Heather Hamilton 1975-ben született és a mormon egyház tanításai szerint nevelkedett. Főiskolás korában azonban kételkedni kezdett az egyház tanításaiban, így miután 1997-ben diplomát szerzett a Brigham Young Egyetemen, hivatalosan is kilépett belőle. Ezt követően Los Angelesbe költözött, és új, világi életet kezdett. Megtanult HTML-nyelven kódolni és fejlesztőként vállalt munkát, főként startupoknak dolgozott. Az internet iránti érdeklődése aztán arra késztette, hogy blogot indítson: a felület a Dooce nevet kapta, amelyet a kollégáitól kapott beceneve ihletett, miután elgépelte a „haver” (dude) szót.

Egy évvel a blog elindítása után Armstrongot kirúgták,

a munkatársai ugyanis rájöttek, hogy posztjaiban róluk ír – így a „dooce” hamar internetes szlenggé vált: olyankor használják, amikor valakit az online tevékenysége miatt küldenek el a munkahelyéről. Ugyanebben az évben a nő feleségül ment Jon Armstronghoz, egy webfejlesztő kollégájához, akivel még a főiskolán ismerkedett meg, és hozzá hasonlóan szintén elhagyta a mormon egyházat. Nem sokkal később Salt Lake Citybe költöztek, hogy családot alapítsanak.

 anyaság depresszió öngyilkosság Heather Armstrong
Heather Armstrong 2010-ben – Forrás: Wikipedia / flickr

Amikor 2004-ben megszületett első gyerekük, Leta, a Dooce-on hirtelen minden az anyaság körül forgott. Armstrong kétségkívül kiváltságos volt – fehér volt, heteroszexuális, gazdag és gyönyörű –, 

a blogja azonban nagy és sokszínű közönségre talált, köszönhetően annak, hogy őszintén mesélt arról, ami minden anyát érint: a szülőség nehézségeiről.

„Mindent, amit a szoptatásról korábban olvastam, nyilvánvalóan egy mell nélküli férfi írt, mert mind azt mondja, hogy amíg a baba a megfelelő helyzetben van, nem fájhat a szoptatás. Azért vagyok itt, hogy elmondjam neked: kizárt, hogy egy három és fél kilós teremtmény a legkisebb kellemetlenség nélkül nyammog a mellbimbódon” – írta nem sokkal Leta születése után. 

Fél évvel később azonban önként vonult be a pszichiátriára, szülés utáni depressziója miatt. Erről ugyanolyan nyíltan beszélt, ahogy minden másról – például a házasságáról. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heather B. Hamilton (@dooce) által megosztott bejegyzés

A Jonnal való kapcsolatának dinamikáját furcsának nevezte, amiben mindketten az őrületbe kergették egymást, de mégis szerelmesek voltak, és sokáig együtt maradtak.

Arról is írt, milyen szerencsésnek érzi magát, hogy olyan partnere van, aki kitart mellette a depresszióban is. Jon maga is megosztotta az olvasókkal, ő milyennek élte meg a házasságukat: „Muszáj jónak lennünk a válságkezelésben. Ez nem könnyű. Nekem is erősnek és magabiztosnak kell lennem, különben a betegség ereje legyőz minket.”

Az olvasók szerették a Dooce hitelességét

„Úgy tekintettem magamra, mint valakire, aki képes úgy beszélni a szülőségről, ahogy sok nő szeretett volna, de félt” – nyilatkozta Armstrong, aki állandóan jelen volt a kommentszekcióban, illetve az olvasók által feltett kérdésekre külön bejegyzésekben is gyakran reagált. A Dooce felemelkedése egy olyan időszakban történt, amikor az emberek az internethez fordultak olyan őszinte tartalmakért, amelyeket máshol nem találtak, és amelyeket hiányoltak a női magazinokból, amelyek fals képet festettek egyebek mellett az anyaságról is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heather B. Hamilton (@dooce) által megosztott bejegyzés

Amikor azonban Armstrong 2004-ben elkezdett hirdetéseket elhelyezni a blogján, az olvasói erős kritikát fogalmaztak meg. Ennek ellenére 2011-re a Dooce olyannyira virágzó vállalkozássá vált, hogy öt ember fizetését ki tudta termelni: Armstrongét, a férjéét, egy asszisztensét és két bébiszitterét – ráadásul

Armstrong az amerikai Forbes 2011-es, a média legbefolyásosabb nőit listázó válogatásába is bekerült.

