–

Tóth Esztert nagyjából két évvel ezelőtt kezdtem el követni Instagramon. A társadalmi érzékenyítésben és feminista aktivizmusban vállalt szerepe, kritikus gondolkodásmódja, informatív és lényeglátó posztjai gyorsan megragadták a figyelmem, és rövid idő alatt szimpatizálni kezdtem azzal, amilyen bátorsággal vállalni tudja sebezhetőségét és a magabiztosságát. Őszintén? Egy kicsit talán irigy is lettem rá.

Ő nem az a fajta nő, akit érdekel, hogy mit szól a szomszéd, ő nem fél a konfrontációtól, önmaga vállalásától. Persze ez nem volt mindig így, ő is végigjárta az önismeret és az önfelvállalás rögös lépcsőfokait. Így jutott el többek között a BDSM-kultúrához és a dominasághoz is.

Takács Dalma/WMN: Amikor legutóbb találkoztunk egy cikk erejéig, még egészen más minőségben beszélgettünk. Mi történt azóta, és milyen út vezetett el a dominasághoz?

Tóth Eszter: Vitatkoznék azzal, hogy mennyiben voltam akkor más minőségben itt, mint most. A feminista szemléletmód egy filozófiai, identitásképző alapérték, míg a BDSM – noha lehet szintén identitásképző – összességében nem a világgal kialakított viszonyt határozza meg. Ez lehet egy foglalkozás, egy hivatás, egy hobbi, egy fontos része a személyiségednek, de ettől még, ha filozófiai vagy szociológiai téma kerül szóba, a BDSM-et is a feminista értékrenden keresztül közelítem meg. 

Az én utam a BDSM-hez alapvetően a közösségen keresztül vezetett, és ez bizonyos szinten kapcsolódik is a feminizmushoz. 

Ugyanis rátaláltam egy, a korábbiaknál szabadabb, nyitottabb, egyenlőségközpontúbb, szexpozitívabb, konszenzus-orientáltabb gondolkodású közegre, és ez nagyfokú felszabadultságot hozott az életembe mind emberileg, mind szexuálisan.

A baráti kör tagjai egyébként részesei a hazai BDSM-kultúrának is, és mivel szimpatizáltam az alapvető értékeikkel, én is kíváncsi lettem erre a közegre. Mivel alapvetően szexuálisan nyitott embernek tartom magam, nem kellett nagyon kilépnem a komfortzónámból ahhoz, hogy jól érezzem magam az ilyen tematikájú rendezvényeken.

Egy olyan biztonságos közegben találtam magam, ahol aztán eldönthettem, hogy nekem mi a szimpatikus, mi az, ami közel áll hozzám a BDSM-ben. Azt gondolom, nőként eleinte azokat a szerepeket éljük meg leginkább mind társas, mind szexuális szinten, amiket a környezetünk társít hozzánk, és ezt internalizáljuk sokszor. Nekem is ez volt az első lépésem ebbe az irányba.

T. D./WMN: Számodra ez a kezdetektől fogva a domináns szerep volt?

T. E.: Igen, és ahogy jobban elmélyültem a közösség működésében és történeti hátterében, egy olyan utazás vette kezdetét, mint amikor a szexualitásod kezded felfedezni. Adottak a külső hatások és szerepek, és a legtöbb emberben megjelenik a vágy, hogy felcímkézze magát valahogy.

De minél informáltabbá válunk a szexuális irányultságok terén, annál inkább felismerjük, hogy ezek fluid kategóriák, és egyik mellett sem kell elköteleződnünk.

Szerencsére több módja is van annak, hogy megtaláljuk azt az identitást, ami igazán a miénk, és aztán végiggondolhassuk, hogy milyen mértékben határozza ez meg a személyiségünket, miben segít bennünket. A BDSM mindenki életében más szerepet tölt be, a lényeg, hogy megtaláljuk azt, ami nekünk komfortos, és tudjunk vele együtt menni. 

T. D./WMN: Hogy lesz valakiből domina Magyarországon? 

T. E.: Magyarországon különböző jogi és strukturális okokból, vagy akár a társadalom fejlettsége okán nincsenek olyan képzési lehetőségek, mint, mondjuk, Németországban, ahol befizethetsz egy szervezett, strukturált képzésre, aminek a végén bizonyítványt kapsz. 

