Amint összeállt a fejemben ez a lista, ugyanaz az érzés fogott el, mint a világmegmentős tesztoszteronszagú filmek végén szokott, amikor a főhős hirtelen felkiált: Úristen, McLane, de hisz végig itt volt a szemünk előtt!

Opuszokat lehetne írni – és írunk is – arról, hogy milyen csodásan diverz társadalomban is élünk. Hiszen épp olyasvalami történik most velünk, amit nagyon sokáig senki nem gondolt komolyan, talán még maga Donald Trump sem... hiszen tényleg ő lett az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke. Amióta ez biztossá vált, a konspirációs elméletek sora jött le a gyártósorról. Az orosz hekkerekre vonatkozó teória ráadásul nagyon úgy tűnik, már nemcsak teória, hanem a valóság, de ott sejtik Trump hatalomra „juttatása” mögött a munkásosztályt, bizonyos „tudjukki” fehér galléros összeesküvőket, sőt: még az ISIS-t is. A színtiszta igazság? Hát, azt talán sosem fogjuk megtudni.

Vagyis... itt van egy színtiszta igazság, amit biztosan tudunk: Donald Trump – talán konspiratív módon, ámde legálisan – az USA első számú embere, és ezzel együtt a világ egyik, ha nem első számú döntéshozója is lesz. Így aztán lehet mondani, hogy ez minket nem érint, de mégsem mondhatjuk. Mert bizony ebben a buliban mindannyian benne vagyunk. A magam részéről igazi vesztegzáras, osztálykirándulós hangulatra számítok a következő négy évben.

Mivel az elnöki beiktatás kapcsán minden bizonnyal a napokban minden hozzáértő szakember politikailag rendkívül korrekt módon kielemzi majd, én inkább arra koncentrálok, ami végig itt volt az orrunk előtt, csak nem vettük komolyan. 

Eddig.

Íme, azoknak a dolgoknak a listája, amelyek bizony alapos gyanúra adhattak (volna) okot, hogy egy ideje már... a hülyék vannak többségben:

1. Honey Boo Boo

Ahhoz, hogy megértsem a jelenséget, Pásztory Dóri javasolt egy remek módszert; rákerestem az interneten a legnépszerűbb emberekre. És egyszer csak megláttam Honey Boo Boo-t, akinek mára több mint egymillió követője van (és ez csak az egyik közösségi oldala). Szinte azonnal kigyúlt fejemben a felismerés lángja. A népszerű amerikai minitrampli kalandjait ismertem már korábbról, egykor engem is odaszegezett a YouTube elé, és morális dilemmába taszított. A gyerekszépségversenyek színpadáról induló, majd reality-műsorba átevező kislányceleb az amerikai médiaipar egyik légszívfacsaróbb jelensége. Fodrokban, sminkben, pinkben, feltupírozott frizurában parádézik a show-műsorokban, a gyerekkorának annyi, a közönség mégis éljenez és tapsol... nézni is fáj. Na, és ki szervez (felnőtt) szépségversenyeket, és kinek van saját valóságsója a televízióban? Na, kinek? Igen, neki. 

2. Használati útmutatók, avagy a „macska a mikróban” jelenség

„Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Biztos ti is ismeritek ezt a klasszikus Kis herceg idézetet. Amikor gyerekkoromban belekörmöltem zsírkrétával valakinek az emlékkönyvébe, nem gondoltam, hogy egyszer még vissza fog ütni. Pedig visszacsapott, méghozzá a használati útmutatókban manifesztálódva. Az USA-ban divatos kártérítési perek miatt a lényeges rész apró betűs, viszont nagy hangsúllyal írnak le a füzetbe olyan evidenciákat, mint például egy mosogatógép használati utasításában ezt, ni:

 „Amikor kidob egy régi mosogatógépet, ne feledje el leszerelni az ajtaját ezzel elkerülve a veszélyt, hogy egy gyermek beszoruljon a gépbe.”

Szóval, kedves anyukák, a gyerekek elevenségével semmi baj, csak lomizás előtt ne dobjuk ki őket a mosógéppel együtt. A macskát ne tegyük be száradni a mikrohullámú sütőbe, a gázöngyújtót pedig ne tartsuk közel a szemöldökünkhöz. Értem? Most mondjátok, hogy nem mutatkozott igény erre a szájbarágós, idiotensicher kommunikációra az elnökválasztási kampányban! Ugye? 

3. Veszélyes ruhacímkék

Aztán ott van az emberi hülyeség okozta globális szívás: a ruhacímke. Macska a mikróban level 2., az idiotensicher kommunikáció magasiskolája, aminek segítségével szó szerint testközelből tapasztalhatod meg, hogy mennyire hülyének néznek, sőt: magaddal is viheted mindenhová. 

