Egy kisgyerekes anyuka ismerősnek meséltem, hogy 

nemrég az egyik lányom azt mondta nekem: „Ilyet csak az igazán hülye és kaka anyukák csinálnak”. 

A szörnyű tett, ami ezt a mondatot kiváltotta, egy kedvenc párna kimosása volt, amit előre jeleztem, és amire – higgyétek el – annyira ráfért a mosás, hogy ha az ÁNTSZ tudott volna a párnáról, lehet, hogy kiszállt volna hozzánk. De – nyilván – rossz pillanatban váltottam valóra a kilátásba helyezett ígéretemet, ezért ezt kaptam. Az ismerős anyuka megkérdezte, hogy én ezen nem borultam-e ki. És akkor rájöttem, hogy én már évek óta magamban igyekszem „fordítani” a gyerekeim ilyen típusú mondatait. Persze nem mindig sikerül, mert idegállapotban nehéz egy pillanatra is kívülről tekinteni a szituációra. De ennél az ügynél 

úgy tekintettem, mintha a lányom ezt mondta volna: „Nagyon mérges vagyok rád, hogy pont most mostad ki a párnám, mert nekem azonnal szükségem lenne rá, és amúgy is jobban szeretem koszosan”. 

Mint ahogy én is azt mondom néha, amikor valaki nagyon agresszíven vezet körülöttem a forgalomban, hogy „Baszódj meg, te idióta”, de ez valójában azt jelenti, hogy „Nagyon megijesztettél, nem szeretném, hogy még egyszer ezt csináld”. De valamiért bizonyos pillanatokban nem tudjuk verbalizálni a valódi érzéseinket (még felnőttként sem), ezért vagyunk kénytelenek ilyen indulatos kijelentésekkel pótolni ezt.  

Záborszky Zsófia (akit az Instán Anyatükör néven találtok) néha fájóan őszintén, de mindig segítő és előremutató tanácsokkal beszél az anyaság nehezebb pillanatairól. Ezért rögtön rá gondoltam, amikor kitaláltam, hogy szakember segítségével az én kis önmegnyugtató magyarázatom mellett rendesen is „le lehetne fordítani” ezeket a rendszeresen előforduló mondatokat. Miután a saját élményeimet más anyukák tapasztalataival kiegészítettem, csoportokba rendeztük őket, és Zsófia pontokba gyűjtötte, hogy milyen, szülői szemmel megnyugtató érzések kavarognak egy-egy ilyen indulatos kijelentés (vagy kiabálás) mögött.

Ez mondja:

„Nem szeretlek!” „Utállak!”

Ezt érzi:

  • Fontos vagy, és ezért intenzív érzéseket váltasz ki belőlem.
  • Még nem tudom kezelni a hirtelen indulataimat, amik akkor keletkeznek bennem, ha nem kapok meg mindent tőled azonnal, ahogy jelzem vagy szükségem van rá. Ilyenkor megijedek, hogy ez akkor már mindig így lesz, mivel az időérzékelésem is alakul még, és elönt a harag. Majd megtanulom lassan kezelni, ahogy fejlődik az idegrendszerem.
  • Biztonságban érzem magam, és ezért ki merem fejezni a nehéz érzéseimet is. Bízom benne, hogy ettől még szeretni fogsz. 
  • Feszegetem a határaidat, hogy még inkább megerősödjek benne, mennyire szeretsz, annak ellenére, hogy hogyan viselkedem és mit mondok.
  • Kíváncsi vagyok, hogyan reagálsz erre, hogy én is tanulhassak belőle. (Akár azt is, hogy ezt később hogyan fordítsam a javamra… – a kicsit cinikus szerk.)   
     

Ezt mondja:

„Te vagy a legrosszabb anyuka a világon.” „Buta vagy!” „Undok vagy.” „Gonosz vagy.” „Milyen anya, aki ezt és ezt csinálja?” „Ilyet csak az igazán hülye és kaka anyukák csinálnak.”

