Mivel valamennyire én is ilyen embernek tartom magamat (pedig van akkora szerencsém, hogy fantasztikus családom van, öröm velük együtt lenni), úgy döntöttem, hogy körbekérdezek az ismerőseimnél, és kiderítem, mit csinálnak azok, akik szeretik alternatív módon tölteni az ünnepeket. Ha egyedül, ha csapatban, esetleg a karácsonyi hangulatot teljesen mellőzve, vagy éppen meghitten akarsz idén karácsonyozni, a tanácsaik között biztosan találsz neked valót. 

1. Táncold át magad az ünnepeken!

Kellemes meglepetés volt számomra, hogy több ismerősöm is van, aki jobban szereti bulizással tölteni a szentestét, mint a vacsoraasztalnál.

Pedig szinte adja magát a dolog, főleg azok körében, akik egyébként sem ünneplik a klasszikus, keresztény változatát, és inkább nem adnának fel egy igazi, péntek esti bulit azért, hogy otthon várják, amíg a többiek kiünneplik magukat. Bár én eddig főleg házibulikról hallottam, és talán kisebb településeken az a legegyszerűbb megoldás, ha vendégeket fogadsz, olyanok is vannak, akik a nyakukba veszik a várost, és szórakozóhelyeken, vagy más, zenés-táncos programokon töltik az estét – a jelen helyzetben persze minden óvintézkedést betartva. „Mi az idén előbb elmegyünk sétahajózni meg kajálni a barátommal, utána meg a Lámpásban leszünk egy koncerten – meséli egy gyerekkori barátom. – Minden évben vannak szuper bulik Budapesten, tavaly és tavalyelőtt sajnos nekünk is otthon kellett maradnunk a karantén miatt, de idén végre visszatérhetünk a szokásos programhoz” – teszi hozzá. 

2. Segíts, hogy másoknak is jobban teljen az ünnep: menj önkénteskedni!

A karácsonyi önkéntes munkának nagy hagyománya van más országokban, ám kevesen tudják, hogy itthon is számtalan lehetőségük van azoknak, akik szeretnék „hasznosan” és jókedvűen zárni az évet. „Olyan családból jövök, ahol sokat számított mások kedvessége ahhoz, hogy jól teljen a karácsonyunk. Ezért én is szeretek ételosztásokon, hajléktalanszállókon és hasonló helyeken besegíteni ilyenkor. Mondjuk, most már, hogy van saját családom, nem egész nap ezzel foglalkozom, de minden évben felhívunk pár szervezetet, mert valahol mindig szükség van plusz emberekre” – mondja Kata. Akár szenteste, akár a karácsonyt megelőző napokban érzed azt, hogy szeretnél visszaadni valamit a közösségnek, sok helyen felgyűlnek a tennivalók az ünnepek körül, és ilyenkor extrán értékelik a jó szándékú embereket. Ilyenek a Mikulásgyár, a Bethesda Gyermekkórház, vagy az Ételt az Életért Alapítvány ünnepi ételosztásai. De ha inkább elkerülnéd az embereket, sok állatmenhely is keres olyanokat, akik szívesen vigyáznak egy kicsit a védenceikre: csak egy telefonba kerül, és te is megajándékozhatsz valakit egy kis törődéssel. 

3. Fogadj be egy idegent, és köss életre szóló barátságokat!

Egy barátnőm (nevezzük Edinának) évek óta idegenekkel ünnepli a karácsonyt, és nem is lehetne boldogabb a döntésével.

„Először négy éve maradtam egyedül az ünnepek alatt, mivel a családom nagy része külföldön él. Hirtelen felindulásból felhívtam egy ismerősömet, aki angol nyelvű szakon tanít egy egyetemen, és megkérdeztem, hogy nincsenek-e olyan diákjai, akik nem jutnak haza karácsonyra.