Bár az üzlet virágzott, 2012-ben egy bejegyzésben bejelentették a válásukat

„Az egyetlen kiút a boldogtalanságomból az volt, hogy kiszálltam ebből. Szomorú vagyok, de nem vagyok benne biztos, hogy valaha is voltam stabilabb, mint most” – írta Heather a szakításról.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heather B. Hamilton (@dooce) által megosztott bejegyzés

A rendszeres és őszinte posztok miatt a Dooce rajongói azt hitték, mindent tudnak Armstrongék házasságáról. Heather éveken át hősként ábrázolta a férjét, aki támogatta őt a mentális betegségével való küzdelemben. Emellett azt is írta, hogy nála jobb apát és partnert nem is kívánhatna. A valóságban azonban a házaspár évek óta tanácsadásra járt.

A házasságával kapcsolatban később Armstrong azt mondta: férje „irányító és büntető” volt, és olyan alapvető nézeteltéréseik voltak, amelyeket nem tudtak orvosolni. Elmondása szerint Jon például elvárta tőle, hogy „csak úgy túltegye magát” az állandó gyűlöleten, ami a blogolás következtében zúdult rá.

A New York Times, a New Yorker vagy a Huffington Post is foglalkozott a szakítással. Néhány rajongó keményen bírálta a dolgot, míg mások már-már könyörögtek nekik, hogy oldják meg a problémáikat.

„Az emberek borzalmasan viselkedtek velem, csalónak, hazugnak neveztek, azt mondták, hogy a gyerekeim nem lehetnek biztonságban velem. Az egészet a világhálón közvetítették, és mindennap olvastam róla. Maga volt a pokol. Egyik egészségtelen helyzet a másikhoz vezetett” – nyilatkozta Armstrong akkoriban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heather B. Hamilton (@dooce) által megosztott bejegyzés

A férjétől való válása 2013 márciusában zárult le, Jon pedig egy évvel később New Yorkba költözött az új barátnőjéhez.

2015-ben Heather depressziója súlyosbodott, még a blogolást is szüneteltette

Elmondása szerint belefáradt a durva kommentek kezelésébe, és abba, hogy olyan mesterséges helyzeteket kell teremtenie, amelyekkel eleget tesz a szponzorok kívánalmainak. Bár az állapota nem javult, a Yahoo Newsnak adott interjújában azt mondta, a gyerekei miatt sosem lenne öngyilkos – nem akarja őket magukra hagyni.

„De meg akartam halni. Arra gondoltam, milyen csodálatos lenne, ha soha többé nem érezném azt, amit érzek. És ezt csak úgy tudnám elérni, ha halott lennék.”

Gyógyszerrezisztens depressziót diagnosztizáltak nála, és 2017-ben jelentkezett egy gyógyszerkísérletbe, amelyben propofolt, egy altató- és nyugtatószert használtak. Egy hónap alatt tízszer esett át az eljáráson, ami Armstrong számára olyan volt, mintha halálok, majd újjászületések sorozatát élte volna át.

2018 augusztusában összejött Pete Ashdownnal, egy sikeres utah-i üzletemberrel és korábbi amerikai szenátorjelölttel, és megírta második könyvét, amelyben a kísérlet során szerzett tapasztalatairól számolt be. Mire azonban a könyv 2019-ben megjelent, a sötétség kezdett visszakúszni Armstrong mindennapjaiba. Ebben az időszakban már egyre gyakrabban próbálta alkohollal tompítani a nehéz napokat. 

Egy évvel a koronavírus-járvány után a társa ultimátumot adott neki,

ennek hatására Heather abbahagyta az ivást, és másfél évig józan maradt, néhány hónappal ezelőtt azonban visszaesett. 

Korábban azt mondta, hogy talán egy újabb könyvben megírná a kiutat a nehézségeiből, és talán támogatásra is lelt volna az olvasókban – de az internet időközben megváltozott. A TikTok és az Instagram tele van influenszerekkel, akik mentális gyógyulásuk útját naplózzák, Armstrong hosszú eszmefuttatásai pedig nem fértek meg a rövid, könnyen fogyasztható tartalmak mellett.

Ennek hatására Heather, aki korábban naponta posztolt, már csak havi egy bejegyzést tett közzé. Öngyilkossága előtt utoljára április 6-án, amikor a korai józanság fájdalmáról írt:

„Huszonkét évnyi gyötrelem, amit alkohollal nyomtam el, életre kelt.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Heather B. Hamilton (@dooce) által megosztott bejegyzés

„Gyakran úgy éreztem, mintha órákon át áramütéstől szenvednék” – írta a posztban, amelynek későbbi részében kifejtette, milyen csodálattal nézte, ahogy Leta nővé vált – majd ott fejezte be az írást, ahol elkezdte: az anyaságnál, annak örömével és nehézségeivel.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a mobilról is elérhető 116-123-as, ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép forrása: Getty Images / San Francisco ChronicleHearst Newspapers via Getty Images / Contributor

Mózes Zsófi