  • Tartod a határokat, nem mindig csinálsz mindent úgy, ahogy én épp akarom, és ez nekem frusztráló, mert (még) nem értem, és nem látom, hogy ez nekem miért jó.
  • Nem tudom még kezelni az indulataim, amik akkor törnek rám, ha nem csinálod azt, amit szeretnék, és ilyenkor rád öntök minden csúnya szót és jelzőt, amit eddig hallottam, és eszembe jut.
  • Még nagyon az „itt és most”-ban létezem, amikor elönt az indulat, kiömlik belőlem minden, és nem tudom késleltetni. 
    Egyszerűen nem bírom el a pillanatnyi feszültségeim. Szükségem van rád, hogy te elbírd őket.
  • Sajnálom, és nekem is fáj, engem is bánt, ahogy ezeket kimondom, de még nem tudom a pillanatnyi feszültséget máshogy levezetni.
  • Rád merem önteni az indulataim, a bizonytalanságom, a félelmeim, mert valahol mélyen bízom benne, hogy figyelsz rám, meghallasz, és érteni fogod, hogy egyáltalán nem gondolom így, csak abban a pillanatban valami nagyon fáj, amit még nem tudok árnyaltabban kifejezni. 
  • Ha nem vagy tökéletes, és nem vagy száz százalékban mindig elérhető számomra, akkor ezekben a frusztrált pillanatokban gonosznak gondollak, mivel az én világom még elég fekete-fehér. Nem ismerek még más opciót: anya vagy jó, és minden vágyamat teljesíti, vagy ha nem, akkor gonosz. Az érzelmi érésem során ez majd árnyalódik, és rá fogok ébredni, hogy lehetsz egyszerre nagyon jó és mégis tökéletlen anyuka, aki akkor is szeret, ha nem elégíti ki minden vágyam és szükségletem. 
  • Feszegetem a határaidat, hátha beigazolódik a félelmem, és kiderül, hogy tényleg nem szeretsz. 
    Valójában arra vágyom, hogy újra meg újra megbizonyosodjak arról, hogy a te szeretetedben és elfogadásodban biztonságban lehetek, és mindez független a teljesítményemtől.  
     

Ezt mondja:

„Apát/anyát sokkal jobban szeretem.” „XY anyukája sokkal jobb anyuka.” „A nagyit/nagypapát jobban szeretem.”

Ezt érzi:

  • Nyílik a világ, már nem csupán te létezel számomra, mégis te vagy az origo, akihez mindenkit viszonyítok. 
  • Kezdem megtapasztalni, hogy az emberek különbözőek, és nem mindent ugyanúgy csinálnak. Ez még kicsit frusztráló, hisz eddig csak az létezett, ahogy te csinálod. Ennek a feszültségét tolom most rád, hogy segíts elbírni, és biztosíts afelől, így is minden rendben van. 
  • Mérges vagyok rád, hogy nem mindig csak velem foglalkozol, és nem csinálsz mindent pont úgy, ahogy én akarom, ezért keresek valakit, aki pont azt a dolgot, amiben most haragszom rád, máshogy csinálta, és egy pillanat erejéig belelovallom magam abba, hogy az nekem jobb. Nem tudok még hosszú távban gondolkodni, és a határok fontosságát még tanulom.
  • Sokszor nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mire vágyom, így egy adott helyzetben ahelyett, hogy azt mondanám: „Anya, kérlek még mesélj egyet, mielőtt leoltod a villanyt”, csak eszembe jut, hogy a nagyi múltkor kérés nélkül is hármat mesélt, de ezt a gondolatsort kihagyom, és csak annyit mondok, hogy „a nagyit jobban szeretem”, mert azt, ami per pillanat frusztrál, ő máshogy csinálta.

Ezt mondja:

„A testvéremet jobban szereted, mint engem!” „Bezzeg neki mindent megengedsz.” „Nem akartam, hogy testvérem legyen.” „Utálom a testvéremet.”

Ezt érzi:

  • Félek, hogy én már kevésbé vagyok fontos.
  • Szorongok, hogy nem voltam elég jó gyereked, amiért kellett még egy tesó is mellém. 
  • Szükségem van veled egy kis kettesben töltött minőségi időre, hogy újból megbizonyosodjam afelől, hogy engem is nagyon szeretsz.
  • Hiányzik az eddigi életünk, amíg csak én voltam a fókuszban, nem tudok ilyen hirtelen váltani, hiszen ez egy komoly gyászfolyamat. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Reméljük, segítettünk egy kicsit azoknak a szülőknek, akiknek ezek a mondatok (még) mélyre mennek. Bár az eddigi tapasztalataim szerint, amikor végre jobban mögé látunk egy-egy ilyen fájó helyzetnek, és esetleg növesztünk is egy kis kérget a lelkük megfelelő részére, akkor a kis piszkok újabb területet nyitnak meg, ahol még egyáltalán nincs kéreg…

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Lisa5201