Papirusztampon, mohabetét, drótokból buherált intimkehely – a menstruációs eszközök evolúciója

–

Megtalálni az igazit

Amióta érint a kérdés, keresem a megfelelő eszközt, ami átsegíthet a menstruáció napjain. Az eldobható betéteket mindig is gyűlöltem, nemcsak a szeméttermelés miatt, hanem mert számomra nem komfortos a viselete. (Ez volt az egyik fő érvem az eldobható pelenka ellen a gyerekeim esetében is: én tutira nem akarnék a betét bővített változatában csücsülni.) Ám még mielőtt rátaláltam volna a mosható verziókra, át kellett esnem a tamponos időszakon, amitől, hiába használtam szakszerűen, betartva minden szabályt, toxikussokk-szindrómám lett, így nem vettem többé.

Úgy tűnt, nincs más megoldás számomra, csak a betét, de szenvedtem tőle. Aztán bejöttek a piacra, vagy legalábbis a látóterembe a mosható betétek, menstruációs bugyik, amiket azonnal a szívembe zártam. Kényelmesek, puhák, tökéletes a nedvszívó képességük. Rájöttem, hogy eddig halvány gőzöm nem volt arról, min megyek keresztül minden hónapban, hiszen 

a mindent elnyelő modern, eldobható eszközök miatt mi, nők igazából azt se tudjuk, mennyire vérzünk ilyenkor. 

Én a betétek, bugyik mosásakor szembesültem igazán először a saját véremmel.

Aztán jött az intimkehely, ami feltette az i-re a pontot. Okos, praktikus kis eszköz, szerettem, de nem imádtam. Amiért viszont az első pillanattól kezdve odavoltam, azt majd csak a végén mesélem el. Előtte utazzunk picit vissza az időben, és nézzük meg, régen hogyan oldották meg a nők ezeket a napokat! 

Hosszú volt az út a betekert fadugóktól… 

Az ókori Egyiptomban például lágyított papiruszt, illetve fűszernövényeket vetettek be korai tampon gyanánt. Találtak arra utaló nyomokat is, hogy kisebb fadugókat tekertek be papirusszal, textildarabokkal, és azt helyezték fel. Hippokratész is említést tett textillel körbevont pálcikákról, amik applikátorként funkcionáltak.

Ennél hajmeresztőbb ötlet az ópiummal átitatott, fájdalomcsillapító tampon, amely (szigorúan pult alól) még a tizenkilencedik században is beszerezhető volt. 

Alma Gottlieb, az Illinois-i Egyetem kulturális antropológusa azt állítja, a női vérzés régen is tabutémának számított, így a menstruációra utaló írásos feljegyzések száma igen korlátozott. Viszont hasznos információkhoz juthatnak törzsközösségek tanulmányozásából. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a nők mindig is valamilyen, az öltözetükhöz passzoló megoldást kerestek. Ez általában valami összehajtogatott rongydarab volt, amit rögzítettek, aztán használat után kimostak, majd újra használtak. 

A viking nők állítólag mohával és fakéreggel is próbálkoztak, de erre nincsen hiteles bizonyíték.

Érdekes, hogy az Egyesült Államokban és Európában 

évszázadokon át sokan hagyták, hogy a vér szabadon távozzon. Amikor még a több réteg szoknya volt a divat, az alsószoknyák felfogták a vért, ami voltaképpen higiénikusabb megoldás is lehetett, mint a nem steril vagy kétes tisztaságú rongy, vagy az ilyen-olyan anyagokkal körbetekert DIY-tamponok. 

A szagok elfedésére gyógynövényeket vetettek be ezeken a napokon, mivel a mosdás egyáltalán nem volt mindennapi gyakorlat a régebbi korokban. I. Erzsébet például köztudottan egyszer fürdött egy hónapban, amit nagy valószínűség szerint általában a menstruációja végére időzített.

Az élet egyébként ugyanúgy zajlott a nők számára ezeken a napokon, mint máskor, nem verhették ugyanis nagy dobra, mi zajlik épp, hisz tabunak számított. A fájdalmat se illett csillapítani, hiszen a Biblia szerint Isten büntetése a havi vérzés is, azért a bizonyos almáért, amit Éva leszakított. 

