–

Mielőtt beiratkoznátok a zeneiskolába, mindenképp vidd el egy bemutató/nyílt napra, amikor megnézheti, esetleg kipróbálhatja az esetlegesen szóba jövő hangszereket. Egyrészt azért, mert ő is látja, hogy miből választhat, megtetszik neki valami, vagy külsőre nem tetszik neki a hangszer, de a hangja meg nagyon is, esetleg valamelyik tanár lesz neki különösen szimpatikus.

Másrészt neked is fel kell mérned, hogy mi az, amit el tudsz viselni az otthonotokban, ha gyakorol majd a gyermek: dobot, hegedűt… vagy netán egy fúvós hangszert?

Harmadrészt: találkozhat a leendő tanárokkal (tisztára, mint elsős korban), akik amellett, hogy bemutatkoznak, segítenek a választásban a testi adottságok felmérésével, sokéves tapasztalattal a hátuk mögött. Hiszen ahogy ránéz egy gyerek a hangszerre, ahogy megfogja és megszólaltatja, a szakember már látja, hogy ez az ő hangszere lesz vagy sem. Igen, a kettővel előbbi mondatban jól láttad, a testi adottságok is fontosak! Hiába szeretne valaki zongorázni, ha túl picikék az ujjai, és ne akarjon senki harmonikán vagy tubán játszani, ha nem bírja el hosszú távon a hangszert a súlya miatt. Ezek miatt is érdemes némi ismerkedésre betérni a kiválasztott zeneiskolába.

5 + 1 dolog, amit tudnod kell előre:

1. Menni, menni, menni kell majd

Általában heti két főtárgyas órával (hangszeres órával) és két szolfézzsal kalkulálj, amire vinni kell a gyerkőcöt, ha kisebb, vagy messzebb van maga a suli. Az én anyukám évekig kísért azért heti kétszer, hogy fél órát ücsörögjön az előtérben, aztán gyalogolhassunk haza, mivel autónk nem volt. (Az időt kihasználva ő mindig olvasott.)

2. Füldugót használni nem szégyen, sőt ajánlott!

Igen, eleinte el kell viselned, amikor még csak kezdi tanulni a hangszer használatát, hogy olykor fülsértő hangok árasztják el a lakást. Jó pár hétbe, sokszor hónapokba telik, mire úgy szólalnak meg a hangszerek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Én például klarinétozom, és ott a fúvókán kezdik el a gyerekek tanulni a helyes szájtartást, valamint a hangszer megszólaltatását. Kellemetlen és nagyon éles, hangos hangja van. De aggodalomra semmi ok, ez csak néhány alkalom.

3. „Gyakorlás teszi a mestert!” – és tényleg

Ne hagyd, hogy ha valami épp elvette a kedvét a gyakorlástól, azonnal abbahagyja, illetve noszogasd bátran, hogy csinálja! Emlékszem, volt olyan, hogy valamilyen ritmus vagy hang nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, és már egy órája azt gyakoroltam. Sírtam, toporzékoltam, hogy én ezt nem csinálom tovább, abbahagyom, béna vagyok… Ilyenkor szükségem volt először egy kis pihenésre, aztán egy jó nagy adag biztatásra szülőtől, tanártól egyaránt. Gyakorolni kell! Mindig. Ez olyan, mint a töltött káposzta melegítve, minél többször csinálod, annál finomabb lesz. 

4. Koncertre járni kötelező!

Ez is megúszhatatlan. Már az első évben ősz vége felé, minden tanszak (értsd: az adott tanár hangszeres diákjai), tart egy úgynevezett tanszaki koncertet, ahol bemutatják addig szerzett tudásukat. A kezdő muzsikusok általában pár hangból álló gyermekdalt vagy népdalt fognak játszani egyedül, de néha (ha nem zongora a választott hangszer) akár már zongorakísérettel is. Ezekre menj el, menjetek el! Gondolom, egyébként is kíváncsi vagy rá, de tapasztalatból mondom, sokat jelent, hogy a  família is ott ül. A tanévben még ezen kívül tematikus koncertek is szoktak lenni (legalább is ott mindig volt, ahova én jártam. Márton-napi, karácsonyi, családi koncertek… nekem izgalmas események voltak.

