„Több hónapba telt, míg egyáltalán a páromnak megengedtem, hogy meztelenül lásson” – Hat édesanya története – képekkel
Rovattámogatás
Sophie Mayanne mindig fontos ügyek szolgálatába állítja a fényképezőgépét. Az Instagram-oldalán rendszerint olyan emberek hegeiről oszt meg történeteket, akik vállalják a sebesülésekkel tarkított testüket, ezzel is erőt adva a sorstársaiknak. Ezúttal azonban olyan anyukákról indított fotósorozatot, akik a nem túl lapos hasukkal, császáros hegeikkel és striáikkal együtt is büszkék a testükre, joggal. Fiala Borcsa írása.
–
Bár napra pontosan tizenhat évvel ezelőtt történt, még mindig tisztán emlékszem a bennem kavargó tengernyi érzésre, ahogy a szülés után állok a kórház zuhanyzójában, és hitetlenkedve nézek végig az immár gyerektelen testemen. A hasam még mindig hatalmas volt, a melleimre nem ismertem rá, és csíkok tarkítottak különféle helyeken, csak nekem nem álltak olyan pompázatosan jól, mint a tigriseknek vagy a zebráknak. Huszonhat éves voltam, amikor az ember még könnyebben regenerálódik egy olyan nagyobb lélegzetvételű projekt után is, mint a várandósság kilenc hónapja, ám tudtam, hogy azt a formát, amivel az egész szülőségbe belevágtam, már soha nem fogom visszakapni. Akkor, ott a kórházban le voltam döbbenve, és el is keseredtem, legszívesebben fájdalmasan zokogva búcsúztattam volna hajdanvolt külsőmet. Sok időbe telt, amíg megtanultam nemcsak elfogadni magam, de meg is szerettem az új testem, és azzal is sok dolgom volt, hogy helyükre kerüljenek bennem a valódi értékek. Hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami csupán piszlicsáré felszín.
Anyává válni – a temérdek öröm mellett – mindenki számára kisebb-nagyobb sokkal ér fel, lelkileg és testileg egyaránt.
Még ha nem is beszélünk erről annyit, vagy nem mutogatjuk a megváltozott korpuszunkat nagyon senkinek, egy jó darabig talán még a gyermekünk apjának sem. Pedig milyen felszabadító erejű, ha az ember a valósággal szembesül, és nem a filterezett, „agyonphotoshoppolt” képekkel. Ha nem azt hallod, látod, hogy az ilyen-olyan sztárok milyen elképesztő gyorsasággal szerezték vissza a baba előtti irigylésre méltó alakjukat, hanem megismerheted valódi anyukák valódi fényképeit, és őszinte gondolatait. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak az alábbi Instagram-kampányt a testükre büszke anyukákról, mert visszatereli a figyelmet arra a dologra, amire alapból fókuszálnunk kellene. Hogy igenis büszke lehetsz a testedre, ami véghez vitt egy valódi csodát: két picike sejtből létrehozott egy új életet.
1. Kesia, tizenhét héttel a szülés után
„Mindig is tudtam, hogy a testem másképp fog kinézni a szülés után, de arra nem számítottam, hogy az agyamnak ilyen sok időre lesz szüksége, amíg hozzászokik a látványhoz. Sosem voltam vékony, de jóval többet híztam, mint gondoltam. Sok barátomnak született kisbabája, és ők gyakran posztolnak képeket a testükről, amitől én sokszor pocsékul érzem magam, mert nekem nem sikerült olyan hamar visszafogynom, mint nekik. Tudom, hogy minden nő más, és most már kevésbé vagyok szigorú magammal. Azért akartam részt venni, hogy megmutassam másoknak is, teljesen oké így kinézni egy kisbaba után.
Azt akarom megmutatni, hogy a baba sokkal fontosabb, mint a csíkok!”
2. Tesha, huszonhat héttel a szülés után
„Teljesen rendben érzem magam a testemmel kapcsolatban, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy száz százalékig boldog vagyok azzal, ahogy kinézek, ám ennek inkább a fitneszhez van köze, mint bármi máshoz. A terhesség alatt imádtam a megváltozott testemet. Szerettem a pocakomat, de aggasztott, mennyire változik majd meg a szülés után. Miután szültem, úgy éreztem, a régi testem meghalt, a magabiztosságom pedig a padlón volt. Életem első műtétén estem át azért, hogy a gyerekem megszülethessen, hegek voltak rajtam, a bőrömet gyulladt striák tarkították, a hasam meg úgy nézett ki, mint egy kipukkasztott lufi. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire elkeseredettnek érezhetem magam. Több hónapba telt, míg egyáltalán a páromnak megengedtem, hogy meztelenül lásson.
El sem hiszem, hogy ennyire szégyelltem magam. Most azt tanulom meg, hogy ez az új én.
A csíkjaim és a hegeim nem múlnak el, ezek a mementói annak, hogy nélkülük nem lenne a fiam. Bármikor leadhatom a felesleges kilóimat, ám jelenleg azzal vagyok elfoglalva, hogy örüljek a kisfiamnak.”
