Immunerősítés tavaszi lélekfáradtságra – Dolgok, amikért érdemes élni

–

Mielőtt belevágnék, néhány dolgot fontosnak tartok megemlíteni ezzel a módszerrel kapcsolatban: kifejezetten károsnak tartom annak a hirdetését, hogy minden helyzetben csak a történések pozitív oldalát kell nézni. Akár tetszik, akár nem, érnek minket olyan negatív hatások, traumák, amiket nem szabad elnyomunk magunkban, fel kell dolgoznunk őket, akár szakember segítségével.

Éppen ezért erre a technikára kicsit úgy tekintek, mint a vitaminokra: egyfajta „lelki immunerősítést” nyújtanak számomra a hétköznapokon.

Viszont amikor nagyobb megrázkódtatás ér, értelemszerűen nem tudok azon gondolkodni, mik azok a dolgok, amikért érdemes élni, hiszen nyakig vagyok a negatív érzéseim feldolgozásának folyamatában. Az egy éve tartó bizonytalanság, korlátozások, szociális kapcsolatok hiánya viszont egyre gyakrabban késztet arra, hogy alkalmazzam a fenti technikát.

A járvány előtt előszeretettel pötyögtem a telefonom jegyzetei közé hosszú listákat, arról, miért szeretek élni. A felsorolásom legtöbb pontja jelenleg nem kivitelezhető (például beülni, meginni ugyanazt a borzalmas kávét, ami már legutóbb se ízlett, csak mert a hely, ahol árulják, túl sok szép emléket idéz fel bennem.) Viszont most is előszeretettel olvasom el ezeket a kis szemelvényeket, mert kiváltanak belőlem egyfajta nosztalgiát, egyben a reményt is felélesztik, hogy ha egyszer ennek vége, újra átélhetem azokat az érzéseket, amiket ezek a jelentéktelennek tűnő dolgok okoztak egykor.

Most sokkal nagyobb kihívást jelent ezeket a véletlenszerű pozitív dolgokat észrevennem. Nekem is leszűkült a korábban végtelennek tűnő életterem az otthonomra és a munkahelyemre. Mindenesetre tovább próbálkozom nap mint nap találni valamit, ami miatt a koronavírus idején is érdemes élni.

Amúgy ez a mondat is egészen más jelentést kapott az utóbbi évben. Élni. Hát nem olyasvalami ez, ami már önmagában is hálával tölthet el bennünket egy világjárvány idején?

Rendben, ez persze nem jelenti azt, hogy nincs szükségünk további lelki munícióra. Banálisnak tűnhet, de például a művészetre, azokra az érzésekre, fontos gondolatokra, amiket átadnak és kiváltanak belőlem. Persze vannak egészen konkrét példáim is.

Történt a minap, hogy dolgozni mentem, és mivel máskor nemigen hagyom el a házat, gondoltam, felavatom az új cipőmet. Úgy esett, hogy munka után a napsütéses idő meghozta a kedvemet a sétáláshoz, így végül tízezer lépést tettem az új bakancsban. Mire hazaértem, teljesen feltörte a lábamat, de – akármilyen különös is – pont emiatt éreztem azt, hogy élek!

Alapvetően szeretem személyes formában ápolni az emberi kapcsolataimat, normális esetben szinte mindennap találkozom valamelyik barátommal, jóformán csak aludni járok haza. Nehéz volt elfogadnom és feldolgoznom, hogy határozatlan időre ezek a személyes találkozók erősen lecsökkennek, vagy épp átköltöztek a virtuális térbe. Harmadik féléve vagyok online oktatásban, úgy érzem, mostanra végre sikerült megszoknom, hogy másképp folyik a kommunikáció egy online órán. Például, a titkos összenevetések is összetettebbek egy zoomos órán: a csoporttársam először leírja a vicces gondolatát Messengeren, majd türelmesen vár, hogy ezt észre is vegyem, elolvassam, megkeressem az ő ikonját a virtuális teremben, végül kamerán keresztül egymásra nézzünk, és lenémított mikrofonnal nevessünk.

Egyébként egy jó nagy röhögéshez nem is feltétlenül kell ez a hadművelet,

többször előfordult már, hogy a macskám lazán besétált a képbe, amikor éppen felszólítottak, és leült – az arcomat teljesen kitakarva –, miközben én próbáltam úgy helyezkedni, hogy észrevehető legyek. Láttam, hogy egy csoportnyi ember lenémítva röhög a szerencsétlenkedésemen.

Nagyjából ilyen random dolgok kerülnek fel mostanság erre a listára, de van, amikor egyszerűen az okozza a napi boldogságomat, hogy tudok olvasni és kávézni a napsütötte teraszon. Nem az a lényege ennek a technikának, hogy minél nagyobb események történjenek, hanem az, hogy boldoggá tegyenek minket, képesek legyünk lelkileg töltekezni belőlük.  

Mik lehetnek tehát azok a történések, amikért a bezártság idején is érdemes élni? – tettem fel a kérdést követőim, ismerőseim számára az Instagram-oldalamon. Nekem már attól jobb kedvem lett, hogy elolvashattam a válaszaikat, amiket engedélyükkel megoszthatok itt is. 

