Kettes fázisú káosz – Olaszországi koronanapló

–

Idén először akkor mehettünk volna Szardíniára, amikor csak akarunk,

hiszen az összes németórámat online tartom a koronavírus miatt, tehát nem kellett volna emiatt Milánóban maradni, ahogy az előző években mindig. De ugye pont a vírus miatt nem lehet utazni szinte sehova még Olaszországon belül sem, és Szardíniát amúgy is „lezárták”, tehát se ki, se be (csak vészhelyzet, egészségi ok vagy munka céljából engedélyezett az utazás).

Olaszország május 4-én, két hete, belépett a koronavírus második fázisába, ami legalább annyira nem működik, mint az első. Ez lenne az a szakasz, amikor is az ország felkészül a harmadikra, ami a (majdnem) normális élethez való visszatérés lenne, amikor például már az iskolák is kinyitnak. 

Március–áprilishoz képest, leszámítva azt, hogy csökken a fertőzöttek száma, nem sok változás történt, illetve ami mégis, az sem normális módon. 

Itt március eleje óta a kormány kábé kéthetente ad ki egy új törvényt és szabályrendszert, amit mindenkinek be kell tartania. De itt a törvényeket is úgy írják, hogy vagy senki nem érti őket, vagy hiányzik belőlük egy csomó fontos dolog, tehát nem tudod, hogy pontosan mit szabad, és mit nem.

Mindennaposak a paródiába illő jelenetek a tévében,

amikor felolvassák és ezzel kifigurázzák ezeket a kormányrendeleteket, amelyekben olyan mondatokat írnak, amiket ember nem képes felfogni. A május 4-i rendeletet már két héttel korábban beharangozták, így volt rá idő, hogy mindenki megértse, de főleg a politikusok, akik a törvényt írták, hogy mit jelent a „congiunto” szó. Őket lehet ugyanis negyedike után meglátogatni – magyarul kb. (közeli) hozzátartozót jelent. A rendelet szerint a hatodfokú rokont, tehát például az unokatestvéred gyerekét is meglátogathatod. Felmerült tehát a kérdés, hogy a partnerkapcsolati barátot/barátnőt, akit már két hónapja nem láttunk, meglátogathatjuk-e. 

Pár nap elteltével hivatalosan is bejelentették, és a hírekben is bemondták, hogy akkor a szerelmünket is meglátogathatjuk, de csak ha szilárd a kapcsolat!

Egy hétig keringett az a mém a Facebookon, amiben a rendőr megállítja az autót, és kérdi a vezetőt, hogy „Akkor most tényleg szereted ezt a lányt, vagy csak szexeltek?”. Mert ugye, ha ez utóbbi, akkor nem látogathatja meg a barátnőjét, és a rendőr benyújtja neki a több száz eurós büntetést, amiből most már gyakorlatilag sportot űznek.

Egy olyan rendőrség (mind az állami, mind a katonai „carabinieri”), aminek eddig nagyon csekély hatalma volt, most végre kiéli magát, és élvezkedik a négyszáz eurós büntetőcédulák (általában ennyi) osztogatásában. Itt eddig a nagy többség rá se hederített a rendőrségre, olyannyira nincs tekintélyük, hogy például a gyorshajtók egyáltalán nem lassítanak le egy rendőrautó láttán, mivel tudják, hogy a rendőrség úgysem csinál semmit. Hogyan is várhatna el tekintélytiszteletet egy olyan rendőrség, amely maga is szabályszegést követ el az utakon? A saját szememmel láttam, amikor átmentek előttem a piros lámpánál, amelynél én megálltam.

Sosem volt hatalmukkal most visszaélnek, és nap mint nap ríkatnak meg embereket a tévékamera előtt, embereket, akiknek a bankszámlájára már két hónapja egy cent sem érkezik, és most az a semmi is több száz euróval kevesebb lesz. 