5. Piszkos anyagiak

Mint a legtöbb iskolán kívüli tevékenység, ez sincs ingyen. Az éves tandíj/térítési díj (az előző év végi átlagtól függő!) minimum 15.000 Ft. Ezen kívül, ha biztos vagy gyermeked szorgalmában, és rögtön vesztek saját hangszert, akkor ez is megdobja a költségeket. Van lehetőség hangszerbérlésre is, ez egy jelképes összeg (intézménytől függ), amit évente fizetsz a zeneiskolának, és a hangszert is tőlük kapod. Kell még zenei tankönyv a főtárgy órájára és szolfézsra is. Összességében évente  25–30.000 Ft-ot kell a zenei nevelésre költened állami keretek között. (Másik lehetőség, ha magántanárt fogadtok neki, ez alkalmanként az egyéb költségek mellett legalább 4–5000 Ft.)

+ 1. Amiért nagyon megéri a fáradságot:

Saját tapasztalat ez is: olyan maradandó élményeket adhatsz a gyermekednek azzal, ha zeneiskolába járatod, amit kevés más hobbitól kaphatna meg. A zene olyan nyelv, amit mindenki megért. Ugyanúgy beszélik a világ bármely földrészének bármely pontján.

A zenei játék boldoggá tesz, érzéseket közvetít. Mérget, dühöt, örömöt, bánatot, mindent ki lehet adni magadból, ha zenélsz, és ez látszik/hallatszik is. Így kommunikálnak a zenélő emberek közös szóhasználat nélkül, és ez szerintem valami fantasztikus.

Az ember sok mindent megtanul a zeneiskolában a kottaolvasáson és a zenélésen kívül. Itt tényleg össze kell dolgozni, hiszen előfordul, hogy együtt játszanak duóban, trióban, kvartettben stb. Ilyenkor megtanulnak a szemük sarkából is egymásra figyelni –  nem nyomja el az én hangom a másikét?, ugyanott tartunk, nem sietek-e?, közben a saját szólamomat jól játszom-e?. Egyszerre többfelé kényszerül figyelni, és közben mindent jól csinálni, ami nagyban segíti majd a későbbi életében a koncentrációt, jót tesz a tanulásnak, munkának, hiszen csapatjátékossá és alkalmazkodóvá válik.

Ha pedig tehetsége és szorgalma is van, versenyekre is járhat más városokba, esetleg országokba. Élményeket, tapasztalatokat, új barátokat, és nem utolsó sorban sikerélményt szerezhet.

Korábban említettem a családi koncerteket. Ha van olyan családtag, rokon, aki játszik valamilyen hangszeren, akkor összeállhat a csapat egy darab erejéig. Segítenek a tanárok megfelelő nehézségű darabot találni, begyakorolni, hogy az esetlegesen már évek óta hangszert kezében sem fogó anya, apa, nagyszülő is élvezhesse, hogy a gyermekével együtt zenélhet. Nálunk mindig összejön tíz-tizenkét családi csapat, akik egymás után színpadra állnak, és megtöltik zenével a koncerttermet. Élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt, és nagyon jó közös program!

Zenekar

Ha igazán szerencsés a kis művészpalánta, akkor van a környezetében (városban, iskolán belül) egy olyan zenekar, ahol a hangszerével szívesen látják és várják. Új közösség, rendszeres próbák, fellépések, utazások és még több stílusú zene. Olyan közegbe kerül, ahol akár negyven-ötven, vagy még több zenésszel együtt alkothat meg egy gyönyörű dallamot. Hihetetlen, hogy mindenki ugyanazzal a címmel ellátott kottát kap, mégis mindegyik más, de végül tökéletesen harmonikus zene válik belőle az utolsó ütem végére.

Szerencsémre ebben is van tapasztalatom, mert ahol élek, Móron, van fúvószenekar. Évente több, kisebb-nagyobb fellépésünk van, egyenruhát kaptunk, és nyaranta külföldre megyünk fúvószenei fesztiválokra, ahol Magyarországot képviseljük.

Ha nem zenélnék, olyan élményektől fosztottam volna meg magam, mint például amikor egyik zenekari turnénk alkalmával Csehországban, egy hatalmas focipályán állva, hat-hét másik zenekarral együtt (ez olyan négyszáz ember), egyszerre játszottuk az Európa-himnuszt, majd hirtelen sötétség lett, és jött a tűzijáték a fesztivál zárásaként. Libabőrös leszek még most is, ha erre gondolok, biztos, hogy sosem felejtem el.

Szóval, ha a zenélést választjátok, életre szóló buli lesz, megígérem!

Gruber Nóra