–

Régen minden jobb volt?

Pont a nyaralás kezdetén, a megszépítő messzeség kellemes nosztalgiájával idéztük fel, mennyire más volt tíz éve, amikor úgy utaztunk külföldre, hogy egy fél téglányi GPS-t vittünk magunkkal, egyszer hazaszóltunk, hogy szerencsésen megérkeztünk, és az is jó drága volt, majd kerestük a szálláson a wifit, ami hol volt, hol nem annyira volt, hogy megnézzünk valami fontos nyitvatartást, ami kimaradt. Nem volt videóhívás a nagyival, Disney+ útközben, étteremválasztás a visszajelzések alapján meg online jegyvásárlás a csúszdapark előtt (mert úgy olcsóbb). Persze, ez így sokkal kényelmesebb mindenkinek, kevesebb felkészülés, több élmény és sok-sok praktikus megoldás jár azzal, hogy az információk az EU-n belül legalábbis nonstop a kezünk ügyében vannak, de ennek a másik oldala az, hogy nem tudsz leállni: azonnal megtudod, ha történik valami otthon, akkor is, ha ez a nyaralás rovására megy. Főleg, amikor éppen azt a katát törlik el, aminek köszönhető, hogy el tudtál jutni nyaralni. 

A tengerről visszatükröződő napfényben minden szebb… egy kicsit

Nem szeretném sajnáltatni magam, nálunk tényleg csak az extra kiadások mentek a katásan megszerzett plusz jövedelemből, a megélhetésünk (egyelőre) a jelek szerint nem kerül veszélybe (szemben sok más katázóval, köztük rengeteg kisgyerekes szülővel). De az igen, amit gyerekkorom óta hozok a szüleimtől, hogy ha olyan a szakmád, amit megfizetnek, és tudod „magánban” is csinálni (főállás mellett), és beleteszed a plusz energiát, a hétvégi/éjszakai munkát, akkor egyről a kettőre tudsz jutni. A szüleim mindig is igyekvő emberek voltak, ment a „maszekolás” (egy ideig még így hívták), aztán a „vállalkozás”, és ők ennek a hozzáállásnak köszönhetően jutottak előbbre kényelmi és anyagi értelemben, mint az ő szüleik. Az én generációmtól – úgy tűnik – ennek a lehetőségét elveszik. Szerintem 

apránként az összes fiatal felnőtt generáció elveszíti a hitét abban, hogy munkával, hátszél és ügyeskedés nélkül is lehet előre jutni, ingatlant venni, anyagi értelemben is többet, jobbat adni a gyerekeinknek, mint amit mi kaptunk. 

És miközben az otthoni történések hatására ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben, zajlott egy párhuzamos valóság is, ami még akkor is jó volt, ha közben olvastam az átalányadózás szabályait, vagy éppen e-mailek alapján számoltam a rezsit.

A tengerparton ülve ugyanis még a visszamenőleg is megfizettetett méregdrága energia sem tűnik olyan fájdalmasnak, hiszen mindent átitat a sós víz és a puha homok keverékének könnyedsége (ami, mondjuk, pont addig könnyed, amíg nem szárad bele a fürdőruhádba hazafelé menet, és nem kell szó szerint lekaparni magadról). 

Az önfeledtségért meg kell dolgozni, főleg nehéz időkben

Amióta bárhol elérhetők az e-mailjeink, és a home office már nem kevesek kiváltsága, hanem sokak napi küzdelme (annak minden előnyével és hátrányával), csak akkor tudod kikerülni a munkát és a híreket, ha ez kifejezett célod. Mert ha a kezed ügyében van a telefon, akkor „csak odakattintasz, csak átpörgeted, csak ez, csak az”, és máris benne vagy a spirálban.

Mikor éppen azt próbáltam meg megfejteni a távolból, hogy vajon melyik sávban vagyunk áramfogyasztás tekintetében, rájöttem, hogy ezzel pont azt csinálom ki, amiért a plusz munkát vállaltuk: a szabad kalandozást, amivel nekem minden külföldi utazás járt. Úgyhogy 

először csak a teraszra nem vittem a telefonomat, aztán a tengerpartra sem. Végül pedig egyszerűen kikapcsoltam a roamingot, hogy azért fotózni ott legyen, de ne a hírfolyamot nézegessem minden üresjáratban.

És kiderült, hogy el lehet feledkezni mindenről, ha a vízben lebegsz éppen, és nézed, ahogy a gyerekeid kisujjkörömnyi kagylókat gyűjtenek órákon át. Vagy ha megtapasztalod, hogy végre ők is pontosan ugyanazokon a csúszdákon szeretnének lecsúszni, mint te. Vagy amikor nézed, ahogy magyarázzák egymásnak, hogy ki evett finomabbat a helyi specialitások közül. És aztán kiderül, hogy a bérelt nyaralóhelyhez valahogy „jár” két kiscica is, akiket nemcsak etetni lehet, hanem folyamatosan dédelgetni és játszani velük (ha a gyerekek nem „stoppolják” le őket). És már nem merült le a telefonom a nap végére, mert tényleg csak arra kellett, hogy elnavigáljon az újabb felfedezendő tengerpartra. Hétfő reggel megjött a heti elemzés: negyedére esett vissza a napi telefonhasználatom.

Kicsit nagyobb gyerekekkel már az is teljesen látszik, amit a felnőtteknél is megfigyeltem: hogy utazás közben egy másik, valódibb és mélyebb oldaluk mutatkozik meg.

Annyira meg tudunk telni ezekkel az élményekkel, hogy utána még hetekig repít a lendület, bármilyen nehézségek is jönnek szembe. (Márpedig azok jönnek csőstül.)

Nekünk ez a nyaralás kicsit még többet adott, sorsfordító döntéssel jöttünk haza: lesz egy macskánk itthon is hamarosan. Valószínűleg nem kimondottan okos döntés az etetéssel és egyéb felszereléssel járó kiadásokat most vállalni, de közben tényleg minden apróságra szükségünk lesz, hogy megőrizzünk valamit az önfeledtségből akkor is, amikor egyre kevesebb a lehetőség. És ezt tovább kell adnunk a gyerekeinknek is, akármilyen is lesz a világ a közeli és távoli jövőben. Nekünk most ebben fog segíteni egy önfeledt, szeretgetnivaló kis lény.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61