Drag Queen Hungary: „Ahelyett, hogy elnyomjuk a belső énünket, az a dolgunk, hogy csillogtassuk”

–

Közéleti kórkép

Az a helyzet, hogy ma Magyarországon baromi nehéz bármiről is őszintén, nyíltan beszélni. A társadalom szuperszenzitív, ezért mindig PC-nek kell lenni. Egyre többen vannak, akik úgy érzik, már megszólalni se lehet. Vigyázni kell a szavakra, meg kell találni a megfelelő kifejezéseket, és néha már a gondolat szabadsága is megkérdőjeleződni látszik. Túl sok a kell.

Csakhogy a másik oldalon ott áll sok ezer ember, aki retteg. Retteg, mert nem szerethet szabadon, mert nem lehet önmaga, mert egy olyan világban él, ahol a könyvek lefóliázása és a „mocskos buzizás” dívik.

Egy olyan világban, ahol, noha a nonstop kommunikáció és a folyamatos információáramlás az alap, mégsem tud kialakulni értelmes, előremutató vita. Nincs tájékozódási vagy közeledési szándék, nincs megértés. Vagyis esély sincs valódi párbeszédre, nincsenek valós megoldások azok számára, akik mások. Csak a tabusító csend.

Talán épp ez az oka annak, hogy amikor szombat délután megérkezem a külvárosi rendezvényhelyszínre, először elbizonytalanodom. Vajon a megfelelő címre érkeztem? Sehol egy molinó, nincs tömeg, se vörös szőnyeg. Igaz, a verseny csak órák múlva kezdődik, mégis, hol van a szépségversenyekre jellemző őrült, színes kavalkád?! Aztán persze megértem. A láthatóság veszélyes.

A drag története röviden

A közvélekedéssel ellentétben a drag, azaz az extrém sminkekkel, csodás hajkölteményekkel és gyakran jelmezszerű fellépőruhákkal operáló műfaj, amelyben – most kapaszkodj meg! – biológiailag férfi előadóművészek öltöznek nőnek, nem új keletű. Nem huszonegyedik századi LMBTQ-propaganda, hanem egy több évszázados műfaj, amelynek kialakulásában a görög és római színházi gyakorlatnak, a japán kabukinak és a klasszikus kínai operának egyaránt szerepe volt.

Az első dragként jegyzett előadásra sem mostanában került sor: a műfaj debütálása az 1860-as évek viktoriánus Angliájában történt. Ekkor ugyanis két felső középosztálybeli férfiú, Thomas Ernest Boulton és Frederick William Park, avagy a Boulton–Park-duó bemutatta első, akkoriban még formabontónak és üdítően újszerűnek tartott crosdress show-ját. 

Nagyjából ezzel egy időben lett népszerű Amerikában a minstrel show műfaja, amelynek középpontjában az afroamerikai kultúra sztereotipikus kifigurázása állt. Ezeknek a rasszista-szexista, vicceskedő performance-oknak állandó karakterei voltak a yallerek, azaz a sok mindenre kapható, fiatal fekete bőrű nők – akiket jellemzően fehér bőrű férfiak jelenítettek meg a színpadon.

Néhány évtizeddel később aztán népszerű lett a vaudeville – azaz a francia utcadalokra épülő színházi műfaj –, amely egyben a nőimitáció evolúcióját is magával hozta:

megjelent a férfiak által megtestesített, mégis törékeny, porcelánszépségű, kecses nő karaktere a színpadon. Innentől – szóval a tizenkilencedik század közepétől – a műfaj fejlődése megállíthatatlan volt:

megrendezték az első drag bálokat, majd kialakult a dragre jellemző show-kultúra, amelynek része a jellegzetes outfiteken és sminkeken túl az előadó-művészet, a „lip sync” (közismertebb nevén playback), a lendület és az identitás vállalása egyaránt.

Drag Queen Hungary 2023

A Drag Queen Hungary hazánk első és egyetlen drag versenye, amelynek megrendezésére idén már negyedik alkalommal, tizennégy versenyző részvételével került sor egy külsőbb kerület szebb napokat látott művelődési házában. A versenyre fotós kollégámmal – és a hazai sajtó néhány képviselőjével – együtt órákkal korábban érkeztünk, hogy a várakozás alatt szemtanúi legyünk annak, ahogy néhány talpig felfegyverzett rendőr lép be az előtérbe. 

Bevallom, azonnal összeszorult a gyomrom, megfeszült a halántékom, és erőt vett rajtam a szorongás. Aztán elszégyelltem magam, mert gyorsan ráébredtem, hogy

míg én ciszheteró családanyaként viszonylagos nyugalomban élhetek, addig másoknak – akik transzvesztitaként, transzneműként, melegként vagy akár csak az átlagosnak, normatívnak tekintett egyezményes valamilyentől eltérőként szeretnének teljes és boldog életet élni – minden napjuk ilyen. 

