Ugye, írtam először a barátnőmről, akinek közvetlenül a bugyogója lekerülése után röhögőgörcsöt kapott az újdonsült szerelme. Meg fordítottam is egy cikket egy amerikai nőről, akinek olyan elképesztő élményekben volt része, hogy úgy döntött, soha a büdös életben többet nem gyantáztatja le a csumpiját. Majd ezen felbuzdulva arról is muszáj volt szót ejtenem, vajon mi az oka, hogy mindenkinek olyan karakán véleménye van arról, hogy mások mit tárolnak a bugyijukban. Úgyhogy – nyilván – most arra voltam kíváncsi, a pasiknak milyen a viszonya az intim bozonthoz, vagy épp a kopasz barackokhoz, esetleg leszállópályákhoz. Körbe is cseteltem a fél netet, de mielőtt a lényegre térnék, muszáj megosztanom három észrevételt. Először is az összes ismerősöm kivétel nélkül egy gigászi méretű, lógó nyelvű, kacsintós szmájlit küldött csípőből, majd azt írta vissza: ezen most gondolkodnia kell, de feltétlenül válaszol, mert ez egy őrületesen izgi téma! Viszont egyik sem szeretett volna a saját nevén nyilatkozni. Úgyhogy íme, az álneves puncifanok alaposan átgondolt véleménye az ügyben:

Gondolkodó férfi
Ezt a kérdést most NAGYON ALAPOSAN át kell gondolnom!

Bálint (43)

A punciszőr témáját több aspektusból lehet megközelíteni. Laikus szemlélőként egy szépen fazonírozott szőrzet mindenképpen esztétikusnak mondható, lehet bármilyen forma. Amennyiben viszont érintettként szemlélek egy puncit, mert dolgom van vele, akkor az az álláspontom, hogy a munkaterületen nincs helye szőrnek. Szintén fontos az életkor és az élethelyzet. Húszévesen nem érdekelt, mennyire szőrös puncit sodort elém az élet, nekem minden megfelelt. Harminc felett viszont a fürdőszobámban mindig tartottam egy borotvát arra az esetre, ha a felhevült nő esetleg korrigálni szeretné azt a hibát, hogy délután még nem gondolt arra, hogy este egy akcióba fog csöppenni. Egyetlen dolgot nem tudok elfogadni. Többször futottam bele olyan esetbe, hogy a szeméremdomb teljesen csupasz, míg a work station full szőrös. Ez mekkora hülyeség!

Csaba (41)

Bő tíz éve a fiatal cimboráim – akkor voltak 22 évesek – nézegették nálam Helmut Newton fotóalbumát. A mester a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek szupersztárjait fotózta, és akkoriban még nem volt ekkora iparág a szőrtelenítés. A srácok nézték a képeket, és kérdezték, hogy mi az a szőr ott a punci tájékán. Jeleztem nekik, hogy bizony az ott van a maga természetességében. Hitetlenkedve fogadták – lévén ők ilyet még nem láttak. Mármint puncit azt igen – szőrt nem. 

Kálmán (48)

Akárhány nővel kerültem kapcsolatba, mindannyiszor természetesen hagyott fantájékba botlottam. És mind tetszett.

Álló- és mozgóképeken egyaránt láttam már mindent, a sörényes hangyásztól a meztelen csigáig számos ivarérett tájékot. Marx és Rákosi között minden fazon előfordul.

Amúgy szerintem az a fazon a legvonzóbb, ami mögött egy boldog nő van, aki szereti magát úgy, ahogy van. Ha valakinek a punciszőrfazonod miatt nem tetszel, akkor egyrészt kár, hogy nem szúrtad ki korábban, hogy ez nem lesz rendben, másrészt a legjobb pillanat, hogy észrevedd, ő nem téged keres, hanem a hibáidat, és csak szőrszálakat hasogat.

