A Menekültek Olimpiai Csapatának érmese: „Ugyanaz a Cindy Ngamba vagyok” – Interjú

–

„Édesanyám Párizs mellett él, így egyből az olimpia után meg is tudtam látogatni. Megöleltük egymást, gratulált a bronzhoz, aztán néhány pillanattal később már arról beszélgettünk, hogy segítsek párolt zöldséget készíteni, mennyi finom alapanyag van otthon” – mesélte felszabadult nevetéssel Cindy Ngamba a játékok utáni élményeiről, részben válaszul arra, mennyire változtatta meg az életét, hogy a Menekültek Olimpiai Csapatának legelső érmeseként történelmet írt.

Több mint 100 millió sorstárs

„Hatalmas büszkeséggel tölt el az olimpiai teljesítményem, és hogy éremmel a nyakamban térhettem vissza Boltonba. Örökre emlékezni fogok arra a pillanatra, amikor a győzelem után rápillantottam a menekült csapat zászlajára.

Csordultig telt a szívem, és nemcsak a meccs eredménye miatt, hanem azért is, hogy hány és hány hasonló sorsú embernek mutathatok most példát.

A katarzis után kevéssel –, persze nem csak édesanyám párolt zöldséges mondata miatt – viszont egyértelműen éreztem, hogy ugyanaz a Cindy vagyok, nem szállt a fejembe a dicsőség” – fogalmazott az olimpikon. Ngamba a megnyitó ünnepségen a 37 fős menekült csapat egyik zászlóvivője volt, majd nem sokkal később annak a több mint 100 millió embernek adott fényt, példát és inspirációt, akik szülőföldjüket hátrahagyva, menekültként élnek világszerte. 

Bár ma már szerencsére úgy beszélhetünk Cindy Ngamba háromszoros országos bajnok sportéletéről, hogy megkapta a Brit Olimpiai Szövetség és a Great Britain Boxing támogatását, korántsem volt egyszerű beindítani az ökölvívói sportpályafutását.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

GB Boxing (@gbboxing) által megosztott bejegyzés

Menekültstátusza miatt, brit állampolgárság nélkül nem képviselhette a GB Boxing csapatot, ám ők összekötötték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Menekültek Olimpiai Csapatával. Cindy náluk szerzett ösztöndíjat, és mint edzőpartner, a GB Boxing sheffieldi komplexumában tudott edzeni. A brit ökölvívókat összefogó szervezet a legtehetségesebb női és férfi bokszolók edzését és fejlesztését tűzte ki fő céljául, tehát Ngamba a legjobb helyen volt. De mi történt 10 évvel ezelőtt, az első szárnypróbálgatásoknál?

Egyedüli lány volt a klubban

„Tizennégy-tizenöt éves voltam, amikor rátaláltam a bokszra. Tizenkilenc éves koromig (az ifjúsági klub felső korhatáráig) én voltam az egyedüli lány a klubban, így sokszor kellett más városba meccsekre utazni. Hálás vagyok a családomnak, hogy akkor is, és mind a mai napig támogatnak, ők jelentik számomra a legtöbbet” – osztotta meg velünk Cindy Ngamba, aki a hivatására, szenvedélyére való rátalálás történetéből sem spórolta le humorát, önfeledt nevetését.

„Elsétáltam a terem előtt, izgultam és hezitáltam, de valami magával ragadott. Aztán éreztem a fiúk izzadságszagát, szörnyű volt! De tudtam, hogy valamiért ott a helyem, a bokszban ráleltem valamire, ami hiányzott”

– utalt az olimpikon a tinédzserkori kihívásaira, az őt ért iskolai bullying bántó megnyilvánulásaira, amik rendesen megtépázták az önbizalmát.

A boksz segített szabadjára engedni a személyiségét

A beszólások, fájdalmas félmondatok legtöbbször az átlagosnál nagyobb, erősebb testfelépítését vették célkeresztbe. Cindy ekkor csendesebb, visszahúzódóbb volt, a boksszal kapcsolatos pozitív élmények viszont segítettek abban, hogy megnyíljon, kiálljon magáért, visszanyerje önbizalmát, szabadjára engedje a személyiségét, magabiztosan beszélgessen.

„A boksz óriási segítséget adott abban, hogy mentálisan jobban legyek. Eleinte egy ifjúsági klubba jártam, amit minden olyan középiskolásnak jó szívvel tudok ajánlani, aki hasonló nehézségekkel küzd” – tette hozzá a 25 éves ökölvívó, aki 11 évesen, egyik testvérével, Kennet-tel közösen érkezett Boltonba, hogy csatlakozzon édesapjához és a többi testvéréhez. Gyermekkora nagy részét tehát Kamerunban töltötte, ahol leszbikus nőként öt évig terjedő börtönbüntetés várna rá a homofób törvénykezések miatt (a közép-afrikai országban a ‘80-as évek óta börtönnel büntetik az azonos neműek közötti kapcsolatot).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Blackburn & Darwen Youth Zone (@bdyouthzone) által megosztott bejegyzés

„Jólesne, ha néha csak Cindyként kérdeznének”

Cindy Ngamba több interjúban is mesélt már arról, hogy amikor versenyez, minden menekült ember valahogy ott jár a gondolataiban. Amellett, hogy büszkén képviseli őket, azon tűnődtem, vajon mekkora teher helyeződik rá, különösen most, hogy olimpiai érmes lett.

„Nagy a nyomás, és természetesen szívvel-lélekkel szeretnék példát mutatni, de ritkán fordul elő, hogy ne menekültként, hanem pusztán Cindyként érdeklődjenek irántam, legyen szó újságírói vagy mindennapi kérdésekről. Zászlóvivőként is büszkén lépdeltem, de tény, hogy jólesne, ha néha csak úgy megkérdeznék tőlem, Cindytől, hogy hogy vagyok.”

És ahogy erről a témáról, úgy arról is teljes nyitottsággal beszélt az olimpikon, hogy bizony nemcsak testi, hanem mentális erejével is rá kellett edzenie a mérkőzésekre.

„Amellett, hogy a családtagjaimmal, testvéreimmel mindent meg tudunk beszélni, vég nélkül, türelmesen és odaadóan hallgatják akár a boksszal, akár más témákkal kapcsolatos megéléseimet, az olimpia előtt pszichológus is támogatott a mentális, lelki felkészülésben.” 

Kriminológiából diplomázott, de egyelőre mindene a sport

Cindy – a Párizsban szerzett, életre szóló emlékek mellett – két témáról beszélt csillogó tekintettel az interjúnk során: az egyik a családja, a másik pedig a jövő. Mint mondta, most diplomázott kriminológiából, és ezzel is nagyon szívesen fog foglalkozni életének egy későbbi fejezetében, ám egyelőre az ökölvívásnak él, az edzésekre és a következő megmérettetésekre koncentrál.

Ihász Nóra

WMN szerkesztőség