Sok szülő az ünnepek alatt sem pihent

–

Midőn ezt írtam, egyáltalán nem volt tiszta az ég. Testhőm 37, 8, éles torokfájás, nehézlégzés tompa fejfájással, a férj home office-ban, mindhárom gyerek itthon. 

A mi szünetünk bitang lassan telik, talán sohasem lesz vége. Nem elsősorban azért, mert a három kisgyerekünkkel nem tudnánk már mit kezdeni itthon. A Jézuska jó társasokat hozott, készültünk a hosszú együtt töltendő napokra, amikor ki sem mozdulunk a gyerekszobából. Már megszoktuk a szimultán figyelmet, a multitaskingot, elfogadtuk, hogy egymással kettesben szót váltani ilyenkor luxus, naphosszat heverészni, olvasgatni nem lehet, de az aktív pihenés bizonyos formáit már egész jól űzzük orgonasíp gyerekeinkkel karöltve is. A baj inkább az, hogy mi eleve végtelenül kimerülve érkeztünk meg az ünnepekbe.

Hadd meséljem el a mi adventi rajtolásunkat

A karácsonyi díszes dobozokat már november végén lehoztuk a padlásról. Az első adventi vasárnapon ugyan még nem nyitottuk ki őket, de már előtúrtuk a koszorút, égett az ebédlőasztalnál az első gyertya,

gyanús is volt, már-már „született feleségnek” éreztem magam, mindenre időben gondolok, a ház sem úszik, még egy-két ablakot megpucolok a következő hétvégén, s mire férj vidéki munkájából vasárnap este megérkezik, karácsonyváró fényekben ragyog majd a feldíszített lakás.

Advent második hétvégéje van

A ház ura valóban vidéken dolgozik. Szombat reggel három gyerekemből kettő lázasan ébred, a harmadik testét izzó, vörös kiütések lepik el. Gyermekügyelet nincs, kocsi nincs, EESZT nem működik, tehát recept sincs.

Patika, házi szerek, ima.

Díszek a dobozokban maradnak nyilván, ablakok pucolatlanul, természetesen. Hétfőn sürgősséggel küldenek bennünket a kiütéses kisgyerekkel kórházba. Ott töltünk három napot, többek között a Mikulást is. A másik két gyerek otthon apával, lázasan. Szerdán szabadulunk, én berongyolok tanítani még délután, de már ráz a hideg. Másnapra ágynak dőlök. Az összes gyerek otthon, a lázasak lábadoznak, a kiütéses még nem mehet közösségbe.

Hogy ne legyen egyszerű az élet, az iskolás nyolcadik szülinapja is erre a napra esik, beteg, a várva várt zsúr elmarad. Naphosszat vigasztaljuk, inhaláljuk, vigasztaljuk, inhaláljuk, betegen tortát sütök.

A Mikulást lecsúsztattuk péntekre, írtunk neki levelet, jó fej volt, a kedvünkért aznap hajnalban visszajött, s a gyerekek teli kiscsizmákat találtak reggel az ablakban.

Advent harmadik hétvégéje érkezik

A díszek még mindig a dobozban. A lázasak már nem lázasak, de köhögnek. Egész nap az egyetemen ülök egy fűtetlen előadóban, férj tartja a frontot otthon. Vasárnapra lázas leszek megint. Lehet, hogy nem tett jót a hidegben ücsörgés. A másodikost elengedjük iskolába, rákészülés nélkül ugyan, de meg kell írni a felmérőket, a kiütéses ovis és az eddigre szintén kiütéses bölcsis itthon marad. Én félbetegen berongyolok tanítani, vizsgákra készülünk, óra, próba már nem maradhat el. Kimerültünk, és meg sem gyógyultunk teljesen, örülünk, hogy élünk. 

Advent negyedik hétvégéje jön

A díszek még mindig a dobozban. Most már nagyon szomorú vagyok. A negyedik gyertyát gyújtjuk, és nincsenek kint a girlandok, a kacsintó és a lassan kihunyó fények, a hideg fehér és a meleg fehér, a kedvesen gömbölyű filcmadarak, a porcelánangyalok, az ablakra ragacsolható színes takonykarácsonyfa (a gyerekek kedvéért), a dekorgumiból hajtogatott mézeskalácsházikó – nincs is olyan sok minden, de hosszú évek óta magunkkal cipeljük őket, mindnek története van. Szombaton előkészítőt tartok az iskolában, elmegy vele a nap jó része. Az iskolás elmaradt szülinapi zsúrját pótoljuk nemsokára, egész hétvégés háztakarítás, a feltornyosult szennyeshegy megmászása: mosás, teregetés, hajtogatás. Az ablakpucolás már nem fér bele sajnos.

Pár nap már csak szentestéig

Tele programmal és feladattal az utolsó hét. Egyedül a kisfiunk megy iskolába, a lányok már az ünnepig itthon ragadtak. Iskolai záróünnep, a kis szülinapos pótzsúrja, majd családi karácsonyi műsora, bevásárlás, fa, pelenka, mézeskalács, tanítóknak köszönetgesztus. Kapkodva felhányjuk a legalább már tiszta lakásra a girlandokat.

Az ablakok pucolatlanul maradnak, ez most már biztos.

