„Én az esküvőmet is Excelben terveztem” – Winkler Nóra beszélgetése Grósz Judittal, az RTL digitális igazgatójával

– 

Winkler Nóra/WMN: Ez a szókészlet, hogy „megtakarítások, járulékok, járadékok, pénzügyi tervezés, öngondoskodás” távolinak hat, vagy ismerős elemei annak, ahogyan gondolkozol az életedről? 

Grósz Judit: Az iménti beszélgetésünkben hallott, képzeletbeli „Példa Évát” gyakorlatilag átnevezhetnék „Példa Juditnak”, hiszen nagyjából majdnem pontosan így tervezem a pénzügyi dolgaimat. Körülbelül olyan vakmerő vagyok a pénzügyekben, amekkora vakmerőségnek számít, ha pattogatott kukoricát eszünk a moziban – mondjuk, az alkatomat tekintve ez is vakmerőség. Viccen kívül, meglehetősen tudatos tervező vagyok, ha pénzről van szó. Hetvenhárom éves koromig előre van egy tervezett cashflow-m – ez azt jelenti, hogy kiszámoltam: körülbelül mi mindenre lesz szüksége a családnak, és ennek megfelelően alakítom az életemet, évente átnézem, hogy hol tartunk. Tudom, ez nem annyira szexi… de eddig hasznosnak bizonyult.

W. N./WMN: Mikor kezdted? Mi volt az a pont, amikor leültél, hogy ezt így előre végiggondold? A gyerekek születése, a család létrejötte? Egyáltalán, ezt mindig te csinálod, tehát ez a te szereped a családban?

G. J.: Ez nálunk elég messziről jön. Egy első generációs értelmiségi, nem túl jómódú családból származom.

Otthon azt tanultam, hogy tessék félretenni, úgyhogy amikor még csak asszisztens voltam, már akkor is tettem félre a keresetemből. Ez nekem teljesen természetes volt, így szocializálódtam, hogy erre gondolni kell, bármilyen keveset keresek is.

Ahogy az is, hogy csak olyan kölcsönt szabad felvenni, aminél látom, hogyan lehet visszafizetni. A tanácsadóm, aki a befektetéseimmel foglalkozik, mindig azt mondja, hogy a nagy nyerésekről rendre lemaradok, pont azért, mert mindig konzervatívan fektetek be, de mindegy, ez van. Szerintem, ha az ember alkatilag ilyen, akkor úgy kell befektetni, hogy számára az ne veszélyeztesse a komfortérzetet. Én ezt nagyon tudatosan, egész fiatalkorom óta így csinálom. Volt egy nagy kilengésem egyébként, mert általános iskolában nekem kellett gyűjtenem a takarékbélyegre a pénzt, és egyszer többletem keletkezett. Szerintem most már ez elévült, úgyhogy elmondhatom…

W. N./WMN: Remélem, hogy ez az interjú nem hoz rád veszélyt… És mi lett a többletpénzzel?

G. J.: Hazamentem, és nagy boldogan mondtam az anyukámnak, milyen menő, hogy ilyen jól megtakarítok, hogy többletem van a pénzszedésben, de azt mondta, ez nem jó, mert ez pont az a sztori, ahol a plusz se jó. Csakis az, ha ugyanannyi a pénz. Ez az egy nagyobb kilengésem volt, egyébként folyamatosan odafigyeltem a pénzügyeimre.

W. N./WMN: Ennek a rendszerjellegű szemléletnek van köze a munkabeli sikereidhez? Persze, egyfelől nagyon kreatív a területed az RTL-nél, de vezetőként sok mindenért felelsz, és az strukturáltabb feladat. Szerinted összefügg ez a két dolog?

G. J.: Nem hiszem, hogy a pozíciómat csak olyan karakterű ember tudná csinálni, mint én, de engem ez a gondolkodás biztosan  inkább előrevitt. Nagyon sokat segített a karrieremben, hogy képes vagyok hosszú távban, szisztémákban, struktúrákban gondolkodni. Van az életnek olyan területe, ahol nem annyira előnyös, ha az ember nem spontán, de most nem erről beszélünk. Én általában hosszú távon gondolkodom.

