Egy turbulens hét vége

Azon a héten, amikor egyértelművé vált, hogy a koronavírus Európát sem kíméli, amikor nyilvánvalóan látszott, hogy perceken belül nemcsak Olaszországban, de nálunk is berobban a láthatatlan ellenség, amikor a veszély biztos volt, de minden más bizonytalan, ezért percről percre változott meg minden, nos, ezen az igencsak turbulens héten úgy adódott, hogy pont én voltam a felelős heti szerkesztő. (Ezt a munkát ugyanis felváltva csináljuk négyen, szerkesztők: Kurucz Adri, Gyárfás Dorka, Csepelyi Adri és jómagam.) A helyzet szeszélyességéből és kiszámíthatatlanságából adódóan, illetve mert szerettünk volna a legjobb tudásunk szerint tájékoztatni benneteket, elhozni azokat a híreket, beszámolókat, gondolatokat, véleményeket, amik akkor igencsak aktuálisak voltak, hihetetlen iramra kapcsoltunk.

Folyamatosan érkeztek be új, hot topic anyagok, és ezzel párhuzamosan estek ki korábban betervezett cikkek, állandó pörgést generálva a munkában, ami sokszor azzal járt, hogy nagyon gyorsan kellett meghoznom döntéseket, elolvasnom és mérlegelnem szövegeket, miközben hat különböző csatornán ömlött rám az információ és a tennivaló. Hihetetlenül izgalmas, adrenalinpörgető időszak volt, nem tagadom (azzal együtt, hogy persze ijesztő és aggasztó is), és nyilván rendkívül megterhelő érzelmileg és szellemileg is. Ám tapasztaltam valami nagyon furcsát is. Péntek estefelé lehetett, végre egy kicsit szusszanhattam, amikor megkérdezte az Ede, mit ennék vacsorára. Nem túl bonyolult dolog, normál esetben ilyenkor legalább hat ötletem van, amiből négyet meg is valósítok azon melegében, ha meg nem akadályoznak gyorsan, aznap azonban csak üveges tekintettel néztem ki a fejemből.

„Nem tudom. Fogalmam sincs. Farkaséhes vagyok, de képtelen vagyok dönteni.” 

Amikor a szamuráj agya is kikapcsol

Az ember hajlamos megfeledkezni róla, hogy az agy is egy izom, nem is akármilyen, amit ha kizsigerelünk, akkor bizony kimerül, és jó darabig nem lehet úgy használni, mint friss állapotában. Ez pedig sok esetben nagyon súlyos problémákat okozhat, a havi költségvetésünk, de akár emberi sorsok is múlhatnak rajta! A szamurájok tanítása szerint „gondolkozz erősen, és hét lélegzetvétel alatt dönts”. De mi van akkor, ha nem elég fél perc (kiindulva az átlagos percenkénti tizenhat légzésszámból) vagy ha naponta több fajsúlyos kérdésben is határoznunk kell?

Egy kutatás során érdekes összefüggést állapítottak meg arról, mennyi múlik egy döntés során azon, hogy mikor hozzák meg. A kutatók megvizsgáltak egy év alatt megszületett 1100 bírói döntést, amikor is a bíróknak arról kellett határozniuk két tanácsadójuk segítségével, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető-e az előttük álló személy, vagy sem. A bírók az esetek harmadában döntöttek a szabadlábra helyezés mellett, ám sokkal jobb kilátással indultak azok az elítéltek, akiknek az esetét reggel tárgyalták, nekik ugyanis hetven százalék esélyük volt, míg a késő délután tárgyaltaknak csupán tíz. Mindennek a hátterében pedig nem a bírók előítélete vagy rosszindulata állt, hanem egész egyszerűen az, hogy kifáradtak a nap folyamán meghozott döntésekben. Ezt hívja a pszichológia döntési fáradtságnak (angolul decision fatigue).

Igen/nem kérdések

Sem én, sem a kutatásban részt vevő bírók nem számítunk ebből a szempontból (sem) kivételesnek, a döntési fáradtsággal nap mint nap szembesül a legtöbbünk, még ha nem tudunk is róla. Érdemes azonban tisztában lenni a jelenséggel, főleg azért, mert a kimerült agy, ha tovább nyüstölik, hibás lépésekre sarkallhatja az embert.

Ha túlfeszítjük a húrt, azaz túlságosan lemerítjük (vagy mi, vagy mások, például nyerészkedési céllal, de erről később), két lehetséges módszerrel próbál boldogulni a kizsigerelt elme: az újabb döntést vagy hasraütésszerűen, azaz impulzusokra támaszkodva hozza meg, vagy egész egyszerűen nem dönt.