 

Hass, alkoss, gyarapíts…

„Az alkotás és az öröm, amit hoz. Egyik oldalról ide tartozik minden, amitől egy kicsit is önazonos lehetek. Lehet az például egy outfit, még úgyis, hogy nem megyek sehova. Másik oldalról pedig, megannyi ismerősöm kézműveskedni, horgolni kezdett. Olyan is van, aki új dalokat ír, vagy pedig TikTokon éli ki kreativitását. Olyan jó, hogy legalább virtuálisan követhetem, miket alkotnak!” (Tamás)

Önismeret

„Nemrég rájöttem, hogy már csak azért is megéri élni, hogy megismerjem önmagamat, illetve más országok kultúráját. Éppen ezért mostanság orosz irodalmat és lélektani regényeket olvasok szabadidőmben.” (Nóra)

Szerelem a korona idején

„Én kifejezetten szeretek a barátnőmmel azon szenvedni, hogy milyen értelmes randiprogramot találjunk ki, ami kivitelezhető a jelen helyzetben, és nem otthoni filmezés vagy főzés. Már majdnem egy randinak fogom fel azt a kétórányi ötletbörzét.” (Péter)

A válasz, ami már-már egy versrészlet is lehetne…

„A sokáig áztatott szálas mentateáért (akkor a legjobb, ha mentolos az egész torkod tőle.) A városban sétáló agarak sznob pillantásáért. A régiségbolt kirakatában levő fura bohóc és a Zsolnay vázák kontrasztjáért.” (Anna)

Az állatok miatt

„Amiért a korona alatt is érdemes élni: az állataim. A munkám, a szabadidőm, a tanulmányaim mind hozzájuk köthető. Hogy konkrétumokat is mondjak: Bobyka szomorú, összetört szívű nézése minden reggel, amikor dolgozni indulok. Aliz cica megismételhetetlen nyekergése azért, hogy foglalkozzam vele. Vanni reggeli szerelemcsókjai, amikor felugrik az ágyamba és befúrja magát a takaróm alá. Ilyenkor érzem azt, hogy ők a mindeneim, miattuk vagyok olyan, amilyen, és ezt szeretem!” (Cintia)

Amikor előtérbe kerül a gyermeki énünk

„Egy nagy pohár kakaós tejjel leülni a hófehér asztalhoz és megpihenni kicsit. Lefesteni minden régi és mostani, jó és rossz, valós vagy elképzelt pillanatot. Papírra, magamra, az asztalra – mindegy. Kellenek az ítélkezésmentes szabad percek – egy hangosan énekelt zene pedig a katarzis csúcsa.” (Anett)

Túl távol, elég közel

„Rájönni, hogy a szüleim és a keresztfiam ugyanúgy tudják használni a videócsetet: általában csak a szemüket látod, de azt nagyon közelről.” (Réka)

A részletekben rejtőzik

„A kis részletek: gyöngy a fülben, Pin a táskán, szőke tincs a hajban, vigyori matrica a hűtőn.” (Tomi)

Világtalan zaj

„Amikor egy egésznapos online oktatás után beteszem a kedvenc zenémet, és végre „szeretemzaj” van.” (Danica)

Hivatástudat

„Akik boldoggá tesznek a korona idején is? A tanítványaim, akiknek minden órán hoznom kell a maximumot.” (Gergő)

Az utca embere

„Az ablakomból szoktam figyelni az embereket. Ahol lakom, ott eddig nem kellett maszkot viselni az utcán. Annyira feldobta a napomat, amikor idegeneket láttam mosolyogni, nevetni.” (Anna)

Rend a lelke…

„Terveket kialakítani jövőre.

Sétálni úgy, hogy én sem tudom, merre megyek, csak hagyom a szívemnek, hogy vezessen.

Tökéletes rendszerbe pakolni az íróasztalt.” (Eszter)

A jó öreg nosztalgiavonat

„Valamelyik este órákon keresztül fiatalkorunk slágereit hallgattuk a barátommal. Aztán egyre régebbieket. Fantasztikus volt!” (Bogi)

  

Egy majdnem jó házi bagel

„Újévi fogadalmaim között szerepelt, hogy Gordon Ramsay leszek 2021-ben. Szinte észre sem vettem, úgy nőttek ki a csápjaim az új receptek keresésére. Egy napon kitaláltam, hogy bagelt fogok sütni. Háromszor jártam aznap a boltban. Egyszer élesztőért mentem, aztán eszembe jutott, hogy nincsen mák otthon, amit a tetejére szórhatnék. Harmadjára már csak azért ugrottam le, mert nem tudtam, hogy egy ilyen kimerítő sürgés-forgás vár rám, és szükségem lesz egy üveg borra is…” (Réka)

Most rajtatok a sor, kedves olvasók! Álljatok meg egy pillanatra, és gondoljátok végig, mi az, ami miatt érdemes élni ezekben az időkben? Bármi lehet, ami egy picikét is mosolyt csal az arcotokra: ha van kedvetek, írjátok meg kommentben, legyen ez egyfajta virtuális ölelés mindannyiunknak.

Princz Laura

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61