Az írott ajánlók szuperül felkeltik az érdeklődésünket, irányt mutatnak, hogy nagyjából milyen jellegű játékkal állunk szemben, milyen korosztálynak szánták az alkotók, és természetesen, átadhatja az adott cikk írójának a játék iránti lelkesedését is. Ha viszont magával a játékkal szeretnénk kicsit mélyebben megismerkedni, képbe kerülni a szabályokkal, vagy épp ellenkezőleg: csupán átfogó, felületes információkat szerezni valamilyen általános típusról, akkor érdemes videóbloggerek felvételeit is meg nézni.

Készítőik elkötelezettségét bizonyítja, hogy angol, de magyar nyelven is kiemelkedően sok és színvonalas anyagot lehet találni, valóban szinte minden elképzelhető témakörben. Ezekből szemezgettem – és valóban csupán szemezgettem, biztos vagyok benne, hogy a társasjáték-kedvelő olvasók még több érdekes, figyelemfelkeltő youtubert ismernek. Ki velük! Jöhetnek a tippek kommentben!

Lényegre törő szabálymagyarázók

Alapvetően ismered már a társasjátékok világát, van is pár XXI. századi darabod, tudod, hogy nem a Hotel és az Uno a játékok csúcsa, sőt van is pár konkrét doboz, amit kinéztél magadnak, mert a kapott információk alapján úgy tűnik, stílusában, játékmechanizmusában közel áll a szívedhez, az ár-érték arány tekintetében pedig még a pénztárcádhoz is – ám szeretnél képbe kerülni a szabályokkal, még mielőtt a kasszához lépsz?

Esetleg te kitűnően ismered ugyan az adott játékokat, de az összejövetelen, ahol szeretnéd feldobni velük a hangulatot, több olyan ismerős is jelen lesz, aki még sosem találkozott velük? Nyilván fogsz tartani szabálymagyarázatot, de úgy érzed, sokat segítene, ha legalább minimálisan tájékozódnának róla, hogyan is zajlik egy menet?

Ilyen helyzetekben jönnek jól azok a rövid, lényegre törő szabálymagyarázó videók, amelyeket sokszor pontosan azzal hirdetnek a készítői, hogy „3 perces” vagy „5 perces” board game rules.

Nagyon sok ilyen van, lényegében bármilyen nyelven – legegyszerűbb rákeresni úgy, hogy beírjuk, hogy „How to play” és az adott játék nevét. Angolul az egyik „klasszikus” youtuber The Rules Girl, aki egy Azult három, a komolyabb stratégiai játékokat (mint például Pandemic, Catan, 7 csoda) is csupán négy-öt percben magyarázza el.

Magyar nyelven az egyik leginkább lényegre törő anyagokat készítő vlogger a DRAFT – Társasjáték vlog. Sok, eltérő jellegű, típusú játékot mutat be, The Rules Girlhöz hasonlóan három-négy-öt percben.

Az ilyen rövid, „hogyan játsszuk?” típusú videóknak ugyanaz az előnyük, mint a hátrányuk: tömörek, világosak, ám semmiképpen nem állítható róluk, hogy túlzottan részletesek lennének. Az első pár másodpercben általában kapunk információt arról, hogy hány és milyen életkorú résztvevővel játszható a játék, várhatóan mennyi ideig tart, ezt követően pedig a legalapvetőbb játékszabályokkal ismertet meg a készítő.

Nem fog arról mesélni, milyen stratégiát érdemes követni, és azt sem árulja el, ő személyesen miért szereti vagy ajánlja másoknak, esetleg mi okozhat kihívást (pláne csalódást). Sok esetben a szabályokból is csupán a legalapvetőbbekkel ajándékoznak meg.

Ha részletesebb információkhoz szeretnénk hozzájutni (akár mert saját magunknak akarunk vásárolni, akár mert ajándékozáshoz próbálunk hasznos tanácsot kapni), más jellegű vlogokat érdemes nézni.

Játékszabályok szeretettel

A fentieknél részletesebb szabályokat, személyes élményeket („szeretem, mert”, „ajánlom, mert”) és végigjátszásokat is találhatunk a YouTube-on.

