Horrorisztikus szálláshelyek: Végül az éj leple alatt kénytelenek voltunk angolosan távozni

–

Neonfényes romantika

Az első ilyen kellemetlen élményem Rómához fűződik. Az akkor még én férjemmel az első utunkat terveztük meg a gyerekek születése után, azaz 5 év nonstop szülői robotolás után úgy éreztük, nagyon is ránk fér pár nap romantika, kettesben. (Mentségemre szóljon előre is: akkoriban, ha jól emlékszem, még nem lehetett ennyire utánanézni a szállásoknak.) Nagyon vártam az utat, képzelheted, úgyhogy amikor a szállodai alkalmazott kíséretében beléptünk a szobába, és körbenéztem,

egy pillanatig szentül meg voltam róla győződve, hogy majd felénk fordul, elneveti magát, hogy persze, ez csak vicc volt, ott a kandikamera, oda tessék belekacagni, majd átvisz minket egy rendes szobába.

Nem így történt. A kulcsok átadása után távozott, én meg ott maradtam döbbenten egy olyan helyiségben, amelyet leginkább egy vécépapír-gurigához lehetne hasonlítani. Kétszintes volt, az alap cirka háromszor három méter, alul egy ágy fért el, felül a vécé, zuhanyzó, ám ott már olyan alacsony volt a belmagasság (vagyis belmélység), hogy még nekem is be kellett húznom a fejem és begörbíteni a hátam, hogy be tudjak lépni. De a legszörnyűbb az volt, hogy a szobának nem volt ablaka. Egy icike-picike kis lyuk sem nyílt a külvilágra, az örök sötétség elleni megoldást pedig egy neonlámpa szolgáltatta, amelynek jeges fénye alkalmasabb lett volna egy háromórás agyműtét elvégzésére, mint házastársi romantikára.

Szoba sitthalomra néző kilátással

Ezek után elvesztettem minden bizalmamat a szálláshelyek iránt, rádöbbentem ugyanis, hogy milyen naiv vagyok, a turizmus gátlástalanságára pedig fel kell magamat vérteznem. Azóta a szállásfoglalásokra sok időt szánok, gondosan beállítom a szűrőket, alaposan megnézek minden fellelhető információt, rákattintok minden képre, hiszen tudom, hogy egy rossz szálláshely mennyire haza tudja vágni még a legjobb nyaralást is. A legutóbbi vietnámi nyaralásomon is próbáltam rendkívül körültekintő lenni, így aztán pláne arculcsapásként éltem meg a csinos képekhez és sok kellemes élményt ígérő leíráshoz képest a rút valóságot.

A hosszú úttól eleve nagyon fáradtan érkeztünk meg a sapai, magát szerényen Éden hotelnek nevező pokolba. Sötét volt már, a környezetet nem is igazán volt módom alaposan szemrevételezni, így az első nagy meglepetés akkor ért, amikor felértünk az emeletre. A „csendes zóna” feliratú tábla alatt gyerekek rohangásztak üvöltözve, a szűk folyosón lévő ajtók folyamatosan nyíltak, csukódtak nagy zajjal: mint kiderült, a másik három szobát egy család vette ki, akik egyik szobából a másikba kiabálva kommunikáltak egymással, így olyan volt, mintha belecsöppentünk volna egy rendkívül népes família karácsonyi készülődésébe.

Gyorsan bemenekültem a szobánkba, azon töprengve, hol csúszhatott hiba a gondosan előkészített foglalásunkba.

Ám amikor az erkélyajtóhoz léptem, hogy a friss levegőn, a kertre néző kilátás segítségével rendezzem a gondolataimat, a pasim kétségbeesetten felsikított: „NEEEE! Ki ne nézz!”

Vajon mi lehet ott? – a kíváncsiságom hirtelen mindent elemésztő erejűvé duzzadt, miközben egy másodperc alatt átfutott a fejemen tengernyi lehetőség: meztelen férfiakkal tömött medence? Egy bordély? Netán veszélyes szakadék? Veszettkutya-hordák?

A valóságot azonban ezúttal felülmúlta a képzeletem: az erkélykorlát túloldalán a szomszédos építkezésből felgyűlt törmelék és földhalom magasodott, csúcsdíszként pedig a tetejére egy betonkeverő volt biggyesztve. Ha ez az éden, akkor az maximum a kőműveseké és kivitelezőké. Kora hajnalban a melósok már kezdték is a munkát, a hotel lounge zenéje az ütvefúró zajával keveredett.

