Ezért lettek számomra életmentők a netes anyukacsoportok
Támogatott tartalom
Amikor 2014-ben anya lettem, egy dolog ért teljesen készületlenül: bizonyos élethelyzetekben sokkolóan egyedüli felnőtt lettem – úgy a nap 70 százalékában. Előtte konkrétan nonstop emberek vettek körül, és míg az új típusú felelősségérzetről, a baba ellátásáról és a hormonális hullámvasútról azért olvastam/hallottam korábban, erre semmi és senki nem készített fel. A családom és a barátaim dolgoztak napközben, én viszont értelemszerűen a kisbabám ritmusához igyekeztem alkalmazkodni, és magányosan ittam a koffeinmentes kávékat (helló, szoptatás!) a maratoni sétákon vagy ha szerencsém volt, egy padon ülve. Bár a social media már dübörgött, eltartott egy darabig, amíg rátaláltam (a megfelelő) anyukacsoportokra. Nem viccelek: sorsfordító élmény volt. Társakra leltem egy új helyzetben. Tóth Girlzonboard Flóra írása.
–
Hogy hívják a FOMO ellentétét?
Tipikus Y generációs anya vagyok egy sor dologban, és az anyai pillanatok online megélése pont ilyen. Ezen az úton valószínűleg az indított el, hogy néhány hónap nyomasztónak megélt magánya után felfedeztem, hogy anyák százai szembesülnek ezzel. Virtuális védőburokba kerültem, pedig szerencsére még nem zuhantam, csak épp egy kicsit elestem. Mert szerintem a huszonegyedik század otthon lévő szülőinek a legnagyobb nehézsége a felnőtt társaság hiánya, főleg azokra igaz ez, akik előtte munkahelyi társasághoz voltak szokva. Nekem legalábbis hatalmas feladat volt, több okból is: először is nagyon sok olyan élmény ért, amit egyfajta fordított FOMO-ként meg akartam osztani másokkal, hogy ne csak én éljem át (FOMO, azaz a Fear Of Missing Out, az eseményekből való kimaradástól való félelem – a szerk.).
Persze a gyerekem apjának, főleg az első időkben, így is napi 20 képet küldtem át, de sajnálatos módon ő közben a munkájával volt elfoglalva, úgyhogy egyáltalán nem tudott minden fotóra hosszasan reagálni. Ráadásul az élményeimet, érzéseimet és megéléseimet is szerettem volna azonnal megosztani – de senki nem volt a környezetemben velem azonos helyzetben (rossz ritmusban időzítettük a gyerekvállalást, pech), így nem igazán volt kivel. A többi között ezt is tudja egy jó anyukacsoport.
Összehoz egy csomó anyával, aki pontosan ugyanazt éli meg, pontosan ugyanakkor, mint te. Vagyis megszűnik az a kínzó érzés, hogy nincs kivel megosztani az élményt.
Ez szerintem az első időszakban nagyon fontos, később inkább a tejhab a kávé tetején, de minden nehéz időszakban (karantén, járványhelyzet, betegség, fontos döntés előtti időszak) extrán felértékelődik.
Been there, done that, vagyis I feel ya sista’
Éppen ezért én minden hozzám közel álló friss anyukának elmondom, hogy nyugodtan hívjon, írjon bármikor, mert pontosan tudom, mekkora kincs egy támogató ismerős egy-egy hirtelen döntési vagy éppen sürgősen megosztandó, kibeszélendő helyzetben. Erre pedig tökéletesek az anyukacsoportok (ezért azokból is mindig ajánlok párat az újdonsült anyáknak), mert meglepő módon a legtöbb 0–24-ben üzemel, az éjszakai szoptatáshoz passzoló sorozattippektől a sátoros ünnepek megelőző napjain adventi naptárakat és low-waste csomagolási tippeket megosztó posztokig minden van, tényleg mintha a régi idők szatócsboltjaiból inspirálódott információs szuperhatalmak lennének. És azok is, mert a Google, bár csodás, egyszerűen amikor hirtelen kell személyre szabott információ, könnyen elveszel a túlkínálat bogarászásában.