Később az is kiderült, hogy a versenyt bombafenyegetés érte, így a tűzszerészek érkezésével nagyjából egy időben az utcán találjuk magunkat. Míg a versenyzők pattanásig feszült idegekkel, félkész sminkben, parókához előkészítve, de még utcai ruhában várják, hogy visszatérhessenek az öltözőjükbe és folytathassák a készülődést, jut idő beszélgetésre is.

Tinez magánemberként egy civil szervezet munkatársa, drag személyisége pedig egyszerre képvisel androgün szépséget és éteri, csillagközi tisztaságot. Blanca Costanza, amikor nem szerepel, műtőssegéd. Szabolcsból került Pestre. A szülei is tudják, hogy dragként fejezi ki önmagát, és mindketten szomorúak, hogy a verseny alatt nem lehetnek vele. Blanca a spanyol hangulatú fellépőruha és paróka nélkül is csupa kedvesség és báj.

Hogyan születik meg a karakteretek? – kérdezem tőlük.

– Megálmodom – válaszolja Tinez. – Elképzelem, hogy az énem egy másik világból vagy bolygóról érkezett, és megtervezem, milyen lenne ő. Megteremtem a külsejét, formálom a belső világát, és folyamatos fejlődésben vagyok általa. Nekem ez szabadságot ad. Lehetőséget az önkifejezésre és a kiteljesedésre. Boldoggá tesz, hogy a színpadon, a karakteremben az lehetek, aki vagyok.

Blanca azt mondja, hogy látott korábban egy sorozatot a Netflixen, amiben a kedvenc karaktere, Blanca egy transz anya volt. „Mindig mindenkinek csak adott. Úgy éreztem, ez a megtartó szeretet és figyelem rám is jellemző. Így egyértelmű volt számomra, hogy a drag személyiségem is belőle fog építkezni. Alapvetően azt gondolom, hogy a versenyzők, illetve maga a drag szubkultúra alapvetése a támogatás, az egymásra figyelés és a segítségnyújtás. Itt szégyenérzet, gondolkodás és aggodalom nélkül önmagam lehetek. És ezt egyszerűen imádom!

Őszintén hiszem, hogy nincs olyan, hogy »sima, hétköznapi ember«. Mindannyiunkat bántottak már meg, utasítottak már el… Miközben annyi tehetség, annyi kiscsillag van a világban!

Ahelyett, hogy elnyomjuk a belső énünket, inkább az a dolgunk, hogy megmutassuk, csillogtassuk. Ezért is vagyok itt. Hogy megmutassam magam.”

Stella Corleone tekintete a készülődés percei alatt akadt össze az enyémmel, és valahogy egyértelmű volt, hogy beszélgetni fogunk. Azt meséli, számára a draggel való találkozás egyet jelentett egyfajta tükörbe nézéssel. Azt mondja, sosem volt még ennyire szabad. „Nincs egy éve annak, hogy először jártam egy drag eseményen. Azonnal tudtam, hogy igen, ez az, én is ezt akarom csinálni. Mivel eredetileg fodrász vagyok, a frizurák készítése nem okozott gondot számomra. A smink művészetét tanfolyamokon sajátítottam el és most már egyre kiforrottabb a drag személyiségem is. Ez az első versenyem. A hétköznapokon teljesen átlagos életet élek, dolgozni megyek, végzem a feladataimat, és hozzá vagyok szokva, hogy az utcán mindig húznom kell egy határt magamnak.

Nem számít, pontosan mit szeretnék, nem tehetek meg akármit.

Így aztán a drag események és maga a Drag Queen Hungary adnak lehetőséget a megjelenésre. Mondhatjuk, hogy itt debütálok. Vannak példaképeim, akiket követek a social mediában, és lenyomatot hagynak a személyiségemen. A meleg társaságokban is ismertem meg olyan embereket, akik inspirálnak. És persze ott van az bennem élő entitás, amely mindig is az enyém volt, de sokáig nem ismertem fel. Ahogy készül a smink, felkerül a haj, felveszem a ruháimat, teljesen átszellemülök és a fiú énemből újra meg újra megszületik Stella, a másik én.”

Nagy nevek a zsűriben

A Drag Queen Hungary 2023-as szériájának szervezői rendkívül komolyan vették a dolgukat, így a színes mezőnyt pontozó zsűri épp olyan izgalmas volt, mint maga az esemény. Ráskó Eszter humora bearanyozta az értékeléseket, az esemény házigazdájával, Bonnie Andrewsszal kialakult évődését pedig imádta a közönség.