Az egyik nadrágomba egyszer olyan hosszú cetli került, hogy kidörzsölte a combom, és nyolc napon belül gyógyuló horzsolást szereztem tőle. Igazi Darwin-díjas bénaság. Egyébként ez az egyik vesszőparipám: ha levágod, azért horzsolja, ha nem vágod le, akkor azért, egyszerűen kipusztíthatatlan. Végigolvasni meg nem fogod, hisz köztudott, hogy „mindent 30 fokon kell mosni”. Akkor minek is szívatjuk magunkat a Háború és béke terjedelmű ruhacímkékkel? Kedves ellenálló amerikai divattervezők és meghunyászkodó fashiondiktátorok, akik mégis öltöztetni fogják az elnöki párt, tegyetek meg valamit a kedvemért. Ne vágjátok ki a címkéket Trumpék ralphlaurenjéből! Vagy vágjátok, de akkor jó bénán, recésen. Lécccci

4. 12345678

Az a helyzet, hogy a triviális jelszavak jelensége a 2016-os felmérések szerint sem kopott ki a köztudatból. A legelterjedtebb jelszavak globális szinten hosszú évek óta a következők: 123456; password (jelszó szó, mint jelszó, éééértitek); és az 12345678.

Gyenge jelszót használni egy olyan komplex és sok lehetőséget rejtő univerzumban, mint amilyen az internet, nagyjából olyan, mint Trumpot kinevezni a világ vezető nagyhatalmának élére.

5. Álhír oldalak

Ha nézted Trump beiktatását, s feltűnt, hogy mennyire bénán kellemetlen volt, akkor a kevesek közé tartozol. Ahogyan az álhíreket sem tudja a nagy átlag megkülönböztetni a valódi híroldalaktól, úgy egy szakbarbár álelnökről is képes elhinni, hogy valódi kvalitásai vannak. 

6. Ájn-cváj POLICÁJ

A minap a Forbes.hu-n megjelent egy lista a legstresszesebb munkákról, amelyen a negyedik helyen állnak a rendőrök. Ez pont aznap volt, amikor a Honvéd kórház előtt reggel kilenckor egy nagyon stramm néni dugót okozott, mert vészvillogózva várakozott a sáv kellős közepén. A környéken cirkáló járőrök pedig... szép lassan elmentek mellette. 

Na, most akkor ki is hordja a nadrágot? Válasszátok ki a helyes választ (gondolatban):

A.)   Szerintem tök cuki! Milyen szociálisan milyen érzékeny gesztus volt már ez a rendőröktől, de tényleg.
B.)   Komolyan, nem mertek leállni egy nénivel konfrontálódni? Jó hát, véégülis... na, én se mernék. 
C.)   Hősöm. Példaképem. Én is ilyen tökös néni leszek, ha felnövök!
D.)   Senkinek sincs igaza, mindenki baszódjon meg.

Na, hát nagyjából Hillary Clinton is hasonló le van már ez a meccs játszva, gyerekek mentalitással parkolt le a Fehér Ház elé, már jóval a novemberi választás előtt. Közben mindenki sudribunkózta a látszólag bohóchal agyú Trumpot. Aztán mégis mennyire leesett mindenkinek az álla, amikor ő lett az elnök. Tanulság: A látszat csalóka dolog, sose becsüld alá az ellenfelet. 

7. Pesti cetli

A Pesti cetli oldalon is megmutatkozik sokszor a hülyeség szele; a passzívan szenvedő kevesek és az este hét után fúró sokaság osztályharcában:  

(Forrás: facebook.com/pesticetli7 )

Itt pont azt láthatjuk, hogy a kisebbség a sarkára áll. Csak egy baj van velük (mármint a cetlikkel), hogy ideig-óráig használnak, mer annak kókányoló kis pöcsnek, aki nem fogja fel, hogy este hét után ne hangoskodjon ez nem lesz elég. Valódi változás akkor jön el, ha az egész lakóközösség egy emberként cselekszik. 

8. Maga Donald Trump 

Egy teljesen komolytalan ember szellentéseként indult... és elnök lett. Tökéletes forgatókönyve lehetne egy amerikai sitcomnak. De akármennyire is könnyű lenne rásütni, hogy ő maga az emberi hülyeség legfőbb bizonyítéka... lehet, hogy mégis érdemes megállni egy pillanatra, és megfontolni az amerikai média egyik kedvenc filozófusának Slavoj  Žižeknek a véleményét. Žižek, noha félelmetes formának tartja Trumpot, a választások előtt mégis az ő győzelmében látta az amerikai politikai rendszer megújulásának egyetlen esélyét:

„Minden társadalomban íratlan szabályok egész hálózatai alakultak ki arra, hogy a politikai színtéren hogyan jutnak a felek egymással konszenzusra, hogyan lépnek szövetségre. Trump ezt a rendszert totálisan megzavarta. Ha ő nyer, mindkét pártnak a demokratáknak és a republikánusoknak egyaránt muszáj lesz újragondolniuk saját alapelveiket és meg kell újulniuk. (...) Amerika továbbra sem egy diktatórikus állam, ezek után sem fogja bevezetni a fasizmust, de talán ez lehet számukra az a hatalmas ébresztő, amely beindítja az új politikai folyamatok kialakulását.”

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Joseph Sohm

Szőcs Lilla