W. N./WMN: Van, akinek az ad maradéktalan boldogságot, szabadságot, ha minden pénzét folyton el is költheti, és amit keres, szinte azonnal ki is adja az életét színesítő élményekre, tárgyakra, bármire.

G. J.: Nem élem meg óriási kompromisszumnak, hogy nem költhetem el azonnal az összes pénzem. Úgy érzem, ezt kompenzálja, hogy biztonságban érzem magam.

Az, hogy ki tudom számítani, hogyha holnap valami történik, és nem tudok dolgozni, akkor is megfelelő hátteret tudok biztosítani a családomnak, elégedettséggel tölt el, része annak, aki vagyok.

Nem azt mondom, hogy mindenkinek ugyanígy kell élnie, de nekem fontos egy hosszú távú kép, hogy tudjam, mi lesz, ha majd nem fogok dolgozni, vagy inkább a hobbimnak szeretnék majd élni.

W. N./WMN: Ha mindenkinek nem is, a gyerekeidnek kell követniük ezt a szemléletet, elvárod ezt tőlük? 

G. J.: Nem akarom megváltani a világot, de a gyerekeim kemény lecke elé vannak állítva. Annak idején, amikor úgy gondoltam, már abba a korba értek, hogy a pénzhez bárminemű viszonyuk van, elkezdtem blogokat olvasni, hogyan kell a gyerekek pénzügyi nevelését megkezdeni. Ez a zsebpénzes időszakban volt, tehát nem kétévesen… ennyire azért nem vagyok durva. Olvastam egy nagyon jót – tényleg nem a saját találmányom –, hogy amikor a gyerek pénzt kap, az egyszerűség kedvéért száz forintot, csináljuk azt, hogy negyvenet elkölthet belőle, negyvenet tegyen félre, és húszat meg adjon oda valakinek. Ez nekem iszonyúan megtetszett. Nyilván nem sok pénzről volt szó, de betartották, amit kértem tőlük – nem mindig szívesen, mert sokszor vettek volna még egy ropit vagy Túró Rudit.

Ebben a modellben két dolog is fontos. Egyrészt, hogy nyilván nem volt szükségük pénzre, nem abból éltek, amit zsebpénzként tőlünk kaptak, szóval ez alapvetően egy játék volt. Másrészt, kezdjenek arra is gondolni, hogy másnak esetleg nagyobb szüksége van a pénzre, és akkor jöhet az adakozás. Fontosnak tartom, hogy ez is beépüljön már gyerekkortól. Szerintem Magyarországon erről nem szoktak beszélni, amikor pénzről van szó.

W. N./WMN: Ezekben nagyon sok minden múlik a családon, ami oké, de egyszerűbb lenne egy meglévő társadalmi konszenzusra csak ráerősíteni.

G. J.:

A pénzügyi felkészítés Magyarországon nagyon nincs a helyén, sokkal tudatosabban kellene a gyerekeket arra tanítani, hogyan kell a pénzzel bánni.

Mondok egy másik példát. Klasszikus, hogy amikor az embernek először hitelkártyája van, akkor, ugye, nem veszi észre, hogy elköltötte a pénzt, mert nem adta ki effektíve a kezéből. Amikor a nagyobbik lányom először kapott bankkártyát, pontosan az történt, amit vártam: az első félévi zsebpénzét megkapta egyben, és egy hónap múlva már nem volt belőle semmi, de fogalma sem volt róla, hogy nincs. Csodálkozott, valamit akart venni a büfében, és üres volt a számlája, azt hitte, valaki meghackelte. Nagyjából erre számítottam, nem is haragudtam, inkább örültem, hogy ez még akkor történt meg vele, amikor a zsebpénzéről van szó, nem az első fizetéséről vagy nagyobb összegről. Ezeket végig kell játszani gyerekkorban, a gyereknek el kell követnie a saját hibáit, aztán úgyis megtanulja a leckét, és eldönti, mi az, ami neki komfortos. Én biztonságra törekvő ember vagyok, de ha valaki más típus, másképp fogja csinálni, elfogadom – ez legyen a saját döntése. A lényeg, hogy legyen egyfajta tudatosság ebben.

