Évek óta megy a vita a nyelvvizsga-kötelezettség jogosságáról, most pedig még az is rátesz egy lapáttal a forrongó hangulatra, hogy napokkal ezelőtt Karácsony Gergely főpolgármester elismerte, nem valami jó az angolja. A kommentelők mindig ugyanazzal érvelnek: aki nem képes arra, hogy megszerezze a diplomához szükséges középfokút, az egyáltalán miért akar diplomát, és hogyan nevezheti magát értelmiséginek?

Akik megvédhetnék magukat itt, azok lapulnak, hiszen azt többé-kevésbé minden ember szégyelli, ha nem beszél nyelveket. Pedig ahhoz is kell készség, annak hiányában pedig rohadt sok erőfeszítés.

Valóban azt gondoljuk, nem építhet elég jó házakat egy olyan mérnök, nem játszhatja el elég jól Opheliát egy olyan színész, vagy nem tervezhet csodálatos parkokat egy olyan tájépítész, akinek nincs nyelvvizsgája?

A kérdés nem költői. Tényleg érdekel, hogy valóban ezt gondoljuk, vagy csak szeretjük hangoztatni, hogy „a szabály az szabály, meg van mondva, hogy nyelvvizsga kell”.

Egyébként már az izgalmas kérdés, hogy egyáltalán ki számít értelmiséginek.

Agrármérnökként doktorált nagyapám jól ismerte az operákat, és elolvasta a világirodalom jelentős részét. Az ő idejében a többi között ezt jelentette értelmiséginek lenni, akkor is, ha a doktorijának semmi köze sem volt az úgynevezett „humán” tárgyakhoz. Anyám, aki igazi nyelvi antitalentum, és még több év moszkvai tartózkodás alatt sem volt képes megtanulni oroszul, annak idején az egyik legsikeresebb ember volt a szakmájában, mellesleg impresszív világirodalmi és filmművészeti ismeretekkel büszkélkedhet.

Akkor ő most már nem számítana életre valónak, sikeresnek, értelmiséginek? Vagy az ő idejében minden annyira más volt?

Húsz évvel ezelőtt történt, hogy akkori szerelmem családjával néztük a Legyen Ön is milliomos! vetélkedőt. Az egyik komolyzenei kérdés százezer forintot ért. Gépészmérnök „apósom” megjegyezte, hogy az ő fiatalkorában, a 60-as években – egy ilyen kérdés filléreket érne. Hiszen még egy érettségizett is kente-vágta volna. Akkor már a barátom és én is végzős egyetemisták voltunk, de fogalmunk nem volt a válaszról… Ez a különbség a 30-as, 60-as és 90-es évek diplomás értelmiségijei között. Most nem tudom, mi a helyzet, de szerintem már jó húsz-harminc éve elég nagy bajban lennénk, ha például a komolyzenei műveltség is az értelmiségi lét egyik kritériuma lenne. A nyelv viszont egyre inkább annak számít.

Mindenesetre én most beleállok a vitába, és kijelentem, hogy jövőre talán egyike leszek azoknak, akiknek a nyelvvizsga hiánya miatt „beragad” a diplomájuk. Mégis értelmiséginek tartom magamat.

Sosem volt jó nyelvérzékem. Általános iskolában németet, középiskolában németet és angolt… Belezavarodtam ebbe a mondatba, mert sem nem tanították, sem nem tanultam őket. A gimis német már vállalható volt, de az angolórát sokszor meg sem tartották. Például akkor, amikor JP osztálytársam (aki azóta állítólag teljesen megváltozott) literally kikergette az angoltanárt a teremből még óra elején, és mindannyian lementünk az udvarra cigizni.

Aztán eljött az érettségi, és a szomszédunkban lakó angoltanár, aki ugyanabban a gimiben tanított, ahová jártam, csak épp nem engem, kedvesen odajött hozzám a szóbelit követően, és azt mondta, ő megbuktatott volna. Hát így lettem egyetemista.

A diplomához kellett a nyelvvizsga, úgyhogy elmentem egy magántanárhoz, és letettem. Akkor már a 2000-es évek közepén jártunk, így megértettem azt is, hogy a nyelvtudás érték. Úgyhogy felkerekedtem, és kimentem Londonba öt hónapra pultozni, hogy végre igazi magyar diplomás értelmiségi lehessek.

