Tegyél bele egy kis Erős Pistát, azt’ jó lesz az! – Gasztrohackek magyarosan
Maximálisan a fúziós konyha híve vagyok, imádom, amikor keveredik az ázsiai az olasszal, a mexikói a franciával… de ebből már kitalálhatjátok, hogy kissé gasztrosznob is vagyok. Így aztán a fúziónak az a része, ami néhány magyar étterem étlapján, – és néhány, a nemzetközi gasztronómiához kevésbé értő nagymama konyhájában – jön létre a nemzetközi finomságok magyarosításával, annyira már nem való a fogamra. Persze van olyan tipikus magyarosítás, amit én is alkalmazok… de ez majd csak a végén derül ki! Addig is: Tóth Flóra gasztrosznoboskodik.
–
Ha szar, akkor menjen bele Erős Pista!
Nem mi vagyunk az egyetlen nép, amely a csípős paprikával erős lelki viszonyt ápol, de szerintem csak mi lehetünk azok, akik bármibe tesznek némi erős paprikát, mintha az a fűszerezés hiányát egy csapásra megoldaná, és mintha az egyetlen ízesítési irányvonal lenne, aminek létjogosultsága van. A húsleves még oké (bár én azt inkább hegyes erőssel eszem, de csak akkor, ha önmagában kicsit ízetlen), de ettem már nem éppen finom paradicsomból készült tabulét, amit feldobtak egy kis Erős Pistával… Nyeltem egy nagyot, amikor megtudtam, mitől olyan tolakodóan csípős.
A magyar csilis bab pedig marhahús helyett darált sertésből van, paradicsomszósz helyett paradicsompüréből (bár ez eleve egy vitatott alapanyag, az eredetinek tartott verzióban sincs feltétlenül), friss csilipaprika helyett paprikakrém vagy őrölt fűszerpaprika van benne (meg esetleg egy kis gulyáskrém és ketchup), és valahogy odapofátlankodik két konzervnyi kukorica is (túl közel vannak a babkonzervhez a polcon, bár a valódi chili con carne nem konzervbabból készül).
Sajt? – abból a szerzetesek csinálják a legjobbat!
Szerintem a leginkább elterjedt magyar kajahack az a „trappistát mindenre” mozgalom. Francia hagymaleves sajtos krutonnal? Elő a trappistát! Túl markáns a parmezán a bolongai spagettire? Reszeljünk rá tányéronként 25 deka trappistát! Fondüzéssel ütnénk el a hosszú téli estét, de nincs ötletünk, mit olvasszunk? Naná, hogy trappistát! Carbonara spagettit készítünk, úgy, hogy a kifőtt tésztát vastagon megloccsantjuk tejszínnel, rászórunk pár kocka kolozsvári szalonnát, és reszelünk rá egy csomó… na, mit? Persze hogy trappistát! És a szerzeteses sajt hívei gyakran megküldik az egész sajtos cuccot egy kis kecsöppel.
Ennél a mozgalomnál már csak az a durvább, hogy néhányan (mondjuk, élelmesebb nagymamák) a receptekben szereplő krémsajtot egyszerűen kicserélik a jóval olcsóbb és elérhetőbb tömlős sajtra. Ilyet, légyszi, ne tegyetek!
A mascarpone pudingporra változtatása a tiramisuban szintén nem tartozik a bocsánatos sütési-főzési bűnök közé. A puding legyen puding, mert nem csak ízre, állagra is egészen más lesz a végeredmény.
Semmi sem szent…
Vastag tésztás pizza vastagon kecsöpözve, gyros lilakáposztával, hamburger csalamádéval, szusi rántott hússal a közepén, kapucsínó helyett neszkávéból készült fekete… bolti tejszínhabbal?
Ha azt gondoltátok, hogy van olyan nemzeti étel, amit megkímélt az úgynevezett „magyar találékonyság”, akkor tévedtek.
De azt azért szeretném megjegyezni, hogy nem csak mi vagyunk ám ilyenek, nálunk nagyobb népek is belefutnak ezekbe a kis gasztrohuncutságokba, így született a hawaii pizza, az egész texmex-konyha, vagy például a mac’ n’ cheese (sajtos makaróni).
De a teljes amerikanizált nemzeti konyhaarzenál sem tud felmutatni olyat, mint amit titkos forrásunk (helló, Gyárfás Dorka!) kóstolt: egy magyaros pizza verzió, amin nem a magyaros pizzáknál megszokott kellemes kakofónia (kolbász, tarja, csirkehús, sonka), hanem egy komplett másik étel szerepelt feltétként: a csirkepörkölt. Igazi „fúzió”, az olasz nemzeti konyha remeke találkozik a magyar konyha emblematikus fogásával. Pfúj (elnézést, tudom, hogy ételre nem pfujolunk, kivéve, ha csirkepörköltös pizza).
Van gasztrohack, ami tényleg mindenre jó, persze csak szerintem
Eddig kifiguráztam mindent és mindenkit, aki elérhetőbb vagy olcsóbb helyettesítőkkel magyarosít, vagy éppen dob fel egy-egy ételt.
Most jön a vallomás és az önkritika gyakorlása: a rossz lasagne tökéletessé válik, ha ráküldünk két evőkanál tejfölt, a csilis babot új szintre emeli egy kis fehérítés, a sima főtt krumpli új értelmet nyer, ha meglocsoljuk fokhagymás tejföllel, és én tulajdonképpen az üres kiflit is simán megeszem, ha van hozzá tejföl (ha pedig paprika is, az már egy tökéletes menü).
Pásztory Dóri említette, hogy vannak olyan szörnyetegek, akik tzatzikit készítenek tejfölből… például… én. Lehet, hogy kellő mennyiségű tejföllel még a csirkepörköltes pizzát is megenném. Ha nagyon éhes lennék. Szóval sznobizmus ide, valódi fúziós konyha iránti rajongás oda, azért csak van mindenkinek valami titkos kis bűne, amivel nem szívesen hozakodna elő egy gasztroműsorban.
Szerencsére ez nem egy gasztroműsor, szóval valljatok színt, ti hogyan magyarosítjátok a nemzetközi ételeket?
Tóth Flóra
