Herczeg Zsolt: Mi teszi férfivá a férfit? – Egy kisfiú és egy kislány édesapjának büfijei és bukásai

–

Az emberi társadalom az utóbbi száz évben többet változott, mint az azt megelőző tízezerben. Emlékszem, hogy a nagymamám mindig azt mondta: ha a nagyapja most felébredne, „hát sömmit se értene a világbul”. (Ez biztosan így van, bár én nem a sírból, hanem az ágyamból kelek fel, mégsem mindig fogom fel, mi zajlik körülöttem.)

Ebből adódóan nem sokra megyek azzal, hogy régen mi tette a férfit. Azt ugyanis tudom. A férfi volt ugye az, aki erős. Vadászik, dolgozik, gyereket nemz, fúr-farag, mindent megszerel, kocsit-céget-csatát vezet (nagyapám konkrétan vadászrepülőt) – ilyesmik. Biztonságot ad a családnak. Ő gyújtja meg otthon a tüzet, amelynek a melegét a nő őrzi, a lángját pedig a gyerek viszi tovább.

Na, ennek kampó. Nem is nagy baj, mert a hagyományos férfiszerep sok tekintetben bizony káros volt (férfinak, nőnek egyaránt), ráadásul piszkosul fárasztó. De mi van helyette? Mi teszi a férfit ma?

Új szokásomhoz híven most is végeztem egy mini- (és korántsem reprezentatív) közvélemény-kutatást a Büfik és bukások Facebook-oldalán, és az olvasóim – hozzávetőleg negyven hozzászóló, szinte mindegyikük nő – válaszait valahogy úgy lehet kivonatolni, hogy: az igazi férfi határozott, erős, erkölcsös, megbízható, hűséges, kitartó, érzékeny, gondoskodó, sőt védelmező.

Vagyis az igazi férfi valójában: kutya! A nők legjobb barátja nem a férfi, hanem a kutya. Ennek a sok elvárásnak ugyanis csak egy kutya képes eleget tenni.

Oké, csak ironizálok.

Jut eszembe, egyetlen téren, a humorérzékben talán még legyűrjük a kutyákat, bár ismerek olyan spánielt, aki viccesebb, mint némelyik férfitársam. Ráadásul meg tudja nyalni a saját farkát, amire szerény ismereteim szerint kifejezetten kevés férfi képes, pedig biztosan többen próbálták már (én nem!), mint amennyinek gerincsérülés nélkül sikerült.

Az önszopással tehát itt semmire sem megyünk, mert a hagyományos férfiszerep nem megváltozott, hanem kibővült. Ráadásul, úgy érzem, egymásnak ellentmondó erényekkel.

Sírj a Titanic végén, és ne számold ki, hogy Jack hányféleképpen fért volna fel arra kurva ajtóra, az öklöd pedig legyen kemény.

Ha férfi vagy, tudnod kell mindent, amit egy XVIII. századi férfinak, és mindent, amit egy XXI. századinak. Legyél erős és érzékeny. Komoly és humoros. Gyengéd és határozott. Sikeres és családcentrikus. Erkölcsös és sármos. Figyeljünk a kötőszavakra! Nem „vagy”! „És”. Sok-sok „és”. Teljesíthetetlenül sok. Ráadásul picsogni sem ér, ahogyan én most, vagy legalábbis nem érdemes, mert sok nő érzékeny pincsit, pardon, férfit keres ugyan, de ha megkapja, akkor általában gyorsan elege lesz a nyavalygásból, és lecseréli egy pitbullra.

Szóval, ha keresed az okát, hogy „miért van ennyi töketlen puhapöcs” (egy régi barátném konkrét kérdése), és mégis miért dúl még mindig a favágóinges macsókultusz, akkor az a válasz, hogy a férfi és a nő szerepe nem felcserélődött, hanem összemosódott.

A legtöbb filmben ma már a férfiak sírnak, és a nők mentik meg a világot.

Ellen Ripley hadnagy kezdte, ezernyi klónja folytatja.

Ezzel semmi baj, feltéve, ha ez a masiniszta nélküli bulivonat a valódi egyenlőség, és nem az egyformaság állomása felé robog. Egyelőre azonban nekem sokszor úgy tűnik, hogy a nők férfiasodnak, a férfiak pedig nőiesednek. Középen találkozunk majd?