Az isteni büntetésnek pedig vannak földi végrehajtói is: a tizenkilencedik században egy amerikai orvos, Edward Clark azt állította, hogy az iskolába járás menstruáció idején gátolja a nemi szervek egészséges fejlődését, tehát a lányok maradjanak otthon. Hogy az elképzelését mire alapozta, rejtély. 

Intimkehely drótokkal, fémpántokkal

A tizenkilencedik század végére egyre okosabb megoldásokat találtak ki, hogy könnyebb legyen az élet a menstruáció alatt, például elasztikus derékpánttal rögzítették a rongyokat, hogy ne mozduljanak el. 

Ekkorra már megjelent a mai intimkehely első prototípusa is. Nagy népszerűségre, mondjuk, nem tett szert, mert fémpántokkal, drótokkal összegányolt eszközről beszélünk (amit nagy valószínűséggel nem nők terveztek). 

Megjelentek az ormótlan, pelenkaszerű egészségügyi „nadrágok” is, de az igazi áttörés az első világháború idején jött el, ugyanis ekkor kezdtek el facellulózból előállított vattából betéteket, tamponokat készíteni, a két világháború között pedig már applikátorral ellátott (a mai verziókra hasonlító) tamponokat is piacra dobtak. 

Igaz, a tampon iránt kevésbé lelkesedtek a nők, pláne, hogy eleinte csak a már nem szűz nőknek ajánlották. 

A harmincas években már latexből és szilikonból is készült intimkehely, az ötvenes években pedig az eldobható, applikátor nélküli tamponok, ragasztócsíkos intimbetétek, a nyolcvanas években pedig a szárnyas betétek kora jött el. 

A termékfejlesztés azóta sem állt le, egyre jobb megoldásokat fejlesztenek ki a gyártók a kényelem érdekében. A higiéniára természetesen ugyanúgy kell figyelni, sőt talán jobban is, mert a kelyheket például már jóval tovább bent lehet hagyni, ami – ha nem vagyunk elővigyázatosak – megnövelheti a toxikussokk-szindróma kockázatát, szóval bármire esik is a választásunk, érdemes nagyon körültekintően használni. 

És itt hoznám be a képbe a legújabb felfedezésemet az intim higiéniai eszközök terepén. Megjelent az úgynevezett menstruációs korong, ami az eddigi legkényelmesebb megoldás, amivel találkoztam. Tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy pesszárium, egyszerű felhelyezni (csak a levételhez kell némi gyakorlás), helyesen feltéve nem szivárog, nem kell hozzá extra betét sem. Nem hoz létre vákuumot, ezért nem okoz görcsöket, ahogy időnként a kehely. Nem szárítja ki a hüvelyfalat, mint a tampon, tényleg észrevehetetlen, abszolút kompromisszummentes alternatíva számomra.

Egyre kevésbé tabu

Ehhez az egészhez hozzá kell fűzni, hogy bizonyos természeti népeknél, kultúráknál a havi vérzés egyáltalán nem számított olyan ördögi, tisztátalan eseménynek, mint az európai, vagy észak-amerikai területeken. Volt és van, ahol a havi vérzés szentnek számít(ott). Amit felfogtak, hogy aztán visszaadják az anyaföldnek, vagy magukra kenték, mint az erő szimbólumát. Szertartások kapcsolódnak a menstruációhoz a világ különböző tájain ma is, de ez már egy másik történet. 

Szerencsére mifelénk is egyre kevésbé számít tabunak a női vérzés, és egyre kevesebb lánynak kell úgy felnőnie, hogy még csak nem is kérdezhetnek a témáról. A menstruációs szegénység persze 

továbbra is fájdalmasan sokakat érint, így hiába fejlődtek az eszközök rengeteget az elmúlt évtizedekben, mégis vannak, akiknek még most is rongyokkal kell átvészelniük a vérzésüket. 

Messzire vezet ez is, hogy vajon miért nincs erre még megoldás, de például Skóciában már van arra lehetőség, hogy igényelni lehessen ingyen intim higiéniai eszközöket, ami példaértékű kezdeményezés, és mindenképpen reményt ad, hogy ahol van szándék, ott van megoldás is. 

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Print Collector / Contributor

Szabó Anna Eszter