Itthon az általános bevett gyakorlat a mentorok segítségének igénybevétele a szükséges tudás elsajátításához. Egy több éves tapasztalattal, sokszor akár ápolónői, vagy egyéb kapcsolódó végzettséggel is rendelkező domina vagy dominus a szárnyai alá vesz. Emellett vannak látogatható workshopok, csoportos események is.

Mivel egyes, komplexebb fizikai és mentális technikák kifejezetten veszélyesek is lehetnek, professzionális segítség nélkül nem ajánlott elkezdeni gyakorolni őket.

Bár sok dolgot meg lehet tanulni otthon, magunktól is, de mivel nagyon fontos, hogy biztonságos keretek között és sérülésmentesen menjen le a játék, illetve felelős vagy magadért és a szubmisszív partneredért is, így érdemes ezt magas szinten gyakorolni. Persze felmerül a kérdés, hogy honnan lehet mentort szerezni, ami szintén nem egyszerű Magyarországon.

Bizonyos szempontból a BDSM kultúrájának hazai elszigeteltsége, stigmatizáltsága megnehezíti a tanulást azok számára, akik nem a szcéna részei. Viszont ezt nem minden szempontból érzem problémának, mert a nap végén a valódi, közösségi tapasztalások képesek megalapozni azt a tudatosságot, amivel már valóban el tudjuk dönteni, hogy szeretnénk-e ezzel komolyan, akár szakmai szinten foglalkozni. Így mindenképp jobb elsőként a közösséggel ismerkedni, részt venni rendezvényeken.

T. D./WMN: Korábban említetted, hogy a közös játék előtt szóbeli szerződést kötsz a szubbal. Mit tartalmaz ez?

T. E.: A domináns és a szubmisszív fél viszonyának a fizikai mellett van egy nagyon erős lelki-mentális dimenziója is. Egy olyan ember és ember közötti ráutaltság, fizikai és lelki kiszolgáltatottság alakul ki, olyan hormonális folyamatok mennek végbe az agyban, és olyan szintű bizalom szükséges, hogy ha valaki visszaél azzal, az nagyon destruktív vagy akár traumatikus is lehet. A BDSM-szerepjátékokat nem véletlenül használják traumaoldásra is – ez is mutatja, hogy egy ilyen helyzet újratraumatizálhat valakit, amennyiben nem megfelelő szakértelemmel viszonyulnak hozzá. Nyilván nem kell pszichiáteri diplomát letenni az asztalra, viszont vannak olyan készségek, aminek meg kell lennie ahhoz, hogy ez biztonságossá válhasson.

Ezt biztosítja a szóbeli szerződés is, ami pontosan tartalmazza azt, hogy mi történhet meg és mi nem történhet meg az együtt töltött idő alatt.

Egyébként szerintem az írásbeli szerződés sem lenne hülyeség, de a magyar jogrendszerben nem igazán lehetne érvényesíteni, hiszen ha még a teljesen egyértelmű nemi erőszak-ügyeket sem tudják felgöngyölíteni, akkor szakember legyen a talpán, aki egy BDSM-visszaélést kezelni tudna. De visszatérve, az egész a kiválasztási folyamattal kezdődik, amit vettingnek hívunk, ilyenkor választjuk ki a partnereket. 

 

T. D./WMN: Merthogy nem jöhet bárki, aki csak szeretne?

T. E.: Nem, abszolút nem. Ez egy kicsit olyan, mint amikor pszichológust keresel, és ott is tudod előre, hogy nem mindenkivel leszel kompatibilis. Ahhoz, hogy a BDSM-játék biztonságos legyen, kell a kompatibilitás és a kommunikáció, valamint nagyon fontos, hogy a szub fejlett önismerettel rendelkezzen, és tudatos képes legyen a határainak felvállalására.

