–

Nem tagadom, vannak öltözködési túlkapásaim. Amik szerintem egyáltalán nem számítanak túlkapásnak, de hát el kell fogadnom, hogy a városlakók többségének máshol húzódik a popkulturális ingerküszöbe, mint az enyém, és például tényleg nem tud fesztelenül mosolyogni rám, ha „Mocskos, szókimondó szövegek, csak szülői felügyelettel hallgatható” feliratú felsőben, esetleg hatalmas, fukszokat utánzó bizsukban pillant meg a buszon.

Az idők során a környezetem ingadozó toleranciával kezelte önkifejezési törekvéseimet. A legviccesebb helyzetek mindig abból adódtak, ha valaki próbálta nem a földbe döngölni az önbizalmamat, miközben láthatóan nehézséget okozott neki, hogy bármi szépet mondjon arra, amit viselek. A férjem néha nagyon igyekszik. Néha meg képtelen leplezni, hogy nem érti, amit lát.

Olyankor hangzanak el az alábbiak.

1. „Ez már a ruha?”

Nem, még csak a jelmezes főpróba. (???) 

2. „Amúgy ezzel a hajjal hasonlítasz egy kicsit Velmára a Scooby Doo-ból.”

Remek! Mondjuk, legalább nem Spongyabobra.

via GIPHY

3. „Szerintem nem tesz jót a megítélésednek, hogy ebben a [szétszaggatott necc]harisnyában mutatkozol.”

Ismered Joan Jett Bad Reputation című számát? Elénekeljem?

4. „Aranyos!”

Azt hiszem, ez a legmegsemmisítőbb az összes közül. Mindannyian tudjuk, mit jelent. Nagyjából olyan, mint egy pasit „friendzone”-ba rakni.

via GIPHY

5. „Kicsit zsák, de azért jól áll!”

Aha, köszi, mondtam már, hogy imádok veled ruhát vásárolni?

6. „Örülök, ha neked tetszik!”

Milyen nagyvonalú! 

7. „Tényleg így mész a koncertre? (A kutyához fordulva:) Puszi, ez megőrült!”

Persze, rángasd bele a gyereket is! 

8. „Ezzel a táskával tisztára olyan vagy, mint Mary Poppins!”

Kár, hogy csak a táska teszi, különben már megneveltelek volna!

via GIPHY

9. „De jó ez a szemüveg, látszik, hogy én választottam. Olyan pornós!”

A te sikered az én sikerem is!

10. „És akkor ez a felső már így teljesen fel van véve?”

 No comment.

 11. „Kicsit sandokanos.”

Kedves férfiak, nincs olyan, frizurával kapcsolatos kérdése egyetlen nőnek sem a világon, amelyre ez volna a helyes válasz. Nincs.

via GIPHY

Csepelyi Adri