„A holokauszt nem a tettekkel kezdődött – hanem a szavakkal” – 100 éves lett a magyar holokauszttúlélő, Lily Ebert
A bonyhádi születésű Lily Ebert célja az volt, hogy szép kort éljen meg, hogy minél tovább és minél több embernek mesélhesse el a történetét. A történetet arról, hogy milyen következményekkel jár, amikor a gyűlölet kerekedik felül. A történetet, aminek sosem lenne szabad újra megismétlődnie. „Megfogadtam, hogy bármennyi évet is szán nekem a Jóisten, arra fogom tanítani az embereket, hogy mi mind emberek vagyunk, és emberségesen is kell viselkednünk.” Lily Ebert egyik legnagyobb félelme ugyanis az, hogy ha az utolsó túlélők is elmennek, nem lesz ki emlékeztesse a világot a holokauszt borzalmaira. A 100 éves nőt a TikTokon több mint kétmillióan követik, a dédunokájával, Dov Formannal írt kötete bestseller lett, és az idén még III. Károly király is kitüntette. Filákovity Radojka portréja.
–
„A holokauszt nem a tettekkel kezdődött – hanem a szavakkal”
Idilli gyerekkor, szerető család – így kezdődik Engelman Lívia története, aki 1923-ban látta meg a napvilágot Bonyhádon. Tizennégy éves volt, amikor itthon egyre nagyobb méreteket kezdett ölteni a zsidóüldözés; a gondtalan gyerekkort, majd fiatal felnőttkort a deportálás törte ketté.
Lily mindössze húszéves volt, amikor Bonyhádról az egyik utolsó pécsi transzporttal Auschwitz-Birkenauba szállították őt az édesanyjával, az öccsével, és a három húgával.
És ahogyan sok deportált életéről, az övékről is a halál angyalaként emlegetett Josef Mengele döntött a táborba érkezéskor: Lilyt és két húgát jobbra parancsolta, az anyját, Béla öccsét és másik húgát balra. Akkor látta őket utoljára.
Az ép ésszel felfoghatatlan jelenetet a könyvében a következőképp idézte fel:
– Miféle gyár az ott? – kérdeztem az egyik rabtársnőmet, aki már korábban a táborba érkezett. – Mit csinálnak ott? Mi ez a rettenetes szag?
– Ott égetik el a családodat – mondta. – A szüleidet meg a testvéreidet. Elégetik őket.
Lilynek hamar meg kellett tanulnia, hogy a földi pokolban nincs helye semmiféle logikának, emberségnek pedig még kevésbé. Egy feladata maradt csupán: túlélni, hogy vigyázhasson két húgára, és elmesélhesse a világnak a borzalmakat, amiket velük tettek. Ez ihlette a dédunokájával, Dov Formannal közös könyve, a Lily fogadalma címét, amiben megrázó módon beszél a haláltáborban töltött mindennapjaikról is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„A testünkben hamar megindult a leállás. Hármunk közül egyikünk sem menstruált Auschwitzban. Azt hiszem, már akkor túl soványak voltunk, amikor a táborba érkeztünk. Vagy talán a sokkhatás miatt lehetett. Már nem is voltunk tudatában a testünknek. Nem láttuk az arcunkat, a kopaszra nyírt fejünket. De másokra ugyanakkor muszáj volt ránézni.
És mindig az az első pillanat jutott eszembe, amikor begördült a vonat, és én nem értettem, ki ez a sok kopasz ember. Most már mi is olyanok voltunk, mint ők. És ez rettenetes érzés volt.”
Túlélni sokszor nehezebb, mint meghalni
A fogadalma célt adott Lilynek, aki túlélte a haláltábort, majd túlélte az erőltetett menetet is. Arra azonban egyikük sem számított a húgaival, hogy a belső szabadság nem jön el a felszabadulással. A túlélők terhe ugyanis mázsás súly.
„Auschwitzban nem a haláltól félt az ember, hanem az élettől” – írja könyvében. De mit kezdhet az élettel és a szabadsággal, aki mindent elvesztett, akinek a lelke ilyen mély sebeket cipel? Hogyan lehet együtt élni mindazzal, ami történt?
