3 gyerek, 72 ajándék az adventi naptárba – Nem, köszönöm, mondok jobbat

–

Mindent egyszerre

Igen, az egyik legnagyobb bánatom évről évre az, hogy ha igyekszem megvalósítani mindent, amit szeretnék – kedves, puha dekoráció a lakásban, egészséges és arányos ajándékozás Mikuláskor, személyes és találó meglepetések a karácsonyfa alatt, izgalmas menü az ünnepi asztalon –, az ősz felét a készülődéssel kell töltenem, apránként terítve a feladatokat, lépésről lépésre haladva a megfeszített munka mellett a távoli cél felé. Így viszont az őszről lemaradok.

Gyűlölöm a boltokban nyár végén a polcokon éktelenkedő halloweenes díszeket, utálom az október eleji mikulásinváziót, a novemberi havas girlandokat és jégvirágokat a kirakatokban. MÉG ŐSZ VAN. Miért nem élhetek a jelenemben? Miért akar mindenáron kitolni a mostból ez a rohanás? Hadd őszüljek meg kicsit magam is, az évszak saját ütemében!

Figyelni szeretném békén a hervadó kertemet és hangolódnék az érkező madarakra, akiket lassan etetni kell, hadd érezzem meg, ahogyan lelassul körülöttem az idő, és mozdulatlanná válik a természet! Majd ezután kezdődjék csak az advent!

Minden ünnep lehessen jelenidejű nekünk, felnőtteknek is! De hogyan, ha az üzletekből ömlik ránk egy hónapja a karácsony, és hogyan, ha a temérdek munka mellett okosan előre tervezni sincs lehetőségünk?

Mikulásra és karácsonyra már egészen jól rajtolok

Van pár ügyesen megoldott év mögöttem, az ajándékok épp időben érkeztek, nem volt kapkodás, idegeskedés, a tülekedést elkerültük. Világhálón kerestünk és jártunk utána, választottuk ki, fogtunk ki akciót és rendeltük meg, a felesleges impulzusvásárlásokat is kiküszöbölve ezzel a stratégiával. De nem sikerült eddig jól bánnom az adventtel. Azzal a huszonnégy nappal, ami karácsonyig elvezet, ahol hagyománya van a minden napba elrejtett apró meglepetésnek.

Mert mindig mindent szeretnék. A legszebb kalendáriumot, természetesen DIY, a legmeghittebb és legszellemesebb élményajándékokat minden egyes skatulyába, mellé adventi mesét, kis apróságokat, és elvétve némi csokoládét is, biztos, ami biztos. Nagy reményekkel indultam neki évről évre, de a tíz-tizenkettedik nap végére káosz lett és kapkodás.

Tudom, fillérekből is megoldható. Egy kis csat, legó, édesség, mézeskalács, matrica, tetkó, ceruza, radír, gyöngy, üveggolyó, aszalt gyümölcs, szaloncukor, ásvány, kavics és mesepecsét, felsorolni is lehetetlen a jobbnál jobb ötleteket. Mégis, nekem mindig gondot okozott ennyi mütyür felhajtása.

Tudom, a legszebbek az élményajándékok

Kívülről fújom mind: a mézeskalácssütést, teázást az adventi vásárban, nagy közös sétát, forró csokizást. De ismerős a pizsamaparti, a párnacsata, a szobában piknikezés, a gyertyafényes vacsora és az angyalfürdő (mécsesekkel bevilágított fürdőszoba), a közös dekorálás, barkácsolás, koszorúkészítés, napvégi társas, gyerekszobadiszkó, sőt, adtam már ikeázást is adventi ajándékként, mert ott lehet labdafürdőben ugrálni és finom süteményt választani a kantinban.

De ha őszinték vagyunk magunkhoz, egy-egy ilyen élményajándékhoz sokszor az előkészületek is hosszú félórákat vesznek igénybe, lebonyolításuk még többet, és akárhogyan is, ebben a decemberi zsúfolódásban minderre igazán csak hétvégente jut rendesen idő. Felhagytam hát ezzel, egyelőre legalábbis. Talán jövőre majd valami fúziós szisztémában – vegyítve az élményadventet, mondjuk, a legegyszerűbb csokinaptárral – nekiveselkedem újra.

Most úgy látom, két titok van

Egyrészt ne vágjunk bele egyszerre hatféle dologba, amiket szinte képtelenség szisztematikusan végigvinni a mindig másként alakuló hétköznapokon. Másrészt igyekezzünk olyan megoldást találni, ami a család esti vagy reggeli rutinjába szépen beilleszthető.

Az édesség- és mütyürdömping helyett a lényeg a nap mint nap ismétlődő gesztus, a szertartás, amivel emlékezünk, ami köré összegyűlünk, ami mentén mérhetjük az ünnep közeledtét. 

