A nő, aki a világ legtöbb ünnepi vacsoráját adta – Szentesi karácsonyi naplója

–

December 18. – Karácsonyfa-díszítős nap barátnőkkel

Ó, hát én a fát már tizenhatodikán beszereztem, mégis, kinek nézel te engem? Olyannak, aki az utolsó pillanatban rohan utána, és azt üvöltik az arcába az OBI-ban: „Ne haragudjon, de a talp az három napja elfogyott!” (Megtörtént eset.)

A lányokkal kábé egy hete egyeztettem: pénteken fát díszítünk, nem akarok huszonnegyedikéig várni, aki ennyire szereti a karácsonyt, mint én, az hamarabb kezdi, és kész.

Szandra és Anna hatra ide is ér, a fa pedig már két napja „tűkön ülve” várja, hogy feldíszítsem. Alig bírom ki, ezért egy gömböt előre felrakok, meg a csúcsdíszt is, ami esküszöm nektek, csak tök véletlenül vörös csillag forma (jó, de, mondjuk, aka kommunizmus luxuskivitelben, haha.)

Szandra kicsit morog: „Szentesi, nem igaz, hogy nem bírtad ki”, Hát, mondom: „Nem. Így is nagy teljesítmény tőlem, hogy két napja bámulom a csupasz fát”. És még új díszeket is kellett venni, mert a tavalyiakat úgy elpakoltam a költözésnél, hogy sose lesznek meg. Egy száznegyvenöt, plusz grátisz kétszer húszdarabosat is vettem, mind piros, csillogó, csodás, remélem, elég lesz.

Mondom nekik: „Mindet fel kell tenni!”

Ezek meg ülnek, és néznek egymásra: „Szentesi, te nem vagy normális!” – látom, ne titkoljátok, ezt gondoljátok. 

Szóval… két macska ül a pamlagon (Anna és Szandra), egyiknek sincs kedve díszíteni, de tudományosan magyarázzák, (hogy eltereljék a figyelmem): egészen biztosan meg vagyok húzatva, hogy ennyi díszt vettem, és mindet rá akarom aggatni. Anna közben arról beszél, hogy neki sosincs fája, mert minek is, de amúgy neki ez tetszik, amit csinálok, olyan jó hangulata van ennek a nagy rajongásnak.

A fa lassan kész, az utolsó kétszer húsz díszt nem bírom rárakni, mert már így is lehúzza a tetemes mennyiség az ágakat. De csodálatos lett. Nézzétek meg:

December 19. – Az első karácsonyi vacsora, amiről olyan nagyon nincs mit mondanom

Szombaton tartom az első karácsonyi vacsit az első számú baráti csapattal (nyugi, kis létszám, mind átesett a Covidon már ráadásul), tudjátok, kisebb csoportokra osztjuk azokat, akiket szeretünk. Szelíd kinézetű Móni jön a többiekkel. Úgyhogy erről a „vacsiról” nem is mondanék többet, Képzelhetitek, na, viszlát!

December 20. – Takarítok. Van mit.

A tegnapi buli romjai gyalázatosak, el is takarítom gyorsan. A takarítás egyben vezeklés is a bor- és likőrmennyiség miatt, amit megittunk Szelíd kinézetű Móniékkal. Imádok takarítani, mert akkor megtisztulok, nemcsak a lakás, hanem én is. 

A mosogatógép kétszer jár le, a porszívóban kicserélem a zsákot. Közben egy „bőregységesítő” maszk van az arcomon, majd egy másik is felkerül érett, vízhiányos bőrre. 

December 21. – Második karácsonyi vacsora, más barátokkal

Viktor, Hubi, Laca, Ádi, Dávid – a másik csapatom, édes pasik, imádom mindet, kábé tizenhárom éve vagyunk barátok. Főzünk egy lazát, iszunk egy keveset (hahaha), aztán ajándékozunk, és szétszaggatom a hatalmas dobozt, amiből egy elektromos rollert szedek ki. Ezt nem hiszem el, mióta vágytam erre, most már mindenem elektromos, egy éve nem tankolok. Ollé!

(Nem mondom, hogy fáradt vagyok, de legalább másnap nem nekem kell takarítani, mert Viktoréknál főztünk.)