Felajánlottam nekik, hogy ugorjanak be hozzám vacsorára. Akkor csak hárman jöttek, de nagyon jól éreztük magunkat. Azóta viszont nemcsak hogy visszajárnak hozzám, de minden évben magukkal hoznak valakit, aki hasonló cipőben jár.” 

Valószínűleg egy program sem illik annyira a karácsony szelleméhez, mint hogy befogadjunk valakit, akinek nincs hova mennie. Te azért legyél jobb arc, mint a betlehemi fogadós, és az istálló helyett ajánlj fel egy széket az asztalodnál valakinek, akinek szüksége van rá. Ha pedig jól beszélsz angolul, vagy szeretnél a világ más tájairól is megismerni embereket, csak írj bármelyik Magyarországon élő külföldieknek szóló Facebook-csoportba, és biztosan jelentkeznek izgalmas emberek, akikkel vidáman telik majd az este.

 

4. Menekülj el a városból a barátaiddal, vagy egyedül, és kuckózz be egy bögre teával!

Szerintem nagyjából mindenkinek van egy-két olyan ismerőse, akinek a nyaralója/kisháza/lakása kihasználatlanul marad az ünnepek alatt, szóval ha teljesen magad mögött hagynád a sürgés-forgást, érdemes lehet bepattanni a kocsiba, és rövid vakációra indulni. „A családommal előre megkérdezzük a barátainkat, kölcsönkérhetjük-e valaki házát, és eddig mindig sikerült baromi jó helyeket találnunk. Sokan elutaznak az ünnepekre, annyi remek kis házikó áll ilyenkor üresen, szinte bűnnek érzem, hogy otthon töltsem a karácsonyt” – újságolja egy volt tanárom. És mennyire igaza van, pláne, hogy sokunk számára egyáltalán nem hozza azt az élményt a városban töltött karácsony, mint amit várunk tőle. „Így még talán havat is látunk” – teszi hozzá nevetve. Szóval, ha fontos neked a fehér karácsony, vagy csak nem szeretnéd, ha minden egyes plakát arra emlékeztetne, hogy mennyire eleged van már az egészből, akkor hagyd magad mögött a szokásokat, és töltsd ezt a pár napot egy új, izgalmas helyen. 

5. Tarts film-/videójáték-maratont a barátaiddal (vagy a macskáddal)!

Előfordulhat, hogy már ahhoz is le vagy strapálva, hogy elhagyd a lakásodat – ez is teljesen rendben van. Ettől még nem kell búslakodni, mivel ez egy remek lehetőség arra, hogy elmélyülj egy új világban. Nézd végig egy este alatt azt a sorozatot, amire mindig kíváncsi voltál, de sosem maradt rá időd, vagy olvass el egy egész trilógiát két nap alatt, és élvezd, hogy senki sem szakít meg percenként azzal, hogy menj krumplit pucolni. Sőt, ha nincs eleged az emberekből, át is hívhatsz másokat, hogy veled élvezzék a nyugalmat.

Én is nagyjából így töltöm a karácsonyt, csupán pár családtaggal, akik közel állnak hozzám, és sokkal jobban élvezem ezeket a hajtás nélküli, kötetlen estéket, mint a hatalmas összejöveteleket.

Az Igazából szerelem helyett inkább a Kung Fu Panda megy a tévében, halászlének és bejglinek nyoma sincs, helyette vörös rizst eszem a kanapén pizsamában. Nem kötelező úgy ünnepelned, ahogy mindenki másnak – pont ez a jó a karácsonyban. Alapvetően az a lényege, hogy jól érezzük magunkat, szánjunk egy kis időt arra, hogy végiggondoljuk, merre haladunk, és hálát adjunk a jó dolgokért az életünkben. Ehhez pedig nem kell se karácsonyfa, se ajándékok, se felesleges felhajtás, csak te és azok az apró, mindennapi dolgok, amik boldoggá tesznek téged.

Nyáry Luca

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/sanjeri