Szeretem megismerni az illetőt az első szeánsz előtt, így arra törekszem, hogy legalább írásban vagy szóban is kommunikáljunk és lehetőség szerint egyszer találkozzunk, hiszen nagyon sokat számít a személyes benyomás. Ezeken az egyeztetéseken megbeszéljük, hogy mit fogunk csinálni egy szeánszon belül, majd elkezdem megtervezni magát a sessiont. Első alkalommal még leginkább ismerkedünk. Itt egy emberi kapcsolat, egy szub-dom kapcsolat kialakítása zajlik, és nem szeretek egyből a közepébe csapni.

Elsősorban arra figyelek a kiválasztás során, hogy a partnerem el tudja-e különíteni egymástól a játékban használt szerepeket és a valódi személyiségünket.

Persze játék közben is önmagunk vagyunk, de a BDSM valamelyest szerepjáték, egy mesterségesen előállított, kiélezett szituáció, amiből ki kell tudnia lépni mindkét félnek. Ha valakinél azt tapasztalom, hogy nincs még kiforrott kapcsolata ezzel a világgal és a szerepével – mert fetisizálja vagy túlszexualizálja a helyzetet –, akkor az a feltételezésem, hogy nem tudta még a személyiségének ezt a részét integrálni. 

Emellett nagyon fontos az is, hogy ebben a dinamikában is emberként tekintsünk egymásra, és egészséges módon kapcsolódjunk. Ha ez egy sérült személyiség szégyennel töltött játéka, akkor könnyen válik a leszakadt személyiségrész kiélésének eszközévé a másik ember. 

Egyébként a dominanciában és a szubmisszióban is vannak különböző stílusok és karakterek, és az is sokat segít, ha az illető tudja magáról, hogy milyen irányvonalat képvisel.

T. D./WMN: De ha valaki először megy, és még nincs tapasztalata, akkor, gondolom, nem igazán tud erre a kérdésre választ adni.

T. E.: Nem feltétlenül, és nem is baj ez, a lényeg az egészséges hozzáállás. Ha valaki tapasztalatlanul jön, azt szoktam javasolni, hogy kezdjünk bevezető dolgokkal, tényleg mint egy játszótéren. Olyankor nem hardcore dolgokat próbálunk ki, hanem egy kicsit belekóstolunk ebbe-abba, hogy az illető megérezhesse, mi az, ami neki komfortos, ami jólesik. Viszont ha a BDSM területén még nincs is sok tapasztalata, az a fajta érettsége már meg kell legyen az illetőnek, hogy el tudja mondani, mire vágyik, mit akar megélni ebben a viszonyrendszerben, milyen funkciót tölt ez be az életében, és milyen szerepre kíváncsi. Persze ezek a dolgok változhatnak életszakaszok és időszakok hatására, de fontos, hogy legyen rálátásunk arra vonatkozólag, hogy melyik szakaszában járunk a folyamatnak.

T. D./WMN: Mi történik akkor, ha a szubmisszív fél olyat kér a szeánsz közben, ami nem volt része a megbeszélteknek?

T. E.: Akkor ez ott nem fog megtörténni, ez ilyen egyszerű. Pontosabban, csak minimális mozgástér van a megbeszéltekhez képest. Én rendszerint arra kérem a partnereket, hogy határozzanak meg és különítsenek el soft- és hard-limiteket. Ezek kapaszkodókat nyújtanak számomra, így ha látom a szubmisszíven a nyitottságot, tudom, hogy ismeri a biztonsági szavakat, képes kommunikálni, ha valami sok, finoman elvihetem a játékot a határok feszegetésének irányába anélkül, hogy átlépném őket.

Ez egy felfokozott érzelmi állapot, és a hormonális folyamatok miatt ilyenkor nincs objektív rálátás arra, ami történik.

Mivel nem vagy a döntési kapacitásod teljes birtokában, éppen ezért nem fogok eltérni az előzetesen, józanul megbeszéltektől.

Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint szex terén: ha valamire részegen igent mondasz, az nem biztos, hogy egy igen, vagy ha tudatmódosító hatása alatt belemész valamibe, az nem biztos, hogy két óra, vagy pár nap elteltével is jó ötletnek tűnik majd. Én pedig felelősséggel tartozom a szubmisszív fél iránt mind fizikailag, mind érzelmileg, ezért ilyen helyzetekben azt szoktam javasolni, hogy térjünk vissza az adott dologra a következő alkalommal, ha még mindig úgy szeretné. Az aktuális szeánszot lejátsszuk az előre megbeszélt keretek szerint, ő alszik rá egyet, aztán beszélünk majd egy hét múlva. És ha akkor is azt mondja, hogy szeretné azt a bizonyos plusz dolgot, akkor kipróbálhatjuk.

