Főműsoridőben olyan történt az ír köztévében, ami idehaza kétszeres tabudöntésnek számítana
Egy éve élek Írországban, és bár az íreknek nagyon fájna ez a felismerésem, rájöttem, hogy ír hírességből vagy celebből elenyészően kevés van. A sztárokat, a reality- és egyéb műsorokat többnyire Nagy-Britanniából importálják, a kevés kivételek egyike a Magyarországon is jól ismert Dancing with the Stars, amelynek ír változatát az ír közszolgálati tévé, az RTE sugározza, vasárnap esténként. Ebben a show-ban valami olyasmi történt, ami Magyarországon nem igazán fordulhatna elő. Tegdes Péter újságíró vendégposztja.
–
Amikor még Magyarországon éltem, a munkám részeként néztem a táncos műsor otthoni változatát, amit valahogy izzadságszagúnak éreztem, rengeteg erőltetett jópofizással és megannyi reklámszünettel megspékelve. Az itteni Dancing with the Starst azért is tartom sokkal érdekesebbnek, mert a bennük szereplő sztárokat (akik között van énekes, patológus, női focista és stand-upos is) ebből a műsorból ismertem meg. Az összes között a legfeltűnőbb kétségtelenül az éppen tegnap kiesett Rory O’Neill, vagyis Panti Bliss, az ország első számú drag queenje.
Merthogy Írországban ilyen is van: egy melegjogi aktivista drag queen, aki nélkül a dublini Pride szinte elképzelhetetlen lenne, és aki nemcsak az LMBTQ-emberek körében ismert, hanem az ír társadalom egészében. Ezért sincs abban semmi meglepő, hogy találni róla olyan képet az interneten, amin az ír miniszterelnök mellett pózol – mindkettejük arcán széles mosoly látható.
Emlékezetes pillanatok
A műsor egyik korábbi adásának tematikája az volt, hogy minden versenyzőnek fel kellett ajánlania a táncát egy olyan általa ismert személynek, aki valamilyen formában megihlette őt. Panti (aki tánc közben drag queenként szerepel, a próbákról szóló bejátszásokon azonban civilben, átlagos férfiként látható) annak a doktornőnek a tiszteletére lépett a tánctérre, aki 1996 óta, vagyis amikor Pantit HIV-vel diagnosztizálták, teljes mellszélességgel mellette áll.
„Azért szerettem volna a doktornőnek és ennek az ügynek ajánlani a táncom, mert még a mai napig nagyon sok előítélet van a HIV körül. Szerintem ez többnyire azért lehet így, mert egy hétköznapi ember nem érti, hogy a HIV mára egy nagyon könnyen kezelhető állapottá csitult.
Napi egy gyógyszert veszek be reggel, és olyan sokáig élhetek, mint bárki más, nem vagyok fertőző” – nyilatkozta Panti a fellépés után. Azt is hozzátette, hogy HIV ide vagy oda, ötvennégy éves korában is remek formában érzi magát: „Teljesen alkalmas vagyok rá, hogy egy élő műsorban szerepeljek vasárnap este” – mutatott rá.
A Pet Shop Boys It’s a Sin című számára előadott produkciójában Panti az élő show-ban először férfiként, nem pedig drag queenként lépett a közönség elé, hogy férfi táncpartnerével egy rendhagyó pasodoblét adjon elő. A produkció után a mozgástól és valószínűleg az érzelmektől felhevülten kissé kifulladva mondta el a nézőknek, hogy a betegség diagnosztizálása idején eszébe se jutott volna, hogy majdnem három évtizeddel később egy vasárnapi családi műsorban fog táncolni. Azóta szerencsére az orvostudomány sokat fejlődött, és leszámítva azt az egy szem gyógyszert, amelyet minden reggel be kell vennie, szinte el is feledkezhetne arról, hogy HIV-pozitív.
A szakmai zsűri egy híján a maximális pontszámmal díjazta a produkciót, az ő és a nézők szavazatai alapján Panti és táncpartnere az első továbbjutói voltak az estnek.
De vajon minek szólt a győzelem?
Nyilvánvalóan nem annak, hogy Panti most először lépett fel tűsarkú, smink és női ruha nélkül. Nem is azzal érdemelte ki, hogy huszonhét éve egy akkor még nagyon veszélyes, gyógyíthatatlannak számító betegséggel diagnosztizálták. De nem is az orvostudomány fejlődésének szólt a taps és ponteső, noha kétségtelen, enélkül talán Panti nem lett volna képes arra, hogy ma táncolhasson.
Panti győzelme ezen az estén arról szólt, hogy kísérletet, igazán sikeres kísérletet tett annak érdekében, hogy egy tabunak számító témát beemeljen a köztudatba.
Hogy elkergesse azokat a hazugságokat, téves berögződéseket, amelyek miatt a HIV-pozitív embereket a mai napig a legváratlanabb szituációkban is negatív megkülönböztetések érhetik.
Persze, a cinikusok most azt gondolhatják magukban, hogy HIV-pozitívként élni a huszonegyedik században már nem olyan nagy dolog, mondhatni, nem hírértékű, de ne felejtsük el, hogy amikor Panti szembesült a betegségével, még igenis az volt, és akkor is ugyanolyan harciasan küzdött ellene, mint most. Továbbá azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a drag queen nem csak a HIV vonatkozásában küzd a tabuk ledöntése ellen. Ma már egy olyan országban él, amelyben kétségtelenül meghökkentő jelenségnek számít, de már lehetősége van rá, hogy az legyen, aki.
Sőt, még sikeres is lehet a maga rendkívüli módján.
Egy tánc persze nem elég a világ megváltoztatásához, ahhoz ennél sokkal több kell. Bátor kiállás, erős meggyőződés, a kudarcok utáni talpra állás képessége, na és az a bizonyos vastag bőr az arcon (és talán a szíven), amiről leperegnek azok a bántások, amelyekkel kéretlenül szembesül.
Egyetlen pasodobléba, keringőbe vagy jive-ba sem lehet annyi mozdulatot belezsúfolni, hogy örökre megváltoztassuk valaki gondolkodását, de nem is ez a cél. Az már bőven elég, ha elgondolkodtatjuk őket, egymást. Ha pedig tovább szeretnénk haladni az elfogadás útján, az a megnyugtató hírem van, hogy már ismerjük az oda vezető tánclépéseket.
Kiemelt képünk forrása: RTE, Dancing with the Stars
