Kié Meseország?

A Meseország mindenkié című – frissen megjelent – meseantológia, amelyben 17 kortárs szerző klasszikus meseátiratát olvashatjuk, a Labrisz Egyesület gondozásában jelent meg azzal a nem titkolt céllal, hogy azok a gyerekek is találkozzanak a mássággal, akik nem értik, miért annyira mások, mint a többiek. 

Nagyon szomorú vagyok, hogy most kivételesen nem könyvajánlót írok nektek egy jó, fontos, igényes és nem mellesleg gyönyörű mesekönyvről, amit már annyiszor megtettem, hanem megpróbálom viszonylag higgadtan megírni a véleményemet arról, miért megengedhetetlen egy könyv nyilvános megsemmisítése a XXI. században. (Amúgy persze nem csak most, mindig és mindenkor.)

Én bízom benne, hogy Meseország tényleg mindenkié. Sajnos mégis vannak olyanok, akik úgy érzik, joguk van mások szellemi termékét a gyerekek erkölcseinek megmentése nevében nyilvánosan megsemmisíteni.

Azt hiszem, ha a gyerekeinknek szeretnénk erkölcsi példát mutatni, azt azzal tehetjük meg leginkább, ha tiszteletben tartjuk, hogy sokszínű társdalomban élünk, és mindenki szabadon eldöntheti, mi hordoz számára értéket és mi nem. Az sem baj, ha Dúró Dórának nem tetszik ez a könyv, viszont az már sokkal nagyobb gond, és mindenképp elfogadhatatlan, ha egy politikai szereplő ledarál egy könyvet. Nagyon-nagyon rossz történelmi párhuzamokhoz vezet Dúró Dóra politikai akciója.

Bölecz Lilla illusztrációja Gimesi Dóra meséjéhez

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Támadások innen és onnan, oda és ide

A könyv által felkorbácsolt indulatok ma már odáig vezettek, hogy nyíltan fenyegeti egyik oldal a másikat. Petíciót indított a CitizenGo oldala, amit pillanatok alatt tízezrek aláírtak. Ők azt szeretnék, hogy ne lehessen könyvesboltokban terjeszteni ezt a kiadványt.

A Pagony egyik boltjában például személyesen is megfenyegették az eladókat csupán azért, mert forgalmazzák a könyvet.

Viszont a petíció indítója is kapott életveszélyes fenyegetéseket. A Pagony kiadó kiadott egy nyilatkozatot, amit ITT olvashattok arról, hogy „minden ember egyenlő, és mindenki egyenlő elbánást érdemel. Ezen elv mellett mindenkor kiállunk, és elutasítunk minden uszító, gyűlöletkeltő tartalmat és megnyilvánulást.”

Született egy másik nyilatkozat is, amelyet szó szerint idézek:

„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése megdöbbenve értesült róla, hogy a Magyar Országgyűlés egy képviselője nyilvánosan megsemmisített egy könyvet – pusztán azért, mert nem értett egyet annak tartalmával.

Minden könyv kritizálható, ezt egy politikus a legszélesebb nyilvánosság előtt bármikor megteheti. A politikai célú könyvrombolás azonban Magyarország és Európa legszégyenletesebb történelmi emlékei közé tartozik.

Nem egyszerű véleménynyilvánítás, hanem közösségvállalás a náci könyvégetők és a kommunista könyvzúzdák örökségével. El a kezekkel a könyvektől!”

Bölecz Lilla illusztrációja Molnár Krisztina Rita meséjéhez

Nem az a fontos, hogy fogadd el és tedd magadévá a másságot, hanem az, hogy támogasd azt, aki gyenge, aki kirekesztett

Fontos, hogy minél kisebb korban kezdjük meg a gyerekek világának szélesítését, azonban nem mindegy, milyen eszközökkel és milyen témában tesszük ezt. Az mindenesetre lényeges, hogy a gyerekeket körülvevő valóságról meséljünk.

A nemváltás például egyáltalán nem újkeletű jelenség a mesékben, hiszen számos népmesében megjelenik. Az egyik magyar népmese címe is igen beszédes: A leányból lett fiú

Már Ovidiusnál is olvashatjuk a nemváltást, tehát nem beszélhetünk arról, hogy a mai kor fertője, meg „a buzilobbi propagandája” volna ez a kötet. (Molnár Krisztina Rita gyönyörű Rubinpiros madár című nyitómeséje is megidézi Ovidius történetét az antológiában.)

