Bocs, csak gyorsan összeütök egy társast!

–

Társasjáték pár tollvonással

Kezdő anyukaként szembesültem vele (és azóta gyerekpszichológus, társasjátékguru, illetve más gyakorló szülők is megerősítettek benne), hogy a három év körüli gyerekeknek már önmagában a leghagyományosabb „dobok-lépek” játékmechanizmus is rendkívül izgalmas. Szeretik figyelni, mit mutat a dobókocka, büszkék, hogy tudnak pont annyit lépni, mint amennyi pöttyöt látnak (még nem is tudatosul bennük, hogy számolnak), és igazi élményt jelent számukra a háttértörténet, amelynek nem kell még olyan összetettnek lennie, mint a felnőttek stratégiai társasainál. 

Magyarul, ha csak fogjuk a papírt, rajzolunk rá egy szép, kanyargós pályát, amin aztán kockadobás szerint haladhatunk, azt a gyerek jó eséllyel szeretni fogja. Főleg, ha izgalmassá tesszük a számára. Erre pedig tényleg ezerféle lehetőség van.

Kevéssé kreatív (vagy csak nagyon fáradt) szülők egyszerűen rajzoljanak egy cuki figurát „start” mezőnek, mondjuk, egy nyuszit (macit) – a célhoz pedig egy répát (mézesbödönt). Lám, a nyuszinak el kell jutnia a répához, és mindig annyit léphet, amennyi pötty van a dobókockán. 

Ez természetesen csak az alapjáték, amelyet a helyzethez, az óvodás- vagy kisiskolás érdeklődésének, készségeinek és képességeinek megfelelően alakíthatunk. A célban állhat a nyuszi anyukája, apukája, a legjobb barátja, a játékmezőkbe rajzolhatunk répát, káposztát, amelyeket összegyűjt az útja során az állatka. Az út során különböző élmények érik: az egyik lépéshez rajzoljunk virágokat, itt megáll a mezőn csokrot gyűjteni (kimarad egy dobásból), megijed a rókától (visszalép egy mezőt), elkezd esni az eső, ezért futásnak ered (előreugrál néhányat) stb. És ez még mindig csak a mechanikája annak, hogyan lehet ezt a tényleg pofonegyszerű, a kicsiknek mégis szórakoztató játékot felépíteni.  

Attól különleges, hogy sokféleképpen alakítható

Mi például mindig olyan motívumokat tettünk bele, ami éppen akkor a lányomat érdekelte. Ha a Thomas, a gőzmozdony mesét szerette éppen, akkor vonatozós játék lett belőle, ha előző este tündérekről meséltem neki, akkor természetesen azok jelentek meg a társasjátékban is. De bevonhatók a családi események is, a kedvenc időtöltés, a játékok. 

Az útvonal lehet ösvény az erdőben, a játszótérre vagy a piacra vezető út, esetleg épp egy folyó. És ez még mindig csak a kapcsolódó háttér, a történet és a megrajzolt mezők – de a figurákkal is lehet bonyolítani, vagy inkább szépíteni a játékot.

A felhasznált bábu ugyanis lehet egy pici ujjbáb, matchbox, legóemberke, Kinder tojásból összerakott figura, vagy épp a gyerekkel együtt hajtogatott kishajó. 

A játék során az, amit felnőttesen pontgyűjtésnek hívunk, számukra lehet különböző termések, vagy épp száraztészta, bab, kavics gyűjtögetése. De jól jön a pénztárcánkban található legkisebb pénzérme is, amelyet a különböző mezőkön összeszed, esetleg elkölt a játékos (nyilván ilyenkor figyelembe kell venni a gyerek számolási készségét, de ha nem ismeri még a számok leírt formáját, elegendő, ha azt látja, darabra mennyi pénzérme van nála, és az több vagy kevesebb, mint például apáé). 