W. N./WMN: Amikor az imént említett cashflow-t csináltad, és a tervezést sok évre előre, kalkuláltál olyasmivel, amire az ember nem szívesen gondol, ha családban él? Például, hogy egy család sajnos felbomolhat. Nagyon sok mindent hozhat az élet, amit a legjobb odafigyelésünk, szándékaink, alázatunk ellenére is valahogy meg kell oldani. Csináltál B terveket? Az Excel-tábládban vannak második, harmadik oldalak arról, hogy mi van, ha egyedül maradok, mi van, ha el akarok válni? Ezekre mind készültél?

G. J.: Azt gondoltam végig, és szerintem ez önmagában egy nagyon hasznos gyakorlat, hogy alapvetően mit szeretnék az életemben. Például: ha nyugdíjas leszek, ne kelljen óriási kompromisszumokat kötnöm, ne kelljen sokkal rosszabbul élnem, mint most. Ha a gyerekek el akarnak menni egyetemre, tudjam azt nekik biztosítani. Ezek számosítható összegek, kiszámítható, mennyi pénzre van szüksége az embernek a jelen érték szerint, hogy ezt akkor megtehesse, és nagyjából kiszámolható, hogy körülbelül mennyi pénzt kell félretennie minden hónapban. Persze egy ilyen tervezésben van sok feltételezés is, hogy mennyi a bevétel, hányan vannak a családban, milyenek a kamatlábak.

Olyan nincs, hogy az ember húsz évre előre leírja a terveit, és nem nyúl hozzá; rendszeresen rá kell nézni, hogy rendben van-e, és az életedhez igazítani akár fölfelé, akár lefelé.

De én szeretek ezzel foglalkozni, vagyok ennyire kocka.

W. N./WMN: Ha a kocka pejoratív, akkor egyáltalán nem hangzik kockának.

G. J.: Én az esküvőmet is Excelben terveztem.

W. N./WMN: Volt olyan helyzet az életedben, ami élesen mutatott rá, hogy szükség is van olyan szintű tudatosságra, tervezésre, ahogy te csinálod? 

G. J.: Ez elég személyes történet… az édesanyám egy éve halt meg. A világ legjobb anyukájáról beszélünk. Élete végén olyan helyzetbe került, hogy otthoni ápolásra szorult.

Az, hogy mi megtehettük a húgommal, hogy ezt a saját otthonában biztosítottuk neki, éveken keresztül, az valami olyasmi, ami ennek a tervezésnek is köszönhető. És szörnyű belegondolni, hogy sokan nem tehetik meg.

Tudom, hogy ez nagyon komoly anyagi terhet jelentene sok családnak, de az, hogy az édesanyám otthon maradhatott normális körülmények között – olyan körülmények között, amit bárki megérdemelne egyébként, ő pedig különösen, természetesen –, nekünk nagyon sokat jelent. Egy ilyen élethelyzet segít nekem abban, hogy továbbra is azt gondoljam, jó az irány, amit követek. Jöhet az életben bármi, ha van valami tartalék, akkor adni, segíteni tudunk, és ez emberileg is nagyon fontos, nem csak anyagilag, jó érzés, hogy ezt így tudtuk végigcsinálni.

