„Naná, hogy minden irodában van egy folyamatos almaevő!” – Lehet hatékonyan dolgozni egy zajos munkahelyen?
„Tudod, mi idegesít a legjobban? A »minél hangosabban verem a klaviatúrát, annál fontosabb vagyok« felfogású emberek” – írta valaki a kérdésemre, hogy mi zavarja hangeffektek szempontjából a leginkább a munkahelyén. Nem kell ahhoz mizofóniában szenvedni, hogy az embert felidegesítse egy-egy nagyobb alapzajjal létező munkatársa, az egyterű, túlzsúfolt irodák, a multik hatalmas termei és a még mindig fejlesztendő területnek számító telefonálási kultúra pedig nem kifejezetten segítik a hatékony és csendes együttműködést. Kit mi idegesít, miért, és mit lehet ellene tenni? Fiala Borcsa írása.
–
Kicsit megcsúsztam a feladataimmal, ezért ezt a cikket kénytelen vagyok az ebédidőmben is írni
A tálka hummusz és a felszecskázott zöldségek bekészítve a laptop mellé, ami egyet jelent: minden egyes alkalommal, amikor nagyot roppan a répa a fogaim között, valaki gondterhelten rám néz. Tudom, minden bizonnyal épp most zökkentettem ki egy fontos gondolatmenetéből a rágásommal. Lagymatag röstellkedésembe azért némi kaján bosszúvágy is keveredik, tegnap épp ez az illető nevetett fel mellettem harsányan egy macskás videón, amitől persze rögvest el is felejtettem azt a remek hasonlatot, amitől a cikkem igazán frappánsra sikerült volna. Na és ő, aki most megrovóan bámul rám a laptopja felett egy újabb harapás répánál? Hát nem épp ő állt neki tőlem szinte csak egy karnyújtásnyira telefonálni fennhangon a mosógépszerelővel, miközben én egy fontos e-mailt fogalmaztam? Kapják be, gondolom magamban, és mély egyetértésben bekapok én is egy új répát.
„Tudom magamról, hogy én is idegesítő vagyok, állandóan beszélek magamban, vagyis a monitorommal.”
Mi tagadás, az általam amúgy rajongva szeretett irodai élet a közös együttlétek, a vidám ebédek, az izgalmas pletykák, az inspiráló közeg, a „van kiért felöltözni” érzésein kívül az alapzajokat is magával hozza sokunk életében. Ám hogy ki hogyan reagál, kit mennyire érint érzékenyen a toll klikkelgetése, az alma rágcsálása, a vidám kolléga kacarászása vagy a telefonokra érkező üzenetek pittyenése, az nagyon sok mindentől függ.
„Percenként csattanó tűzőgép vagy lyukasztó. Hiába kértük, hogy redukálja napi egy órára ezen eszközök használatát, hasztalan volt. Kényszeresen tűzött össze, lyukasztott és fűzött le még üres lapokat is.”
Amikor feldobtam a Facebook-oldalamon a kérdést, kit milyen hanggal, zajos szokással lehet kikergetni a világból, azonnal özönleni kezdtek a panaszos kommentek, és a mélységesen egyetértő, részvéttől túlcsorduló reakciók.
„Az undorító hurutos »harákkacaj«. Bónusz, ha nő az illető, és miután kiokádta a belét amúgy csajosan nőiesen, lemegy dohányozni az udvarra a mínusz kettőbe.”
Egy 2015-ös brit felmérés szerint a legidegesítőbb irodai hangok díjnyertese a diskurálás, de dobogós helyen vannak a légúti problémák (úgymint: köhécselés, tüsszögés, szipogás, krákogás), és a telefonnal kapcsolatos zajok (csipogás, csörgés, rezgés, vagy a kagylóba való halk, ám kitartó sutyorgás) is.
„Minden áldott nap, éveken keresztül felhívta a feleségét, hogy mi az aznapi menü az étteremben, majd felolvasta neki jó hangosan. Mivel irodaházban voltunk, ahol legalább 2000 ember dolgozott, az étterem sem volt pici. Mindennap volt négyféle leves, ötféle főétel, plusz a köret, és a desszert. Tizenegykor már füleltünk és vártuk a csevejt. Éveken át.”
Amikor arról faggatóztam, mások hogyan tudják megszűrni a bosszantó zajforrást, nagyon sokan említették a nagy méretű fülhallgató és valamilyen zene bevetését. Megvallom őszintén, én is ezt a módszert alkalmazom, hosszú évek során sikerült kikísérleteznem, mi az a háttérzene, ami nem akadályoz a gondolkodásban (így a szöveges, hektikus vagy éles hangokkal operáló dallamok rögtön ki is estek), viszont nem is kezd tőle zizegni pár óra után a fejem. Igen, tudom, hogy van olyan, aki képes heavy metalra lírai szövegeket gyártani, vagy Skrillexre e-mailezni – nekem is volt heves kézmozdulatokkal csápoló kollégám, akit a koncertfelvételek andalítottak a leghatékonyabb működési szintre, de sajnos én nem tartozom a csúcsforgalom és építkezés zajában megihletődő alkotók közé.
„A teakevergetős kolléganő, aki napi hetvenhárom teát ivott a különböző állítólagos gyógyhatásuk miatt, amit úgy reklámozott a kollégák felé, hogy az irodában le-fel járkálva kevergette a löttyöt. Fémkanállal. A porcelánbögrében.”