December 22. – Aki a karácsonyi vacsora másnapjára még egy karácsonyi vacsorát ad, az nem ivott még eleget

Olyan ember vagyok, aki időben felkészül az ünneplésre. Aki nem hagyja utolsó pillanatra a bevásárlást, a takarítást, az ajándékokat, az ünnepi dekorációt és az ünneplő kikészítését sem. Idén pedig a vírushelyzet miatt azt is elhatároztam, hogy mindent online vásárolok, be nem teszem a lábam boltba. Megrendeltem az élelmiszereket, az ajándékokat már jó rég beszereztem (jaj, csak mindenki örüljön neki), és ezt a fogadalmamat egészen máig sikerült is betartanom. 

Ma ugyanis Szandra, Anna, Ervin és Sanyi (Anna pasija) jön. Én csinálom a hideg libamájat zsírjában, Szandra meg töltött káposztát akar főzni („Szentesinek meg kell mutatni, hogy nem csak a szabolcsi töltött káposzta a jó”), Ervin segít nekünk, Annáék meg innivalót hoznak. 

Majd mindjárt megtudjátok, hogy miért, de fontos előre elmesélnem, hogy Ervin a lelkemre kötötte két hete, ne vegyek húst, majd azt ő szerzi a hentesétől. Dél van, fodrásznál ülök, próbálom elérni a barátnőmet, de nem veszi fel. Ervint zaklatom, mondja, Szandra ügyet intéz, örülök, remélem, már a káposztát készíti elő. „Milyen káposztát?” – kérdi Ervin. Fúú, na, jól van. Szandra visszahív, lélekszakadva hadarja, még be kell mennie vásárolni, mert nem vette meg a káposztához a dolgokat. Mondom: tényleg? Az érdekes. Így történt, hogy karácsony előtt két nappal egy bevásárlóközpontban dumálok az üres húsos hűtőnek: „mondtam, baszki, hogy megveszek mindent”.

Nem annyira akarom részletezni az ezt követő néhány órát, mert amúgy is nagyon viccesen nézünk ki a halom szatyorral Szandra alacsony fekvésű, kétszemélyes sportkocsijában (nem elektromos), csak annyit mondok, hogy este hatkor már föl is tesszük főni a töltött káposztát, hétre jönnek Annáék, semmi para, minek igyekezni annyira, ugye?

Annáék késnek, és tudjátok, miért? Mert vettek karácsonyfát! Meg díszeket! És tudjátok, miért? Mert átadtam nekik a karácsony szellemét a díszítős napon! De azt is elmondja, hogy ez nem annyira egyszerű dolog, mármint ez a karácsonyfa-téma. Mert „az oké, hogy megveszed és felcipeled a fát, de valamibe bele is kell rakni (a talpért vissza kellett menniük), és az égők is… bonyolult dolog, na és a csúcsdísz…”

Mondtam én, hogy a karácsonyt azt csinálni kell. 

Ervin hoz egy üveg pannonhalmi Infusiót, ami szerintem a legjobb bor a világon, mármint azok közül, amiket ezidáig ittam, és nem ittam meg a világ összes legjobb borát (még.) Az Infusio után nem tudunk mást inni, int le Ervin, úgyhogy két órán keresztül iszunk nem annyira jó borokat, hogy aztán megkóstolhassuk a csodát. (Szandra szerint ez nagy hülyeség.)

Közben kenjük a májat, és várjuk a káposztát. Fantasztikus! Nem vagyok ideges… úgy döntök, hogy alkalmazkodom a karácsony napján is boltba járós barátaimhoz. 

Szandra arról mesél „infúziózás” közben, hogy náluk otthon, Szlovákiában két karácsonyfa van, és az anyja az egész házat feldíszíti. Értem: hol vagyok én Böbéhez képest, van még mit tanulnom. 

December 23. – Szép ruhában az utcán

A szenteste előtti napok arról szólnak, hogy szép ruhában mászkálunk az utcán. Csak úgy. Szóval december huszonharmadikáról ennyit. (Ja, még az történt, hogy Szandra felugrott valamiért két ajándékvásárlás között, és akar menni a halashoz is, mert az még hiányzik a holnapi vacsorához. Kiröhögöm.)