A „dobok-lépek” szintről való elmozdulást jelent, ha beemeljük a kommunikációs, illetve kreatív feladatokat is. Az egyes mezők „kérhetik”, hogy a játékos rajzoljon, énekeljen, meséljen valamit (igen, egyfajta activityvé is lehet változtatni), akár saját ötlet alapján, de rajzolhatunk is valamit a négyzetbe, ami ihletet adhat (értelemszerűen érdemes olyat, amivel kapcsolatban már ismer egy dalocskát vagy verset). A feladatok kapcsolódhatnak (és jó is, ha kapcsolódnak) ahhoz, amit szeret: legyen szó dinókról, a nagyinál látott háziállatokról, a tűzoltóautókról, bármiről.

Ezek a fajta társasok nálunk hatalmas népszerűségnek örvendtek: egy idő után a lányom már izgatottan várta, vajon miről fog szólni a következő társasjáték, milyen figurák lesznek rajta. Ebben az a szép, hogy egyáltalán nem tudok rajzolni.

Rá kellett jönnöm, hogy a három–hét éves korosztály szerencsére rendkívül megbocsátó, ha az a maci, vonat vagy hóember nem épp művészi színvonalú.

Ráadásul a játék abszolút újrahasznosítható, és most nem csak magára a papírra gondolok (ámbár az is, mindjárt visszatérek rá!). A lapon megelevenedő állatok, növények, emberek ugyanis egy-egy történet részévé válnak, akikről a gyerek később úgy beszél, mintha egy mese részei lettek volna. Ráadásul, miután elfáradtunk a játékban, vagy lenne épp egyéb dolgunk, jó érzés odaadni a rajzot a gyereknek, és megkérni, hogy színezze ki úgy, ahogy ő elképzeli – sőt, rajzolhat hozzá új elemeket is!  

Amikor megmutatja a telerajzolt lapot, realizálhatjuk, hogy mennyi minden eszébe jutott arról az egyszerű, három perc alatt felskiccelt kis játékról, amit mi kínunkban kitaláltunk… De tanulságos is: kiderülhet, melyik szereplőt hiányolta a történetből, vagy milyen környezet, milyen mesefigurák, állatok, emberek lennének számára érdekesek egy későbbi társasban (és nem csak társasban természetesen).

Memory az egész világ

Memóriajátékot bármiből lehet készíteni, kis túlzással, még szemétből is. Szó szerint rongyosra olvasták-hajtogatták (netán tépték-szaggatták…) a mesekönyvet, gyerekújságot? Megint landolt egy (kettő, sok) reklámújság a postaládában? Nosza, ki lehet vágni belőle az azonos képeket, és már lehet is játszani. A gyerekeknek szóló képregények, rajzos történetek alakjai minden oldalon szinte teljesen egyformán vannak megrajzolva, nem nehéz találni két egyformát, vagy rendkívül hasonlót. Itt már persze előkerülhet néhány plusz szükséges eszköz a papíron kívül – úgymint olló és ragasztó, valamint kartonpapír. Ezek azért szerencsére elő szoktak fordulni bármelyik háztartásban. 

Nagyobb gyerekekkel már komplikáltabb memóriajátékot is lehet játszani, nem azonos, hanem összeillő alakokat keresve – ez lehet a „tyúkanyóhoz a csibe”, a „kanálhoz a villa” rajza is. (És igen, ha nincs kidobandó, feláldozható újság, akkor ezt is lehet rajzolni, de ez sem sokkal időigényesebb, mint a korábban említett társasjáték, hiszen óvodásoknak, kisiskolásoknak még nem ötven–hatvan darabos memoryt készítünk).

Ha van idő, kedv és energia, a játékkészítésbe be lehet vonni a gyerekeket is. Ha a memóriajáték bejön nekik, kérjük meg őket, hogy találjanak ki témákat, esetleg rajzolják is meg őket.

A társasjátékokhoz levegőn száradó vagy hőre keményedő gyurmából készíthetnek figurákat (saját tapasztalat: a hőre keményedő gyurmából szebb/látványosabb elemeket lehet előállítani, viszont a levegőn száradó gyurma olcsóbb, ráadásul könnyebben használható a kisebb gyerekek számára). 

