Pucér női szobrokat öltöztettek fel, összefogtak a kötők és horgolók Dániában

–

Az ötlet Louise Moerup koppenhágai lakostól származik, aki nap mint nap ugyanazon az útvonalon sétált iskolába a fiával. A parkban álló, Vénuszt ábrázoló szobor gyakran beszédtémát adott nekik: miért látni ennyi meztelen nőalakot, miközben alig akad olyan szobor, amely valós, történelmileg jelentős nőket ábrázol? Az Átlátszó 2018-as cikke szerint „bronzplafon” jelenség Budapesten is megfigyelhető. A legtöbb nőszobor dekorációs elem: táncoslányok, napfürdőzők, zenészek.

A fővárosban közel 1200 szobor van, ezek közül mindössze 35 ábrázol olyan felöltözött nőt, akinek neve is van, vagyis nem meztelen dekorációs elem 

– írja a Magyar Narancs 2020-ban.

Kötötűt ragadt

Moerup a karácsonyi szünetben döntött úgy, hogy egy apró, de látványos gesztussal reagál. Szenvedélyes kötőként egy csíkos, nyakba akasztható ruhát készített, majd ráadta a Vénusz-szoborra. Mint később elmondta, nem a meztelenség zavarta, hanem az, hogy a köztereken alig emlékeznek meg olyan nőkről, akik a saját teljesítményük révén váltak fontossá. A kötött ruha inkább humoros provokáció volt:

arra akarta késztetni az embereket, hogy álljanak meg egy pillanatra, és gondolkodjanak el azon, mi hiányzik a városi térből.

A kezdeményezés hamar túlnőtt az eredeti akción. Február elején a dán Nyilvános Művészetek Múzeuma közzétett egy jelentést, amely számszerűsítette a problémát: az országban 484 köztéri emlékmű ábrázol történelmileg jelentős férfiakat, valódi nőknek csak 43 szobor állít emléket. Emellett 120 olyan meztelen női testet ábrázoló köztéri szobor van, amelyek gyakran mitológiai, allegorikus vagy irodalmi figurákat mutatnak be. 

Nagy visszhangot váltott ki

A felöltöztetett szoborról készült fotót Moerup elküldte Maren Uthaug írónőnek, aki regényében egy olyan világot képzelt el, ahol a férfiak már csak a népesség 11 százalékát teszik ki. A könyvben a korábban mindenütt jelen lévő férfiszobrokat egyfajta horrorparkba gyűjtik össze, ahol a nők a múlt patriarchális világának emlékeivel szembesülhetnek.

Uthaug ezt megosztotta követőivel, és arra biztatta az embereket, hogy társuljanak egy „kis aktivista-feminista kézimunkához”, amihez rengetegen csatlakoztak Dániaszerte: sorra jelentek meg a közösségi médiában a pulóverbe, szoknyába vagy akár bikinibe öltöztetett szobrok képei.

A mozgalomba politikusok is bevonódtak. Aarhus városában például két önkormányzati képviselő, Matilde Dueholm és Anna Thusgaard közösen öltöztette fel a városháza parkjában álló szobrokat. Mint mondták, a cél az volt, hogy a közterekben a nők ne csupán meztelen testként jelenjenek meg, hanem olyan személyként, akiknek cselekvőképességük és hatásuk van a világra.

„Fontos, hogy amikor fiatal lányok vagy nők sétálnak a városban, ők is képviselve érezzék magukat a környezetükben”

– fogalmazott Dueholm.

Negatív hangok

A kezdeményezés ugyanakkor kritikákat is kiváltott. Egyes kommentelők prűdnek nevezték az akciót, és úgy vélték, a szobrok felöltöztetése a női test szépségének eltakarása. Az aktivisták szerint azonban félreértik az üzenetet: nem a meztelen szobrokkal van baj, hanem azzal, hogy a történelemben jelentős nőkről alig készült köztéri emlékmű.

Egy parlamenti képviselő vandalizmusnak nevezte az akciót, és a kulturális minisztertől kérdezte meg, elfogadhatónak tartja-e a szobrok felöltöztetését. Jakob Engel-Schmidt kulturális miniszter azonban nem lát problémát a kezdeményezésben. Szerinte ez egy kreatív tiltakozási forma, amely a jelenre reflektál, és egy kiegyensúlyozottabb jövőről indít beszélgetést. 

A mozgalom azóta sem állt le, és a szervezők már külföldről is kapnak fotókat felöltöztetett szobrokról. A koppenhágai Vénusz azonban időközben visszanyerte eredeti állapotát: a múzeum kurátorai ugyanis felkérték Moerupot, hogy adományozza a ruhát a gyűjteményüknek. A döntést részben az indokolta, hogy a nedves időjárás károsíthatta volna a bronzszobrot, de a kurátorok szerint dokumentálni is szeretnék azt a társadalmi vitát, amelyet az akció elindított.

Moerup azt mondta, alig tudja elhinni, hogy a „valami maradék fonalakból készített ruha múzeumi gyűjteménybe kerül”. Hozzátette: örül, hogy hozzájárulhatott egy sokkal szélesebb társadalmi párbeszédhez.

„Ha az apró, kötött beavatkozásom segített egy kicsit előrébb mozdítani a beszélgetést, már megérte”

– fogalmazott.

Nagy Andi