December 24. – A KARÁCSONY

Délelőtt jönnek a húgomék a párjával és Olivérrel, meg a húgom párjának a tesója a párjával. Nagy pulyka sül, burgonyapüré, zöldségköret, almaszósz, párolt káposzta. Van még máj, hideg, zsírjában hetekig eláll. A gyerek elől el kell pakolni a törékeny, éles, szúrós dolgokat, azaz az összes csetreszt, vázát, díszt (jó sok van egy olyan lakásban, ahol nem él gyerek). Oli szórakozása amúgy is az – ha már elpakoltuk az összes összetörhető és veszélyes tárgyat –, hogy odarohan a könyvespolcomhoz, és belökdösi hátra a könyveket. De most kicsesztem vele, mert eléépítettem a fát, és egy fotelt is odatoltam. Nem tudja elérni őket, hogy kedvenc kedvtelésének hódolhasson. 

A pulyka kicsit megég, én zokogok, de gyorsan figyelmeztetem magam, hogy nem, most nem fogom hisztériával elrontani a karácsonyt.

A „degeszre” az nem kifejezés ezekre a napokra, mindenki boldog, csak a pulyka nem, ami vagy kilenc kiló, és úgy cipeltem haza, hogy esküszöm, végig káromkodtam. (Mindenkitől elnézést!)

Aztán ajándékozás, ami, ugye, egy nagy kibaszás, ha már van gyerek, mert onnantól kezdve a gyerek örömén van a fókusz, nem a sajátodén. Persze, mekkora boldogság, hogy örül a gyerek, attól vagy te is boldog, és értem én, hogy most alapozzuk meg azt benne, hogy „az ünnep azé, aki várja”, és szereti, mert ez milyen szép, de akkor is, na. 

December 24. – A KARÁCSONY 2.0

Azt hittétek, hogy a Novákék kimaradnak ebből a naplóból? Fú, hát dehogyis.

Ahogy elmennek a tesómék, már rohanok is ki hozzájuk. A kocsiban a gondosan előre bekészített karácsonyi playlistemet hallgatom, és ordítva bőgök a Driving home for Christmas című dalon. A bokámig meg vagyok hatódva a karácsonytól, meg attól, hogy huszonnegyedikén vezetek (van ebben valami extra, nem tudom, hogy mi), és már ajándékoztunk, és a gyerek is boldog volt, meg én is, hogy a gyerek örült, és közben valahol meg várnak (vagy hatszor írtak rám, mikor érek oda), És nem is kezdték el a vacsorát addig, míg meg nem érkezem.

Orjaleves, krumplisaláta, lazac, kacsa, sütemények. Ajándékozás, Activtity, karaokézás, Julissal (Éva lánya, és rockopera- partnerem) előadjuk az István a királyt, szokásos kisoroszi fellépésünk. Hát… nem is tudom. Mit meséljek még?

Ja, most nem vesztünk össze társasozás közben. 

December 25. – Úton haza (egy másik hazába)

Másnap felkelek, reggelizem, indulok, megyünk ma haza a húgomékkal anyámhoz.
Anya kacsával vár meg levessel. (Az anyák már csak ilyenek.)
Indulok időben, hogy indulhassunk időben, mert időben indulni fontos. 
Kocsi feltöltve maxra, húgomék késnek, ideges vagyok, nem érünk oda időben.

Anya vár, kacsa vár, gyerek örül, karácsonyfaillat. Olyan otthon, amilyen nincs máshol. 

Anya bejglije, anya mézes kalácsa. Ismerős szobasarkok.   

Amíg ezeket az utolsó mondatokat pötyögöm, a gyerek felébred a másik szobában. Már hallom, hogy óbégat az anyjával, hogy szedje elő a porszívót (takarításmániás, imád porszívózni.) Az anyja esélytelenül magyarázza neki, hogy karácsony van, még alszanak a szomszédban.

Ma töltött káposztát fogunk enni, az anya-félét, és viszek majd Szandrának is belőle.

Jövőre találkozunk! Boldog karácsonyt mindenkinek… én már mostantól számolom a napokat vissza.

Szentesi Éva

A képek a szerző tulajdonában vannak