azt is, amelyik jelzi az agynak, ha pisilni kell. Ez csak első hangzásra ijesztő. A másodikra már nem, ugyanis nem pisilek be. A szervezetem máshogyan jelez: egy idő után feszülni kezd a hasam. Mára tökéletesen megtanultam hallgatni a testem jelzéseire. És mivel a hólyagunk sokkal többet elbír, mint azt gondolnánk, ha szórakozni megyek, sosem kell sorba állnom a női vécénél, idegen, kétes higiéniájú helyeken pisilnem, vagy épp éjszaka kirohangálnom a legédesebb álmom kellős közepén. Hát nem csodálatos, hogy ennek a daganattípusnak van egy ilyen következménye? Dehogynem! (Bocs.)

7. Közelebb kerültem a családomhoz és néhány barátomhoz

Legfőképpen persze KisAnyához, de sok olyan ember, akit még ide tudnék sorolni, hogy mennyivel bensőségesebb, mélyebb és szeretetteljesebb lett a kapcsolatom. Egy ilyen betegség sok mindenben mérőeszköz, például tökéletes pontossággal mutatja a szeretet. Rendbe teszi a kapcsolataidat, elárulja, hogy ki az, akire valóban számíthatsz.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/AndreaObzerova

-

A daganatos betegségekkel kapcsolatos cikkeink megjelenését az NN támogatja.