Lilyt és a húgait – jó néhány holokausztárvával együtt – kelletlenül ugyan, de Svájc fogadta be. Itt tapasztalták meg először, hogyan reagálnak az emberek a velük történtekre. A legtöbben hallani sem akartak arról, ami a koncentrációs táborral volt kapcsolatos, sokan pedig nem is hittek nekik. Akik mégis, még azok számára is képtelenség volt megérteni, min mentek keresztül. A traumáikat így elzárták, magukba fojtották. De nemcsak azért, ahogyan a világ reagált rájuk: a sebeik még túl frissek voltak, maguk sem tudtak mit kezdeni velük. „Ha akkor megpróbáljuk kibeszélni azt a fájdalmat, nem tudtunk volna tovább élni” – írja Lily Ebert a könyvében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Amit az elme nem tud elviselni, azt lehasítja
Svájc után Lily Izraelben kezdett új életet, ahol családot is alapított – és továbbra is mély hallgatásba burkolózott, ahogy a legtöbb holokauszttúlélő. Sokáig még a családja sem tudott a vele történtekről, arról, mi rejlik a szokás mögött, hogy minden étkezés után megtart egy kis darab kenyeret.
Az Eichmann-per volt az első alkalom, amely megtörte a világ előtt a hallgatást, és megmutatta a túlélőknek, hogy a történeteik értő fülekre is találhatnak. Persze a több évtizedes némaságot személyes szinten nehéz volt megtörni.
Számtalan történet nemcsak a félelem miatt maradt kibeszéletlenül: az emberi elme különleges, a túl fájdalmas emlékeket lehasítja magáról, így azt is el kell fogadni, hogy sok, holokauszttal kapcsolatos történetet egyszerűen képtelenség előhívni a túlélők számára.
Lily Ebertnek is óriási erőfeszítésbe és rengeteg fájdalomba kerül a mai napig az emlékezés – ő azonban ehhez rendkívül támogató és bátor társra talált a dédunokája, Dov Forman személyében, aki nemcsak kérdezni mert tőle, hanem segített a történetét a világ elé tárni, és ezzel beteljesíteni Lily 1944-ben, Auschwitzban tett fogadalmának másik részét.
Idén nyáron a hazai- és a világsajtót is bejárta a hír, hogy Lily visszakapta Auchwitzban elhunyt öccse imakönyvét, amelyben Béla kézírása és bélyegzője is fellelhető. A könyv az ATV Heti Napló stábjának köszönhetően 80 év után került vissza újra a családhoz – ez az egyetlen tárgyi emlék, ami a kisfiú után maradt (az ATV erről készült riportját ITT találod). Berecz Péter Junior Prima-díjas szerkesztő-riporter 2021 októberétől követi és dokumentálja Lily Ebert történetét, ahogy a WMN-nek kiemelte: „minden követ megmozgattam anno azért, hogy Lily magyar stábnak is nyilatkozzon, ne csak külföldieknek”. A Heti Napló róla készült riportja után Lilyt a magyar állam Londonban a legnagyobb állami kitüntetéssel, lovagkereszttel jutalmazta. Berecz Péter, illetve az ATV stábja pedig Lily 100. születésnapi ünnepségén is részt vett – az erről készült riport ITT tekinthető meg.
„Ha nem emlékezünk, nem változtathatjuk meg a jövőt”
A járványidőszak alatt indított TikTok-csatornán már több mint kétmillióan követik figyelemmel Lily Ebert történeteit, a dédunokájával közösen megjelentetett könyve szintén óriási siker lett. Utóbbi nemcsak az emlékezés kötete, hanem számtalan embernek nyújt támaszt abban is, hogyan élheti túl élete legkilátástalanabb időszakait.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lily Ebert megtörte a csendet, és azóta óriási bátorságról és lelki erőről tanúbizonyságot téve szüntelenül mesél, a világ pedig lélegzet-visszafojtva hallgatja.
„Történt valami az életünkben, a mi generációnkban, ami soha azelőtt nem történt meg, és remélem, hogy soha ez után nem fog megtörténni. És a világnak tudnia kell róla. A világnak tanulnia kell belőle. Mert a világ nem felejtheti el, hogy volt egy idő, egy szörnyűséges idő, amikor az emberek nem voltak emberek” – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában.
A már jó ideje Londonban élő idős nő ez év elején III. Károly királytól vett át kitüntetést, aki a Brit Birodalom Legkiválóbb Rendjének tagjává avatta a magyar származású holokauszttúlélőt. Dédunokája szerint a 100 éves Lily Ebert története nem tipikus auschwitzi történet – azokat ugyanis nincs, aki elmesélje. Reméljük, ő még jó ideig velünk marad, hogy ezt megtegye.
Kiemelt kép: Getty Images / Pool / Pool