Reggel, amikor panaszt tettünk, a szálloda vezetője mélyen hajbókolva, szomorú tekintettel esedezett bocsánatunkért, mondván, ő „nem tudta, hogy ez lesz” – ami nyilvánvalóan nonszensz, hiszen egy ekkora beruházás nem egyik pillanatról a másikra történik meg. Végül megkért minket, hogy töröljük az online foglalásunkat, belengetve egy 20 százalékos kedvezményt. Ezt végül elfogadtuk, főleg azért, mert szükségünk volt a jóindulatára, a bőröndjeinket ugyanis a szállodában kellett hagynunk, amíg két napot a környező rizsföldeken túrázunk. Így pedig egy füst alatt a lelkendező vélemények is értelmet nyertek.

A dolog persze nem hagyott nyugodni, úgyhogy megkérdeztem a Facebook-oldalam követőit, nekik is volt-e hasonló élményben részük, amikor a helyszínen derült ki, az álomnak ígért szálláshely nagyszerű díszlete lehetne egy hentelős horrorfilmnek. A válaszokon pedig nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek, egy biztos: még messze nem én jártam a legrosszabbul a sitthalomra néző szobámmal.

A nem létező szállás

„Nekünk Montenegró volt ilyen élmény – meséli Réka, aki egyedülálló anyuka. – Szuper medencés házat foglaltam a hegyekben, mindenkinek külön szobával, menő konyhával, ahol elfért a négy gyerek és a két kutyánk. Egy kis faluban szerettünk volna megpihenni Bosznia után. Egész nap utaztunk, baromi meleg volt. Késő este, 40 fokban érkeztünk meg. Kerestük – pontosabban a GPS kereste – az utcát, aztán az utcában a házszámot, aztán a házszám alapján a házat,

majd kiderült, hogy ebben egy család lakik, és ők egyáltalán nem akarják kiadni a házukat. Minden bizonnyal valaki szórakozott, és még előleget is kért tőlünk.

Nem értettük a nyelvet, ők meg a mienket, nem volt térerő, késő volt, éhesek voltunk, és ragadtunk a kosztól és az izzadságtól. Borzalmas volt. Végül valaki felajánlotta, hogy van neki egy tetőtéri szobája pár ággyal, mehetünk oda aludni. Rettenetes éjszaka volt, 36 fokban egy 5 négyzetméteres szobában mi öten, összezárva a kutyákkal.” 

Meglepetés-szobatárs

Esztert idehaza érte egy kellemetlen élmény, igaz, kb. 20 éve. „Gyanús volt, hogy addig, amíg nem láttuk a szobát, nem lehetett becsekkolni. Ez végül is jó pont, kár, hogy nem volt választási lehetőségünk, egyszerűen muszáj volt ott aludni. Amikor össze akartuk tolni az ágyakat, kiderült, hogy mindkettő téglákon áll és az egyik alatt volt egy összeszáradt madár. Az ágy olyan régi volt, hogy konkrétan teknő volt a közepén, de legalább nem lehetett legurulni róla. És ez állítólag egy háromcsillagos szálláshely volt.” Regina is Magyarországról őrzi a legrosszabb emlékeit: „Balatonlelle, szezonon kívül garázs, szezonban szoba. Belül függöny, kívül nyugágy takarta a garázsajtót. A házigazda is ott lakott, kérte, a gyerekek (akkoriban 4 évesek) legyenek síri csendben, mert ők korán kelnek. A strand távolsága légvonalban megadva…”

Ahonnan szökni kellett

Gábor két éve a feleségével Nepálban túrázott, és amikor egy kimerítő nap végén megláttak az egyik kis faluban egy hotelt, nagyon megörültek. Azonnal ki is vettek egy szobát, azonban ahogy kifújták magukat, egyre érdekesebb részletekre figyeltek fel. „Visszafojtott lélegzettel zuhanyoztunk le, mivel a fürdőben egy hányástócsa várt minket a guggolós vécé mellett. Ezalatt vendéglátóink egy függönyt kezdtek felszerelni a szobánk ablakára, hogy ne lehessen átlátni a szomszédos szobába. Visszatérve a zuhanyzásból egy fél nepáli család fogadott minket a szobánkban, és csak hosszas győzködés után hagytak magunkra minket. Le is feküdtünk volna aludni a hosszú nap után, azonban az ágy tisztasága elég sok kérdést vetett fel, de gondoltuk, sebaj, rutinos hátizsákos túrázókként ezen is átlendülünk, és leterítettük egy hőfóliával az ágyat. Zörgött alattunk a fólia, azonban hamar más neszekre is figyelmesek lettünk.