A tökéletes csoport az, ami a leginkább hozzád hasonlóan gondolkozó szülőket tömöríti, mert onnan kaphatjátok a legtöbb támogatást és a leghasznosabb segítséget. És az a jó benne, hogy teljesen önkéntesen kölcsönös, azért segítünk egymásnak, mert mind voltunk már a segélykérő oldalon.
És akkor a segítségkérés mellett muszáj megemlítenem a sorstárs közösség életminőség-javító hatását is. Mert
igenis erőt ad, amikor éjjel egykor még ott állsz meglőve, hogy Covid idején mégis mi kerüljön az adventi élménynaptárba, hogy látod: „jééé, itt van még nyolc másik némileg önsorsrontó módon perfekcionista hülye”, aki ugyanabban a projektben van, mint te.
De nemcsak ilyen egészen konkrét dolgokban jó érzés megosztani a küzdelmeket, örömöket, sikereket, célokat, hanem egészen általános témákban is, mint edzés, iskolaválasztás, cumiról leszoktatás vagy éppen a legjobb gyerekkönyvakciók (szerintem volt olyan konkrét raktárkészlet-kisöprés, amit mi oldottunk meg). Sőt, segít abban, hogy az életünk „nem anyai” részét is megélhessük, mert az öltözködéstől a szexen át mindenről nyíltan tudunk kommunikálni egymással, sokszor ismeretlenül. Van egy csomó anyuka, akik mellett lehet, hogy elmennék az utcán bármikor (de amúgy csomószor egymásra is köszönünk), de tudom, hogy
melyik ismert embert nem rúgná ki az ágyából (ne tudjátok meg, mi zajlik az ilyen posztok alatt, semmi PC és nyomdafestéket tűrő nincs ott),
hol találta meg a tökéletes szakadt farmert, mit nem ért a férje a bevásárlólistájából és milyen ételérzékenysége van a gyerekének. Ez egyrészt iszonyú vicces valahol, másrészt tényleg közelít az internet előnyeit roppant naivan meghatározó kezdeti lelkesedést okozó alaptézishez: ez a csoda egy faluvá teszi az egész világot.
Kampányolás helyett konkrétumok
Három témában kaptam a közelmúltban konkrét, személyre szabott segítséget:
Egy ideje elindítottuk az öt- és hétéves lányainkkal a zsebpénzprojektet, hogy ők ne felnőttként álljanak a pénzügyi startvonalnál, ahogy én tettem, és ehhez adtak a többiek szuper ötleteket. Például azt, hogy a havi 800 forintos zsebpénz 200 forintot kamatozik, ha az előző hónapban az „apabankban” tartják a gyerekek (bárcsak a valóságban is így működne). Illetve hogy három kategóriát kell megnevezni, és e szerint csoportosítani a pénzt: van az elkölthető összeg, a megtakarítás és a jótékonykodás (nálunk ez egyelőre még a kis barátoknak apró ajándékvásárlás formájában nyilvánul meg).
Az anyukacsoportból tudtam meg azt is, hogy a legszuperebb tejmentes tortakrém a hűtőben tartott, majd felverés előtt 15 percre a fagyasztóba tett kókusztejszín, amit rögtön teszteltem is a család tejmentesen étkező tagján.
A testvérkonfliktusok kezelésével kapcsolatban pedig folyamatos a diskurzus, és most éppen azt tanultam meg, hogy nem szabad mindig a nagyobb tesót kérni az alkalmazkodásra, ami valamiért rendszeresen megtörténik, hiába lenne logikus az ellenkezője, hiszen ő a felelősségteljes „naaaaagy”, akire számítunk. Azért jó, hogy ezzel valaki más szembesített, mert a testvérei felett még felnőttként is anyáskodó nagytestvérként több fronton érintett vagyok a témában.
De ezek eltörpülnek amellett, amennyi energiát és inspirációt merítek egy olyan látszólag sekélyes témából, hogy ki mennyire öltözködik merészen, amióta anya lett. A „rendes” anyai viselkedésről nemrég írtam is, és szuper érzés volt olvasni a sok különböző gondolatot az anyaként már visszafogott nőtől a szétvarrt, piercinges anyukáig. Mert
egy kis létszámú és megfelelően moderált csoportban igenis meg tudjuk érteni egymást akkor is, ha egészen különbözően gondolkozunk bizonyos témákról. És ezt nem tudja a Google (bocs, de ez van).
Tóth Flóra
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/filadendron