Kisiskolás, már olvasni tudó gyermekemnek készítettem egy alkalommal rajzos társasjátékot – a kész játék a díszdobozban, a hőre keményedő gyurmából készített, kifestett győzelmi pontokkal, a színes papírra írt szavakkal nagyon látványos lett, ám valójában ez is egy könnyű projekt, és ha nem meglepetésnek szánjuk, akkor a gyerekek is bevonhatók. Én anno pici korongokat készítettem pontozáshoz, és minden öt pont beváltható volt egy csillagra. Nos, azért csillagra, mert akkor épp csak ilyen formájú sütinyomó volt otthon…

A korong mint a legegyszerűbben elkészíthető gyurmafigura felhasználható a „fordítgatós” néven ismert játékhoz is, amelyet a két oldalukon különböző színű korongokkal játszanak. Ha például a kék játékos közrefog a korongjaival néhány pirosat, megfordítja azokat. Az győz, akinek több saját színére fordított korongja látható, amikor a tábla betelik. Egy tollal-ceruzával felrajzolt játéktábla és festett gyurma- vagy kartonpapír-korongok kellenek csak hozzá. De amőbázhatunk is velük, ha X-eket és O-kat rajzolunk rájuk. Ez utóbbit iskolában, a pad alatt, a matekfüzet utolsó lapjain, egy tollal játszottuk, és természetesen így is működik. Úgy értem, otthon is…

Ne csak érte – vele!

A fenti játékok leírásával az elsődleges célom az volt, hogy bemutassam: nagyon gyorsan és nagyon egyszerűen lehet játékokat készíteni a gyerekek számára. Ám amikor arról beszélek, hogy mennyire rövid idő kell hozzájuk, akkor csak az elkészítésükre gondolok. Az együtt töltött minőségi időt ezek nem rövidítik le, viszont jó esetben tartalmasabbá teszik. 

Úgy vélem, nem mondok újdonságot, amikor leírom:

a gyereket nem az az idő teszi boldoggá, amikor a szülei érte dolgoznak, neki készítenek valamit – hanem az, amit vele töltenek.

A munkahelyen vagy a konyhában töltött idő, a játékok megvásárlására fordított pénz, a késő estig tartó, komplikált játékok összeállításába ölt energia kevésbé (vagy semennyire sem) emlékezetes a számukra. Az az idő viszont, amit az öt-tíz perc alatt elkészített, minimális eszközigényű társasokkal való közös játékkal töltöttek a testvérükkel, szüleikkel, emlékezetes és fontos. 

A szövegben többször említettem azt is, hogy ezek a játékok olcsók – ezt a témát mintha még most is, amikor napi szinten jelennek meg cikkek az inflációról, a megélhetési nehézségekről, mintha illedelmes félrenézéssel kezelnénk. Pedig azt gondolom, hogy fontos és kikerülhetetlen: amikor én rajzolgattam tele egy A/4 méretű spirálfüzetet kígyózó társasjáték-mezőkkel, esélyem sem volt megvenni az újabbnál újabb, valóban fantasztikus gyerektársasokat. Biztos vagyok benne, hogy most is sok olyan család van, ahol ez érzékeny téma, ahogy vannak olyanok is, akik könnyedén megtehetik, mégsem szívesen adnak ki tízezreket olyan játékra, ami ugyan értékes, színvonalas, ám pár hét vagy hónap után már csak a helyet foglalja. 

Remélem, volt pár új ötlet a fentiek között. De ez bizonyára csak a töredéke annak a rengeteg „egyszerű, de nagyszerű” játéknak, amelyek a szülők fejéből pattannak ki. Örülnék, ha kommentben ti is mesélnétek róla: nektek mi vált be? Ti mit készítettetek? 

Megjegyzés a fotókhoz:

Az én gyermekem sok évvel ezelőtt volt óvodás – az akkoriban telerajzolt A4-es spirálfüzetek, rajzlapok sajnos nincsenek meg. A cikkben emlegetett rajzos társasjáték (szavakat tartalmazó cetlik, levegőn száradó gyurmából készült pontok) viszont máig használatban van. A memoryt frissen készítettem: pár kinyomtatott kép, papír, olló és ragasztó kellett csak hozzá.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61

H. Fekete Bernadett