–

Fondorlatos cukiságok

Régóta tartó trend a társasjátékok piacán az „aranyos, de gonosz” tematika, amikor is édes kis állatkák vagy lények segítségével kell minél jobban kibabrálnod a többi játékossal annak érdekében, hogy megnyerd a partit. Ezen a vonalon mozog a Bájos kis bestiák és az Unikornisok: A rémes ménes is, amik szintén kártyajátékok, róluk nemrég írtam EBBEN az ajánlóban.

Óriási kedvencem a témában még a Robbanó cicák nevű játék, amiben, ahogy a nevéből is kitalálható, az a cél, hogy elkerüld a robbanó cirmosokat, és lehetőleg más „haljon bele” a doromboló pokolgépek támadásába. Ebben sok más cica segít téged, amiknek a közreműködésével elintézheted, hogy a többieket érje el előbb a cicabosszú: keverheted a paklit, vagy kihagyva a végzetes húzást, lepasszolhatod másnak a robbanó cicát, és még sokféle és -fajta macska segíti vagy éppen hátráltatja a dolgodat.

Ez a fantasztikus és iszonyú vicces grafikájú kártyajáték minden macskaimádónak kötelező darab, de a kutyások szívét is garantáltan meglágyítják a kis dögök.

A cicás vonalon tovább haladva, de attól már kicsit elrugaszkodva, a gyorsaságot és a koncentrációt próbára tévő játék a Cica, pizza, taco, gida, sajt. Becsapós, mert amilyen könnyűnek tűnik első hallásra, olyan gyorsan el lehet rajta vérezni, ha nem vagyunk elég szemfülesek. A lényeg, hogy körben haladva egymás után teszünk le középre a kezünkben lefordítva tartott kártyapakliból egy-egy lapot, és mindenki sorban mondja a „mondóka” soron következő tagját: cica, pizza, taco, gida, sajt. Ha olyan kártyát teszel le éppen, ami a „mondóka” általad kimondott szava volt, gyorsan le kell csapnia mindenkinek középre, mert az utolsó viszi a paklit. Az nyer, akinek előbb elfogynak a lapjai, ám a játékot más furfangos lények megjelenése is nehezíti. Igazi partijáték és remek szórakozás minden korosztálynak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bogi (@d_bogarka) által megosztott bejegyzés

A cuki jelzőről keveseknek jut ugyan eszébe elsőre egy csótány vagy egy patkány, sokan vannak, akik pont ezeket a mások által gusztustalannak tartott állatokat kedvelik, ráadásul olyan káprázatos grafikája van a Csótánypóker című játéknak, hogy nagyon is helye van ebben a szekcióban. És a nevéből arra lehetne ugyan következtetni, hogy a kártyákon a treff és a kőr helyett csótányok vannak a lapokon, de a pókerből csak a blöffölést vette át a játék.

Itt ugyanis úgy kell hazudni, mint a vízfolyás: a cél, hogy ne tudják leolvasni az arcodról a többiek, hogy mikor füllentesz, és mikor mondasz igazat.

Ha pedig nem kamuzol ügyesen, össze fogsz gyűjteni annyi csótányt, patkányt, varangyot és egyéb „cukiságot”, hogy elveszted a partit. Ebben a játékban kibújik a szög a zsákból, a csótány a hűtő mögül, és kiderül, ki a csapat kamukirálya vagy kamukirálynője.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Játszó-tér (@tarsasjatek.ro) által megosztott bejegyzés

Fordulatos történetek

Nagydumás társaságoknak kihagyhatatlan az Allűr, egy olyan kvízjáték, amiben nem a tudásod számít. Vagyis nem csak az. Logikai, személyes és sok másféle kérdés található a lapokon, a soron következő játékosnak pedig az a feladata, hogy adott idő alatt minél többet megválaszoljon. Ám az sem baj, ha valamire nem tudja a megfelelő választ, a lényeg, hogy elég magabiztosan mondja, amit gondol. A többieknek joguk van vétózni, a kör végén pedig megvitathatják, hogy miért jó vagy rossz az adott válasz. Óriási röhögéseknek és abszurd vitáknak ad terepet az Allűr, miközben a résztvevők kiélhetik színészi ambícióikat is.

Gyönyörűen kivitelezett és fantasztikus alapötletével nekem az év egyik legjobb játékélményét adta a nemrég megjelent Egyszer volt… című, magyar fejlesztésű játék, aminek célja, hogy bestseller regényt írjunk a végére egy adott műfajban.