Az egyik, talán legismertebb játékismertetős videókat a Gémklub készíti.

A Jatszma.ro jellemzően nem túl hosszú (húszpercesnél általában rövidebb), de érdekes, minden fontos szabályt bemutató, élvezetes beszámolókkal szokott jelentkezni, a videót végignézve nemcsak arról kaphatunk képet, hogyan kell lejátszani az adott játékot, de arról is, hogy mi lehet benne számunkra személy szerint érdekes és izgalmas.

Legnagyobb személyes kedvencem viszont d3meeples – nála éppúgy találhatunk hétperces videókat, de harmincöt perces, részletes anyagokat is, tölt fel szimpla, lényegre törő (ám mégsem csupán a játék „csontvázát” tartalmazó) bemutatókat, de teljes végigjátszásokat is – utóbbiakat többnyire a párjával.

Az ő videóit tiszta szívből ajánlom szülőknek is, valamint azoknak a jó szándékú embereknek, akik kisgyerekes családok látogatásakor nem a huszadik Barbie-t, játék puskát és dobfelszerelést szeretnék rásózni a gyerekekre (és kínosan mosolygó felmenőikre).

A készítő maga is kisgyermekes apuka, így kitűnően ismeri és mutatja be a három év feletti gyerekeknek szánt bűbájos logikai játékokat, de a videói között nem egy végigjátszás is található, amelyet a kislányával bonyolít le. Ezekkel nem csupán bizonyságát adja, mennyire élvezik a gyerekek az ilyen jellegű játékokat, de segítséget is nyújt abban, hogy tájékozódjunk, melyik logikai játék milyen élményt nyújt a gyerkőcnek, sőt akár abban is, hogyan érdemes megmutatni a kicsiknek az ilyen típusú „feladványokat”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

d3meeples blog (@d3meeplesblog) által megosztott bejegyzés

Mit, hogyan, miért játsszunk – vagy épp miért ne?

Az a tapasztalatom, hogy ha angol nyelven keresünk részletes szabálymagyarázatot, akkor végigjátszásokat, társasjátékos élménybeszámolókat, híreket, beszélgetéseket feltöltő vloggerek anyagába botlunk a legtöbb esetben. Ilyen például a Watch it played. Az ő oldalán kiemelkedően sok „Hogyan játsszuk?” típusú videó található, ám mindemellett beszélgetések, élménybeszámolók is.

Magyar nyelven viszont kihagyhatatlan a Mit játsszunk? vlog. Egy fiatal pár, Zoli és Réka tölt fel rendszeresen szuper játékbemutatókat, mégsem csak ezért érdemes nézegetni az oldalukat.

Őket követve néha olyan érzésem van, hogy szinte nincs olyan téma vagy kérdés társasjátéktémában, amelyre ne adnának (vagy ne keresnének) választ.

Volt már szó arról, hogy melyek a legjobb ár-érték arányú társasjátékok, de arról is, hogy melyek azok a régi, és sok ember számára ma klasszikusnak számító board game-ek, amelyek ma már kevés ember igényeit elégítik ki (okkal), s milyen kitűnő alternatíva található helyettük… De beszéltek a kártyavédőkről, mutattak be kooperatív, illetve alapvetően nem kooperatív, versengő, ám mégis békés, a családias, baráti hangulatot nem romboló játékokat, vagy épp olyanokat, amelyeket akár hét személlyel is lehet játszani.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mit Játsszunk? (@mitjatsszunk) által megosztott bejegyzés

Kezdő, az újfajta társasjátékokkal épp csak ismerkedő embereknek éppúgy ajánlom a vlogjukat, mint azoknak, akik sokat és sokszor játszanak, tisztában vannak a saját igényeikkel, elképzeléseikkel, és ezért nagyon is jól tudják, milyen keresőszó az, amelynek alapján szeretnének tájékozódni, továbblépni ebben a világban.

Most pedig jöhetnek a ti tippjeitek: kiket követtek, miért szeretitek őket? 

H. Fekete Bernadett 

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Pexels/cottonbro