Egyébként is olvasnánk esténként mesét (ugye?!), válasszunk hát erre az időszakra adventi mesegyűjteményt vagy verseskönyvet. Bennük épp huszonnégy történet, szöveg szerepel, haladhatunk szépen sorban, s ahogy a történetek fogynak esténként, a várva várt ünnep úgy közeledik.

Van itthon egy ajtóra akasztható filc fenyőfánk. Édesanyám varrta, és készített hozzá színes textildíszeket, tépőzárral lehet a fára aggatni őket. Egy viszonylag ócska ezüst neszesszerben tartjuk a figurákat, mégis minden éven a legnagyobb izgalom, hogy megtaláljuk-e a karácsonyi dobozok valamelyikének mélyén.

A gyerekek versengenek, ki rakja majd fel az őzikét, ki az angyalt, a hóembert. Számontartják, várják a reggeleket, és minden mozdulattal velünk van a nagymama is.

Agilis, hadra fogható rokonsággal, baráti körrel bíró családok számára jó ötlet lehet az adventi hangoskönyv

Ezzel elvileg nincs sok meló, és óriási örömöt okoz, én idén kipróbálom. Levélben szólítottam meg nagymamát, nagypapát, unokatestvért és féltesót, nagynéniket, legjobb barátokat, de még a napközis tanító bácsit is. Arra kértem őket, olvassanak fel egy mesét, s hangfelvételen küldjék el nekem. Míg hallgatjuk őket majd puha párnák között, itt lesznek velünk, hozzánk közel.

Vannak, akik adventkor puszinaptárt indítanak. Talán vásárolni is lehet, de ezt igazán elkészíthetjük mi magunk is.

Szabadjára engedhetjük képzelőerőnket, és kedvesebbnél kedvesebb puszikat küldhetünk esténként körbe – tolvajt, eszkimót vagy csigapuszit, a leglassúbbat, rókapuszit, tyúkocskát, békát, hernyót, chilipuszit, óriáspuszit, cuppanót, csiklandóst, titkosat, hangosat, álmosat, repülő- és angyalpuszit…

Kacagás és móka minden este vagy reggel, s ami még fontosabb, puha, szerető érintés, ami lételemünk.

Megírhatunk együtt minden nap végén egy karácsonyi képeslapot

Végiggondoljuk, mi minden történet velünk, s a legjobb élményt a lapra jegyezzük. Így megtanulunk minden helyzetben pozitívumot találni, csokorba szedjük kincseinket, s könnyen kiderülhet, minden gondunk közepette mégis milyen szép élet a miénk. A képeslapok zsinegre csiptetve gyűlnek karácsonyig, rajtuk rögzített örömpillanataink. Az ünnep elteltével pedig emlékbe eltenni is csodálatos, igazi boldogságkalendárium. 

És van itt még valami, amiről eddig soha nem hallottam

Megejtőn szép, nem utolsósorban praktikus szokás, és bár megfogadtam, hogy idén egyszerre csak egy projekt fut majd, a rokonság hangoskönyve mellett ezt a gyerekekkel biztosan megcsináljuk. Jóságlisztet gyűjtünk. Esténként átbeszéljük az eltelt napot röviden, és igyekszünk olyan momentumot találni benne, amikor valami jót cselekedtünk. Segítettünk valakin, kedvesek voltunk és előzékenyek, türelemmel végighallgattunk valakit vagy csak rámosolyogtunk szeretettel. Ha fel tudunk mutatni egy ilyen jóságpillanatot, beletehetünk egy kanál lisztet az adventi tálba. Mindannyian.

A liszt gyűlik és gyűlik, az ünnepváró napokat igyekszünk egyre tudatosabban jócselekedetekkel fűszerezni, s a huszonnegyedik napon az összegyűlt lisztből sütjük meg a karácsonyi süteményt.

Most még november van, lassul körülöttünk a természet

Egyre hosszabbak és sötétebbek az esték, hajnalban is sötét az ég még felettünk. Ha megtanulunk megállni mi magunk is, ha lélegezni tudunk a mindenkori jelenben, átélhetőbbé válik a várakozás. Megragadhatóvá és kimondhatóvá lesznek az egyébként oly könnyen illanó boldog pillanatok, a morzsák, amik életben tartanak mindannyiunkat. 

Meséljetek, beszélgessetek, öleljetek, adjatok puszit minden este, húzódjatok közel. Hordjátok össze porhanyós, fehér halommá mindazt a jót, amit apránként megcselekedtetek, és gyúrjátok tápláló, puha, édes kaláccsá, mire az ünnep a szívetekbe is megérkezik!

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ svetikd

Herold Eszter