A jelenséget Roy F. Baumeister szociálpszichológus ínycsiklandó izgalmas kísérletsorozatban vizsgálta meg, amikor is a többi között arra jutott, ha az ember például sikeresen leküzdi magában az édesség utáni vágyát ebéd után, akkor kora este már sokkal nehezebben fog tudni ellenállni más kísértéseknek is. Ha pedig a kísérleti alanyokat arra kényszerítette, hogy fapofával üljenek végig egy könnyfakasztó filmet, azok aztán sokkal kevesebb önfegyelmet tanúsítottak a mozi utáni egyéb feladatok során. Mindez azt is bizonyítja, hogy az akaraterő igenis ki tud merülni, így például ha egész nap tornáztatjuk az agyunkat, sokkal könnyebben becsúszik a nap végén egy hiba… vagy egy vastag szelet csokoládétorta.

Drága döntésképtelenség

A folyamatosan meghozott döntések, a nagy önfegyelmet igénylő lemondások, illetve a lehetőségek végtelennek tűnő kincseskamrája észszerűtlen költségekbe is könnyen belehajszolhatja az embert. Egy pszichológiai kísérletben arra kértek bevásárlóközpontban nézelődő embereket, hogy végezzenek el jó pár matematikai műveletet, annyit, amennyit csak tudnak. Talán nem meglepő, de minél több időt töltött valaki vásárolgatással, nézelődéssel a boltokban, annál kevesebb számolós feladatot tudott vagy akart teljesíteni. Azaz a gyakorlatban:

minél többet mászkálsz egy áruházban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a végén impulzusvásárlásra adod a fejed, és a negyedik órában megveszed a kovácsoltvas fingópárnát is, holott semmi szükséged rá. 

Épp ezt a jelenséget aknázza ki számos divatos kávézólánc is, ahol a szerencsétlen vásárlónak számtalan döntést meg kell hoznia, míg kézbe foghatja a feketéjét (kis, közepes, nagy pohár, milyen hab, öntet, kávéfajta, pörkölés legyen), vagy az élelmiszerboltok, ahol a pénztár mellé helyeznek olyan apróságokat (rágó, csoki, cukorka), amiket nagy valószínűséggel nem terveztél megvenni, ám a temérdek döntés miatt, amit a kasszáig eljutva meghoztál, már képtelen vagy ellenállni a kísértésnek.

Ezek az aknamezők egy fokkal könnyebben elkerülhetők, ha bevásárlólistát készítesz (és azt el is viszed magaddal, illetve ragaszkodsz a felírtakhoz) azaz: már az üzletbe lépés előtt meghozol egy fontos döntést.

Így csökkentsd a mennyiséget!

Egy átlagember naponta harmincötezer helyzetben dönt, ami iszonyatosan fárasztó, ha belegondolsz. Mi legyen a reggeli? Melyik fülbevalómat vegyem ma fel? Melyik busszal induljak el? Mit vegyek a nagymamának szülinapjára? Szóljak a főnökömnek arról, hogy…?

Erre a kavalkádra kínál menekülőutat, ha pár döntést szándékosan kiiktatsz az életedből, például a reggeli rettenetes dilemmát, a „Mit vegyek fel?” kérdést. Számtalan sikeres ember tesz így egyébként, saját fejlesztésű egyenruhával egyszerűsítve az életük apró szeletét.

Dr. Dre rapper például mindennap Nike Air Force cipőt hord, Obama csak szürke és kék öltönyt visel, Steve Jobs szinte eggyé vált a fekete garbójával, Mark Zuckerberget pedig legtöbbször az ikonikus Brunello Cucinelli pólójában lehet látni. 

Ám hiába ügyeskedünk bevásárlólistákkal és egyenruhákkal, szerencsére még így is marad egy csomó fontos dolog, amiben viszont muszáj döntenünk. A már említett furcsa hetem egyik forradalmi lépése volt a felismerés (immár pszichológiai kísérletekkel megtámogatva), hogy reggel, friss fejjel sokkal hatékonyabban tudok jó döntéseket meghozni. Így – bár megtehettem volna, hogy a járványhelyzet miatt kicsivel később kelek fel, mint szokásom – továbbra is hatkor ébredek, ezért temérdek időm marad, hogy reggel egy csöndes másfél órában, friss fejjel dolgozva elintézzek egy tucat olyan dolgot, amik későbbre halasztva jóval nyögvenyelősebbek lennének. Ami ebbe az idősávba nem fér bele, az kénytelen megvárni az ebéd utáni időszakot, amikor ismét (egy fokkal) frissebb fejjel ülhetek neki. Ha pedig kora este kerülök egy fontos döntéshelyzet elébe, inkább elhalasztom másnap reggelre. A hétfői munkahetet is rendszerint megkezdem már vasárnap kora este: ilyenkor már kipihent vagyok annyira, hogy egy óra alatt rövid vázlatot készítsek a heti teendőkről, beosszam az időmet és a feladataimat.

Ha megnézed, milyen idézetek, bölcsességek kapcsolódnak a döntéshozatalhoz, java részük összefoglalható így: ne gatyázz, kisapám, hopp-hopp-hopp, dönts gyorsan, aztán lépj tovább. A hamar munka vagy a sortüzelés a döntéshozatalban azonban számtalan hibalehetőséget hordoz magában. Megéri tehát rászánni az időt, friss aggyal nekifutni a dolognak, vagy elhalasztani későbbre, ha valami igazán fontos.

Fiala Borcsa