Mi is kockáztattunk

Múlt héten, élve a nagy szabadságunkkal, el mertünk menni a közeli fagyizóba. Amikor mindketten beléptünk (rajtunk kívül senki más vendég nem volt), egyből ránk ordított az eladó, hogy egyszerre csak egy mehet. Mi tovább ordítottunk: „De hát együtt lakunk, együtt alszunk!” Szegény itt már nem volt olyan kitartó, és mondta, hogy mehetünk, de őt fogják megbüntetni, mert a rendőrség már járt nála, és meghagyta neki, hogy a házaspárok vagy az egy fedél alatt élők sem mehetnek be párosával fagyit venni (kivéve a gyerek + szülő). Ekkor a barátom kiment, és először én, azután ő kérte a fagyit, szigorúan egyesével…

Vagy egy hétig kerestem az infót arról, hogy elmehetünk-e ketten kocsival egy másik településre a környező hegyekbe túrázni. Az világos volt már a kezdetektől, hogy a régiót (esetünkben Lombardia) nem lehet elhagyni. A hivatalos dekrétumban, a hírekben, az összes újságban és egyéb internetes oldalon csak annyi volt, hogy lehet egyéni sportot űzni, sétálni, és nem csak a lakásunkhoz közel, ahogy május 4-ig szabályban volt. Valahol azt is megtaláltam, hogy el lehet menni autóval, nemcsak hozzátartozó látogatása céljából, munkaügyi vagy egészségi okokból, hanem egyéni sport céljából is, de csak egy személy ülhet az autóban! 

Nem nyugodtam bele ekkora fejetlenségbe, még a polgármesterünknek is írtam, aki új és (talán ezért) nagyon aktív, a Facebook-oldalán lehet kérdezni tőle, és még válaszol is. Kár, hogy ő is azt írta vissza, hogy nem tudja…

Napok teltek el, míg megjelent a kormány weboldalán, hogy az egy fedél alatt élők mehetnek együtt autóval sportolás céljából, és még a saját városukon kívülre is. Hatalmas boldogság! A túrázást e hétre terveztük. Mehettünk volna már múlt hétvégén is, hiszen az idő gyönyörű volt (sosem volt még ilyen csodaszép a tavasz Milánóban, mint az idén), de mégsem akartunk akkor menni, amikor mindenki, hiszen itt még a természetben is nehéz olyan helyet találni, ahol nagyon kevés az ember.

A másik meg, hogy a hétvégén bizonyára több rendőr van az utakon, és még ha teljesen legálisan mozgunk is, bennünk van a félsz, hogy majd vitatkozni kell a rendőrrel, mert természetesen nem fogja tudni, mi is a szabály, és meg kell mutatnom neki a telefonomon. Mindenképp jobb a hétköznap, és mivel az óráim csak este vannak, mehetünk bármikor. A hét minden napjára esőt ígérnek, zuhogó esőt, viharral. Sebaj, az időjárás hét napon belül amúgy is változhat! Mi ez ahhoz képest, hogy egyes családok most nem tudnak enni adni a gyerekeiknek, és ha nem lennének bizonyos szociális szervezetek, akkor lehet, hogy éhen halnának…

Másról sem hallunk, csak hogy mekkora gazdasági csődöt okoz a vírus az országnak

A második fázisban megnyitott több cég, gyár, egyes régiókban pár üzlet is. De csak ha a fagyizós példát vesszük, kinek van kedve üzletekbe menni, fogyasztani és vásárolni, ha mindig attól kell rettegni, hogy hol követünk el valami törvényelleneset, és mikor bukkan elő egy rendőr? 

Ha már a gazdasági válságról beszélünk: a kormány által ígért pénzek még mindig nem érkeztek meg, se az alkalmazottaknak, se a vállalkozóknak, vagy a szabadúszóknak, amilyen én is vagyok. A márciusi hatszáz eurót most, május 11-én még mindig nem kaptam meg, áprilisra nyolcszázat ígértek, sőt májusra ezer is lehet… A kérdés csak az, hogy mikor. A kisebb vállalkozásoknak (például az étterem-tulajdonosoknak) huszonötezer euró kölcsönt ígért a kormány, ami elakadt a bankoknál, tehát azok az összegek sem érkeztek meg.