Még mindig jobb, mintha fordítva történt volna. Sok ismerősöm előbb lesz igazi magyar diplomás értelmiségi, és csak utána megy ki Nyugat-Európába kétkezi munkát végezni.

Szóval hazajöttem, és végre már beszéltem angolul. Amikor pedig újra egyetemista lettem, papírt is szereztem róla, hogy több pontom legyen a felvételin. Tehát most van egy felsőfokú angol nyelvvizsgám, de könnyen lehet, hogy a jövőre esedékes MA diplomámat nem tudom idejében átvenni. Mert a követelmény két darab középfokú nyelvvizsga. 

 

Csak jelezném, hogy nem szanszkritül beszélek (pedig egyébként milyen menő lenne!), tehát jelenlegi nyelvismeretemmel mind az újságírás, mind a pszichológia tudományában képes leszek a kellő mélységekig elmerülni. Még akkor is, ha sosem fogok Günter Wallraffot vagy Freudot németül olvasni. Biztosan sokat hozzátenne a személyiségemhez, de jelenlegi és jövőbeli szakmám professzionális végzéséhez egyszerűen nincs szükségem arra, hogy még egy nyelvet beszéljek. Ahogyan ahhoz sem, hogy igazi értelmiségi legyek. Ezzel egyszerűen nem lehet vitatkozni.

Persze mondhatjuk, hogy a korom miatt érthető a csekély nyelvismeretem, és ma már alap, hogy egy valamirevaló huszonéves minimum két-három nyelven beszéljen. Hát nem tudom.

Kétlem, hogy a szóban forgó 25 ezer diploma mind-mind ilyen idősebb korban tanulóknak járna.

Az már jogos érv, hogy ez a rendelkezés senkit sem ért meglepetésként. Már a felvételin mindenki tudja, hogy majdani diplomájának átvételéhez milyen kimeneti követelményeket kell teljesítenie. Én is tisztában voltam vele, hogy kell majd az a nyamvadt második nyelvvizsga is. Ettől még nem tartom fairnek, és borzasztóan dühít. Egy ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy a németnek állok neki, hiszen nyolc évig tanultam, egy egyszerűbb mesekönyvet még simán le tudok fordítani a gyerekemnek, és hasznos is lenne ez a nyelvtudás, de még újrakezdőként is minimum egy év kemény tanulásra lenne szükségem ahhoz, hogy az egyik legnehezebb nyelvi középfokút megszerezzem.

Valahogy nem érzem hozzá a csit.

Talán, mert azt a csit ezer más, jelenleg fontosabb és hasznosabb dologra fordíthatnám. És fordítom is. Hehe. Meg ahányszor nekiállnék, az arcomba üvölt a kérdés: MINEK? Miért ez jelenleg a kritériuma az értelmiségi létnek, és nem, mondjuk, García Márquez műveinek vagy a fehérjeszintézisnek a beható ismerete?

És akkor itt hoznám be azt a jó kis poént, hogy sok, a diplomáját időben átvevő diák, valójában egyetlen nyelven sem beszél úgy igazán, ha két középfokúja van. Több egyetem már megszabja, hogy az egyik kötelező nyelvvizsgát angolból kell letenni, de nem mindegyik, így tulajdonképpen a rendszer azt sugallja, hogy nagyobb esélye van a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésre egy finnül és szlovákul középfokon beszélő embernek, mint annak, aki folyékonyan tud angolul. Ezt ugye még ők sem hiszik el?

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Nem tudok leszakadni arról a gondolatról sem, hogy a papíralapú nyelvtudás erőltetése milyen iszonyú sok pénzt hoz az ezzel foglalkozó cégeknek. Egy nyelvtanfolyam és nyelvvizsga nem két fillér, még akkor sem, ha három éve az első sikeres nyelvvizsga díját visszatérítik a diákoknak (már ha nem múltak el 35 évesek).

Amikor az első diplomámat szereztem, még a lováriban volt a nagy biznisz, ez a nyelv most az eszperantó lett – állítólagos könnyű elsajátíthatósága miatt sok szorongó diákot húz ki a bajból. Amúgy meg éppen most olvastam, hogy az eszperantó vendéglátó-hálózat tagjainál ingyen megszállhatok, amennyiben én is beszélem a nyelvet. Kezd tetszeni. Adiaŭ!

Kerekes Anna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Lucy Lambriex