Nap mint nap új helyzetek, kihívások várnak ma az oktatásban érintettekre

Azaz jóformán mindannyiunkra: tanárokra, diákokra és szülőkre egyaránt. Március 13-án tudtuk meg az elkerülhetetlent: március 16-án bezártak az iskolák a koronavírus-járvány miatt. A 2019/2020-as tanévet tantermen kívüli digitális oktatással voltak kénytelenek befejezni a diákok. Ennek a néhány nehéz hónapnak a tapasztalatait beszélték meg a Microsoft Magyarország szervezésében a résztvevők. Értékelték az elmúlt időszakot, beszámoltak a tanulságokról, az előnyökről és hátrányokról.

Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási üzletágának vezetője természetesen a technológia irányából közelített. Földesi Klára, a budapesti Homoktövis Általános Iskola igazgatója, Egész Tamás a soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatóhelyettese pedig az oktatási tapasztalataikat osztották meg a résztvevőkkel. A beszélgetőpartnerek között volt még dr. Aáry Tamás Lajos is, az Oktatási Jogok Biztosa.

A panelbeszélgetés legelső gondolata az volt, hogy a digitális megoldások nemcsak a karantén idejében (voltak) hasznosak, hanem bizony, ahogy a világ, úgy az oktatás is egyre inkább efelé halad. A koronavírus ezt a digitális fejlődést óriási lépésekkel meggyorsította:

Merényi Ádám idézett egy iskola leveléből, melyben azt írták: a március 13. és március 15. közötti hétvégén legalább tíz évet lépett előre digitálisan az intézmény.

Ez a kikényszerített lépés hosszú távon minden iskola előnyére válhat. Ugyan az elmúlt években is biztosított lehetőséget képzésekre, webináriumokra a Microsoft, a tavaszi félév után azonban még a technikától idegenkedő oktatók számára is teljesen világossá vált, hogy nincs mese, ebbe bele kell tanulni.

„Digitális túlélés”

A jól képzett tanárok elengedhetetlenek egy új oktatási forma bevezetésében. Ahogy dr. Aáry Lajos fogalmazott, az első hetekben az oktatás csupán „digitális túlélés” volt. A bizonytalanság miatt ahány tanár, annyi platform működött párhuzamosan. Az ombudsman szerint ezt az IT-káoszt el lehet kerülni a következő időkben. Egyrészt egyeztetni kell az iskoláknak, hogy mely platformok bizonyultak hasznosnak, melyik mire volt jó. Ezek után pedig a platformok összefogását kellene ösztönözni, hogy a diákok a lehető legjobb oktatást kaphassák azáltal, hogy a különböző digitális platformok hatékonyan kiegészítik egymást.

Tudásmegosztás

Földes Klára arról számolt be, hogy ők a tanári karral a kritikus hétvégén úgy döntöttek: kiválasztanak egy platformot az oktatásra – a Microsoft Teams lett a befutó –, ezt már valamelyest ismerték.

Azokat a pedagógusokat, akik még nem találkoztak vele, közösen készítették fel a kihívásokra. Persze sok kérdés merült fel menet közben, de ennek szerencsére stabil hátteret biztosított a Microsoft: válaszokat, támogatást kaptak a partneriskolai program keretében. A Homoktövis Általános Iskola szeptember elsején már úgy kezdte a tanévet, hogy ha akár csak egy diák hiányzik egy osztályból, ő is képes legyen haladni a többiekkel a digitális platformokon.

Ez a hozzáállás azért is szükséges, mert könnyen megeshet, hogy akár egy egész osztály kerül karanténba, például a kontaktkutatás miatt. Mindazonáltal a hiányzók segítése és monitorozása a vírustól független, szükséges folyamat

– emelte ki Földes Klára.

Egész Tamásék Sopronban már egy ideje készültek a digitalizáció bevezetésére, így a távoktatás kezdetekor a tanári kar egyharmada rendelkezett a szükséges készségekkel a digitális oktatás megkezdéséhez. Náluk belső továbbképzés és mentori hálózat is működik az iskolában, a tudásmegosztásnak a pedagógusok és intézmények között tehát nagyon nagy szerepe van a jelenlegi helyzetben.

Lényeges volt például a Széchenyi István Gimnáziumban, hogy a tanárok ne használjanak közösségi oldalakat a távoktatás részeként, mivel ezek a platformok nem arra valók, amire a diákoknak a megfelelő oktatáshoz szükségük van.

Készségfejlesztés

Fontos útravaló és tanulság az egész kényszerű helyzetből, hogy a digitális oktatás valódi élményt adhat, és a mai társadalomban hasznos készségeket fejleszthet.

Egész Tamás szerint az érettségi például még mindig nem elég korszerű, ám mivel ez a középiskola kimeneti követelménye, erre kell felkészíteni a diákokat. A digitális oktatás most viszont arra ad lehetőséget, hogy valós, a munkaerőpiacon hasznos készségekkel is felruházzák a diákokat. Földes Klára itt a sokszor emlegetett 4 K-t emelte ki: Kommunikáció, Kollaboráció, Kritikai gondolkodás és Kreativitás. Ezek mind olyan készségek, amelyeket a hagyományos magyar oktatás eddig kevéssé fejlesztett.

A Teamsen kiadott csoportmunkák sokat fejleszthetnek a gyerekeken: jelenleg gyakori, hogy hiányzik az osztály fele, a platformoknak köszönhetően azonban képesek együtt dolgozni a jelenlévők az otthonukban tanuló gyerekekkel is. Mindez nemcsak a lemaradást csökkenti, de új élményt is ad nekik az együttműködés, együtt alkotás kapcsán.

A közösen, de online készített prezentáció nem helyettesíti ugyan a személyes találkozást, mégis megadja a közösségi élményt.

Egyre fontosabb tudás az is, hogy az interneten, különböző adatbázisokban és keresőkben hogyan lehet megtalálni azt, amire szükségünk van. A lexikális tudás mellett ez egyre fontosabb lesz a digitális korban.

És mi lesz a többiekkel?

Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy milyen megoldás létezik azon hátrányos helyzetű gyerekek számára, akiknek nem áll rendelkezésére az otthonukban megfelelő technológiai vagy fizikai környezet. Földes Klára Budapesten környező cégeket keresett meg felajánlásokért, illetve az iskola saját eszközeit is a diákok rendelkezésére bocsátotta, így jutott mindenki számára megfelelő segítség a tanuláshoz.

Megoldás lehet még a digitális pontok kiépítése országszerte, ahol a tanulók el tudják végezni digitális feladataikat a megfelelő hardverek és szoftverek segítségével. Sok fiatalnak az iskola az egyetlen kitörési pont, ezért rendkívül fontos, hogy a jelenlegi helyzetben a közoktatás tegyen a leszakadás ellen.

Bárdos Kata Kincső