Így (nem) viselitek el ti a szarrágókat – Történetek, amelyeken nem tudtuk, sírjunk vagy nevessünk

–

Az ingázó

„Ismertem korábban valakit, aki inkább három különböző helyen vásárolt, mert az egyik boltban ez volt akciós, a másikban valami más, a harmadikban meg egy harmadik dolog. Közben elment egy csomó benzin, idő, de nem érdekelte, ragaszkodott ahhoz, hogy ő igenis jól jár ezzel a módszerrel. Nem tudok mihez kezdeni az ilyen emberekkel.”

(Viktória)

 A precíz

„Áruház, január 31., vasárnap este hét (zárás) előtt húsz perccel kezdett felpakolni a szalagra a jól szituált házaspár. Negyven percig blokkoltam, pedig jó vagyok/voltam/. Száz ötezer forint volt a vége. (Ez húsz éve volt.)  Már az összes kollégám hazament, a biztonsági őr állt mellettünk, a műszakvezetők engem meg a trezorost vártak kabátban a személyzetinél. A nő még tételesen végignézte ott helyben a blokkot, a fickó, aki egy guriga húszasból adott hatot, az utolsó ötforintost is visszakérte. Szemrebbenés nélkül. A havi fizetésem körülbelül hatvanhárom ezer nettó volt akkoriban.”

(Andrea)

 A buhera

„Első szerelmem apukája volt… hát hogy is mondjam… spórolós. Olyan trükkjei voltak, hogy ihaj! Az ötliteres vécétartályba tett egy megtöltött kétliteres kannát, az, ugye, csökkentette a térfogatot három literre, így minden lehúzásnál spórolt két liter vizet. Egy zseni volt az öreg, na!

(Beatrix)

 Az ajándék visszakérős

„Az exem ma kérte vissza a gyerekeknek két éve karácsonyra adott ajándékát. Pedig azt hittem, már nem tud meglepni. 

(Dorina)

* Hozzászólás: „Azt se tudtam, hogy elváltál...”

Dorina válasza: „Dehogy váltam! Ahhoz hozzá kellett volna menni. De így érted biztos, hogy nem ő a legideálisabb férjjelölt…” 

A hűbérúr

„Kanada. A kolléganőm mindenkit körbekérdezett, hogy ki milyen kávét kér. Amikor visszajött, odasúgta az asszisztensekkel teli teremben, hogy az én kávém az irodánkban van, odadugta (wtf). Mert nekünk, szenioroknak a Starbucksból hozott, az asszisztenseknek meg a jóval olcsóbb Tim Hortonsból. Elképzelése szerint a kávét az asztalom alatt bujkálva kellett volna elfogyasztanom, lesve nehogy valaki bejöjjön. Hogyne.”

(Zsuzsi)

Porszem a gépezetben

„Apukámmal és kollégáival jártunk síelni Ausztriába. Mindenki mindenkivel nagylelkű volt, kivéve egy embert. Sosem ült be velünk a hüttébe, nehogy neki kelljen az egyik kört fizetni; mi hoztuk-vittük autóval, de az öt eurós parkolójegyet se fizette ki.”

(Dalma)

A realisták

„Egyszer sikerült egy ilyen pasit kifognom. BMW-je volt, ennek ellenére az első randin kajajeggyel fizetett… Gondoltam, elásom magam. Mint a tízéves házasok…)”

(Renáta) 

„Az én pasim hat év alatt kábé kétszer hívott meg vacsorázni. Egyszer azt bírta mondani, hogy »egy barátnő pénzbe kerül«. SOHA nem csináltunk semmit.”

(Ildikó)

A dzsungelharcos

„Egy ismerősöm képes volt 2,5 órát tömegközlekedni azért, hogy 50!!! forinttal olcsóban vegyen dezodort.”

(Zoltán)

 A hittérítő

„Sajnos egy szarrágóval dolgozom. Tizenmillió forint a bankban, bérbeadott szőlő, pincészettel, amiből szintén milliós a bevétel. Saját bevallása szerint. Ő meg szinte száraz, többnapos kiflit, kenyeret, több hónapja lefagyasztott rántott húst, virslit, meg egyebeket hoz enni. Ráadásul azzal foglalkozik, hogy a kollégák minek költenek annyit, miért nem spórolnak. Agyrém, hogy mennyire a fogához verdesi a garast, miközben nem is kellene. Az agyamra megy.”

(Ági)

A környezettudatos

„Egy ismerősöm rántott halat készített, én pedig az olajat le akartam csepegtetni a szalvétán. Rám rivallt, hogy mit képzelek. Mondtam, hogy a halat szeretném az olajtól megszabadítani. Erre a kétrétegű szalvétát szétszedte, és egyet a tányérra tett, a másikat meg vissza a csomagolásba, közben kiabált, hogy ez nagyfokú pazarlás.

Tizennyolc szelet halhoz egy darab egy rétegű szalvétát szabad használni…”

(Éva)

Az empaták

„Ismerősöm édesapja még a bolti kenyér csomagolópapírját sem dobta ki, jó lesz vécépapírnak… Szórakozni sem jártak sehova. Szóval sokszor valóban generációs minták húzódnak a háttérben. A nagyim sem dobott ki szinte soha semmit. Mert emlékezett, hogy a háborúban milyen sokat éheztek. Viszont a minőségre, színházra, nyaralásra sosem sajnálta a pénzt. Az unokáitól semmire sem.”

(Ildikó)

„Én elég fukar vagyok, de egy darab bőrönddel kezdtük a házasságot, úgyhogy már a belemet kidolgoztam azért, amink van, és nagyon nehezen válok meg olyan pénztől, amiért nekem is meg kell küzdenem, főleg, ha fél évig tartozik vele valaki, vagy szarrágó. Megrendelőknek szinte ingyen dolgozom, hogy aztán az autószerelő/doki/könyvelő/tömegközlekedési cég/bolt, szóval kábé bárki olyan pénzeket számoljon fel, hogy attól hanyatt esek. Nyilván én is inkább a gyerekeimre költeném. Bármennyire is gáz, mindig előre akarom tudni, mi mennyibe fog kerülni, és nem, nem viselem jól, ha nem várt költséggel találkozom, mert ebben az országban kultúrája van a becsapásnak, csalásnak, lehúzásnak. És kissé nehézkes az is, hogy ne bánts meg másokat, ha például a kollégák vesznek szuper KÖZÖS cuccokat (mondjuk, kávét), de én úgy gondolom, hogy a kevésbé márkás is pont azt tudja…”

(Petronella)

Kurucz Adrienn 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Holger Scheibe