Készül bejgli, egész jól sikerül. Sajnos nem tudunk elég időt a boldog várakozásban tölteni, mert elszaladtak a túlhajszolt hetek tele betegséggel, de két nappal szenteste előtt zsoltárokat hallgatunk, és apának apakönyvet barkácsolunk a gyerekekkel. A fenyőfa áll, de még pucér, innen-onnan kapott kis üvegcse mézeskalácsok az asztalon. Ha utolsó pillanatban is, de megérkeztünk.

A szenteste igen szépen telt

Az ovis kiütései szinte teljesen eltűntek, bár lázadó minikamasz, most sikerült szép ruhát adni rá, a fa feldíszítve, nem roskadásig, de pont elég és pont tökéletes. Ebéd után – aminek nem kerítettünk nagy feneket – a két nagyobb betlehemi műsort látogat a templomban, míg a kicsi itthon alszik. Van idő szép ruhába bújni nekünk, felnőtteknek is, csenget az angyal, énekelünk, és csendben hálát adunk, hogy egy olyan irgalmatlan nehéz év után, amiről most nem mesélek, itt állunk, állhatunk, van fánk és vannak alatta ajándékok, a gyerekeink boldogok, egészségesek és gyönyörűek.

Karácsony első napja van

A nemrég még kiütéses ovis lázasan ébred.

Itt be kellene fejeznem a cikket, mert sejtitek a folytatást. Karácsony másnapjára a másik kettő is csúnyán köhög. Mire eljutunk orvoshoz, az ovisnak tüdőgyulladása van. Kap orvosságot, a másik kettő nem, nekik (még) tiszta a tüdejük. Fuccs a karácsonyi nagymamás látogatásnak.

Szilveszter hétvégéjére a kis bölcsis kerül kritikus állapotba

Pezsgődurranás és tűzijáték helyett fulladó lélegzeteket számoltam a sötét szobában.

Gyerekügyelet megint nincs, kocsi épp volna, EESZT ismét nem működik, tehát recept sincs, menjünk a kórházba, tanácsolják a telefonban. Az ünnepnapos kórházi ügyelet zsúfolt, szellőztethetetlen folyosóját ismerem. Viszolygok, hogy ott álljak órákig a gyenge, sírós, végtelenül náthás babalányommal. De pakolom a kórházi táskákat, hátha bent fognak minket, ki tudja. Végül kínomban egy huszárvágással beadom a kicsinek a középső lányunk gyógyszerét. Jobban lett. Itthon maradunk. Másnap orvosi kontroll, gyógyszerek beszerezve, végre az összes gyerek gyógyul. Halleluja. 

Ma én és a férjem köhögve, lázasan ébredtünk

Még pár nap van hátra a téli szünetből. Az elmúlt napokban a karácsonyi társasokat épp csak felavattuk. Felkeltünk, pelenkáztunk, reggeliztettünk, vitaminokat, szirupokat, szuszpenziókat osztottunk és adagoltunk, orrcseppeztünk, inhaláltunk, infralámpáztunk, orrot fújtunk és szívtunk vég nélkül, a véletlenszerű időrésekben ételt csiribáltunk az asztalra, mosogattunk, mostunk, rendet raktunk, az éjszakákat a fulladva köhögőkkel átvirrasztottuk, elvétve hányást takarítottunk, majd másnap kezdtük az egészet elölről.

Lefekvés előtt kimerülten pörgetem a közösségi oldalakat. Ismerőseim, kollégáim, tanáraim jelentkeznek be boldogan, kisimultan Spanyolországból, Hawaiiról, Norvégiából, Londonból, Hollandiából, a Balatonról és Teneriféről.

Én itthon nyikorgok a szoptatós fotelben, lázas vagyok, és még nem is mostam ki minden összehányt szőnyeget. Nemsokára vissza kell állni a munkába, indul iskola, óvoda, bölcsőde, le kell vizsgázni az egyetemen, s ott fogunk állni a férjemmel teljesen leharcolva a rajtvonalnál, ahol a most messzi országokban és szép vidékeken pihenők is állnak majd.

Nekem elég lett volna, ha egészségesek vagyunk, ha nagyokat társasozunk, és megjárjuk párszor a környékbéli erdőket. Havat nem is reméltem, segítséget sem az itthoni munkában, sem a gyerekek körül. Most tél van, csend, hó nincs, halálos fáradtság viszont van.

Kérlek benneteket, messzi országokban pihenők, hazai wellnessben sikerrel megmerítkezők, kirepült nagy gyerekek békésen ünneplő szülei, szingli vagy szerelmes fiatalok, gyermektelenek, facérok, mindnyájan, akik egészségben, töltöttétek az elmúlt két hetet, öleljétek meg jövő hét elején a hosszú téli szünetről visszaérkező gyermekes, sokgyermekes barátotokat, munkatársatokat. Könnyen meglehet, hogy ezerszer fáradtabban érkezik meg majd az új esztendőbe, mint ahogyan karácsony előtt a munkát a pihenés halvány reményével szögre akasztotta.

Egészségesebb, könnyebb, legalább pillanatokra önfeledt, de elsősorban boldog új esztendőt kívánok mindannyiunknak!

Szerzőnk korábbi írásait ITT olvashatod

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Maskot

Herold Eszter