De azt gondolom, ennek a magánéletben is így kellene működnie, amikor a partnerével játszik valaki. Ez az egyetlen és a legbiztonságosabb út, amit érdemes járni ezzel kapcsolatban, ha szeretnénk elkerülni a testi és lelki sérüléseket.

T. D./WMN: Tulajdonképpen erről szól a szeánszok utáni aftercare is. Nálad ez hogy néz ki?

T. E.: Mivel a szeánsz közben felfokozott és kiszolgáltatott érzelmi és fizikai állapotba kerülünk, nagyon fontos, hogy utána megnyugodhasson mind a szub, mind a dom. Nincsenek általános szabályok arra, vonatkozóan, hogyan néz ki ez a szakasz, az a legfontosabb, hogy odafigyeljünk egymás igényeire, és kommunikáljuk azt, amire szükségünk van.

Eleinte dominánsként a játékok után mindig nagyon fáztam és el voltam anyátlanodva, csak néztem ki a fejemből a kanapén.

Vannak fizikai, lelki tünetek, amiket tudni kell feldolgozni, meg kell tanulni kezelni, én például felismertem, hogy domként érzelmi szupportra vágyom a szeánsz után.

Ha viszont szubmisszív szerepben vagyok, akkor nem vágyom a bújásra és a szeretgetésre, sokkal inkább azt érzem, hogy a saját erőmet, a saját integritásomat építem vissza azzal, hogy kicsit egyedül lehetek. De ez a dolog ezerféle lehet, és érdemes akár előre tisztázni, hogy mi esik jól a szeánsz végén: van, aki hátat fordítva fekszik kicsit, van, akit be kell takarni, van, aki ölelésre vágyik, és van, akivel beszélgetni kell. Én például szeretek egyből beszélgetni arról, ami történt, de van, akinek pár nap kell ehhez, mert fontos, hogy ülepedjenek az élmények. 

T. D./WMN: A köznyelvben a BDSM és a dominaság a szexszel kötődik össze, holott, ezek eredetileg független fogalmak. Számodra mennyire van szexuális töltete ennek a dolognak? 

T. E.: Ez nagyon érdekes kérdés, és szerintem emberenként változó rá a válasz.

A BDSM lehet szexuális, de nem kell hogy az legyen. És az is lehet, hogy bizonyos szerepek megélése, bizonyos felállások szexuálisan vonzanak valakit, viszont bizonyos dolgok meg emberileg jelentenek neki sokat, és nincs szexuális töltetük.

Ez múlhat a partneren, az életszakaszon és az adott helyzeten is.

Nekem a BDSM-hez alapvetően emberi kapcsolódásom van, és nem feltétlenül szexuális, viszont a szexualitáshoz való viszonyomat átszövi a domináns és a szubmisszív szerep. Kicsit mint a rovar és a bogár esete. A szubmisszív szerepet sokáig csak a szexualitás terén tudtam megélni, de mára ez is sokat változott. Viszont mivel olyan társadalomban élünk, ami ezt a kettőt nagyon összeszövi – irodalmi és történeti szinten is egyébként –, így a legtöbben a szexualitás oldaláról kerülnek kapcsolatba a BDSM kultúrájával, és maximum később tudnak leválni arról, és megérteni, hogy mennyire sokrétű ez a világ.

Erre példa az, hogy rengeteg aszexuális ember is gyakorol BDSM-et, és az sem ritka, hogy például heteroszexuális emberek a saját nemükből választanak valakit partnernek hozzá. Visszatérve a kérdésedre, a domináns szerep nálam nem minden esetben kötődik szexualitáshoz.

T. D./WMN: Tehát van olyan, hogy valaki eljár BDSM-bulikba és akár dominához is, de a mindennapi életében teljesen hagyományos szexuális életet él?

