Az utánunk következő generációtól is sokat tanulhatunk – ez olyan lehetőség, amit kár veszni hagyni

–

A nagymamám az íróasztala fiókjában tartott egy kockás füzetet, abba írt fel mindent, ami segítség volt neki, hogy használni tudja a számítógépét. Jelszavakat, billentyűkombinációkat, még azt is, hogy melyik gomb után mit kell nyomni, hogy belépjen a Skype-ba. Ha elakadt, hívott, és vagy telefonon keresztül, vagy a gépébe távolról belépve segítettünk neki mindabban, ami számunkra természetes és mindennapi volt.

Gyakran eszembe jut a kockás füzet, amikor ránézek a gyerekemre – harmadik osztályos, segítség nélkül készít prezentációt, tölt le képeket hozzá és keres rá a neten arra, ami érdekli. Online tartja a kapcsolatot a barátaival, gyakran a családtagjaival is, miközben majdhogynem elképzelhetetlen számára, hogy a kedvenc meséjére várni kelljen, ne lehessen áttekerni a kevésbé izgalmas részeket, és tovább tartson az egész fél óránál.

E szokások egyike sem jobb vagy rosszabb, mint a másik

Ugyanis, ahogy Steigervald Krisztián generációkutató az este első felében elmondta, mindig az lesz a normális, amibe beleszületünk: „Ezt jelenti a generáció kifejezés is, hogy amikor megszületünk, milyen földi környezet vesz minket körül, és ez a földi környezet miként befolyásolja az életünket, a gondolkodásunkat, a viselkedésünket, de leginkább a tanult képességeinket. 

Ez lesz a generációs origó, és ebből fogunk kiindulni, és ehhez fogjuk hasonlítani a későbbi normalitásokat.”

A szakember szerint ez az oka annak, hogy míg számunkra egyértelmű, hogy hol húzódik a határ az online és az offline tér között, hiszen gyerekkorunkban nem vettek minket körül az okoseszközök, az alfa generáció tagjainak ez már nem feltétlenül válik külön. Ők beleszülettek a digitális világba, számukra az a természetes, hogy az internet szerves része a mindennapjaiknak.

„2023-ban felesleges arra várni, hogy az emberek letegyék a mobiltelefont – véli Steigervald Krisztián. – Ma már az egész életünk benne van: a munkánk, a menetrendek, a mozi, a színház, a barátok. De ez egy videókamera, egy telefonkönyv is, gyakorlatilag minden egyben. Kiiktatni nem, de időben korlátozni tudjuk. Nekem például apaként az a legfontosabb, hogy az alfás gyerekeimnek megtanítsam ezt:

én minden este hét órakor látványosan kikapcsolom a telefonomat, és amíg el nem alszanak a gyerekeim, nem veszem elő. Ha ugyanis a szülő nem tanítja meg, hogy az online eszközünk kiiktatható, a gyerek nem fogja tudni saját magától, hiszen nincs tapasztalata erről.”

És ahogy a gyerekeinknek megtanítjuk, hogy milyen az online tér nélküli élet, ugyanúgy megtaníthatjuk az idősebb nemzedék számára azt, amiről nekik nincs tapasztalatuk: hogy mennyi lehetőség rejlik a digitalizációban.

Ha minden változik, mi lesz az értékeinkkel?

De hogyan kerülhetünk közelebb egymáshoz, ha számtalan helyzetben azt érezzük, hogy más generációk tagjainak a viselkedése nem is állhatna távolabb attól, ami számunkra „normális”? Miután a generációkutató elmagyarázta, hogy mi okozza a különböző nemzedékek tagjai közötti nehézségeket és az esetleges konfliktusokat, a program második felében a kerekasztal-beszélgetés résztvevői több szempontból is megvizsgálták a kérdést. Steigervald Krisztián mellé dr. Holló Márta a színpadra szólította Endrei Judit műsorvezetőt, a magyar internet egyik legsikeresebb influenszerét, Ungvárszki Dánielt, valamint az Edisonplatform operatív vezetőjét, dr. Borsos Dorottyát.

Endrei Judit rögtön a beszélgetés elején egy izgalmas kérdést fogalmazott meg:

az idősebb generációk tagjainak vajon el kell-e fogadniuk mindent, ami most van?

„Én úgy érzem, hogy a digitális világ hajlamos leszoktatni a beszélgetésről, én pedig azt szorgalmazom, akár a saját lányaimmal is, hogy beszélgessünk. Ez szerintem egy olyan érték, amit fontos lenne átadni a későbbi generációk tagjainak. A szívem szakad meg, amikor a 4-5 éves kisgyerek ránk tapad, mert azt látja, hogy jön két idős néni, akik megdicsérik, hogy milyen szép a biciklije vagy milyen ügyes – miközben a szülei simogatják a telefont. És húsz év múlva ezek a szülők vérig lesznek sértve, hogy miért nem beszélget velük a gyerek” – véli Judit.