Ádám (40)

Olyan, mint a hajszín. Az adott nő kontextusában értelmezendő.

Szabolcs (42)

Fontos az ápoltság, ami nem összeegyeztethető az ősbozonttal, tehát valamit kezdeni kell vele. A túlsó véglettel, a teljesen csupaszra borotválással az a baj, hogy egy-két nap után olyan lesz, mint a nindzsa: még nem is látod, de már szúr.

Marad tehát a középút, rövidre nyírva, de nem nullásra. Ezen belül alkat és stílus kérdése, milyen a fazon. Nem is kell, hogy állandó legyen, sőt, van abban izgalmi potenciál, ha időről időre meglepi vár.

Máté (36)

Kezeletlen Dzsungel Jane: komoly visszatartó erő. Miután felszenvedted a gumit, meg kell küzdeni a mindent elborító szőrrel. Ha sötét van, akkor nem látsz, ha világos, akkor mindent látsz, ami talán még rosszabb.

Frédi és Béni: Ugye, megvan, hogy volt megrajzolva a két kőkorszaki szaki? Soha nem volt szakálluk, mégis mindig más színű volt a bőrük a szájuk körül. Igen, a borosta miatt. Ami adott esetben nem gáz, ha gumi nélkül csinálod, akkor izgató is lehet. Nem mindegy, hogy egy reggeli borotválkozás után estére már húz egy kicsit, vagy háromnapos fáradt rendőrborostáról beszélünk.

Tinipunci: Nem arról van szó, hogy annyira puha és selymes, hanem pattanásos... Ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom, mi az oka, de nincs olyan helyzet, hogy jól jönne egy piros pöttyös punci.

Kopasz: A férfiaknak is meg kellett barátkozniuk a kopasz punci térhódításával. De örömmel mondhatom: sikerült! Régen én is furának tartottam, de most már elfogadóbb vagyok. Csak annyit szeretnék még hozzátenni, hogy ugyanúgy, mint a férfiaknál, a kopaszság sem áll jól mindenkinek!

Leszállópálya: Nem lehet mellényúlni vele. A megfelelő helyeken csupasz, de van egy kis játéktér, egy illúzió, hogy mégis valami. Talán a mértéktartásra érdemes figyelni. Sem a Boeingre méretezett négysávos sztráda, sem a Zorro bajszára emlékeztető pár szőrszálas csík nem a legjobb megoldás.

Kordában tartott őserdő: Ezzel nekem nincs bajom. Ha szépen van trimmelve, és ügyesen meg van oldva, hogy SEHOL ne lógjon ki a bikini alól, akkor tőlem mehet.

Ha már nincs alvós plüssöd, néha jóérzés odabújni valami meleg, szőrös kis dologhoz az ágyban. Kivéve, ha az Danny DeVito.

Mintás és/vagy feliratos: Szívecske, kereszt, zebra... Erről nem is szeretnék érdemben nyilatkozni. Eddig csak pornófilmben láttam (amit amúgy nem nézek természetesen), de szerintem olyan mint a Bruce Willis véres atlétája. Nincs helye a hétköznapi életben.

Zsolt (34)

Ki nem állhatom a dzsungelharcot. Korábban volt egy teóriám, hogy a természetes, buja szőrzet a vidéki lányok sajátja, ám ez megdőlt. Inkább a mikrokörnyezet hatása lehet, vagy egy szókimondó expasié. Tudom, fájdalmas a szép domborulat megteremtése, de higgyétek el, érdemes!

István (32)

A leszállópálya a favorit, a csupasz a gyönyörűség, a visszavágott pedig imádni való. Elvileg a természetesen hagyott a legkevésbé áhított, de ez sem igaz, ugyanis, ha hosszú ideig kizárólag leszállópályával, találkozik az ember fia, akkor óriás halleluját fog elmorzsolni egy szép bokor láttán, ráadásul abból bármikor pillanatok alatt válhat akár leszállópálya is. A változatosság gyönyörködtet, úgyhogy arra biztatnám az általam oly nagyra becsült hölgyeket, hogy bátran válasszák időnként ezt, időnként meg azt a fazont, ezt különösen akkor ajánlom, ha szeretnék egy kicsit kényeztetni a párjukat.