T. E.: Igen, van ilyen. Végtelen spektrumon mozog a dolog.

Volt olyan vendégem, aki egy teljesen hagyományos házasságban él, és mellette mazochista. A feleségével vanília szexet folytatnak, transzparens a viszonyuk, így ő is tudja, hogy jár hozzám.

Nincs szub-domináns dinamika, ő egyszerűen csak a fájdalmat élvezi, a szeánsz közben beszélgetünk és nevetünk. De van olyan is, aki csak szadista, vagy aki csak szubmisszív, vagy csak domináns. Én például nem vagyok kifejezetten mazochista, de a szubmisszív szerepet mégis szeretem. Végtelen lehetőség és kombináció működik ebben a világban, és mindenki egy kicsit másért jön. 

T. D./WMN: Szadizmus, mazochizmus – ezek azért nem veszélytelen témák. Hol van az a határvonal, amikor el lehet dönteni, hogy ez egy kink, ami teljes mértékig biztonságos, vagy egy személyiségzavar, ami akár ön- esetleg közveszélyes is lehet?

T. E.: Szerencsére én még nem találkoztam ilyennel, de van egy másik téma, ami sokkal árnyaltabb, viszont nagyon fontos róla beszélni. A szociálpszichológia terén is ismert a tárgyiasítás jelensége, amikor egy másik ember kvázi nem emberként, hanem eszközként, tárgyként tekint valakire annak szerepkörén keresztül. Ez sajnos meglehetősen gyakori a társadalomban, főleg nőkkel szemben. Egy éretlen személyiség esetén felmerülhet annak a veszélye, hogy az illető kvázi a saját vágyai megélésének eszközeként tekint a dominánsra vagy a szubra, és ez a BDSM-kultúrán belül marha veszélyes, hiszen mind lelki, mind fizikai szinten kiszolgáltatottsághoz vezet. És a félreértések elkerülése végett fontos látni, hogy a szubmisszív fél ezt ugyanúgy megteheti a dominánssal, mint fordítva, amennyiben nem tud kilépni a szerepéből, és egy egyrétegű, egyfunkciójú emberként tekint a partnerére. 

Azt gondolom, a szadizmus önmagában, egy egészséges személyiségszerveződés mellett nem veszélyes dolog.

A gond akkor van, ha az illető – esetleg pont a személyiségzavarából adódóan – nem képes az érzelemszabályozásra, az empátiára, a társas kapcsolatok fenntartására, és saját maga szabályozására használja a szadizmust. Ez csak veszélyesebbé tesz egy olyan embert, aki már önmagában súlyosan sérült.

A BDSM-dinamikában épp az adja a szadizmus élvezhetőségét, hogy amit csinálok, azt a másik fél is élvezi. Hogy még ha fizikailag kényelmetlen helyzetben is van, egy olyan dolog történik, amit ő akar. Vagy azért, mert fejlődni akar valamiben, vagy mert örömet okoz neki, vagy mert ezáltal feldolgoz valamit, esetleg ezáltal meg tud élni egy olyan árnyalatot az életben, amit máshogy nem. De bármelyikről is van szó, ez az ő választása, és mindketten jól érezzük magunkat a helyzetben. Soha nem bántanék valakit, aki nem akarja, még belegondolni is nehéz számomra.

Ennek kivédése érdekében nagyon fontos odafigyelni arra, hogy a partnered – legyen ő szub vagy dom – veled együtt van-e a szituációban, kapcsolódik-e az igényeidre, a lényedre, vagy csak magára koncentrál.

Egy BDSM-szeánsz közben, épp a megteremtett feltételek miatt van az emberben egyfajta biztonságérzet, hiszen ez teszi élvezhetővé a játékot.

Én azt gondolom, hogy meg lehet érezni, ha valami nincs rendben ezen a téren belül. Hallgatni kell az intuíciókra, és ha valami nem oké, azonnal ki kell szállni a szituációból, és ránézni, hogy mi történt.

T. D./WMN: Korábban említetted, hogy az önismereted szempontjából is fontos lépés volt a domina-szerep vállalása. Mit ad neked mindez?