Az is izgalmas kérdés, hogy mennyire befolyásolja az ember nyitott vagy zárt személyisége a zajok elviselésére való képességét. Egy 2011-es brit kutatás során arra kértek több mint száz középiskolai diákot, hogy töltsenek ki egy tesztet, aminek segítségével először is el tudták őket helyezni az extrovertált-introvertált tengelyen. Ezek után egy gondolkodós feladatokból álló tesztlapot kellett megoldaniuk, ám egy kis csavarral. A csoport egyik felének elektronikus zenét, illetve egy osztályterem alapmorajlását kellett háttérzajnak hallgatnia, a másik fele viszont néma csöndben végezhette a gyakorlatot.
Az talán nem meglepő, hogy a csendben tevékenykedő diákok messze jobban teljesítettek. Ami viszont (legalábbis számomra) igen: az extrovertáltakat sokkal kevésbé befolyásolta a zavaró háttérzaj.
Számomra ez azért is ment újdonságszámba, mert a személyiségtesztek (és az önismeretem) alapján az extrovertáltak csapatát erősítem, mégis úgy könyvelt el jó ideje mindenki az irodában, mint a „se hall, se lát Dömötört”. Onnantól fogva, hogy leülök dolgozni, már teszem is fel a fejemre a fülest, amit le sem veszek a cikk elkészültéig. (Mondjuk, az egy külön bejegyzést érne meg, hogy a kollégáim ilyenkor azt képzelik, valójában semmit sem hallok, és így gátlástalanul lehet mellettem mindenfélét összehordani…) A füles pedig – legalábbis nekem – éppen azért kell, mivel extovertált vagyok, így nehezen vonom ki magam mindabból, ami körülöttem zajlik, habzik és nyüzsög.
„Egyterű iroda. Eleinte elég tragikus volt, aztán hozzászoktam az általános nyüzsihez. Sokat telefonálunk, több nyelven is, szóval, amikor két sorral mögöttem franciául telefonált valaki, mellettem oroszul beszélgetett két kolléga és a tetejébe valaki németül magyarázott valahol valamit, szerintem az volt a csúcs.”
A külvilág felé fordulás mértéke mellett a háttérzajokra való érzékeny reagálást az is befolyásolja, hogy ki mennyire ideges típus, illetve hogy mennyire képes kontrollálni az indulatait. Nyilván ha úgy érzed, legszívesebben a székéhez gemkapcsoznád a műkörmével folyamatosan kocogtató kollégát, amíg csak mozog, akkor lehetnek indulatkezelési problémáid.
„Közös irodai konyhában egy férfi mosogatást követően a műanyag edényeit izomból csapdossa a mosogatóhoz perceken át, hogy a víz minél inkább lerepüljön róla. A saját gondolataimat nem hallom, ilyenkor szó szerint tarkón vágnám.”
A bevezetőben szerepelő mizofónia (azaz a hangok gyűlölete, nálunk Szőcs Lilla írt e témáról ITT), bár viszonylag új keletű felfedezés, jóval gyakoribb, mint sejtenéd – és szintúgy megnehezítheti a zajosabb irodai környezetben való hatékony tevékenykedést.
Egy vizsgálat szerint öt emberből egy mizofóniában szenved, azaz valóban ki lehet hozni a sodrából olyan hétköznapi zajokkal, mint a répa rágcsálása, szipogás, hortyogás. Jó hír(?), hogy az érzékenyek javarészt a kreatívabb emberek közül kerülnek ki.
„Az egyik munkatársam csámcsog evés közben, és a fogához veri az evőeszközt. Két milliszekundum alatt ölni tudnék.”
Emellett természetesen a hangulatunk és a kipihentségi fokunk is befolyásolja, mennyire viseljük jól mások zajos létezését magunk körül, illetve az is közrejátszik, mennyire kedveljük, vagy épp utáljuk az illetőt.
„Naná, hogy minden irodában van egy folyamatos almaevő és egy üvegből hangosan kortyoló!”
Hogy miért vagyunk sokszor egyszerűen képtelenek gondolkodni, ha nem övez bennünket tökéletes csend, arra pedig két elmélet létezik. Az egyik szerint ez azért van, mert a legtöbb alapzaj a belső gondolatainkkal interferál. Ez érthető is, hiszen ha épp megpróbálok kiizzadni magamból egy frappánsabb mondatot, kellemetlen lehet, ha valaki épp mellettem regéli el a hétvégéjének izgalmas fordulatait.
A másik elmélet szerint az agyunk nem mindig tud különbséget tenni a magunk által felállított feladat és a környezetben zajló folyamatok között. Hiába próbálsz például az Excel-tábládra koncentrálni, az agyad a külvilágot is folyamatosan monitorozza. És sajnos ebbe a zavaró háttérzajba beletartozik a magad által választott zene is a kutatók szerint. Bár a muzsika némiképp megszűri az irodai hangokat, és ezáltal egységesebb koncentrálást biztosít, a leghatékonyabb akkor is tökéletes csönd lenne.
„Állandóan dúdol, mindegy, hogy van zene vagy nincs. Dúdolni nem lehet jól. Nincs olyan, hogy valaki jól dúdol. Ha nem ő maga az előadó, akkor semmilyen szinten nem segíti a műélvezetet az ő dúdolása, dobolása, cöccögése.”
Úgyhogy most már csak egy feladatom maradt: megválaszolni a címben feltett kérdést. Lehet hatékonyan dolgozni egy zajos munkahelyen? Sajnos azonban a választ képtelen vagyok érdemben átgondolni, időközben ugyanis meghozta a futár a többiek ebédjét is… amitől újra felbolydult a tízóraizás után némiképp lecsillapodott társaság.
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images