A férfiak a női nemi szervet úgy imádják, ahogy van.

És itt most olyan férfiakra gondolok, akiknél gyakori vendég a vagina. Azok ugyanis akik ritkán, ne adj' isten még sosem láttak olyat, a feltett kérdésre üvöltve válaszolnák, hogy TÖK MINDEEEEGY!!!

Máté (41)

A lényeg, hogy az összkép stimmeljen, azaz a fazon passzoljon a nőhöz – nincs általános, mindenkire vonatkozó szabály. A divat tényleg változik, a múltkor a szaunában láttam három kifejezetten gyönyörű fiatal, talán 22-23 éves nőt, akiknek még hónaljszőrzete is volt, ilyet pár éve még nem nagyon lehetett látni. Tini koromban azt hittem, hogy a borotvált punci az abszolút non plus ultra. Aztán rájöttem, hogy annyira nem fontos. Mondjuk, az kifejezetten szexi, ha tudom, hogy nekem borotválta meg. És szó, ami szó, nyalni is jobb, szeretem, ha egy icipicit borostás. Nehezen tudok igazán szép, esztétikus aktfotót elképzelni a szőrzet nyújtotta látvány nélkül.  Lehet, hogy tévedek, de szerintem Helmut Newton összes modelljének volt szőrzete, nem véletlenül.

Csanád (41)

Én a kedvedért még a kollégákat is megkérdeztem. A lényeg tíz pasin végzett felmérés alapján: négynek a teljesen csupasz, négynek az apró borostás puncik jönnek be, kettő pedig azt vallotta, hogy nekik ez nem szempont, csak az a fontos, hogy ne legyen bozótdzsungel odalent. A megkérdezettek hetven százaléka szerint a néhány napos borosta a legizgibb, a bugyin diszkréten átlátszó apró szőrök mindenki számára felvillanyozó hatásúak. A borotválás utáni, begyulladt szőrtüszők látványa tízből öt pasit elrettent, vagy legalábbis nem mozdítja el a „fél hatos” holtpontról.

Dani (38)

Kertészként dolgozom, így napi szinten foglalkozom a sövénynyírás problémakörével. Na, jó, viccet félretéve: sem a Csubakka-, sem a pedo-vonalat nem preferálom. A formatervezés vegyes, mert tök jó, vagy rosszabb esetben kiábrándítóan béna is lehet, a pázsitszerűséggel viszont nincs bajom.

Laci (36)

Egy érett nő ne legyen kopasz odalent, nem egy tízéves puncijára vágyom!

Bence (23)

A csupasz a favorit, de izgalmas a leszállópálya is. Őszintén szólva természetesen hagyottal még nem találkoztam, de nem is hinném, hogy bejönne.

János (31)

Alapvetően punciszőrpárti vagyok. Szerintem nőiesebb, taktilis érzetek szempontjából izgalmasabb, és jobban kultiválja az illatokat. A teljesen csupasz punci túl steril. Ráadásul, ha nincs gondosan rendben tartva, és borostás, akkor kevésbé lelkesítő, talán, mert férfiként a borostáról egy borotválatlan férfi arcra asszociálok, ami nem feltétlenül az a kép, amit adott pillanatban a fejemben szeretnék tudni. (De ha már itt tartunk: a punci formája jóval nagyobb hatással van a pulzusszámomra, mint a szőrállománya, és ez szintén egy olyan dolog, amivel kapcsolatban érdemes lenne elég sok nő számára felfedni a megnyugtató igazságot.)

További szép péntek estét kívánok!

 Fiala Borcsa

Képek: ITTITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/vladee