Nádasdi Sándor smink- és maszkmester éppolyan kedves és érzékeny volt a takarásban a verseny előtt, mint a zsűriben, a show alatt. Mindenkihez volt egy-két kedves szava és hasznos észrevételekkel, segítő mestertippekkel támogatta a résztvevőket. (Kész szerencse, hogy ott voltam, mert néhány ötletet én is ki fogok próbálni.)

Kiss Márk stylist és divattervező a versenyzők öltözékét és színpadi energiáit figyelte, visszajelzéseivel pedig akkor is érezhetően segíteni akart, amikor éppen kritikával élt. 

Antonia Vai énekes-dalszerző, zenei producer bájos cheerleaderként értékelte a résztvevőket és imádni való szeretetbombaként lelkesedett minden produkció után. 

Novák Angéla előadóművész, színész-énekesnő volt a legkeményebb a versenyzőkkel, a kritikus megjegyzései azonban többnyire egyetértő morajlást váltottak ki a nézőkből is. Mint azt a versenyt megelőző beszélgetésünk során elmondta: „Ez az új generáció már mást tud, mást mutat, másban erős. Más kerül a színpadra, mint bármikor korábban, és nem biztos, hogy tudok tanácsot adni a versenyzőknek. Az viszont garantált, hogy messziről felismerem a wow-faktort.

Ha belőlem valaki nézőt tud csinálni, ha eléri, hogy a performance-át nem szakmailag, hanem élvezettel nézem, az illető tehetséges. A művészet szubjektív, az alkotó-teremtő energia sokféle lehet, de abban egyet kell értenünk, hogy aki teremteni tud, extra képességekkel rendelkezik. Más, mint a többiek.”

Nőiesség, erotika, politika és művészi teljesítmény a színpadon

Bevallom, a RuPaul-valóságshow-kon kívül soha életemben nem jártam még drag eseményen. Nekem is ez volt az első – és egyszerűen imádtam! A fantasztikus ruhaköltemények között akadt olyan, amelynek kifutón lenne a helye, mert tervezője-viselője olyan látásmóddal bír, amely ritka színfoltja lehetne a hazai tervezői szcénának. (Bár tény, hogy én magam nem vagyok egy divatguru, de ha egy ruha láttán az államat keresem a padlón, az jó jel. A tehetséget én is egész jól felismerem.)

Láttam gyönyörű sminkeket, lélegzetelállító sminkeket, érzelmes pillanatokat és színházi értelemben is kiemelkedő produkciókat. Sosem fogom elfelejteni Tinez francia nyelvű produkcióját, ahogy Emma Rebel formabontó állásfoglalását is viszem magammal még sokáig.

Volt, hogy legszívesebben megöleltem volna a színpadon látható előadóművészt, volt, hogy alig fértem a bőrömbe, úgy táncoltam a székemben ülve, és előfordult, hogy legszívesebben sikítva őrjöngtem volna, mint egy jóravaló gruppi. 

Nem tettem, de ennek csak az volt az oka, hogy a mellettem ülő jól öltözött úr első és egyetlen kérése volt, hogy a verseny alatt lehetőség szerint maradjak csendben. Akkor még nem értettem, miért mondja, de viszonylag gyorsan ráébredtem, hogy a Drag Queen Hungary közönsége a régi színházi hagyományokat követi. Ebben jelentős szerepe van az est házigazdájának, Bonnie Andrewsnak is, ugyanis amellett, hogy gyönyörű – istenem, az a rúzs, az a száj, az a láb! –, valódi előadóművész. 

Gyorsan reagál, jól kézben tartja az egyébként színes-zajos nézősereget, a politika és közélet a visszásságait fricskaként szórja a tömegre. Szókimondó, vicces, erős és magabiztos, olyan ember, akire mindig, minden körülmények között muszáj figyelni. Nem tehetsz mást.

Ugyanakkor ebben újra ér a közegben másnak lenni, színesbe öltözni, fétisruházatot viselni, tök átlagosnak lenni, sikítozni, a zsűrivel vitatkozni, rajongani, táncolni, tapsolni, hangosan, felszabadultan, teli szájjal röhögni vagy buzdítani. 

Az emberek itt mosolyognak egymásra a büfésorban, szóba elegyednek a cigiszünetben, mosolyognak, ha elhaladnak egymás mellett, és valahogy vigyáznak egymásra.

Úgy, ahogy mindenkinek mindennap kellene. Hazafelé a villamoson már csak egyetlen dologra tudok gondolni: szeretném, hogy nálunk itthon mindenki otthon lehessen valahol. Lehetőleg mindennap. Önazonosan.

Felhasznált irodalom: ITT

Képek: Chripkó Lili / WMN

Z. Kocsis Blanka