Életre szóló bűntudat és önbizalomhiány lehet az örökségük: mártír anyák gyerekei

–

Miattad vagyok boldogtalan!

Ha össze kellene foglalni egy mondatban, milyen üzenettel vág bele az életbe az a gyerek, akinek az anyja (apja) mártírnak látja-láttatja saját magát, akkor talán ez lenne a legpontosabb szlogen.

„Miattad vagyok boldogtalan.”

Nincs ember, akit ne sebezne meg egy ilyen antré. De a bűnbakképzés az egész család életét megmérgezi, hiszen ez nem két ember játszmája, hanem, mint ahogy azt látni fogjuk, mindenki szerepet kap a drámában.

Képzeljük el az alábbi szituációt!

Egy családban az a narratíva, hogy az anya azért nem fejezte be az iskolát vagy épített karriert, mert terhes lett. Ez tökéletes fedősztori lehet: nem kell szembenézni a sikertelenséggel, ambícióhiánnyal vagy lustasággal, egy életen át lehet mutogatni az elsőszülöttre, aki létével kifogta a szelet a vitorlából.

A sztori akkor is működik, ha az anya igazából meg sem kísérelte soha megszerezni a diplomát, sőt még további gyerekeknek adott életet. Jellemzően ezekben a helyzetekben a többi gyerek nem esik olyan szigorú megítélés alá, a nagy lett a bűnbak, minden tette vagy hiánya az anyai áldozat függvényében értelmeződik.

És jellemzően ehhez a játszmához vannak is partnerei az anyának: az apa vagy a kisebb gyerekek, akik talán sose jönnek rá, hogy a fekete bárány nem is volt annyira fekete talán, csak nagyon dühös az elvárásoknak való megfelelés lehetetlensége miatt. 

A mártír szerepkörnek sokféle változata létezik, íme, a leggyakoribbak (persze kevert verziók is burjánzanak):

1.

A sopánkodó. Kevesli a figyelmet, a szeretetet, ezért, hogy foglalkozzanak vele, előrántja a mártírkártyát (talán már gyerekkorában megtanulta ezt a manipulációt, mert elhanyagolták): panaszkodik, megbetegszik, reklamál.

2.

A mantrázó. „Megszültelek, felneveltelek, három évig szoptattalak, hasfájós voltál, kibírhatatlan voltál, az én kenyeremet eszed, kidolgozom a belem, hogy mindened meglegyen…”

3.

Az örök elégedetlen. Míg mások inkább tupírozzák gyerekeik teljesítményét az ismerősök előtt, ő leszólja őket, kicsinyíti az érdemeiket, hogy inkább vele, az anyával szimpatizáljanak, akik küszködik, aki mindent megtesz, de hiába.

4.

Hamupipőke. Mindent neki kell csinálnia, pedig majd megszakad, de senki nem ért semmihez a házban. Valójában nem engedi, hogy segítsenek neki. Kiskorúsítja a környezetét.

5.

Az irigy. Leszólja, kibeszéli, gúnyolja azokat az anyákat, akiknek van magánéletük a gyerekek mellett, akik sportolnak, utaznak vagy karriert építenek – ellentétben vele, akinek nincs ideje önmagára, mert az anyaságnak él.

6.

A mindenes. Olyan áldozatokat hoz, amiket senki se várt el tőle. „Fennmaradtam hajnalig, mert aggódtam.” „Megírtam az olvasónaplót helyetted, mert tudtam, hogy nem fogsz elkészülni vele, ezért NEM ALUDTAM egész éjjel.” „Belebetegedtem az aggódásba, amikor a gyerek vizsgázott.”

7.

A fakír. Folyton különböző tünetek miatt panaszkodik, de elhanyagolja az egészségét, nem megy el szűrővizsgálatokra, nem szedi a gyógyszereit, hogy aggódjanak érte, és nem fogad el segítséget, csak lamentál.

8.

Az áldozat. Őt mindenki bántja, gyötri az élet, csalódott mindenkiben.

9.

A rendező. Leosztja a szerepeket. Van a bajkeverő-csaló-gazfickó rokon és a megmentő. Előbbi elmenekül idővel, utóbbi marad, és szenved, mert a saját problémái senkit se érdekelnek, csak a szerepe, miszerint felkarolja, meghallgatja, megvigasztalja az áldozatot.

10.

A zsaroló. „Majd, ha én már nem leszek, megtanulod…”, „Nem szereted már anyádat, hogy sose jössz haza?” „Mindig csak a barátok?”

11.

Az orákulum. Mindenről tudni akar, mindent véleményez, mindenbe belefolyik, mint egy inda, úgy fonja körül szeretteit.

12.

A kárpótlásra váró. „Nekem csak te vagy.” Ez a jelmondata. Gyerekétől azt várja, hogy megadja mindazt a törődést, szeretetet, figyelmet, gondoskodást, amit a párkapcsolatától nem kapott meg.

13.

A könyvelő. Úgy véli, a sok szülői áldozatért a gyereknek fizetnie kell, tartozik neki.

14.

A Janus-arcú. „Megveszem neked, mert annyira szeretlek, de ugye tudod, hogy én ezért RENGETEGET dolgoztam!” Ad, és a másik kezével azonnal el is vesz. „Fontos vagy nekem, de nagy teher is vagy, mert áldozatokat kell hoznom érted”, üzenik duplafenekű mondatai.

A mártírkodás hosszú távú következményei, hatásai a pszichére

Akit gyerekként egy mártír anya ural, azt éli meg, hogy a szeretet csatamező, állandó küzdelem, rengeteg véráldozattal és végtelen sok hibáztatással-bűntudattal jár.

