Vannak emberek, akiknek mindig, minden flottul megy 

Akik kezéből soha nem esik ki a kedvenc poharuk, vagy éppen a kedves ember még kedvesebb vázája, hogy apró szilánkokkal karcoljon sebet a kapcsolatukba. Akiken mindig tökéletesen áll a ruha, természetes eleganciával, és sehol nem trottyos a nadrág, nem feszül kis hurkákon a póló, nem lötyög vézna testükön a konfekcióméretű pulóver. Akik úgy tudnak a lányuknak csodálatos frizurákat kanyarítani, hogy sehol sem lóg ki egy hajszál, ha mégis, akkor szándékosan, kis pajkos, incselkedő módon. Akik beülnek egy autóba életükben először, és nem pumpálják a pedálokat, hanem pont csak annyira nyomják, amennyire kell. Akik egyből tudják minden receptnél, mi is az az „érzésre”. Akik könnyedén összerittyentenek egy eredeti jelmezt a gyereknek farsangra.

Akik barkácskészlettel jöttek a világra, kifestik, lecsempézik, kicserélik, megszerelik, megoldják.

Akik cipzárt cserélnek, pulóvert kötnek, babaruhát horgolnak. Akiknél minden növény buján burjánzik, és ha elültetnek valamit, abból néhány hónap múlva már Instán posztolható, bio, saját termésből készült finomságokat dobnak össze. Akik érett korukban is fejen állnak, feltekerik magukat, minden ászanát csodálatosan kitartanak, gyönyörű környezetben és ezt meg is tudják örökíteni. Akik tudnak határt szabni, és ha kell, időben távozni. Nem kerülnek idétlen helyzetekbe.

Minden tiszteletem az övék. Csodálom őket, Tényleg.

Én nem tartozom közéjük

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Nekem már sikerült kulcsot beletörnöm a baráti lakás zárjába. Szippantottam fel véletlenül nem odavaló tárgyakat a porszívóval, és természetesen turkáltam porzsákban. Ejtettem bele telefont egy nyugati-európai főváros óriási könyvvásárán a nyilvános vécébe. Dobtam ki véletlenül feladandó levelet a papíros kukába a szeméttel, és aztán persze túrtam utána. Véletlenül úgy kaptam el riasztóberendezés felém dobott távirányítóját, hogy megnyomtam, és vijjogni kezdett egy hivatal vészjelzője (hogy miért kellett valakinek játékból ezt felém dobnia, az más kérdés). Működő villanykapcsolóval nem sikerült felkapcsolni a lámpát, hiába nyomogattam. Összepecsételtem ruhaneműt, könyvet. Égettem oda ételt. Szakadt el a táskám az utazás második napján. Repedt ki érzékeny testrészen a nadrágom kirándulás közben. Volt kullancs a szemhéjamban. Pánikoltam libegőben. Toporogtam automata ajtó előtt, ami előttem nem nyílt ki.

Durrant ki az elvileg kilyukaszthatatlan autókerék, persze külföldi, családi nyaralásról hazafelé tartva, indulás után egy órával, dugig megrakott kocsival.

Díszítéskor, az ünnepség előtt egy órával kettétört a gyermekem (saját készítésű) születésnapi tortája. Várandósként hetekig voltam rosszul a saját lakásomban egy bizonyos szagtól, mire rájöttem, hogy az évek óta használt környezetbarát mosószer a ludas, és kénytelen voltam áttérni egy vegyszerekben és mesterséges illatokban gazdag változatra. Utazáskor valahogy mindig csak a nagyobb táskába tudom belegyömöszölni a tárgyaimat (bár ebben némi javuló tendencia azért megfigyelhető). A mosógépből előkerülő fél pár zoknik örök rejtélye, az ellentétes irányba nyíló ajtók, az ösztönből, magabiztosan ellenkező irányba indulás… alap. A sminkkel kapcsolatos élményekről talán ne is beszéljünk.

Pedig nem mondhatnám, hogy soha semmiben ne lettem volna sikeres

Felvettek remek iskolákba, szereztem néhány diplomát, idegen nyelven is. Voltak jó munkahelyeim. Szültem gyereket. Szaltóztam, előre, hátra, gerendáról le. Nyertem mindenféle versenyeket. Évtizedes barátságaim vannak (nekik ezért örök hála). Kezdtem új életet többször. Szereztem igazán jó barátnőket negyvenen túl és ismeretlen külföldi városban is. (Az más kérdés, hogy vagy elköltöztek, vagy meghaltak néhány évvel később.) Szerveztem – jól – eseményeket, programokat, utazásokat. Segítettem munkámmal ismerősöket, barátokat, hogy ismertté, sikeressé váljanak. Szerettem, szerettek. Önkénteskedtem. Adtam szállást ismerősök ismerőseinek, vigyázok barátok gyerekeire. Vészhelyzetben észnél voltam és megfelelően reagáltam. Voltam jókor, jó helyen. 

De valahogy mégis az rögzül az emberekben, és magamban is, hogy „hebrencs”, „bénázós”, „pacuha”. 

Nem tudom, hogy a „sikeresek” tényleg mindig ilyen tökéletesek-e, és valahogy nagyobb ügyességi és szerencsefaktorral születtek-e.

Lehet, hogy ez csak egy hamis kép, ami a fejünkben megmarad. De lehet, hogy tényleg ilyenek, könnyedén bánnak (el) mindennel, nem küzdenek a tárgyakkal.

Félreértés ne essék, nem panaszkodom. Csak egyet nem értek. Hogy csinálják? 

Kis Zsuzsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images