3. Eleanor, tizennégy héttel a szülés után
„Az inspirált, hogy részt vegyek ebben a projektben, hogy megmutassam: a terhességi csíkok és a felszedett kilók nem határoznak meg minket, és inkább örülnünk kellene az erőnknek meg a szépségünknek. Fiatal anyuka vagyok sok inspiráló ember van körülöttem, együtt meg tudjuk mutatni az anyaság szépségét. Mindig is szerettem a testemet, és a barátaim felnéztek rám emiatt. A terhesség előtt formás voltam, a bőröm pedig sima. A terhesség során a testem drasztikusan megváltozott, nemcsak súlyban, de a mellem és a bőröm is olyanformán, amit nem tartanak szépnek. A közösségi oldalakon láttam, hogy mások milyen hamar visszaszerzik a korábbi alakjukat, úgyhogy persze én is érzem a nyomást, hogy így kellene tennem. Nehéz volt ugyanúgy tekinteni a testemre, de ahogy telnek a napok, mindig közelebb kerülök ehhez egy lépéssel. Nem számítottam rá, hogy ennyire megváltozik a testem, de abszolút újracsinálnék mindent.”
4. Tina, huszonhét héttel a szülés után
„Nem igazán rajongok az új testemért. A szülés előtt izmos voltam és sokat edzettem. Most nincs időm ilyesmire, és mindenem sokkal kövérebbnek tűnik. Nem számítottam rá, hogy hirtelen öregnek és löttyedtnek fogom érezni magam! Tudom, hogy idővel és sok edzéssel majd visszaszerzem a régi testem, de most legszívesebben bő ruhákba bújtatnám el. Mindennap érzem magamon a nyomást, hogy vissza kellene alakulnom. A társadalom, a közösségi média, az emberek megjegyzései állandóan ezt éreztetik velem. A közösségi média tele van tökéletes testű nőkkel, akik azt állítják, kisbabájuk van, és mégis milyen hamar visszafogytak. Emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor Kate Middleton kijött a kórházból György herceggel a karján. Volt pocakja, és és megdöbbentem, hogy a hasunk nem megy vissza rögtön a szülés után. És hogy mennyire hülye vagyok, amiért valaha az ellenkezőjét képzeltem. Azt hiszem, a gyerekek előtt az embernek annyira a valóságtól elrugaszkodott elképzelései vannak.
Én is hatalmas nyomás alá helyeztem magam, hogy visszaszerezzem a régi testem, de ahogy szép lassan belenövök az anyaságba, rá kell jönnöm, hogy ezek valójában nem számítanak.
Elég, ha jól érzem magam a bőrömben, és nem aggódom amiatt, ki mit gondol.”
5. Louise, huszonkilenc héttel a szülés után
„Egyrészt a saját magabiztosságom miatt akartam ebben részt venni, hogy el tudjam fogadni a hegeimet és az új életemet. Másrészt fel akartam hívni a figyelmet a szülés utáni betegségekre és komplikációkra. Szüléskor hirtelen májelégtelenség alakult ki nálam, egy ritka terhességi betegség következtében. Májátültetésen kellett átesnem, és ezért a lányom életének első hónapját tőle távol, egy londoni kórházban töltöttem. Az alakom megváltozott a szülés óta, a heg miatt a hasam kissé formátlan, és elveszítettem az izmaim jelentős részét azzal, hogy olyan sokáig feküdtem. Néha a hegem a műtétre emlékeztet, és arra, milyen nehéz volt felépülnöm. Mindezzel együtt csodálatos emlékeztető arra, hogy milyen nagyvonalúak tudnak lenni mások. Hiszen annak az embernek a döntése nélkül, aki felajánlotta a szerveit, most nem lehetnék itt a családommal.”
6. Harriet, huszonhat héttel a szülés után
„Imádtam a gondolatot, hogy ünnepeljük a szülés utáni testeket. Mindig is küszködtem a súlyommal és azzal, ahogy érzem magam. Huszonnyolc kilót híztam a terhesség idején, és eddig tizenötöt adtam le. Hogyan is utálhatnám a testem, amikor egy ilyen gyönyörű kisfiúval ajándékozott meg? A testem csodálatos dolgot hozott létre, és számomra ez a legnagyobb dolog. Azt érzem, hogy ezt minden anyukáért teszem, aki bő ruhákban jár, vagy sírógörcsöt kap, ha belenéz a tükörbe. Azt akarom nekik üzenni: csodálatosak vagytok! Azt szoktam mondani, hogy nekem kilenc hónapba telt létrehozni őt, és számomra ő a legfontosabb. A túlsúly eltűnik, csak időbe telik. Azok ítélkeznek a legtöbbet, akiknek nincs gyerekük. Az anyukák támogatják egymást, és azt mondják egymásnak: »fantasztikus vagy!«”
Fiala Borcsa
