–

Elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha azokat a tanulságokat, amiket negyven év alatt összeszedtem, valaki egyben odaadta volna egy évzárón. Abban a formában, ahogy ma már a birtokomban vannak. Nem biztos, hogy akkor mindegyiket értettem volna, de lehet, hogy később mégis segítettek volna egy-két krízishelyzetben. Íme, öt, ami biztosan jól jött volna… az üres frázisok helyett.

1. Az ember nem kígyó, hogy kibújjon a bőréből

Tudom. Az emberek változnak, változhatnak. Jó esetben. De akkor is alapjaiban maradnak azok, akik mindig is voltak.

Sok mindenen tudunk változtatni, de nem tudunk kibújni a bőrünkből.

Amikor ezt a mondatot először mondták nekem (egy pszichológus, de nem terápiás helyzetben), épp arról panaszkodtam, hogy alapvetően nagyon szeretem, akivel élek, csak hát, nehéz vele. Ha meg tudna változni, ha ezt meg azt a hülyeségét elhagyná, akkor semmi baj nem lenne… és akkor jött a kijózanító mondat: „Szilvike, az emberek nem kígyók, hogy kibújjanak a bőrükből.” Bumm. Ennyi.

2. Majd átmész a hídon, ha odaértél

Te is aggódtál már olyan dolgok miatt, amikről nem is voltál biztos, hogy bekövetkeznek? Fejben régen ezerszer lejátszottam, hogy egy-egy döntés után mi történhet, annak mi lehet az esetleges kimenetele, és melyikre hogyan kellene majd válaszolni. A gondolataim már évekkel előre jártak, de én még mindig ott voltam a döntési helyzetben, leblokkolva a sokféle választási lehetőség miatti aggodalomtól, és a lehetséges (rémségesnek tűnő) következményektől.  Akkor mondta egy barátom: „Majd átmész a hídon, ha odaértél. Majd döntesz, ha döntési helyzetbe kerülsz. Addig meg… nyugi. Most egyelőre ezt az egy lépést tedd meg, amelyik előtted van. A többit ráérsz akkor meglépni, ha aktuális lesz. Nem lehet előrehozni semmit.” Bárcsak előbb tanultam volna meg.

3. Ha lesz háború, lesz haditerv

Az előző bölcsességhez kapcsolódik, és használom a munkában, a magánéletben is. Próbálom nem halálra aggódni magam azért, mert valami potenciálisan veszélyes. Fontos, hogy tudjam, kik azok a szereplők, és mik azok a helyzetek, amelyek „nem kedvesek”, hovatovább időnként fenyegetők. Ismerni kell a kockázatokat, és jó tudni, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy azokat csökkentsük.

De nem lehet folyton haditerveket gyártani, meg mindig a hátunk mögé nézegetni, és attól függővé tenni a saját lépéseinket, hogy „ahhoz vajon mások mit fognak szólni”.

„Elsősorban magadra kell figyelned, a saját érzéseidre és a saját döntéseidre, azokért vagy felelős” – mondanám egy képzeletbeli évzárón az előttem álló, hőgutától darvadozó diákoknak. Nagyon bízva abban, hogy beragad nekik ez a mondat, és majd később az életben segíti őket, ahogy engem is segített abban, hogy elengedjek szorongásokat és felesleges aggodalmakat.

4. Nem lehet egyszerre dugni és szűznek maradni

Nem, ez nem a szexről szól. Pontosabban de, nyilván, arra is igaz, de nem ilyen értelemben mondták nekem, és nem ilyen értelemben adnám ezt tovább az életbe kilépő diákoknak.

Ezt a tételmondatot akkor szoktam használni (bevallom, elég gyakran), amikor valaki el akarja kerülni, hogy egy konkrét helyzetbe „beleálljon”, vagy azt érzem, hogy olyan kompromisszumot készülünk kötni, ami valójában a gyávaságról szól, és nem arról, hogy keressük a közös nevezőt. Ilyenkor jó, ha az ember emlékezteti magát és a környezetét, hogy

az életben vannak helyzetek, amikor egész egyszerűen el kell dönteni, hogy melyik oldalra állunk, mit vállalunk be – még akkor is, ha ez nem könnyű.

Még akkor is, ha ennek vannak kockázatai (de, ugye, mint tudjuk, majd akkor gondolkozunk haditervben, ha háború készül).

Addig meg el kell fogadnunk, hogy ha valami mellett döntünk, akkor egy másik esélyt el kell engednünk, ami adott pillanatban veszteség lehet ugyan, de szükséges is. Vannak helyzetek, amikor egész egyszerűen meg kell fizetni az árát annak, ha egy döntést meghozunk.

Ilyen az emberi élet: nem lehet egyszerre érintetlen, ártatlan szűznek maradni, és megélni azt, amitől távol tartjuk magunkat. Lehet ezzel hitegetni önmagunkat vagy másokat, de szerintem nem érdemes.

5. Ne menjünk helybe a pofonért!

És akkor a végére a kedvencem. Szerintem minden gyereket meg kellene tanítani erre a mondatra. Bevallom, én is gyerekként, a nagymamámtól hallottam, igaz, ő nem a pofontól óvott, hanem egy patás jószág nemi szervétől – de ez részletkérdés.

Ez a mondat az életfilozófiám része, mert azt jelenti, hogy ha tudod, hogy egy helyzet eleve necces/problémás/vállalhatatlan, akkor az ég óvjon attól, hogy újra elvállalj egy ilyet.

Lehet, hogy most más vége lenne (ha-ha, persze), de ez legyen valaki másnak a próbatétele. Te dőlj bele annak bizonyosságába, hogy tanultál a leckéből.

Ez nem azt jelenti, hogy az ember ne vállaljon kockázatot, és ne lenne fontos eleve vesztes ügyek mellett kiállni. Csakhogy ahhoz az is kell, hogy reálisan nézd a helyzetet, és tudd: amit bevállalsz, annak milyen esélye van a sikerre. Akkor nem lesz belőle csalódás (de legalábbis biztosan nem lesz belőle pofon). 

Ezek az én kincstári mondataim. Van közöttük gyermekkori, és van olyan, amit már egyetemen vagy utána tanultam. De nem is ez számít, hanem az, hogy ezek bizony mágikus mondatok. Emlékeztetnek arra, hogy milyen élettapasztalatokon vagyok túl, és milyen élettapasztalatokat tanultam a számomra fontos és hiteles felnőttektől, kortársaktól.

Ezek a mondatok (meg nyilván sok ezer másik is), összesűrítik az időt, és valamilyen módon abban is megerősítenek minket, hogy nem vagyunk egyedül a világban.

Van egy kollektív tudása az emberiségnek, amit jóra használhatunk, és továbbadhatjuk úgy, ahogy mi is kaptuk.

Dr. Gyurkó Szilvia