–

Azt hiszem, nagy gond van velünk. Gyűlölködünk, kirekesztünk, haragot táplálunk, uszítunk. Tele vagyunk frusztrációval, és sokszor ok nélkül bántjuk a másikat, pusztán azért, mert nem egyezik a véleménye, a világlátása a miénkkel. Bár tudom, hogy cseppet sem szerencsés általánosítani, mostanában mégis egyre inkább ez az alapélményem, ahogy a híreket böngészem vagy a közösségi médiafelületek kommentszekcióját nézem.

Tudom, magamra vessek, mi a fenének olvasok kommenteket? Mert alapvetően érdekelnek az emberek: a véleményük, a világlátásuk, a dolgok, amik foglalkoztatják, mozgatják őket. Ha nem így lenne, valószínűleg ezen a pályán sem érezném jól magam.

Ugyanakkor, amit mostanában látok, elkeserít. Érthetetlen és fájó számomra az a fajta harag, ami bizonyos közösségek, csoportok ellen irányul, és ami olyan tettekre buzdít embereket, mint például egy mesekönyv ledarálása (erről ITT írtunk pár napja).

Oldalakra szakadtunk, dobálózunk nagy szavakkal, nemes eszmékkel, nem számít emberség, párbeszéd, közös nevezőre törekvés, semmi sem, csak maga a harc.

Egy kis faluban nőttem fel a határ mentén, Hercegszántón. Számomra az egyik legszebb hely a világon, és nem csak a gazdag természeti kincsei miatt. Egy olyan, kulturálisan sokszínű közegről van ugyanis szó, ahol a másik elfogadása, egymás tisztelete olyan alapvetés, mint az, hogy a Nap keleten kel fel. Egy olyan közegben, ahol kevéssé számít, milyen nemzetiséghez tartozol, annál inkább, milyen ember vagy.

Megtakarítás? Milyen megtakarítás? – A családos, és a független harmincas párbeszéde a pénzügyi tanácsadóval

WMN Life – 2020. október 3. – SzÉ, TF

Ennek köszönhetően már korán megtanultam, a tetteink azok, amik meghatároznak, nem a nemzeti hovatartozásunk, esetleg a bőrszínünk vagy a szexuális orientációnk. Ha az ember ilyen alapélménnyel gazdagodik már gyerekként, egy életre megtanulja, milyen mércék alapján szemlélje a másikat. Hogy igyekezzen ne ítélkezni, hogy mielőtt véleményt formál, fordítson időt a megismerésre is. Mennyivel könnyebb olyan dolgokat gyűlölni, amiket nem ismerünk, mint energiát fektetni abba, hogy tájékozódjunk.

Tudom, hogy ezek az alapvetések nem mindenki számára magától értetődőek. Ahogy azt is, nem mindenki olyan szerencsés, hogy ilyen közegben nevelkedhet – ezen nem változtathat az ember. Azon viszont igen, hogyan közelít a másik felé. Nyitottan, kíváncsian és szeretettel, vagy előítéletekkel, haraggal, gyűlölettel – olyan érzésekkel, amik nemcsak a másikat, hanem őt magát is mérgezik hosszú időn keresztül. 

A kérdés már csak az, te milyen érzéseket konzerválnál magadban?

Filákovity Radojka