Önsegítő könyvektől a pszichózisig: szektába sodródott a Trónok harca színésznője, Hannah Murray

–

Hannah Murray mindössze 17 éves volt, amikor berobbant az ikonikus Skins című tinisorozat Cassie-jeként, a nagyközönség emellett leginkább a Trónok harca Szegfűjeként (Gilly) ismerheti. Mára már hátat fordított a forgatásoknak.

„Hetente legalább egyszer az jut eszembe: hála Istennek, hogy már nem vagyok színész”

– fogalmazott. A felismerést szerinte „valódi örömhullám” kíséri.

Nemcsak a meztelen jeleneteket vagy a külsejére vonatkozó állandó megjegyzéseket viselte nehezen, hanem azt az érzelmi hullámvasutat is, amit a szakma jelentett. „Amikor kiválasztanak egy szerepre, hihetetlenül különlegesnek érzed magad. Csakhogy ez addig tart, amíg az adott projekt véget nem ér” – mondta. Ezután újra és újra azt keresed, „mi az a dolog, amitől örökre különlegesnek érezhetem magam?”.

Önsegítő könyvektől a wellness-szektáig

A színésznő szerint ebben az időszakban az alkohol, a drogok, az impulzív kapcsolatok és az önsegítő irodalom is kapaszkodót jelentett számára; ma már úgy gondolja, az önfejlesztő könyvek voltak a „kapudrog” – mondta ironikusan. Meditációval, hálanaplóval és pszichoanalízissel is próbálkozott, miközben egyre erősebben vágyott valamiféle csodára, amely végleg megjavítja.

Végül egy energiagyógyító révén került kapcsolatba egy spirituális szervezettel, amelynek nevét nem árulta el. Murray szerint könnyű kinevetni az egészet, de hangsúlyozza: bárki sebezhetővé válhat. „Könnyű azt mondani, hogy velem ilyen soha nem történhetne meg. De ezzel saját magunknak ártunk, mert egyszerűen nem tudhatjuk” – mondta. Ő maga is azt hitte, hogy „okos”, „jó döntéseket hoz”, és védett az ilyesmivel szemben.

„Középosztálybeli családból jöttem, jól képzett voltam, mindennek rendben kellett volna lennie. Azt gondoltam, hogy biztonságban vagyok. Aztán borzalmas döntéseket hoztam.”

A fordulópontot a Detroit forgatása jelentette. A filmben egy fiatal nőt alakított, akit rendőrök bántalmaznak és megaláznak. Murray szerint a forgatás mélyen megviselte. „Minden alkalommal zakatolt a szívem. Fájt a gyomrom és a mellkasom. Az idegeim lángoltak. Az adrenalintól remegtem” – idézte fel a jeleneteket, amelyeket újra és újra félmeztelenül kellett forgatnia.

Ebben az állapotban találkozott az energiagyógyítóval, aki „mélyebb spirituális munkát” ígért neki. Murray eleinte furcsának találta a beszélgetéseket a „fényről”, a „szellemi DNS-ről” és az „ősi energiákról”, de végül mégis tovább sodródott. „Újra és újra úgy döntöttem, hogy elsiklok ezek fölött a kis figyelmeztető jelek fölött”

– emlékezett vissza.

A szervezet vezetőjét könyvében csak Steve néven említi. A férfi karizmatikus spirituális vezetőként lépett fel.

Ahogy egyre mélyebbre került, a szervezet már nemcsak beszélgetéseket kínált neki, hanem fizetős tanfolyamokat és fokozatos „beavatási” szinteket is. Murray szerint a rendszer piramisszerűen működött: minden szintért fizetni kellett, cserébe jelentős „fejlődést” ígért. „A piramis úgy volt felépítve, hogy kizsákmányoljon mindenkit, aki megpróbál feljebb jutni benne” – mondta. A tanításnak titulált foglalkozások révén szépen lassan egyre inkább érzelmi és pszichológiai függés alakult ki.

Az egyik londoni, többnapos kurzuson kezdett az állapota látványosan romlani

Alig aludt, de gondolatai ezerrel pörögtek. „Mindenben jeleket láttam” – írta le, hozzátéve, hogy ekkor már teljesen elmosódtak a határok a valóság és az értelmezés között.

A szervezet reakciója ebben a helyzetben különösen megrázó volt: ahelyett, hogy orvosi segítséget hívtak volna, spirituális magyarázatot adtak, és „gonosz szellemek kiűzéséről” beszéltek. Murray utólag ezt már a teljes kontrollvesztés és a valóság torzulásának egyik legélesebb pillanataként látja.

Végül Murrayt pszichiátriára szállították, és 28 napra kötelező gyógykezelés alá helyezték. Később bipoláris zavart diagnosztizáltak nála, amely után „hirtelen minden értelmet nyert”. Hozzátette, hogy „a diagnózisok sokak számára bonyolultak lehetnek, de nekem óriási megkönnyebbülést jelentett, hogy az érzelmi világomat ezen a szemüvegen keresztül érthetem meg”.

A színésznő szerint a bipoláris zavart még mindig erős stigma övezi, ezért is akart a könyvében „nagyon őszintén, nyersen” beszélni a saját tapasztalatairól.

„Sokat hallom, hogy »többet kellene beszélnünk a mentális egészségről«. De ez alatt többnyire szorongást és depressziót értenek. Ezekről szívesen beszélünk. De óriási tabu övezi azt, amikor valakit pszichiátriára szállítanak vagy kötelező gyógykezelés alá helyeznek. Mintha az már túlmenne valamilyen határon. Nagyon fontosnak éreztem kimondani: én ezt átéltem”

– mondta, hozzátéve, hogy tapasztalata nem egyedi: „Pedig attól, hogy valaki ilyesmin megy keresztül, még nem lesz örökre elveszett”.

A legmegrázóbbnak ma is azokat az üzeneteket tartja, amelyeket a szekta vezetője küldött neki az összeomlása után. A férfi azt állította, hogy „rossz energia” támadta meg, sőt egy ponton azt írta neki: „Egyszerűbben fogalmazva: megszálltak téged.”

Ártatlannak tűnhet, de könnyen visszaélhetnek vele

A 36 éves színésznő maga mögött hagyta ezt a világot, és ma már nagyon tudatosan igyekszik magát távol tartani mindentől, ami „wellness”. 

„Azt vettem észre, mennyire átszövi a hétköznapokat, milyen gyakran kínálják fel idegenek is megoldásként. Ha azt mondod, hogy nem alszol jól, rögtön jön a válasz, hogy »próbáltad már a meditációt?« Mindenhol ott van, mint alapvetően pozitív megoldás” – hívta fel a figyelmet. És bár érti, hogy léteznek szakszerű, jótékony formái is, szerinte más esetekben könnyen a visszájára is fordulhat. Ő maga „valami mindent megjavító csodát, varázspálcát vagy tuti megoldást” keresett, és ez az ígéret különösen csábító és szinte addiktív volt, és ezt használták ki mások.

Nagy Andi