T. E.: Relatíve gyakran kerül szóba például a queer barátaimmal a beszélgetések során, hogy nem értik azt, hogy lehet valaki transzfób vagy homofób, nem értik, miért zavarhat például egy ciszheteró férfit egy transz nő identitása. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy szerintem akkor frusztrál engem, hogy egy másik személy miként definiálja az identitását, ha az enyém nincsen definiálva.

Akkor okoz bennem bizonytalanságot, hogy a férfiasság és a nőiesség kategóriája most már egy sokkal tágabban és ezerféle módon értelmezhető dolog, ha én egészen eddig az alapján határoztam meg magam, hogy mi NEM vagyok. Ha számomra azt jelenti nőnek lenni, hogy női társadalmi szerepekben jelenek meg, és nem vagyok férfi, akkor – ha ezek a keretek leolvadnak –, elvesztem a viszonyítási pontjaimat és az identitásomat. 

Amikor elkezdesz egy olyan dolgot csinálni, vagy egy olyan személyiségrészeddel megbékélni, ami első ránézésre szembemegy más értékeiddel, az elakadást eredményezhet.

Tegyük fel, azt gondolom magamról, hogy egy marha kedves, törődő, empatikus ember vagyok, de közben élvezem a szadizmust és a dominanciát. Hogyan integráljam a személyiségemnek ezt az oldalát?

Hogyan fogadjam el, hogy ez is én vagyok? Hogyan érjem el azt a szintet az önismeretben, hogy ez ne okozzon összeférhetetlenséget számomra?

Szerintem ahhoz, hogy a BDSM világában fel tudd vállalni a vágyaid és az identitásod, egy sokkal kiforrottabb, árnyaltabb személyiségképet kell kialakítanod. Nagyon fontos meglátnod, hogyan kapcsolódik az énképedhez ez az adott dolog, el tudod-e helyezni a magadról alkotott mátrixban, hogyan tudsz vele navigálni az általad megélt társadalmi keretek között. És ha ezt az integrációs munkát elvégzed, és tudod formálni általa az identitásod, lesz már egy metódusod arra, hogyan kell ezt csinálni. 

Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, hogy tavaly elvesztettem az édesapámat, így az elmúlt egy évben egy nagyon mély gyászfolyamaton mentem keresztül. Ezáltal ki kellett fejlesztenem egy stratégiát a veszteségek feldolgozására, és most már ismerem ezt, része ez is az eszközkészletemnek. Ugyanígy meg lehet tanulni azt is, hogyan integrálj olyan dolgokat a személyiségedbe, amik konfliktusos érzéseket keltenek benned, vagy amiket nehéz vállalni a társadalomban, viszont ha sikerül, akkor egy koherensebb személyiséget tudsz kialakítani.

Én azt érzem, hogy a domináns szerep megélésének hatására érettebb szintre tudott lépni az önismeretem: megismerhettem általa az érzelmi állapotok és az intimitás egy nagyon különleges és felfokozott szintjén.

A szub-dom viszonyban olyan aspektusait ismered meg a másik embernek pár szeánsz alatt, amit sokszor egy 15-20 éves ismeretség alatt sem. Szerintem ez egy egyedülálló érzelmi dimenzió.

Kattints a képre a galériáért:

T. D./WMN: Neked milyen vágyaidat volt a legnehezebb felvállalnod saját magad előtt?

T. E.: Talán a szadizmust, valamint a szubmisszív szerepet, mert azzal kapcsolatban is rengeteg társadalmi sztereotípia él a nőkre, különösképp a feministákra nézve.

A feministákat általában domináns szerepekben képzelik el, és egyfajta feminizmuskritikaként használják a narratívát, hogy egy szubmisszív feminista nő, valójában a szub-orientáltságával igazolja a saját filozófiai meggyőződése tévességét.

Ha valaki nem néz ezek mögé, akkor ez elsőre még akár racionálisnak is tűnhet. És az is ellentmondásos sokak számára, hogy ha egy szexuális traumákkal rendelkező nő szubmisszív lesz, akkor nagyon könnyű azt feltételezni róla, hogy ez egy traumareakció. Ezekre a kérdésekre nincs fekete-fehér válasz, rengeteg olyan téma van a BDSM-spektrumán, ami egyénenként eltérő, és mindenkinek a saját válaszait kell megtalálnia rá ahelyett, hogy pszichiátriai terminológiára hagyatkoznánk.