Körönként kell két-két kártyából összehoznunk a legjobb sztorikat úgy, hogy összekötünk egy szereplőt, egy cselekményt és egy végkifejletet, majd, ha minden kör lement, ezekből az alapokból meg kell írnunk a saját történetünket.

Az Egyszer volt… megmozgatja az ember fantáziáját, és igazán ütős sztorik kerekedhetnek ki a végére.

Klasszikusok kis csavarral

Őszintén bevallom, mielőtt kipróbáltuk volna, kicsit szkeptikusan álltam a The mind című játékhoz, nem tudtam elképzelni, hogyan is lehet ez izgalmas. Különböző csapatépítőkön már részt vettem hasonló játékokban, amikor a csoportnak közösen, egy hang nélkül, egymásra odafigyelve kellett ilyen vagy olyan elvek alapján sorba rendeződnie, itt viszont nincs mozgás, nincs mutogatás, csak a koncentrált figyelem meg néhány, számokkal ellátott kártya a kézben. A játékban egytől százig vannak a lapok, és a jól megkevert pakliból osztunk az adott szintnek megfelelő mennyiségű kártyát a játékosoknak úgy, hogy ők csak a sajátjukat látják. A cél, hogy növekvő számsorrendben tegyük le a lapokat egy hang nélkül – érezzünk rá, olvassunk a többiek gondolatában.

Amennyire nem hittem benne az elején, annyira megtetszett ez a játék, ugyanis működik!

Fantasztikus érzés, amikor végre sikerül helyes sorrendben letenni a lapokat, a különböző szintek miatt pedig egyáltalán nem egyhangú a játék, és egyre nehezedik. Persze valójában nem olvasunk egymás gondolataiban közben, de nem lövöm le, hogy mi a tudományos magyarázat, olvassátok el a szabálykönyvben!

Az Imagine az Activity és a Dixit között van félúton, és nagyon érdekes élményt ad ez az asszociációs-mutogatós játék. Adott elképesztő mennyiségű átlátszó kártya, amin egy-egy forma látható. Ki kell teríteni őket egy nagy asztalra, és ezek segítségével kell elmutogatni a húzott szót vagy kifejezést úgy, hogy a többi játékos csak a témakört ismeri. Az, hogy hogyan mutogatjuk el például Hófehérkét, teljesen ránk van bízva, bátran lehet, mondjuk, térben is mozgatni a kártyákat, és annyit használunk fel, amennyit csak jónak látunk. Fantasztikus a koncepció és a megvalósítás, ami több szinten is megmozgatja a fantáziánkat.

A fekete humor kedvelőinek

Mi a rosszabb: ha rányitsz a szüleidre szex közben, vagy ha kizárod magad a lakásból meztelenül? Nehéz kérdés, de hála a Shit happens című játéknak, létezik objektív válasz. Ebben a kártyajátékban az a feladatotok, hogy megtippeljétek, az adott kínos szituáció hol áll a magatok előtt elhelyezett három, szintén kellemetlen helyzeteket felvonultató kártyák között. Minden szitu kapott egy értéket is az egytől százig terjedő, úgynevezett szarométerskálán, ami a kínosságukat pontozza, és az nyer, aki elsőként tud tíz kínos helyzetet sorrendbe állítani.

Igazi partijáték, és egy ilyen év után igazán ránk fér, hogy röhögjünk egy jót a saját „nyomorsorunkon”.

Végre: egy játék borzalmas embereknek! Az Emberiségellenes kártyák (Cards against humanity) így reklámozza magát, és nem árul zsákbamacskát. Maga az anti-PC, itt mindenen szabad röhögni, amin mások szerint nem illik, de kit érdekel, hiszen egymás között vagyunk! Ebben a játékban nincs más dolgod, mint egy kérdést megválaszolni, vagy egy hiányos mondatot kiegészíteni a kezedben található néhány kártya egyikén található szóval vagy kifejezéssel – azzal, amelyikkel szerinted a legviccesebb lesz a végeredmény. Miután mindenki titokban megtette tétjeit, a „kérdező” felolvassa az összes variációt, és a legviccesebb megoldás nyer. Figyelem, itt senkinek és semminek nincs könyörület, és olyan válaszkártyák is találhatók a pakliban, amik a (lelki) nyugalom megzavarására alkalmasak! De úgy is dönthettek, hogy amit túl durvának éreztek, azok a válaszlehetőségek kikerülnek a játékból, és csak a mindenki számára komfortos szintig megy a viccelődés. Az Emberiségellenes kártyákat csak azoknak ajánlom, akiknek kenyerük a morbid humor, ők nagyon is jól fognak szórakozni ezzel a játékkal.

Dián Dóri