W. N./WMN: Volt olyan nő a családodban, aki kimondva vagy azzal, ahogy élt, arra bátorított téged, hogy nőként is nagyon önálló lehess? Ezt kicsit sem militáns értelemben mondom. Nekem például erős kis kori emlékem, amikor a nagynéném – igazi selfmade nő, aki a családja mellett sikeres üzletet épített a szakértelméből, a saját papíripari szabadalmaiból, és ő is mérnök, mint nálunk szinte mindenki – mondta nekem, „Nórácska, arra figyelj: sose kerülj olyan helyzetbe, hogy ha szeretnél megvenni egy cipőt, könyörögni kelljen a férjednek”. Banális dolog, és valójában ez sokadik helyen szerepel a boldogságlistánkon, de szimbolikus. Mert azt üzeni, alakítsd úgy, hogy ami neked személyesen fontos, abban legyen önálló mozgástered, döntésed.

G. J.: Nálunk is csupa erős nő volt a családban. Anyagilag mindenki másképp élt, a kornak megfelelően. Nem származom kifejezetten jómódú családból, de az soha nem volt kérdés, hogy bármi lehetek, azt csinálhatom, amit szeretnék, tanulhatok, ha szeretnék. Ilyen értelemben nagyon erős minta az egyik ilyen mondat – nem otthon hallottam, csak felismertem, hogy otthonról nagyjából ezt hozom –, ami így hangzik: „Mindig annyit vállalj, amennyit egyedül is végig tudsz csinálni”. Szerintem ez teljesen genderfüggetlen mondat.

Egyszerűen arról szól, hogy az élet bármit eléd dobhat, és akkor egyedül, önmagadban is rendben kell lenned, és aki egyedül rendben van, szerintem az képes rendben lenni egy párkapcsolatban is. Ezek elég alapvető dolgok.

Egyszerűen ezt tanultam otthon, tehát ilyen értelemben nekem „könnyű volt”. Én is azt láttam, hogy anyukám is dolgozott, soha nem volt kérdés, hogy bármiben, ami szerettem volna tanulni, abban támogatott, nem anyagilag, hanem mentálisan, és ez nagyon fontos nekem, én is így nevelem a gyerekeimet.

Ők az anyukájuk személyében egy erős nőt látnak, de ebben az összetételben nem az az érdekes, hogy nő vagyok, hanem az, hogy erős.

Szerintem pont ez volt a mai napnak az érdekessége is – és sokszor szoktam mondani –, hogy különbözők vagyunk, de egyenlők. Szerintem ennek ez az alapja.

W. N./: A végén egy definíciót kérdezek tőled, ha már ennyit beszélgettünk az anyagiakról. Mit mondanál, neked mi a pénz? El lehet mondani egymillió szóban is, meg hatban is, vagy egyben. Én azt érzem, hogy a pénz: szabadság. Különböző munkáim kapcsán nagyon sokféle pénzügyi hátterű emberrel találkozom. A műgyűjtők között extrém gazdag embereket is látok, és azt is, hogy milyen, amikor a pénz, a vagyon állandó versennyé válik, és ebből fakadóan frusztráció lesz, mert mindenből van eggyel nagyobb. Mindig van, akinek még több háza van, még nagyobb hajója, még komolyabb gyűjteménye. Így válik nyugtalanná sok olyan ember, akinek egyébként közben már elképesztően hosszú távra megoldott az élete. Pedig az lenne a pénz lényege, hogy általa úgy élhess, ahogyan akarsz. Tehát neked mi a pénz?

G. J.: A szabadságon kívül nekem van egy még erősebb mondásom: a pénz az a biztonság. És van még egy nagyon fontos dolog szerintem: néha vissza kell tudni skálázódni. Ez fontos képesség. Én például pontosan tudom, hogy ha úgy alakulna, pincérnőként is eltartanám a családom. Próbáltam is egyébként, bár nyilván nem ez a célom, de tök jól tudok kávét főzni, meg poharakat vinni, és ha véletlenül úgy alakul a sorsom, akkor abba fogok beleállni. A pénz tehát, bár ad számomra szabadságot, mert megtehetek dolgokat, de nekem legfőképpen mégiscsak a biztonságot jelenti.

Szöveg: Winkler Nóra
Kiemelt kép: Fényes Gábor 
Szövegközi képek: Nesztinger Szilárd