A cikk, amit átírt a párizsi terrortámadás: 10+1 dolog, ami miatt „utáljuk" a U2-t
Az történt, hogy fanatikus U2-rajongó szerzőnk, Gina, írt egy cikket rajongásának tárgyáról. Beleadott apait-anyait, rendszerezte minden tudását, és beüzemelte öniróniáját. Ő is jól tudta, hogy egy vérbeli rajongó nehéz eset, nem könnyű vele együtt élni: a munkatársának, az anyjának, a barátjának lenni. Szóval megírta a cikket Írország legsikeresebb exporttermékéről, a 170 millió eladott lemezükkel, megszámlálhatatlan Grammy-díjukkal meg a leállíthatatlan közéleti és jótékonysági aktivitásukkal együtt. És az összeállításhoz segítségül hívta a „vírusgazdát", az embert, aki a kamaszkora óta mezei U2-kedvelő Ginát pár év alatt igazi fanatikussá tette, és aki nem más, mint Kert Attila, a Euronews hírcsatorna magyarországi vezetője. Attila kiegészítette a listát fontos közéleti-politikai aktualitásokkal. Elkészült tehát a 7+3 pont, megszerkesztettük, időzítettük mára. És akkor hétvégén Párizsban elszabadult a pokol. A U2 pedig épp ott koncertezett volna, amit – érthető okokból – lemondtak. És tudjátok, ki volt még Párizsban a hétvégén, élete tizenhetedik U2 koncertjegyével a kezében? Hát, Attila... Prónay-Zakar Gina és Kert Attila írása.
–
Úgyhogy szerintünk kezdjük is a végén. A legaktuálisabb ponttal. A plusz eggyel. Az utóirattal.
+1
Epilógus: Miss Sarajevo Londonban és Párizsban
Eredetileg csak három pont szerepelt volna a történelmi-politikai kiegészítésben. Nem így terveztük. Nagyon nem. A történet kicsit hosszú, sok helyszínen és több időben játszódik.
A dal, a Miss Sarajevo, amit a délszláv háború talán legvéresebb, legaljasabb pusztításának áldozatairól írtak 1993-ban. (Akkor történetesen muzulmán volt az áldozatok többsége, és keresztények a gyilkosok, de ez már egy másik történet.) Ez az a szám, amelynek eredetijében Luciano Pavarotti énekel egy borzongató betétet. Először 2005 júliusában Milánóban adták elő a tenorsztár nélkül, a néhány nappal korábbi londoni terrortámadás áldozataira emlékezve.
Most pénteken este már a következő koncertre készültünk. A fejemben épp a cikk utolsó pontja járt, amikor megjöttek az első hírek a szörnyű párizsi eseményekről. Akkor Ginának elküldtem egy mondatot. A mondatot, amivel Bono felvezette a Miss Sarejevót tíz éve.
Szombaton már a félelemtől megbénult Párizsban jártam az utcákat a hömpölygő tömegben. Megálltam a spontán megemlékezések résztvevői között, néztem a virágokat, mécseseket. A mindig nyüzsgő Champs-Élysées a bezárt üzleteivel olyan volt, mint egy játszótér fényes nappal gyerekek nélkül. Itt ért a hír, hogy a U2 – ahogy az várható volt – lemondta mindkét párizsi koncertjét, azt is, amire jegyem volt. Egy ír rádiónak nyilatkozva Bono szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint Milánóban, és amit előző este a hír hallatán én is elküldtem Ginának:
„Don't become a monster in order to defeat another monster." Ne válj te is szörnyeteggé csak azért, hogy legyőzz egy másik szörnyet!
Még valamit hozzátett: Attól még, hogy a történtek miatt elhalasztották a fellépést, nem hagyhatjuk, hogy a terroristák határozzák meg a programunkat. „Nem ők fogják alakítani a mi életünket."
http://youtu.be/EF1m7xGBTsI
És akkor most lássuk a többi pontot, az okokat, amiért imádjuk utálni a U2-t, ezt már Gina írta:
1. Bárhová utánuk mész – I will follow – Until the end of the World
Van ez a dolog a rajongóval. A világ különböző városaiba utazik koncertekre. Gyakran rövid időn belül több, különböző helyre. Költséges elfoglaltság, és a laikusok számára nehezen érthető. Miért utazik valaki több száz-, esetenként ezer kilométerre, hogy megnézze ugyanazt a koncertet? Ezt a kérdést minden rajongó megkapja. A választ akkor tudod meg, amikor végre ott vagy, és hetvenezer emberrel együtt énekeled, hogy we're one, but not the same (Egyek vagyunk, de nem egyformák, One).