Steigervald Krisztián szerint nem feltétlenül kell elfogadni a változást, de azt mindenképp meg kell értenünk, hogy az adott változás megtörtént. „Ha pedig megértjük, ne dugjuk homokba a fejünket, hanem vizsgáljuk meg, hogy számunkra mi az, ami értéket képvisel, mi az, amit a fiatalabbaknak át szeretnénk adni. Én például szerettem volna megmutatni a gyerekeimnek azokat a rajzfilmeket, amiket én néztem gyerekként, de azt láttam, hogy ezek mai szemmel újranézve már iszonyú vontatottak. Úgyhogy kivágtam részleteket, és csak ezeket a rövid videókat mutattam meg,

kvázi a huszonegyedik század eszközével adtam át az én huszadik századi értékeimet”

– mesélte a generációkutató. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy leüljön a gyerekeivel játszani, belekérdezzen abba, ami egy-egy játék alkalmával a digitális térben történik, cserébe viszont elvárja, hogy később a gyerekei is részt vegyenek abban a tevékenységben, ami az ő gyerekkorát idézi. Szerinte ez sokkal célravezetőbb, mintha csak megtiltaná az online játékokat, és elvárná, hogy az alfa generáció tagjaiként született gyerekei kint focizzanak naphosszat a kertben. Így nem ütközik ellenállásba, mégis meg tudja tanítani a gyerekeinek mindazt, amit ő fontosnak tart a korábbi generációk értékeiből.

Felkészíteni a fiatalabbakat valamire, amit mi magunk sem ismerünk

Krisztián tapasztalataira kapcsolódott rá Ungvárszki Dani is, amikor elmesélte, szerinte manapság az egyik legnagyobb érték, ha az emberek – függetlenül attól, hogy milyen generációba születtek – partnerként tekintenek egymásra. „Jólesik, ha egy idősebb ember, legyen az szülő, tanár vagy nagynéni, kíváncsi arra, ami engem érdekel. Ha nem érzem a nyitottságot az én dolgaim irányába, már csak büszkeségből sem leszek kíváncsi a másik emberre. Ha viszont azt érzem, hogy mi valójában együtt fedezzük fel a világot, az én dolgaimat is, és mindazt, amit az idősebbek akarnak mutatni nekem, akkor könnyű nyitottnak maradni” – mondta Dani.

De vajon hogy tudunk nyitottak lenni valamire, amiről nem is feltétlenül tudjuk, hogy mi az?

„Az Edisonplatform éppen abban próbál segíteni a szülőknek, hogy a huszonegyedik század kihívásait megértsék. Igyekszünk nekik kapaszkodót adni ahhoz, hogy mik azok a kompetenciák, amikre bárhol, bármikor, bármilyen élethelyzetben lehet támaszkodni, hiszen

az alfa generáció tagjai közül háromból két gyerek olyan munkahelyen fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. De hogyan készíthetjük fel a gyerekeket valamire, aminek a létezéséről semmit sem tudunk?”

– tette fel a kérdést Borsos Dorottya. Szerinte éppen ezért a legfontosabb kompetenciák az alkalmazkodóképesség és a rugalmasság, hiszen ezek olyan készségek, amik az egyre változó világ körülményei között is a hasznunkra válnak.

A kulcs a nyitottság és az önismeret

Holló Márta úgy érzi, az akarat megvan az emberekben ahhoz, hogy a generációk közötti távolságot csökkentsük, azonban ennek a mikéntje közel sem egyértelmű.

„Nagyon sokan mondják, hogy a huszonegyedik század egyik legfontosabb képessége az önismeret, és minél több mindent érdemes magunkról tudni ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk a fiatalabbakhoz. Nehezen kérünk és adunk visszajelzést, mert mi magunk is ritkán kaptunk a szüleinktől pozitív megerősítést, de ez is egy olyan dolog, amit meg tudunk tanulni a gyerekeinktől, hiszen nekik már sokkal inkább természetes, hogy, mondjuk, büszkék magukra.

Olyan kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy nemcsak az előttünk lévő, de az utánunk következő generációtól is tanulhatunk. Most van itt az a lehetőség, hogy az emberiség megtanulja, hogy nemcsak fölülről lefelé, de alulról felfelé is tudunk értékeket közvetíteni”

– zárta a beszélgetést Krisztián, én pedig abszolút tudtam hozzá kapcsolódni.

A nagymamámnak és a gyerekemnek is más a természetes, más a normális. És itt vagyok én, valahol félúton a kockás füzet és a másfélszeres sebességre gyorsított mese között, mégis – ahogy ezt az este folyamán felismertem – jelen mindkettőben. Azzal a kiváltsággal, hogy nemcsak tanulhatok az előttem lévő, és az utánam következő generációtól is, de hidat képezhetek köztük, hogy ők is kapcsolódhassanak egymáshoz.

A Hello Szülő Roadshow folytatódik, legközelebb december 4-én, a győri Generációk Házában – tartsatok velünk!

Kiemelt kép: Telekom

Mózes Zsófi