T. D./WMN: Mennyire határozza meg a mindennapi életed az, hogy domina vagy? Mennyire része az identitásodnak ez a perszóna? 

T. E.: Része az identitásomnak, nem tudom markánsan leválasztani magamról. Bizonyos személyiségjegyeim előtérbe kerülnek a BDSM-szituációkban, de ez nem azt jelenti, hogy az élet más területein nem rendelkezem ezekkel. Egészséges esetben koherens személyiségek vagyunk, és bár vannak különböző aspektusai az énünknek, nálam nincs olyan  hogy „ma A-ember vagyok a munkahelyemen, holnap meg B-ember, amikor az édesanyámmal beszélek”.

Számomra ezért volt nagyon fura a névválasztás is. Kezdetben a lelkemre kötötték, hogy válasszak egy dom-nevet, így lettem Deborah, és bár mára létrejött a Deborah-identitás, alapvetően ez a személyiségrész mindig része annak, aki én vagyok. Nem egy teljesen más tudatállapotba váltok, amikor BDSM-szituációban vagyok, hanem egyszerűen egy más aspektusából gondolkodom a személyiségemnek.

De vannak olyan skillek, amikre egyaránt szükségem van a BDSM-játék során, és az életem más területein is: a felelősségvállalásra való képesség, a gondoskodásra való képesség, az empátiára való képesség, a határozottság.

Emellett, játék közben magabiztosabb, felnőttebb vagyok, ott nem kapcsolódhatok a gyerek-énemből a világhoz, és ez sokszor marha fárasztó, de közben segít is abban, hogy visszanyúljak a valódi, stabil önmagamhoz, és igazán magabiztosnak érezzem magam.

T. D./WMN: A környezeted hogy reagált a dologra? 

T. E.: Jól. A munkahelyemen, ha valaki rákérdez, beszélünk róla, a kollégáimnak a nagy része például tudja, de nem ez tartozik a fő témáink közé. A családomból is az tudja, akivel szóba jött ez a téma, édesanyám például rögtön felidézte, hogy már 12 éves koromban is volt egy korszakom, amikor domina akartam lenni.

Az én környezetem, az én buborékom gondolkodásában abszolút nyitott, intelligens és értelmes embereket foglal magába, úgyhogy nem volt azzal problémám, hogy ezt hogyan tálaljam nekik. Szerintem nagyon sokszor ez a feszültség belülről jön.

Találkoztam olyan emberrel, aki olyan kérdéseket tett fel, ami arra utalt, hogy vannak azért prekoncepciói, vagy nem annyira informált témában, de amikor én ezt magabiztosan képviseltem, és nem volt bennem szégyenérzet a dominasággal kapcsolatban, akkor nem volt rá példa, hogy elítélő megjegyzést kaptam volna.

Az emberek többsége nyitottabb, mint gondolnánk, aki pedig nem az, annál felülértékeljük annak a valószínűségét, hogy hangosan ki meri fejezni a véleményét. A BDSM-el és a dominasággal kapcsolatban nem kaptam szexista és diszkriminatív megjegyzést, természetesen más fronton rengetegszer.

  

Ettől függetlenül teljesen megértem azt, ha valaki ezt a környezete előtt nem vállalja. Vannak olyan munkahelyek és közegek, amikben ha szemtől szemben nem is, de az illető háta mögött biztosan tesznek majd megjegyzéseket, vagy akár érheti munkahelyi diszkrimináció, vagy kirekeszthetik egy közösségből. Nyilván az lenne az ideális, ha nem kéne ilyen közegekhez tartoznunk, de nagyon sokaknak erre nincsen lehetősége.

Nekem szerencsére eddig nem kellett ezt rejtegetnem, és én nagyon szeretném, ha a jövőben is olyan közösségeknek lehetnék részese, ahol erre nincs szükség.

Tegyük olyanná a világot, ahol senkinek nincs rá szüksége, hogy rejtegetnie kelljen a valódi önmagát.

Képek: Chripkó Lili/WMN

Takács Dalma