2. Próbálsz ellenállni, de teljesen reménytelen – Every Breaking Wave
Az úgy volt, hogy szereztünk két jegyet október végére, Londonba. Ezeket már tavaly decemberben meg kellett venni. A jegyvadászat fontos része a mókának, mivel a meghirdetés után órák alatt elmegy mind az 50 amerikai és európai koncerthelyszínre kiadott jegymennyiség; de ez egy másik sztori. A nagy napon aztán valahogy mégis varázsolódott két jegy másnapra. Mégis, mit lehet tenni? Három nappal később úgy hozta a sors, hogy véletlenül épp az O2 Aréna jegypénztáránál „kellett” találkoznom Pásztory Dórival. És mit ad isten, egy spanyol fiú megtalált egy eladó jeggyel. Tényleg nem akartam, de a következő pillanatban már meg is vettem, mielőtt észbe kaphattam volna. Valahogy. Nem voltam ura a helyzetnek. Tényleg az a legutálatosabb dolog ebben az egészben, hogy...
3. … Függővé tesz – All I want is U(2)
Meghallgatod. Talán tetszik, de nem tudnád megfogalmazni, miért. Vagy nem tetszik, de mégsem hagy nyugton. Meghallgatod még egyszer. Aztán még egyszer, és akkor elkezd alattomosan bekúszni a fejedbe. A bőröd alá. És attól kezdve azt dúdolod. Igen, a metrón, a boltban, az edzések alatt. Basszus, még egy temetésen is, amíg észbe nem kapsz. A kocsiban is dúdolod. Illetve ott üvöltöd. Egy idő után kívülről tudod a szöveget, a keletkezésének a körülményeit, és ismered a legizgalmasabb koncertváltozatokat is. Ha meg akarod osztani a barátaiddal, 98 százalékuk – jó esetben – kiröhög. Nem véletlen, hogy azt érzed:
4. Elidegenít a környezetedtől – Far away, so close
Nekem nagyon jó fejek a barátaim. Én pedig a szórakozásuk kimeríthetetlen tárháza vagyok, már amennyire tárház tud lenni az ember. A vendégeim és a Libertad többi edzője az edzéseken vicceskedve kérdezik, „ó, csak nem egy kis U2?” Meg hogy: „Három koncert??? Ugyanaz a koncert? De miért?" Hiába próbálnád finom részletek segítségével érthetővé tenni. Például amikor a harmadik koncerten elcsíptem Edge-nek azt a baráti „ez cool volt, haver!” mosolyát Bono felé az egyik szám után; én elolvadtam tőle. Amikor idáig jutunk, már régen rajtam röhög mindenki. Persze, azért ettől függetlenül szeretnek, mint anya a hülyegyerekét. És akkor azt már el sem merem nekik mondani, hogy…
5. … Ezek a gondolataimban turkálnak! – Sometimes you can’t make it on your own
Amikor apám haldoklott, úgy vezettem le azokat a feszültségeket, amiket nem mertem a világnak megmutatni, hogy kocsiba ültem, és elindítottam a címben szereplő számot. A második sor után potyogni kezdtek a könnyeim. Úgy, hogy akkor még nem is tudtam: ezt Bono saját apjának a haláláról írta.
Miután elmélyültem a szövegben és a zenében, rájöttem, hogy egyszerűen az én nyelvemen beszél, az én gondolataimat énekli, mielőtt kimondanám. Vagy ki merném mondani. És hát honnan, hogy veszik a bátorságot, hogy az intim belső ügyeimről nyilvánosan beszéljenek?!
Ráadásul a U2-számok...
6. … Zsúfolva vannak bonyolult utalásokkal és szimbólumokkal – Mysterious Ways
Anyukám szerint a sok fura rajongásomban egy dolog közös: „nem olyan könnyű lenyelni, mint az operettet". Mit mondjak, valóban időrabló szórakozás, például azt megfejteni:
- mit jelent egy-egy kép valamelyik dalban
- mire vonatkozik egy kulturális, vallási, történelmi vagy rockzenei utalás,
- hogyan jelenik meg mindez a színpadon
- a videoklipben; és egyáltalán:
- mire gondolt a költő?
mármint Bono... természetesen.
Ami persze rajtad kívül kábé senkit nem érdekel. Ezzel együtt néha szinte frusztráló, hogy akit tátott szájjal csodálsz, miközben ellejt tőled három méterre a színpadon, az...
