-

1. A bringapatkány

Vagyis én. Egyébként sem XS-es úszógumim a punnyadós téli napok alatt észrevétlenül lett egy (na jó, másfél) számmal terebélyesebb, ezért sürgős konditermi beavatkozást írtam fel magamnak. De – bár karizmaimnak sem ártana csipetnyi növekedés – a nyomó-toló-lökő eszközöket csak módjával koptatom! Ellenben a bringán elhéderelek, fél óra egyenletes tekerés alatt akár 2-300 kalóriát is leszenvedek magamról. Ennek mindaddig örülök, míg nem jön velem szembe egy Sport szelet (nem az XL-es!), rajta nagy betűkkel, hogy 430 kcal! Az élet igazságtalan. Viszont a jókedvű tekerés közben lehetőségem van sors- és sporttársaim alapos megfigyelésére. Itt van mindjárt öreg barátunk:

2. Az egyfogú oroszlán                    

Géza bácsi egészen a kapuzárási pánikig nem realizálta, hogy az általa tulajdonolt és vezérigazgatott cégben (építőipar) mily’ sok csinos fiatal lány szambázik fel-alá. Mindaddig elvolt az ő kis asszonykájával, két felnőtt gyermekével, imádnivaló unokáival. Aztán beütött a krach, rájött, hogy ő bizony még fiatal (pedig nem). A legkitartóbb – és természetesen legszerelmesebb nőszemély – Ildikó volt, aki meg sem állt Gézánk BMW X5-éig, sashegyi házáig és tihanyi nyaralójáig. Ám amint bebiztosította magát: gyerek, Mini Morris, végrendelet... szerelmi spotmétere látványos zuhanásba kezdett. Ezzel párhuzamosan egyre kritikusabban szemlélte férjecskéje sörpocakját és petyhüdt izmait. Hatvanas sporinknak így nem maradt más választása: lihegve nyomja a súlyokat, vörös fejjel rángatja az evezőpad drótját, sípoló légzéssel kocog a gumiszőnyegen. Epedve várja, hogy az elégetett kalóriákon a szomszédos lacikonyhában vegyen elégtételt, hatalmas sült kolbász, jó adag mustár és ropogós sercli kíséretében. Úgy érzi, megérdemli!

3. A manager-állat

Norbi a multi gyógyszercég sales igazgatójaként nem engedhet meg magának semmiféle lazítást. A heti három edzés szigorú idő- és táncrendben zajlik. A húszpercnyi futópadozást kétszer ennyi intenzív súlyzózás, húzódzkodás, hasizompad követi. Levezetésként tíz perc bringa jön. A bónuszt egy röpke szauna formájában utalja ki magának. Karján egy vérnyomást, szívritmust, megtett métereket, kinyomott súlyokat, elégetett kalóriákat mérő szuper eszköz villog. Edzett, fiatalos fickó: vérnyomása csak akkor szalad az egekbe, amikor a kezében lévő másik kütyün esik a DAX Index (frankfurti tőzsde). A harmadik eszközön ma éppen a főnökével taglalja a múlt heti londoni prezentáció tanulságait és a holnapi hamburgi út előkészületeit. Nincs megállás!

4. A szúnyogcsődör

Petike jövőre érettségizik. Tavaly lemondóan realizálta, hogy karjának satnyasága, mellkasának beesettsége, lábainak pipaszár mivolta nem használható csajmágnesként. Azóta itt kezdi a napjait. Okos fiú, tudja, hogy az eredmény látványos lehet, ezért az edzés elejét és a végét is a tükör előtt abszolválja, erősen remélve, hogy látszik a különbség. A lelki szemei előtt felvonuló gyönyörű lányok komoly motivációt jelentenek számára, megfeszített izmokkal tolja, nyomja, húzza. Hálás kiskutyaként issza Krisztián (róla hamarosan) tanácsait, amikor a pultnál az Andika által kimért, csupa természetes összetevőkből álló turmixot hörpölik – Petike gyönyörűségére – édeskettesben!

5. Az alfa hím

A súlyzók kopása nagyrészt Krisztián 20 évnyi sporttevékenységének köszönhető. Szálkás hasán sajtot lehetne reszelni, pólóujját a szétrepedés előtti pillanatban csodálhatjuk meg. Szigorú munkát végez, idejét megosztja a kondizás és a vezérség között. Előbbit kizárólag a fekvőpad, súlyzó, deszkaemelős-korlát háromszögében végzi. Folyamatosan küzd a trónkövetelőkkel: újabb és újabb csúcsokat nyom, és legalább néggyel több fekvőtámaszt izzad ki magából, mint a körülötte rajzó, vérszagra gyűlő fiatal falka legerősebb tagja. Az aktív időszakok között szúrós szemmel, döngő léptekkel jár körbe a futópad/bicikli szekcióban, finoman jelezvén, hogy a mi fajtánkat is szemmel tartja. Géza bácsit barátságosan hátbaveregetve érdeklődik Ildikó jóléte felől („Ityeg még, Gézám?”), Petikét kedves és leereszkedő mosollyal okítja a helyes súlyzófogásra. A pihenés perceiben sem lankad: a bioturmix kortyolgatása közben szemmel tartja birodalmát. Andikával megosztja a legújabb pletykákat, miközben folyamatosan – és feltűnően – ellenőrzi férfiasságát. Szeme csak akkor szór villámokat, amikor a terembe lép:

6. A vízicsoda

Andor, a fővárosi pólócsapat kapitánya. 199 (majdnem 200!) centijének minden összetevőjét csupa izom borítja. Kedves kívülálló, aki hetente két szárazedzést iktat be a vízi lét közé. Lazán körbejár, csendesen köszön, senkit nem zavar, mégis minden szem rászegződik. A lányok földöntúli, alélt mosollyal követik lusta mozdulatait, a fiúk távolságtartó csodálatot/vagy utálatot (Krisztián) lövellnek felé. Tegyük hozzá, Andor is megéri a pénzét: sunyin pillant körbe, amikor újabb két tárcsát pakol az előzőleg alfa hímünk által heveny szívroham kíséretében megemelt súlyzóra. Diadalittas félmosolyt megeresztve, puhán pattan le a korlátról, a minden eddigi teremcsúcsot megdöntő emelgetés után. A futópadon pedig egy balerina kecsességével szökell a maga 90 kilójával. Hát, mondjátok, lehet nem utálni?

Drága hölgyeim! Ugye, tudjátok, hogy mi, a konditerem hímjei, legyünk akár alfák, akár punnyadtak, kapuzárók vagy csillogóan fiatalok, csakis azért sanyargatjuk magunkat nap nap után, hogy elnyerjük a tetszéseteket?

Hajdú László

Kép/GIF: Égető bizonyíték (Burn After Reading, Studio Canal, 2008)