Coelhói bölcsességek tömkelege zúdult rám.

Megtudtam például, hogy a mentálisan erős emberek kedvesek, elengedik, amit nem irányíthatnak, figyelnek a múltra, élvezik a jelent, és tervezik a jövőt. Meg ilyenek.

Aztán bejöttem az irodába, elmeséltem a kollégáknak, mit olvastam össze, és gondoltam, megírom a saját verziómat arról, hogy szerintem milyen helyzetekhez kell valójában igazi mentális erő a hétköznapokban.

1. Mentálisan erős emberek nem vágják arcon irigyeiket egy péklapáttal

Bizony. Ugye, hogy ugye. Veled is megesett már, hogy megláttad közeledni az utcán ismerősi köröd intrikusát, és bárhogy ügyeskedtél, egyszerűen elkerülhetetlen volt, hogy beszélgessetek? Együttérzésem. A mérgező, toxikus fikagépektől ments meg minket, ó, uram! Az ilyen személyiségek minden mondata apró medúzacsípés, ugyanis tökélyre fejlesztették, hogyan keretezzenek egy sértést szeretetteljesen, például: „Milyen aranyos kis husigombóc a kislányod, kiköpött anyja!”

„Mész Julika rendezvényére? Nem? Ó, de kár! Említette, hogy idén csak igazán fontos embereket hív majd el.” „Milyen szép ékszer, én, mondjuk, nem engedhetek meg magamnak ilyen méregdrága dolgokat, de hát… mindenkinek mások az igényei.”

A mentálisan igazán erős ember onnan ismerszik meg, hogy nem vágja arcon azonnal az illetőt egy vaskos szívlapáttal.

Mert megérti, hogy a másik mérgező viselkedése nem neki szól, épp ellenkezőleg. A toxikus emberről szól, az ő lelkivilágát mutatja meg. 

 

2. Mentálisan erős emberek visszatartják, mindig minden pillanatban…

Spoiler: igen, a nők is finganak. (Én nem amúgy.) Szóval, pontosabban, finganának, ha megtehetnék. De hát evolúciós okokból kifolyólag úgy alakult, hogy nőtársainkkal együtt idővel ezt egyre kevésbé tesszük. Ha pedig tényleg megtesszük, akkor is csak szigorúan rózsaillatút eresztünk.

A mentálisan erős ember onnan ismerszik meg, hogy képes órákon át egy szűk ruhában, fingató és puffasztó fogásokat követően is visszatartani azt a kósza kis galambot. Ha mégsem, akkor megfelelő pillanatot és helyet választ.

 

3. Mentálisan erős ember keblére öleli okoskodó rokonait

Nekem nincs gyerekem, de azt még én is megtanultam gyerekkel megáldott haverok tapasztalatából, hogy irtó nagy taplóság egy frissen szülővé vált párt (átvirrasztott éjszakák tömkelege után) azzal traktálni, hogyan kellene gyereket nevelnie. Valójában.

Mit kellett volna tennie a méhlepényével szülés után, miért nem kellett volna otthon szülést, kórházat, magánkórházat, császármetszést választania. Beleállni olyan kérdésekbe, hogy kell-e bölcsibe járatni gyereket, vagy maradjon otthon az anyjával. Magán- vagy állami oviba kéne mennie, milyen potenciális genetikai állományt örökölt a felmenőitől és mit nem. Összességében kire ütött a gyerek és miért lett az a neve, ami.

Na szóval, te, aki életben tartod a gyereked és még türelemmel viseled a kéretlen tanácsadókat, tudd, hogy mentálisan szuper-szuper erős vagy.

 

4. Mentálisan erős embernek semmi sem fáj

Ha már a vaginánál tartunk, akkor térjünk rá egy kiemelt mentális erőt kívánó témára. Nőtársaim, tegye fel a kezét, akinek ismerősek a durván fájdalmas napok! A fájások cirka ötpercenként jönnek, a fájdalomcsillapító is csak korlátozottan hat, te pedig bájosan mosolyogsz az ügyfélre/főnökre/vevőre, mintha ez is csak egy ugyanolyan nap lenne, mint a többi. Ugyanúgy kőkeményen lenyomod a napot, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. 