7. ... egy igazi pojáca – The Fly
Bono tényleg gyakran irritálóan pozőrködik. Valójában egyfolytában azt teszi. Koncerten is. És ott van minden rendezvényen, ahol fontos emberekkel lehet találkozni, „gázos politikusok kezét rázza”, ahogy The Edge szokta mondani, amikor már nagyon unja a világmegváltást. Hát, ez minden, csak nem rock and roll, mondja erre joggal Noel Gallagher, az Oasis együttes tagja.
És mégis, ha egy ilyen hivatásos Che Guevara, akinek százmilliós rajongótábora van, ennyire hangosan kiabál, akkor a politikusok egy idő után kénytelenek lesznek foglalkozni azzal, amiről beszél. Az általa is szorgalmazott és finanszírozott kutatásoknak is hála, sok évtized után talán lassan végre megszülethet az első AIDS-mentes generáció, és a gyerekek egészségesen, örökölt HIV-vírus nélkül jöhetnek világra.
És, hát végül Noel Gallagher is ott csápol a koncerten, és énekel a színpadon Beatlest ezzel a pojácával.
Lehet fanyalogni, de úgy tűnik, ez az irritáló világmegváltó elszántság mégsem csak póz, mégsem teljesen hiábavaló. Ha csak felidézzük az elmúlt hét néhány fontos hírét, kiderül, hogy ez a fantaszta néha nagyon is tudja, mit akar.
Társszerzőnk, Kert Attila, hivatásos U2-fan (U2 ÉLŐ-pontszám: 16x), civilben az Euronews hírcsatorna igazgatója megtette. Ezek az ő kiegészítései:
8. Sunday Bloody Sunday
Ez a dal egy 1972-es tragédiának állít emléket, amikor angol ejtőernyősök 13 fegyvertelen észak-ír tüntetőt lőttek le Londonderryben. (Ha valaki az '56-os mosonmagyaróvári sortűzzel találna hasonlóságot, az nem volna véletlen.) A számot 1982-ben írták, és azóta, 33 éve szinte minden koncerten eljátsszák. A koncerteken Bono akkurátusan felsorolja az áldozatok nevét. A mostani turnén, a számot egészen új felfogásban adják elő: a küzdőtéren hosszában álló négy zenész nyers, lecsupaszított hangszerelésben, pergődobbal kísérve, a BBC korabeli hírét bejátszva. Mint egy tüntetés, olyan az egész. Felemelő, hátborzongató.
Hír/aktuális: Nyomozók kedden őrizetbe vettek egy volt angol katonát, akit az ártatlan tüntetők elleni támadásban való részvétellel gyanúsítanak. A volt ejtőernyős az első gyanúsított a 43 évvel ezelőtti ügyben.
9. Walk on
Egy 15 éves dal, amelyet az akkor már évtizede háziőrizetben lévő Aung San Suu Kyi-nek ajánlottak. A burmai (mianmari) katonai junta által szabadságától és választási győzelmétől megfosztott, idő közben Nobel-békedíjas politikus asszonyt 2001 óta éltetik és biztatják minden koncerten. A legutóbbi turnén színpadi önkéntesek Aung San Suu Kyi maszkkal az arcuk előtt tüntettek a színpadon a dal közben.
Aktuális: November 8-án fölényesen megnyerte a mianmari választásokat a Kyi vezette párt. Aung San Suu Kyi valószínűleg miniszterelnök lesz.
10. Zooropa
Az 1993-as dal az elbizonytalanodott emberről szól az egyre átláthatatlanabb világban. És biztat, jöjjünk elő a bunkerekből, a hidegháború végeztével újra egymásra lehet találni. Idén teljesen átértelmezték a dalt. A rommá bombázott szíriai Aleppo képeivel kísért October című szám, a diktatúra-és fegyverkezésellenes Bullet the blue sky kommandósokkal és drótkerítéssel illusztrált verziója után Bono szinte hangszeres kíséret nélkül énekli végtelenül bizonytalan európai kérdéseit... és mindig átugorja a címet, egyszer sem mondja ki, hogy Zooropa. Csak egy kérdést tesz fel a végén: Mit akartok? Európát nyitott szívvel, vagy egy Európát, a remény előtt lezárt határokkal?
Londonban a rajongók szavak helyett, válaszul csak ujjongva ünnepelték a képernyőn megjelenő feliratot:
Pedig a menekültek melletti állásfoglalás egy piacról élő zenekar számára ma már egyáltalán nem kockázatmentes kiállás. Nyugaton sem, üzleti értelemben sem.
Prónay-Zakar Gina és Kert Attila
Fotók: Prónay-Zakar Gina és Kert Attila