Egy óriási, tenyérnyi csótány rohant be a szobánkba, majd követte őt egy jól megtermett patkány is. Ekkor már félig pánikban figyeltük, hogy egy hatalmas lábú pók is megjelent, de róla hamarosan kiderült, hogy csak egy újabb patkánynak a farkát és annak az árnyékát hittük póknak.

Wifi természetesen nem volt a hotelben. Az épphogy működő mobilnetünk mentett meg minket, így tudtunk az éjszaka közepén egy terepjárótaxit hívni, ami meg tudta közelíteni a hegyi falut. Még egy utolsó pillantást vetettünk a szoba falát díszítő méteres átmérőjű penészfoltra, majd az éj leple alatt angolosan távoztunk.”

Szar ügy

„Laoszban, Luangprabangban nem túl jó a csatornarendszer – meséli Krisztina. – Francia gyarmati időkből maradtak a vízvezetékek, francia szabvány. Mindenhová ki is írjak, hogy semmit ne dobj bele, még a vécépapírt sem. Ezt azonban sokan nem veszik figyelembe. Így történt, hogy mikor egy gyönyörű szálloda második emeleti, közös vécéjében lehúztam a magam nagydolga után a vécét, ám még visszaültem, mert a szükség nagy úr, azt éreztem, hogy valami jégideg áztatja a popóm, és emelkedik és emelkedik… majd átzúdul a vécécsészén. A mellékhelyiség ajtaja alul nyitott, így a kiömlő víz vígan áramlott arrafelé, hogy utat találjon magának a csodás antik falépcső alatt kockázó laoszi családhoz a földszinten. Valami pumpával addig pumpáltam, hogy én nyakig (és ezt szó szerint kell érteni, hogy nyakig) »olyan« lettem, de a család és a szálloda megmenekült.”

Csubakkás szállás

Ágneséknak egy olaszországi tengerparti nyaraláson volt eddig a legrosszabb szállásuk, amely tömve volt oroszokkal, a felettük lakók éjjel is faklumpában tomboltak részegen, az emeletükön lakó családok gyerekei pedig a folyosón fociztak, a liftajtó volt a kapu. Mindezt tetézte az időjárás, naponta többször is esett, a partra pedig nem tudtak lemenni.

„A szállás úgy vonult be a történelembe, hogy a csubakkás, mert előttünk tuti ő szállt meg az ottmaradt testszőrzet mennyisége alapján.

Mindez az utolsó baba nélküli nyaralásunk volt, én már várandós voltam, gondoltuk, nyaralunk egy pihentetőt, mielőtt szülök. Nem jött össze.”

  

Ajtó helyett pokróc

Betti Észak-Indiában járt pórul. „Miután a térképen megmutattuk, merre menjen a taxis a reptérről, elvitt jó pár kilométerrel arrébb egy hasonló nevű város hoteljéhez, de mivel nem beszélt angolul, hiába próbálkoztunk, otthagyott minket. Belecsöppentünk egy ünnepi forgatagba, rajtunk kívül nem volt turista. Mint a filmekben, amikor megfagy a kép: mindenki minket bámult, aztán a gyerekek festékekkel jól megdobáltak, amit hirtelen nem is tudtuk mire vélni. A hotelben nem volt hely az ünnep miatt, az eredetileg tervezett szállás egy nemzeti parkban volt, ami addigra bezárt. Aztán elvittek egy másik helyre, ahol megmutattak egy penészes sötét lyukat, se áram, se ablak, se ajtó, a foltos matracokon kívül semmi sem volt, csak egy pokróc felakasztva ajtó helyett. Végül egy luxusszállóban kötöttünk ki, ami egy szeméttelep szomszédságában húzódott meg, de legalább volt szakadt ágynemű és ajtó. Egy éjszakát kibírtunk.”

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Kelvin Murray

Fiala Borcsa