A játszma egy félreértés köré szerveződik, miszerint a szülőnek a gyerek tartozik, és törlesztenie kell. Csakhogy ez nem igaz, a gyerekek a saját utódaiknak adják tovább, amit kaptak, jót is rosszat is sokszor…

A másik alapvető tapasztalása a mártír szülők gyerekének, hogy amit ő nyújtani tud, az sosem elég. Ettől aztán sérül az önbecsülése, és talán az intimitástól is berzenkedni fog egész életében, mert tudat alatt attól tart, újra börtönbe kerül.

Hasonló következményei lehetnek annak, ha az anya túlságosan belefolyik a gyerekei életébe, és azok így nem tanulják meg a határvédelmet: társfüggő, megfelelési kényszeres, bizonytalan, határozatlan személyiségű emberré válhatnak, akik nehezen állnak ki magukért. 

 

Az is könnyen előfordulhat, hogy felnőtt párkapcsolatukban hasonló játszmákban találják magukat: mindenért a másikat hibáztató mártírként vagy egy mártír áldozatként újra.

„Miattad vagyok boldogtalan!”

Közhely, de igaz, a gyerek felszívja, amit mondanak neki, és elhiszi akár egy életre, hogy ő ilyen vagy olyan. Nem csoda, hogy a mártírok gyerekei sokszor tele vannak nemcsak bűntudattal, de indulattal is, mert állandóan megszégyenítették őket a hibák emlegetése, az irreális elvárások, a határaik áthágása révén.

Ugyanakkor a gyerekek mindig igyekeznek védeni a szüleiket, maguk előtt is. Nagyon nehéz belátni, hogy anya vagy apa valójában nem szenved, pontosabban a szenvedés csak egy eszköz a kezében, amivel sakkban tarthatja a többieket.

Hatalomszerzés, uralkodás, manipuláció: sok időnek kell eltelnie, míg felnőttként felismeri valaki ezeket a régi játszmákat, ha egyáltalán sikerrel jár, és nem önmagát marcangolja majd élethossziglan, hogy nem elég jó, áldozatkész, rendes ember.

Mindegy, hogy ő volt a „bűnös” vagy ő a „balzsam a sebre”: a gyerek szempontja nem érvényesült.

Nem tanulta meg talán érteni, kifejezni sem az érzéseit, kívánságait. Mert ha gyerekként megtette, megbüntették vagy a szülőt egyszerűen nem érdekelte az ő gondja. Úgyhogy megtanulta elnyomni a fájdalmát, magában tartani a gondolatait.

Az anyaság mítosza

Él egy kép bennünk, miszerint egy anya gondoskodó, ösztönösen tudja, mi a dolga, és a szeretete feltétel nélküli. A bibliai parancs pedig olykor találkozik a modern társadalmi elvárásokkal: lázadni a szent szülői akarat ellen hálátlanság.

Peg Streep amerikai író említi, hogy rengeteg beszélgetése volt olyan anyákkal, akik fűnek-fának panaszkodtak, milyen kőszívűek a gyerekeik, felszívódtak, sőt az unokákat is távol tartják tőlük. És miközben keseregnek, vádaskodnak, nem gondolkodnak el azon, hogy ők miben hibázhattak, csak azt hajtogatják, hogy ők mindent megadtak, mindent megtettek, mindenről lemondtak miattuk.

Mihez kezdhet egy mártír szülő gyereke?

Nem egyszerű feldolgozni, hogy a szeretett lény játszmázott-játszmázik. Mindamellett javíthat a kapcsolaton, ha az illető megpróbálja reálisan tekinteni a szülőt: elfogadni, hogy ilyen, talán nem is fog változni, és ezért meg kell húzni bizonyos határokat, hogy a manipulációt kivédje az ember.

Segíthet az állandó önmarcangolás kigyomlálásában az önvizsgálat, amelynek során tudatosítható, mi az ok és mi az okozat. És az okokba beletartozik a szülő szempontja is, az a kérdés, hogy vajon miért lett mártír. Öröklött mintát hozott tovább ő is, vagy valamilyen trauma (válás, haláleset) érte, amitől megváltozott? 

 

Sebestyén Eszter pszichológus írta egy korábbi WMN-cikkében, hogy „egy anyának egyetlen elfogadható indokot engedünk a mókuskerékből való kiszállásra: a betegséget. Semmi mást. De azt is csak rövid ideig.

És úgy, hogy a kórházból hazafelé esetleg a bevásárlást is intézze el, vagy a gyerekeket szedje össze az iskolából, mert hát, »pont útba esik«.

Mit érünk el ezzel? Azt, hogy az anyák minden frusztrációjukat magukban tartják, nehézségeikkel kizárólag egyedül próbálnak megbirkózni, szenvedéseikre nem keresnek enyhülést, mert ezt várják el tőlük, így ők is ezt várják el maguktól. Ez pedig oda vezet, hogy egyre több anya fog megbetegedni, egyre többen omlanak össze szépen csendben, egyre többen nyúlnak bármihez, ami éppen aktuálisan enyhíthet a problémáikon […].”

Például ahhoz, hogy részvétet, odafigyelést csikarjanak ki azáltal, hogy felöltik a mártírarcot.

A mártírkodás hátterében alacsony önértékelés is állhat: ilyenkor az anyaság azt jelenti valakinek (többek közt), hogy valahol nélkülözhetetlen.

Megérteni önmagunkat, megérteni a másikat: ez lehet a játszma felülírásának módja. Nem könnyű, de átírható a forgatókönyv. Bekerülhetnek például olyan alternatív mondatok, mint például az „akkor is szeretlek és akkor is szerethető vagyok, ha nem táncolok úgy, ahogy fütyülsz.”

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITT 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/globalmoments