Ebben a kötetben sokféle élethelyzet van, a másság tehát nem kifejezetten a nemi identitást célozza meg, hiszen vannak benne mesék az örökbefogadásról éppúgy, mint az elhanyagoló nevelésről, a bántalmazásról vagy a szegénységről. Mint minden antológiában, ebben is akadnak nagyon jól sikerült mesék, és persze olyanok is, amelyek kicsit didaktikusak. Annyi bizonyos, hogy már csupán ezért az egy meséért is érdemes volt megszületnie a könyvnek, melyet Tompa Andrea írt az örökbefogadásról. Ezt ITT el is olvashatjátok.

Bölecz Lilla illusztrációja Kovács Brigitta meséjéhez

Van azért kérdésem

Miután elolvastam a könyvet, és főleg miután megnéztem a kötethez készült foglalkozásterveket, melyeket az Emberi Jogi Nevelők Hálózat (EJHA) tagjai írtak, (ITT olvashatjátok) erős kérdőjelek születtek bennem arról, hogy vajon hány éves gyerekeknek valók ezek a mesék.

Úgy érzem, ezt a kérdést gondolták át az alkotók legkevésbé. A mesék terjedelme és témája szerintem majdhogynem kizárja az óvodás korosztályt, ugyanis olyan összetett világot jelenít meg, amit még képtelen befogadni egy ilyen korú gyerek. Mindenképp jó lett volna még több pedagógiai szakértővel egyeztetni arról, hogy mikortól lehet elkezdeni mesélni ezeket a történeteket. Ez sajnos nem tisztázott, pedig alapkérdés, mert így hiába minőségi a szöveg és hiába nemes a szándék, nem vagyok benne biztos, hogy a szülő pontosan el tudja dönteni, melyik szöveget olvashatja föl a hatéveseknek, és melyik az, ami inkább idősebbeknek való. Én minimum nyolcéves kortól ajánlanám a meséket.

A mesék többsége mindenféle tematika nélkül önmagában is bőven megállja a helyét, ezek egyszerűen jó szövegek, nagyon kifejező képekkel, amelyek megküzdési stratégiákat és nehéz élethelyzeteket mesélnek el a gyerekeknek.

Mindazonáltal a kiadó ajánlójával a legteljesebb mértékben egyetértek: (…) 

„Azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.”

Jogunk van olvasni!

Teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk az életről, a vallásról, az erkölcsökről vagy a szexualitásról, minden irányultságnak (természetesen úgy, hogy azzal nem ártunk senki emberfiának) meg szabad és meg is kell jelennie a könyvesboltokban. Lehet az keresztény, ateista, hagyományos családtípusban vagy szivárványcsaládban élő, „migráns”, örökbefogadott, szegény vagy gazdag, jobboldali vagy baloldali.

A választás szabadságát nem lehet elvenni az olvasóktól.

A politikus könyvdarálási akciója nélkül ez a kötet biztosan nem vert volna fel ekkora port. Azzal, hogy olyan irodalmi értékeket is bőven hordozó, ráadásul marginalizált tömegekről szóló könyvet támadott ilyen vállalhatatlan és mindenképp elítélendő módon, még erősebben rávilágított egy olyan problémára, amivel nagyon nehéz szembesülnünk.

Ez a politikai rendszer úgy tűnik, képtelen elfogadni bármiféle másságot. Az SZFE-t épp most bedarálja, a neki nem tetsző mesekönyvet pedig ledarálja. Minden az övétől eltérő véleményt megsemmisít.

Gyakorlatilag megszűntek az értelmes párbeszédek, előrevivő viták, nincsenek már árnyalatok, minden vagy fekete, vagy fehér. Ha valaki az egyik oldalon áll, azt eleve támadják a másikról.

Pedig a világunk épp olyan színes, mint ez a szép mesekönyv. Hagyjuk, hadd élvezze az, akinek fontos ez a téma. Akinek pedig nem olyan fontos, vegyen olyan mesekönyvet a gyerekeinek, ami neki tetszik, és ne pusztítsa el azt, ami nem.

Both Gabi

Illusztrációk: Bölecz Lilla