A középiskolások továbbra is az online térben tanulnak, a termeik üresek és szomorúak…

…ahogy mi, tanárok is. Pontosan ezért egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. A cikk írása közben el is indítottam egy karácsonyi Michael Bublé-válogatást, hátha.

Tudom, sokan idegenkednek tőle, mégis meg kell próbálnunk az iskolai osztálykarácsonyt is az online térben megoldani, valami alternatív megoldást kitalálni. Nehéz feladat, de szerintem fontos. Nekem például kilencedikes osztályom van, ez lenne az első közös karácsonyunk. És az is lesz. Mert a gyerekeknek és nekünk is sokat jelent, hogy együtt élhetjük meg az ünnepet.

Most megpróbálok pár tippet adni, hogyan is lehetne online, illetve különböző módokon együtt karácsonyozni.

1. Közös sütés, főzés – online

Kipróbáltam Mikuláskor, és nagyon jól sikerült: minden konyha és diák épségben maradt, méghozzá egészen a végéig. A szülőkkel mindent megbeszéltem, a diákoknak előre elküldtem, hogy mire lesz szükségük. Diktáltam nekik, mit csináljanak, és hogyan. El is készült a sült krumplis-húsos, illetve a zöldséges-sajtos rántotta.

Utána pedig együtt leültünk, és közösen megreggeliztünk. Igen, kamera előtt. Ugyanezt meg lehet tenni karácsonykor is.

Még akár mézeskalácsot is lehet így sütni. Előtte való nap bejelentkezni élőben, közösen meggyúrni a tésztát, másnap pedig lehet szintén együtt formázni, sütni, dekorálni. Közben persze mehet a beszélgetés, szólhat a zene, így garantált lesz a jókedv. A végén pedig mindenki lefotózhatja és elküldheti a legszebb alkotását, amiből készülhet egy szuper fotómontázs.

2. Karácsonyi húzás – online

Tavaly még elég értetlen voltam, amikor az egyik barátom egy online karácsonyi húzós oldalt mutatott nekem, ahol könnyen és egyszerűen megoldható ez a feladat. Mára pedig nagyon hasznossá vált. Érdekes, hogy mennyit változhat a világ néhány hónap alatt. Nem kell személyesen jelen lenni, hanem e-mailben megkapja mindenki, hogy ő kit húzott, kit kell megajándékoznia.

Az ajándék is lehet online: írhat például valaki verset a másikról, amit az ajándékozáskor elküld neki; készíthet egy szép képet neki/róla, amit megszerkeszt, és átad az online térben.

Igen, ez nem olyan, mint a személyes találkozás, ahol láthatnánk egymás örömét, mégis egyedi ajándék. Érdemes ilyesmikkel is kísérletezni.

3. Szabadban, személyesen

Ha valaki ragaszkodik a személyes találkozáshoz, természetesen erre is van lehetőség az iskolák falain kívül, méghozzá szabadtéren. Akár egy parkban is lehet kicsit együtt lenni, beszélgetni, ha nem is egy egész osztályközösségnek, legfeljebb pár embernek egyszerre. Meg kell kérni mindenkit, hogy hozzanak magukkal otthonról termoszban teát, forró csokit, sütit, amit együtt, közösen elfogyasztanak. Így személyesen is átadhatók az ajándékok. Viszont ha így teszünk, akkor figyeljünk oda arra, hogy betartsuk a járványügyi szabályozásokat (helyes maszkviselés, távolságtartás). Mert most az egészség a legfontosabb…

4. Az iskola nincs zárva

A tavaszi időszakkal ellentétben, az iskolák nincsenek bezárva, így be is lehet menni a megfelelő szabályok betartásával.

Sajnos jelenleg arra nincs lehetőség, hogy egy egész osztály megjelenjen, de arra igen, hogy kis csoportokban (öt–nyolc fő) bejöjjenek a gyerekek, velük leüljünk, beszélgessünk, teázzunk, együtt legyünk. És azt is meg lehet tenni, hogy mindenki elrejti az ajándékot a másiknak a teremben, aztán egyesével meg lehet keresni őket. Így még egyedibbé, emlékezetesebbé tehető ez a furcsa karácsony, lezárható ez a kusza év.

És hogy mit csinálok én?

Nálunk van tankonyha, ahol ebben az időszakban az osztályok lázasan – jaj, idén tényleg oda kell figyelni, hogy az ember mit és hogyan ír! –, szóval inkább lelkesen készítik a mézeskalácsot. Én is fogok készíteni az osztályommal: kis csoportokban hívom be őket, a tészta előre ki lesz adagolva, egymástól másfél méter távolságban, maszkban és állandó szellőztetés, kézfertőtlenítés mellett zajlik majd az akció. De mégis lesz, mégis együtt.

Az utolsó tanítási napon pedig online jelentkezünk be, lesz beszélgetés, közös teázás, megesszük hozzá a saját készítésű mézeskalácsunkat, játszunk, nevetünk, lezárjuk ezt a minden eddiginél furcsább évet. Minden lesz tehát, ami csak kell. Igaz, hogy online, de mégis együtt…

Reménykedve abban, hogy ez az első, egyben az utolsó ilyen ünnepünk…

Az idén viszont mi nem ajándékozunk. Így döntöttünk közösen. Megvárjuk, hogy vissza lehessen menni a suliba, és végre újra együtt legyünk, és akkor lesz teremdíszítés, karácsonyfa, húzás, ajándékozás. Igen, tavasszal, de együtt, élőben. Szóval, ez is egy opció. Meg még annyi minden más is. A lényeg az, hogy legyen valami, mert mindenkinek szüksége van a közös élményekre…

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Balatoni József

A képek a szerző tulajdonában vannak