Hős. Vagy.

5. Mentálisan erős emberek jól lavíroznak

Megvan, amikor a családban elkezdődik az influenzajárvány, és tudod, hogy napokon belül te leszel az utolsó mentsvár, amely még stabilan áll? Természetesen pont ilyenkor gyűlik össze minden halaszthatatlan teendő, ami pont a te nyakadba szakad.

Leadási határidőktől kezdve szülinapokon át az önkéntes munka teljesítéséig a gyerek sulijában. És te megcsinálod, és nemhogy nem leszel beteg, de tökéletesen lavírozol mindegyik terület között. Csúcs szuper, mentálisan erős Jedi mester vagy!

 

6. Mentálisan erős emberek nem spoilereznek (és fél lábon is kibírnak egy spoileres munkanapot)

Megvan az az érzés, amikor kijön a kedvenc sorozatod új része, és rajtad kívül már mindenki látta? Ha eddig nem tanultál meg nemet mondani, akkor most tutira megtanulod. Vagy ez, vagy a spoilerek. Nincs mese.

Hétfőnként már mindenki látta a Trónok harca új részét, tele van a hírfolyamod külföldi spoileres cikkekkel, rosszabb esetben még a munkatársaid is fenn maradtak megnézni. Ebben az idegállapotban egyszer csak fél füllel meghallod: én már tudom, ki halt meg! (Megtörtént eset alapján – a szerk.)

Igen nagy mentális erő kell ahhoz, hogy ne olvass azonnal utána, ne rohanj haza megnézni az új részt, ne kaszabold le a kollégád, hanem szépen lassan kivárd a munkaidő végét.

 

7. Mentálisan erős emberek képesek nemet mondani a vacsoraasztalnál

Onnan ismerszik fel az igazán mentálisan erős egyén, hogy egy nagy zabálás közepén képes azt mondani: Köszönöm, egy szóda és egy cézár saláta lesz, kenyérkocka nélkül. Mert elhatározta, hogy bikiniteste lesz, és kész. Nemet tud mondani egy tábla csokira is éjjel egykor. Nem jár rá esténként a hűtőre, hogy megdézsmálja a rokonok csomagolta elemózsiát.

Pláne nem hat rá az olyan érzelmi zsarolás, hogy „alig ettél valamit! Baj van?”. Határozottan nemet tud mondani a családi ebédtukmálásra. Ugyanis a nem az nem.

Látatlanban is tisztellek!

 

8. Mentálisan erős emberek nem isznak

Itt már igazán karcolgatjuk a mentálisan buddhista szintet. Egyszerre két kollégám is van, akik egyáltalán nem isznak. Meg is írták nálunk, hogy milyen élmény így bulizni. Végignyomni egy estét (vagy egy egész életet) anélkül, hogy alkoholt innál, hát az eléggé megosztó téma.

Nem elég, hogy egész este tukmálják rád a pertukat, egymásra licitálva próbálnak téged meggyőzni, hogy ne ragaszkodj az elveidhez.

Egy alkoholmentes este valójában nem az italmegvonástól nehéz, hanem a társaság miatt, amelyik folyton-folyvást csak tukmál. Hiszen az ő értelmezésükben egy rendes magyar ember iszik. Egy rendes, mentálisan erős magyar ember pedig sokat iszik és még csak másnapos sem lesz. 

Te, aki viszont tartod magad az elveidhez, és megmaradsz a szódádnál, te vagy az igazán mentálisan erős ember.

 

+ 1. Végezetül: ha nemet tudsz mondani erre a csodálatos kérlelő tekintetre…

…és a gazdája engedélye nélkül nem adsz neki eledelt, tudd meg, hogy mentálisan erős vagy.

Szőcs Lilla