wmn - konzolvilág

–

Kell a zsebpénz?

A saját gyerekkoromból sajnos nem hozok túl sok információt arról, hogyan kell bánni a pénzzel. Első generációs értelmiségi szüleim, akik jelentősen jobb körülményeket teremtettek nekünk, mint amiben ők felnőttek, nem fordítottak nagy figyelmet a pénzügyi nevelésünkre. Ha valami miatt szükségünk volt pénzre, a legapróbb kiadástól (egy üdítő) a legnagyobbig (külföldi kirándulás), jeleztük, megbeszéltük, aztán vagy adtak, vagy nem. Ez egyébként segített abban, hogy később is meg tudjam fogalmazni, hogy miért van szükségem pénzre, egy fizetésemelés kérése nekem nem parás helyzet (ezt csak figyelmeztetőleg jelzem minden érintettnek). De nem tanított meg arra, hogy beosszam a pénzt.

A legtöbb dologra kaptunk amúgy, bár nem mindig annyit, amennyit szerettünk volna. Így aztán nem csoda, hogy

amikor először nagyobb összeg érkezett fizetésként a számlámra, rögtön rohantam a kedvenc ruhaboltjaimba, és nem sokkal utána a szüleimhez pénzt kérni, mert kajára már nem maradt a hónap végén.

Ezzel az indulással elég sok melóm van abban, hogy ma már kijövök, sőt, félreteszek a pénzből, amit keresek, és nagyon sok tanulópénzt fizettem ki a szó legszorosabb értelmében különböző helyeken elképesztően fölösleges dolgokra. De odáig még mindig nem jutottam el, hogy nagyobb szabású tervekre, távoli jövőre spóroljak, maximum egy nyaralásra, vagy arra, hogy legyen megnyugtató mennyiségű tartalékpénzünk.

Heti száz forint hülyeségekre

Szóval ezzel az alappal teljesen biztos voltam benne az első gyermekem születésekor, hogy nagy figyelmet fordítok a kiskori pénzügyi edukációra és tudatosságra. Utánaolvastam, és a legtöbb szakértő azt tanácsolja, hogy a gyermeknek akkor legyen saját pénze, amikor tisztában van a helyi értékekkel, tudja, hogy a két tízes hiába két pénz, kevesebbet ér, mint az egy százas. Két hasonló korú gyereknél ez nehéz ügy, mert az ötéves „nagylány” már képben van, a három és fél éves „kicsi” viszont még inkább tanulgat.

De egy ideje mindketten kapnak heti száz forintot, amit gyűjthetnek, vagy rögtön elverhetnek velünk egyeztetve

(ennyibe kerül egy nyalóka, de azt, mondjuk, nem engedünk venni nekik). Egyelőre természetesen abban a fázisban vannak, mint én a bizonyos első fizetésemkor: hülyeségeket vesznek a pár hét alatt összegyűlt pénzből. De ők ovis korukban élik át ezt az élményt, nem pedig huszonegy évesen – szerintem ez szuper. Az még jobb lesz, ha esetleg mire ez a zsebpénz (szép fokozatosan) megemelkedik heti ezer forintra, akkor már terveznek vele. Azt is ajánlják a szakemberek, hogy minél nagyobb a zsebpénzt kapó gyerek, annál ritkábban kapjon pénzt, hogy végül a havi fizetést modellezve tanulja meg beosztani a bevételét. Erre készülünk.

„A bank nem azért van, hogy az embereknek jó legyen?”

Közben az is nagyon fontos, és szintén a saját élményeimből tanultam meg, hogy folyamatosan beszéljünk otthon a pénzről. Nem tabu az sem, ha nincs annyi, és az sem titok, hogy ha valamit anyagi okokból nem veszünk meg. A bevásárlást is együtt szoktuk csinálni, megbeszéljük azt is, hogy amiket vettünk, azok mennyi időre elegendők. Beszélgettünk már a rezsiről és az autófenntartás költségeiről, sőt, arról is, miért drágább étteremben enni, mint otthon. (Főleg, hogy egyelőre a vágyott szakmák között van a szakács is – bár arról nem sokat tudnak, hogy ez mivel jár).

