Izgalmas helyzet, amikor a vállalati kommunikációnál hirtelen kijelenti valaki, hogy a belső ülés programterve  készen van magyarul, de villámgyorsan szükség lenne az angol fordításra is, mert külföldiek is jönnek az értekezletre.

Mennyi idő van rá? – kérdeztem.

A sokszorosítással együtt lenne negyedóra – hangzott a válasz.

Persze, miért is ne? Örömmel! – válaszoltam, de a mosolyom nem volt őszinte.

A fordítandó dokumentum szerint a kicsit ünnepélyes programot különböző vigassággal dúsították. Az egyik programpont abból állt, hogy az akkori főnökasszonyom – hívjuk Klárinak – szóbeli meglepetésben részesíti az igazgatótanácsot.

Nekiálltam, kapartam, mint disznó a jégen, de időre elkészült, kiment az anyag, mindenki boldog volt.

Egyszer csak nagy dérrel-dúrral jön a legnagyobb főnök, akivel egyébként igen ritkán találkoztunk. Szigorúan néz és megkérdi: no, kollégák, ki fordította a programtervet? Jeleztem, hogy én. Ő pedig valósággal rám förmedt: hogy lehetett ennyire pontatlanul fordítani? És nála nem szokás az ilyen hányaveti munka. Gyorsan kellett, lehet, hogy maradt benne hiba, mondtam, de az arcom kicsit fehérebb volt a márványnál.

Mintha meg se hallotta volna, tovább folytatta a leteremtésemet. Mert az egyik amerikai kolléga kiszúrta, hogy

az oral surprise – ahogyan a szóbeli meglepetést fordítottam – a hippimozgalom idejében a szopás publikusan használható megnevezése volt.

Esküszöm, válaszoltam volna neki, hogy én akkor még nem is éltem, nemhogy az amerikai hippimozgalom szófordulatait ismertem volna, de nem jött ki hang a torkomon. Pedig mondhattam volna azt is, hogy a modern kor gyermekeként én már csak a blow job-ot, rövidebben bj-t ismerem az egyébként több tucatnyi hétköznapi kifejezésből. De teljesen leblokkoltam. A kollégáim viszont elkezdtek internetes és kéziszótárakat lapozgatni és mutogatni a nagyfőnöknek, hogy hát az oral-nak van egy olyan jelentése is, elsősorban vizsgákra utalva, hogy szóbeli.

Igen ám, de egyik mellett sem állt ott a surprise... Ráadásul Klárinak nyolc férfi vezető előtt kellett volna a meglepetést prezentálnia...

Való igaz, a kapkodás és a hiányos angol nyelvtudásom oda vezetett, hogy a simán, verbal surprise-nak fordítandó szövegrészből oral surprise lett.

Egy életre megtanultam a leckét. Hivatalos, idegen nyelvű, vállalati szöveget soha az életben többet nem adtam ki a kezemből anélkül, hogy ne hagyta volna előtte jóvá anyanyelvű kolléga vagy szakértő.

Ám a legnagyobb meglepetést mégis Klári okozta ezután, amikor a nagyfőnök látogatásáról nagyon szerényen, sűrű bocsánatkérések közepette beszámoltam.

„Ugyan már, drágám, elbánok én mind a nyolc fickóval, ha kell!”

És úgy röhögött, ahogyan csak a torkán kifért.

Takács Krisztián