Most biztosan azt gondolod, hogy az előjogaimat féltem, de szó sincs erről. A családunkban mindig is a nők voltak az irányítók, és a gyermekeim anyja is egy olyan nő, aki korábban sikeres élsportoló – konkrétan országos bajnok – és egy férfiorientált sportszervezet női vezetője volt. Erősebb, mint én. Ügyesebben vezet autót, mint én. Jobban ért a pénzügyekhez, mint én. Tudatosan választottam őt. Nagyon büszke vagyok rá, és ugyanolyan sokat tanulok tőle, mint amennyit csatázom vele. Jobban szeretem és többre tartom, mint magamat, pedig én is elértem néhány szakmai és természeti csúcsot.

Ez azonban mit sem változtat azon, hogy az én megélésem szerint férfinak és apának lenni manapság ugyanolyan nehéz, mint nőnek és anyának. Micsoda eretnek gondolat! Sajnálom, de igen, sokan érezzük úgy, hogy vannak nők, akiknek minden kell, és semmi se jó. Tucatnyi barátom panaszkodott már nekem erre. (Sör mellett, de meccsnézés helyett. A baráti köröm finoman szólva sem sztereotipikus.)

Néha úgy érezzük, hogy túl nagyok az elvárásaitok, ráadásul ellentmondásosak, és skizofrén tempóban kellene váltanunk a párhuzamos személyiségeink között. Hé, nekünk sokszor már az is nehézséget jelent, hogy rájöjjünk, mikor kell egy kérdésetekre hallgatással vagy megoldással reagálni!

De van olyan nőismerősöm is, aki azért szidta nekem (nekem, nem neki!) a párját, mert az mindig gyengéd a szexben, pedig egyszer már igazán felpakolhatná őt a konyhapultra. Szegény srác, azóta is azt hiszi, hogy jó szerető, hiszen a nők mindig és mindenhol hangoztatott kérését teljesítve úgy játszik a partnere testén, mint egy hangszeren, és nem ám norvég death metalt, hanem Dvořákot…

És ez kismiska ahhoz képest, amikor a férfiak azt érzik, hogy a belüket ki kell dolgozniuk, különben nem tudják eltartani – sőt: megtartani! – a családjukat, közben pedig (nem helyette, közben!) egész nap otthon kellene játszaniuk a gyerekükkel, hogy „jó apák” legyenek. Sehol sem vagy jó, sehogy sem vagy jó. Mi, férfiak egy présben vagyunk, és azt még a Terminátor sem bírta ki.

Szóval arra jutottam, hogy egy nőnek két baja lehet egy férfival. Vagy túl sok, vagy túl kevés neki.

A férfiak közül pedig sokan egyre jobban félnek a nőktől, mert úgy érzik, hogy amit adnának nekik, azt már megszerezték egyedül. Kellünk nektek, de nem vagyunk szükségesek. Ma már – amúgy hála istennek – egyre kevesebben szorulnak rá arra, hogy kompromisszumokat kössenek egy hosszú távú kapcsolatért, urambocsá!, egy-két-három gyerekért. Magunktól egyre kevesebbet, a másiktól egyre többet várunk el. (A férfi is a nőtől, de azt nem nekem kell megírnom, van elég női szerző a WMN-nél.)

Szerintem ezért is van olyan sok férfi és nő egyedül. Ez az egyik oka, hogy nem születik meg olyan sok vágyott gyerek. Vagy épp nő fel olyan sok gyerek az egyik vagy a másik szülő biztonságot ajándékozó jelenléte, kötődő szeretete, lopódzva nevelő példamutatása nélkül. Életem legnagyobb kihívása, hogy Tomika és Anna olyan apát lásson maga mellett, Zsuzsinak pedig olyan társa legyen, aki legalább annyira figyel önmagára, mint rájuk. Így talán megmutathatom nekik, hogy szerintem mi teszi férfivá a férfit.

Az odafigyelés teszi. Még akkor is, ha ez a férfi esténként sör helyett kakaót iszik, és meccs helyett Jóbarátokat néz…

Herczeg Zsolt

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images