És persze azt is mindig átbeszéljük, hogy miért nem veszünk „csak úgy” játékokat.

Ennek egyébként nemcsak anyagi oka van, hanem három összetevője: a helyszűke (az ötéves szerint erre az a megoldás, hogy veszünk egy nagyobb lakást és megtartjuk a régit IS… hát, aha, jó lenne), a pénz (mármint az, hogy nincs pénzünk mindenre), és az, hogy sok családtagunk van, akik nagyon szeretik megajándékozni a gyerekeket, így hagyunk nekik lehetőséget erre.

Ha már előkerült a nagyobb lakás kérdése: nálunk ez most eléggé aktuális téma, mert a közeljövőben valóban szeretnénk nagyobb lakásba költözni. Így nemrég hiteltanácsadáson jártunk, és az ott hallottakat igyekeztem plasztikusan szemléltetni a lányoknak: a bank ad nekünk kölcsön négy almát, és nekünk sok év alatt a négy helyett hetet kell visszaadnunk. A gyerekek szerint ez úgy lenne igazságos, ha sok év alatt négyet kellene visszaadni, de én hattal is kiegyeznék (mert már nem vagyok idealista). A kérdés, ami itt felmerült: „de a bank nem azért van, hogy az embereknek jó legyen?” Legközelebb, ha megyek, fel is vetem a hitelügyintézőnek.

 „Akkor mi gazdagok vagyunk?”

Számomra elég fontos a jótékonykodás, ezért akartam elmondani, megmutatni a gyerekeknek is. A tudatos és tervezett segítés mellett én ad hoc jelleggel a hajléktalanoknak is szoktam pénzt adni, de azt már nem tudtam pontosan megfogalmazni a gyerekeknek, hogy mi alapján döntöm el egy helyzetben, adok-e vagy nem. Amikor ezekről beszélgettünk, elhagyta a számat a „nálunk szegényebbek” szófordulat. Erre rögtön jött a már említett kérdés, hogy „mama, akkor mi gazdagok vagyunk?” Megküzdöttem a válasszal, de végül magamban is arra jutottam, hogy igen, és ezt a gyerekeknek is elmondtam.

Hiszen (általában) nincsenek napi gondjaink, van otthonunk, autónk, teszünk félre, és évente többször utazunk.

Bár tizenévesen azt a pénzügyi célt fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretnék úgy vásárolni ruhákat, hogy nem kell megnéznem az árukat – azóta már elég idős lettem ahhoz, hogy tudjam, ez bizonyos üzletekben akár megoldható is lenne, de nem érdemes így gondolkodni. Viszont így akár azt is mondhatjuk, hogy elértem az álmomat. Szerencsére azóta lettek értelmesebb vágyaim, és bízom benne, hogy a gyerekeimnek már tinikorukban több rálátásuk lesz a pénzügyi kérdésekre, mint nekem, és jobb célokat találnak ki.

Játékpénz

A zsebpénz és a tabumentes kommunikáció mellett szerintem a játékok is sokat segítenek, éppen ezért a nyuszi hoz nekik egy Monopoly Juniort, amivel kipróbálhatjuk ezt a lakásvásárlás kérdést – egy picit kevésbé kockázatosan. Mondjuk, az megint egy másik kérdés, hogy a nyuszinak honnan lesz pénze a társasra, természetesen már felmerült ez is. Főleg a karácsonyi cipős doboz kapcsán, amikor próbáltam érzékeltetni, hogy nem minden gyereket vár ajándékhalom a fa alatt – anélkül, hogy elárultam volna, hogyan is van ez az ünnepi ajándék kérdés. Egyelőre a lányaim úgy gondolják, hogy a Jézuskának és a nyuszinak mindenre van pénze, és nem értik, hogy miért nem visznek több ajándékot azoknak, akiknek kevesebb holmijuk van.

De vannak dolgok, amikben nem kell rögtön pénzügyi szempontból realistának lenni, nem? Ti mennyire vagytok tudatosak a gyerekek pénzügyi nevelésében? Mi még csak próbálkozunk, jöhetnek a jó tanácsok. Hogy csináljátok?

Tóth Flóra