De naponta ígérgetnek további pénzeket, épp a minap hallottam az ötszáz eurós nyaralási bónuszról, ami igazi fake newsnak tűnik, még akkor is, ha a rádióban mondták be.

A jó hír persze, hogy a koronavírus-fertőzöttek száma csökken, a kórházak már Lombardiában sem túlterheltek

Ennek ellenére elszomorító, hogy egyes orvosok, nővérek még a mai napig miket mesélnek fedetlen vagy eltakart arccal a kamerának, hogy egyes kórházakban még most sincs elegendő védőfelszerelésük. Egy piemonti kórházból egy neves orvos beküldte a fotóját az egyik tévécsatornának: látható, hogy ő szemeteszsákból eszkábált magának védőköpenyt és -cipőt, és mindezt májusban, nem február végén vagy márciusban, amikor kirobbant a vírus Lombardiában, és (a felkészületlenség miatt is) követelt annyi áldozatot. A szájmaszkokkal ugyanez a helyzet bizonyos kórházakban. 

Március közepére lett volna időpontom röntgenfelvételre és ortopédiai szakrendelésre, ezt áttettem május közepére, amit aztán szintén lemondtam, hiszen hogy bízhatnék meg most a koronavírus idején a lombardiai orvosi ellátásban, amire az itteniek olyan büszkék (voltak)? Mindig is furcsálltam, hogy lehet ez az egészségügyi rendszer olyan jó, mint amilyennek mondják (a többi, főleg déli régióhoz képest persze lehet, hogy az), amikor például a bőrgyógyászaton, amikor tavasszal felhívtam őket, azt mondták, hogy jövőre van csak időpont, és a többi szakrendelés helyzete sem sokkal jobb.

Ezért amikor csak tehetem, Magyarországon megyek magánrendelésre, ami ugyanannyiba kerül, vagy még olcsóbb is, mint itt az állami, Olaszországban ugyanis azért is fizetni kell.

És hogy mikor mehetünk Szardíniára?

Arra a szigetre, ami miatt feladtam németországi életem, amikor láttam, hogy így is lehet élni? (Ha legelőször Milánóba érkeztem volna, valószínűleg nem maradok itt.) A válasz: nem tudjuk. Mivel még a kormány sem tudja, Szardínia vezetőségéről meg ne is beszéljünk: a régió elnöke hetente olyan hírekkel jön és teszi nevetségessé magát, mint például hogy május 4-től a szárdok mehetnek a hétvégi házaikba (ami általában a tengeren van), de nem aludhatnak ott, a koronavírus okozta veszély miatt… no comment. 

A szigeten már kezdetben is nagyon alacsony volt a fertőzöttek száma, és azóta is csökken. Mégsem lehetett a strandokra menni. Csak egy hete lehet hivatalosan, de egyáltalán nem világos, ki, mikor és melyik strandra mehet. Amikor pár hete folyamatosan azt mondják a virológusok, hogy a zárt helyiségek jelentik a legfőbb veszélyt, és azok a helyek, ahol sok ember van. Szardínián nagyon kevés ember él, kb. annyi, mint Budapesten, csak éppen a sziget területe huszonnégyezer négyzetkilométer, míg a magyar fővárosé ötszázhuszonöt.
Abba már márciusban beletörődtem, hogy az idén a turizmusban, azaz Szardínián nem fogunk tudni dolgozni, ennek megfelelően nem is keresünk semmit, legalábbis töredékét annak, amit az előző években. Az e-mailben érdeklődőknek is azt tanácsolom, hogy várjunk egyelőre május közepéig, júniusig, ki tudja, meddig…

Van egy német mondás: Alles hat ein Ende, nur die Wurst hat zwei. Azaz:

Mindennek egy vége van, csak a kolbásznak van kettő.

Ez most is így lesz! 

Most látom a telefonomon, hogy vasárnapra verőfényes napsütést mutat az előrejelzés, és ha még szél is lesz, mehetünk a Comói-tóra szörfözni. Megkockáztatjuk.

Fitos Adrienn

Milánó, Lombardia, Olaszország

A képek a szerző tulajdonában vannak