Nem véletlenül írtam ifjúsági gasztrokrimit (mint amilyen a Bűntény a Dunán), nyomozós regényt (Kalandok az erdő mélyén) és kísértethistóriát (A bodrogközi rém), olvasóként is élek-halok az izgalmas történetekért, imádom a horrorfilmeket és a thrillereket. Ezzel szemben a legjobb barátnőm saját bevallása szerint már a Rex felügyelő főcímzenéjétől összecsinálja magát félelmében.

Abban, azt hiszem, megegyezhetünk, hogy a való életben rettegni senki sem szeret, és senki nem vágyna arra, hogy a sötét utcában a nyomába eredjen egy hidegvérű gyilkos. De akkor mégis miért leli az egyik örömét abban, hogy olyan történeteket olvas, ahol a főszereplővel a legválogatottabb szörnyűségek történnek meg, miért rajong az olyan filmekért, amelyekben a szereplőket (akik jó dramaturgiai érzékkel már rögtön a mozi elején, a sötét és baljós erdő peremén szétválnak) valaki egyenként lemészárolja? És miért nem bírja más ugyanennek még a lebutított, lekerekített verzióját sem?

Horrorfilmeket részben azért néz, aki kedveli a műfajt, mert vágyik arra a fizikai és mentális stimulációra, amit egy vérfagyasztó jelenet, sőt akár egy ijesztő szituáció ígér (helló, velőtrázóan cincogó hegedűk a háttérben). Ilyenkor – hasonlóan egy valós helyzethez – elönt bennünket az adrenalin, a szívverésünk felgyorsul, és energialöketeket kap a szervezetünk.

A másik oka, ha nagyon szeretjük a disztópikus műveket, hogy ilyenkor elképzelhetjük magunkat egy alternatív valóságban.

Vajon hogyan viselkednél, ha eljönne a zombiapokalipszis? (Ha erre most azonnal kíváncsi vagy, akkor gyorsan töltsd ki a témába vágó kvízünket!) És vajon mennyi esélyed lenne egy olyan világban, mint a csend, ahol életveszélyes megszólalni? (Nekem zéró, ezt pontosan tudom.) Az érdeklődésünket a valóság is befolyásolhatja: egy 2012-es videójátékot, a Pestis Részvénytársaság nevezetűt (eredetiben: Plague Inc.) a Covid 2020-as kirobbanásakor az első negyedévben 123 százalékkal többen töltötték le, mint korábban. De a járvánnyal kapcsolatos filmeket is jóval többen kezdték el nézni-újranézni 2020-ban, mint például a 2011-es Járványt, vagy a Legenda vagyok címűt (2007).

A thrillerek abban is segítségünkre lehetnek, hogy kitágítsuk a sötét oldal irányába is az emberi lélekkel kapcsolatos tudásunkat, hiszen a Hannibálban például beleláthatunk egy éles eszű sorozatgyilkos kannibál pszichéjébe, amire a valós életben – kis szerencsével – azért nem kerülhet sor.

Ha megjött a kedved az izgalmakhoz, íme, minden idők 10 legjobb horror/thriller filmje a Gamesradar szerint:

  1. Ragyogás (1980)

A cikk a hirdetés után folytatódik!

  2. A texasi láncfűrészes mészárlás (1974)

  3. A dolog (1982)

  4. Örökség (2018)

  5. Az ördögűző (1973)

  6. Halloween (1978)

  7. A cápa (1975)

  8. A nyolcadik utas: a Halál (1979)

  9. Sikoly (1996)

10. 28 nappal később (2002)

Ahhoz azonban, hogy valóban élvezni tudjunk egy ijesztő filmet, fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat, azaz tisztában legyünk vele, hogy ami a képernyőn történik, az ott is marad, az ártatlan fiatal lányt lemészároló késes kezű rém soha nem léphet be a mi valóságunkba, és Slender man sem fog megjelenni, bárhogy próbálnánk is megidézni. Még ha nagyon beleélnénk is magunkat az eseményekbe, akkor is képesek vagyunk elszakítani magunkat tőle, és tudatosítani: ez csupán fikció. Ha ez nem tud megtörténni, akkor az élvezetes szórakozás rögtön kellemetlen rettegésbe, rémálmokba vagy alvásproblémákba torkollhat. (Talán épp ezért néznek kevesen horrorfilmet, ha egyedül vannak egy kunyhóban az erdő mélyén, éjnek évadján.) 

De mi az oka annak, hogy a horrorfilmeket egyesek imádják, másokat azonban a világból ki lehet kergetni vele? Nos, a közhelyes válaszon túl (azaz: ízlések és pofonok) az, hogy van, akinek nagyobb az igénye az izgalmakra, kalandvágyóbb, netán szárnyalóbb a fantáziája, ezért ő örömét leli az ijesztő dolgokban. Másnak viszont ez túl sok ingert és rettegést okoz ahhoz, hogy például egy zombitámadásnak élvezeti értéke lehessen. Amellett az sem mindegy, kinek mekkora az empátiás készsége. Azok, akik könnyen beleélik magukat mások helyzetébe, nehezebben viselik, ha valakit szenvedni látnak. Ez alól egy horrorfilm fiktív szereplője sem kivétel.

Ha pedig inkább olvasnád a rettenetet, íme, az Esquire magazin top tízes listája:

  1. Stephen King: Az

  2. Mark Z. Danielewski: House of Leaves

  3. Shirley Jackson: Hill House szelleme

  4. Stephen King: Ragyogás

  5. Sarah Waters: A kis idegen

  6. Peter Straub: Ghost Story

  7. Toni Morrison: Beloved

  8. Paul Tremblay: Szellemek a fejben

  9. Bram Stoker: Dracula

10. Mary Shelley: Frankenstein

Illetve az sem mindegy, hány évesen kerülünk szembe vérfagyasztó olvasmányokkal, illetve filmekkel, és hogy milyen neműek vagyunk. Egy kutatás megállapította, hogy a fiatalok jobban kedvelik a horrort, mint az idősebbek, és a férfiak inkább, mint a nők.

Amellett a nők inkább a boldog végkifejletű filmeket szeretik – még ha legyilkolja is a rém a fél iskolát, a végén azért nem árt, ha kézre kerítik (és akkor már hozzácsaphatnánk valami szuperromantikus szerelmi szálat is, nem?).

A férfiak azonban azt szeretik, ha minél többször és minél alaposabban rájuk van ijesztve.

De izgalmas eredményt hozott az a kutatás is, amely megállapította: azokban az országokban, amelyekben magasabb a GDP, az emberek szívesebben néznek horrorfilmeket, aminek talán az az oka, hogy a szegényebb, bizonytalanabb hátterű országokban amúgy is meg van tépázva a mindennapok küzdelmétől az ember idegrendszere, így nem biztos, hogy az esti szórakozás keretében további izgalmakra vágyik. Vagy ha igen, legfeljebb bekapcsolja a köztévét.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / nullplus